Kritikusként elsősorban a kortárs magyar irodalommal foglalkozik, fordítóként többnyire délszláv irodalmi műveket ültet át magyarra.
Életpályája
Szülővárosában, Zomborban végezte el a gimnáziumot, majd az Újvidéki Egyetem magyar tanszékének hallgatójaként folytatta tanulmányait és szerzett diplomát. Az Új Symposion című újvidéki magyar irodalmi és művészeti folyóirat állandó munkatársa volt. 1983-ban az erősen társadalomkritikus lap szerkesztőségét leváltották és szerzőit megfosztották a publikálási lehetőségtől. 1984-ben Radics Viktória átjött Magyarországra. Itteni tartózkodását egy szívességből megkötött névházassággal legalizálta, melyet később természetesen felbontott. Budapesten kezdetben takarításból, lektori jelentések írásából élt. 1987-ben házasságot kötött az irodalommal, szociológiával foglalkozó Fogarassy Miklóssal és bekerült az irodalmi életbe. A következő évben lányuk született, Fanny. „Abban az időben rendkívül fontos volt számunkra az aktív szellemi kapcsolat, a vitákkal tűzdelt, lobogó, politikus, irodalmi eszmecsere” – írta visszaemlékezésében. Később házasságuk megromlott, férje 2013-ban meghalt. Magánéletének alakulásába bepillantást enged Radics Viktória Végjegyzet a lábjegyzethez című, Kertész Imre hozzá írott leveleinek publikálásához csatolt rezignált hangú írása.[1]
Irodalmi munkássága
Főmunkatársa volt az egykori Átváltozások című világirodalmi folyóiratnak (1993-tól) és a veszprémi Ex symposion folyóiratnak. Szabadfoglalkozású író, Magyarországon munkahelye nem volt. „Femme de lettres a becsületes szakmám.”[2]
Szépíróként a rövidprózai műfajokban van otthon, tárcát, esszét, novellát ír. Ezek a munkái túlnyomó részt folyóiratokban olvashatók, több évtizedre visszamenőleg. 1979 óta a lapokban rendszeresen jelennek meg kritikái is. Kritikusként főként a kortárs magyar irodalommal és a délszláv irodalmak alkotóival, műveivel foglalkozik. Egy méltatója szerint „végtelenül érzékenyen és mélyen figyel megjelenésekre, kulturális jelenségekre, teljesítményekre, (…) tud és akar autonóm módon írni, publikálni.”[3] Egy másik jellemzés szerint voltak már „bálványdöntögető írásai” is.[4] Ritkábban színikritikákat is közöl, többek között a Revizor internetes kritikai portálon.[5] Számos jelentős tanulmánya látott napvilágot folyóiratokban, például a Helikonban (a dokumentáris eljárásról a kortárs irodalomban),[6] illetve könyvekben (pl. záró tanulmány Nádas PéterPárhuzamos olvasókönyvében, Jelenkor, 2012).
Fordítóként szépirodalmat, ritkábban szakirodalmat fordít, elsősorban szintén délszláv szerzőktől. A 2000-es és 2010-es években átlagosan évente látott napvilágot könyve fordítóként, és közben antológiákban, folyóiratokban is nagy számban jelentek meg műfordításai.[7] Monográfiát írt Danilo Kiš szabadkai születésű íróról, melyet két nyelven adott közre Budapesten (2002), illetve Belgrádban (2005).
A Vajdasághoz és ottani írótársaihoz való hűségéről, ragaszkodásáról tanúskodik egyebek mellett esszéje a Ki vagy te, vajdasági magyar? című antológiában (Losoncz Márk szerk., Újvidék, 2017), valamint a Fenyvesi Ottó vajdasági írót méltató bensőséges írása.
A „fecskefészek” mi vagyunk, élő és halott vajdaságiak egy rakáson. (...) Mi, „délvidékiek”, magunkban hordozzuk a balkániságot, egyfajta brutalitást, nyerseséget, szabadságot – (…) és én ki is mondanám, nem panaszként, hanem mint egy „átlátszó és érthetetlen tényt”, hogy nem nagyon találtunk megértésre Magyarországon, és a „nemzetegyesítés” felemásra sikeredett.[13]
Radics Viktória publikációinak jegyzéke a Magyar Tudományos Művek Tárában 2020. július 1-jén több mint 400 tételből állt.[14]
Könyvei
Szerzőként
A Danilo Kišről írt monográfia életrajz és pályakép, mely kritikusi véleményeket, kortársi visszaemlékezéseket, interjúrészleteket is tartalmaz.
Danilo Kiš: Pályarajz és breviárium Budapest, Kijárat Kiadó (2002)
Danilo Kiš, život, delo i brevijar Beograd: LIR BG (2005)
A magyar nyelvű kötetről írt ismertetések
Fekete J. József: Dulce et utile Forrás 35. évf. 2003/6. szám.[15]
Szerbhorváth György: Élet, irodalom – Az eltűnt apa nyomában Jelenkor 46. évf. 2003/2. szám.[16]
Orcsik Roland: Az olvasás kalandja – egy kiš interpretáció Műhely, 2005.
Fordítóként
Szépirodalom
Mirko Kovač: Bevezetés a másik életbe (1989) – Szerb regény
Borislav Pekić: Veszettség (ford. Radics Viktória, Bojtár B. Endre, 1995) – Szerb regény
Egon Friedell: Kőfejtő (1998) – Német regény
Dubravka Ugrešić: A feltétel nélküli kapituláció múzeuma (2000) Horvát memoár
Mirko Kovač: Malvina Trifković életrajza (2002) – Szerb regény
Nenad Veličković: Szarajevói capriccio (2002) – Szerb regény
Vladimir Arsenijević: A hajófenéken (2003)
Robert Perišić: Köpd le, aki rólunk kérdez (2004) – Horvát elbeszélés
Nora Roberts: Nyáréjszakák (2005) Német regény
Mihajlo Pantić: Ha ez szerelem: Válogatott novellák (2009) – Szerb elbeszélések
Irena Vrkljan: Selyem, olló (2009) – Szerb regény
Jasmin Imamović: Jegyezd le, kérlek (2010) – Horvát regény
Daša Drndić: Leica formátum (2010) – Horvát regény
Eva Ras: Vad bárányok avagy Apám szeretete és saját kettősségem nyomában (2010) – Szerb regény
Daša Drndić: Sonnenschein: dokumentumregény (2010) – Horvát regény
Šelja Šehabović: Nőnem többes szám (2012) – Bosnyák elbeszélés
Műfordítói, kultúraközvetítői és irodalmi tevékenységéért először 1995-ben kapott Bazsalikom-díjat. A 2017. évi második Bazsalikom-díjjal 21. századi tevékenységét részesítették elismerésben.[17]
