A kréta eseményeinek hozzávetőleges idővonala. A skálán az évmilliók láthatók.
A geológiai időskálán a barremi a kora krétakor egy korszaka. ~129,4 millió évvel ezelőtt kezdődött és ~125,0 millió évvel ezelőtt ért véget. A barremi a hauterivi korszakot követte és az aptit előzte meg.[1]
A barremi emelet a kréta részét képező, de az ICS által már nem használt galliai korhoz tartozik. Átfedi az időnként a nyugat-európai sztratigráfusok által használt urgoni emelet alsó részét. Észak-Amerikában a késő coahuli és a komancsi emeletek felelnek meg a barremi emeletnek. Új-Zélandon a mokoiwi részét képezi, Japánban pedig a késő aritai emeletnek felel meg.[1]
Sztratigráfiai definíció
A barremi emelet eredeti típuslelőhelye a franciaországi Alpes-de-Haute-Provence-ben levő Barrême falu szomszédságában található. Az emeletet Henry Coquand definiálta és nevezte el 1873-ban.
A barremi emelet alapja az a hely, ahol először tűnik fel a Spitidiscus hugii és Spitidiscus vandeckii nevű ammoniteszfaj a sztratigráfiai oszlopban. A barremi emelet teteje az a hely, ahol elsőként tűnik fel a földmágneses visszafordulás az M0r kronozóna kezdetén, amely biológiailag közel található a Paradeshayesites oglanlensis nevű ammoniteszfaj feltűnéséhez.
Tagolás
A barremit gyakran felső és alsó alemeletekre (alkorszakokra) osztják fel. A Tethys-óceán területén a barremi tizenegy ammonitesz biozónára oszlik fel:
32 milliméter hosszú, nagy fejjel, rövid mellső lábakkal, valamint aránylag nagy kéz- és lábfejekkel rendelkező, erősen a vízi életmódhoz alkalmazkodott pipoidea béka.
Állcsont töredékek és fogak alapján ismert, 40 centiméter hosszú, édesvízi krokodilforma, melynek Spanyolországból előkerült barremi korszakbeli fosszíliája növelte annak valószínűségét, hogy az állat a neosuchiák közé tartozott.
Bár polacanthina rokonainál teljesebb maradványok alapján ismert, a csontmederből előkerült széttagolt fosszíliái megnehezítik annak eldöntését, hogy az állat páncéljához hány tüske tartozott.
A Polacanthushoz hasonló, a csípőjénél körülbelül 1,2 méter magas, páncélozott polacanthina, amely rokonától eltérően nem rendelkezett keresztcsonti pajzzsal.
4–5 méter hosszú madármedencéjű, melynek több részleges csontváza is előkerült. Második, barremi korszakbelinek tekintett faja 30%-kal nagyobb volt az elsőnél.
A psittacosauridaceratopsiadinoszauruszok egyik neme, amely a kora kréta korban élt Kelet-Ázsia területén. A holotípus példánya egy fiatal egyed koponyája, amely a jobb oldal egy részét és a felső állcsont hegyét leszámítva teljesen megőrződött, és nagyon hasonlít az állat közeli rokonságába tartozó Psittacosaurus koponyájára.
Későbbi rokonainál jóval kisebb, pofacsontján a szemek mögött egy-egy apró szarvval ellátott ceratopsia, amely betekintést nyújt a csoport korai fejlődésébe, és arra utal, hogy a későbbiekben megnagyobbodott fejdíszek nem védekezésre, hanem inkább a párválasztás során történő pózolásra szolgáltak.
Gazella-méretű, két lábon járó növényevő volt, melynek állkapcsa magas, erőteljes csőrré alakult. Legalább egy faja hosszú, tollszerű struktúrákkal rendelkezett, melyek az állat hátának alsó részén és farkán helyezkedtek el, és feltehetően a párkeresés közbeni pózolásnál volt szerepük.
Kis, két lábon járó, gyors mozgású növényevő vagy mindenevő volt. Körülbelül 2,3 méter hosszúra nőtt meg. A magassága nagyjából elérte egy ma élő emberét, és a tömege is hozzá hasonlóan 50–70 kilogramm lehetett.
Nagyméretű, testes növényevő volt, melynek jellegzetessége a nagy, hegyes hüvelykujj-tüske, amit feltehetően a ragadozók elleni védekezésre és az élelem összegyűjtésére használt.
Kisméretű ornithopoda, melyet a hypsilophodontidák közé soroltak be. Bár a hátsó fogai alapján növényevő volt, a premaxilla elején levő éles és hegyes fogai a húsevőkére emlékeztetnek, ami talán arra utal, hogy mindenevő volt.
Eredetileg Iguanodon atherfieldensis néven vált ismertté, de a kladisztikus elemzés szerint közelebbi rokonságban állt az Ouranosaurusszal, ezért saját nembe sorolták be.
Az Iguanodontia csoport tagja. Egyetlen fosszíliája csigolyákból, a keresztcsontból, a medencecsontokból, valamint a szeméremcsont és az ülőcsont darabjaiból áll.
Kistermetű növényevő, melyet a csípője alapján bazális pachycephalosaurusként soroltak be, bár a hovatartozása a koponya hiánya miatt továbbra is vitatott.
A titanosauriformesek közé besorolt, a becslés szerint körülbelül 20 méter hosszú állat. Két farokcsigolya sorozat alapján ismert, melyeket a 19. század végén fedeztek fel. Napjainkban gyakran nomen dubiumnak tekintik.
Korábban a Pelorosaurus szinonimájának vélték, de az újabb keletű vizsgálatok során kiderült, hogy más nemek szinonimája is lehet. Két csigolya alapján ismert típusfaját gyakran érvényesnek tekintik és a Titanosauriformes csoport tagjaként sorolják be.
Mindössze egy részleges csigolyája került elő, ezért lehetséges, hogy az egyetlen jobb alsó állcsontdarab alapján ismert, jelenleg nomen dubiumnak tekintett Regnosaurus szinonimája.
A kevés halevőként ismert dinoszauruszok egyike, amely olyan egyedi adaptációkkal rendelkezett, mint a kampós karmokban végződő mellső lábak és a hosszú lapos, krokodilszerű pofa, amihez finoman recézett fogakkal teli, keskeny állcsontok tartoztak. A legteljesebb állapotban megőrződött, még nem egészen kifejlett példánya körülbelül 8,5 méter hosszú és 1,7 tonna tömegű lehetett.
Körülbelül 6 méter hosszú kezdetleges carcharodontosaurida, amely több egyedi jellegzetességgel rendelkezett. A hátán a csípő előtti két csigolyához egy rendkívül magas, hegyes nyúlvány tartozott (feltehetően egy fejdíszhez hasonló púpot tartva). Emellett a mellső lábán a madaraknál és a tollas theropodáknál is megtalálható tollszár csomókra emlékeztető struktúrák láthatók, ami talán arra utal, hogy a tollak már a coelurosaurusoknál kezdetlegesebb dinoszauruszoknál megjelentek.
E 3,7–4 méter hosszú és több, mint 1,2 méter magas therizinosauroidea hosszú nyakával a talaj felett, 1,5 méter magasságban levő leveleket és gyümölcsöket is elérhette. Levél formájú fogai és 10–13 centiméteres karmai pedig azt jelzik, hogy hússal is táplálkozott, feltehetően kis termetű állatokat, például gyíkokat és növényeket fogyasztott.
E kis termetű, nagyjából 1 méter hosszú bazális oviraptorosaurus legfontosabb és legkülönösebb jellemzője a növényevő vagy mindenevő életmódhoz való alkalmazkodás. Nevét elülső, rágcsálószerű fogairól kapta, melyeken a növényevőkre jellemző kopási minta található. Koponyája egyes jellemzői a therizinosauroideákkal való kapcsolatra is utalnak.
Nanxiong-formáció (Nanhsziung-formáció), Xinminbao-csoport (Hszinminpao-csoport), Kína
Második fajának hiányos maradványai a jelenleg barremi korszakbelinek tekintett Xinminbao-csoportból (Hszinminpao-csoport) váltak ismertté. Lehetséges, hogy ez a faj a csigolyák eltérései, illetve a két lelet időbeli különbsége alapján egy másik nembe tartozik.
Körülbelül 7,5 méter hosszú, karcsú állat volt. Az angliai Wight-szigeten történt felfedezése óta Európa legismertebb nagy, húsevő dinoszauruszává vált.
Kistermetű, későbbi rokonaitól eltérően fogakkal is rendelkező ornithomimosaurus. Az egyetlen ismert példány a csontváz elülső felének összefüggő részét tartalmazza.
A becslés szerint 1 méteres hosszúságot elérő troodontida, amely valószínűleg gerinctelenekre és más kisebb állatokra vadászott. Majdnem teljes csontvázát a Mei long holotípusáéhoz hasonló testhelyzetben, a bal karja alá rejtett pofával (a madarakra jellemző alvó pózban) találták meg.
A troodontida dinoszauruszok egyik bazális neme. Körülbelül csirkeméretű volt. Hasonló tulajdonságokkal rendelkezett, mint a legkezdetlegesebb dromaeosauridák és az Avialae klád tagjai, ami azt jelzi, hogy a Paraves e három tagjának közös őse volt.
A dromaeosaurida dinoszauruszok legnagyobb ismert neme. Körülbelül 6,5 méteres testhosszával, 2 méteres csípőmagasságával és mintegy 700 kilogrammos tömegével a Utahraptor félelmetes ragadozó lehetett.
Az ismertebb Confuciusornis rokonságába tartozott, azonban a végénél kissé kampós, aránylag rövidebb és magasabb csőre, valamint a fején levő, felszínesen a Tauracóéra emlékeztető taraj miatt a külseje eltért. A csőre alapján valószínűleg mindenevő volt, rokonától eltérően talán alkalmanként halakat is fogyasztott.
Egy hiányos, de tollenyomatokkal együtt megőrződött fosszília alapján ismert, körülbelül 13 centiméter hosszú madár, amely kortársaihoz képest valószínűleg kiváló röpképességgel rendelkezett, de gyorsaságát és kitartását tekintve elmaradt a modern madaraktól. Vízi környezetben élt, ahol apró gerinctelenekkel, feltehetően rovarokkal és rákokkal táplálkozott.
Egy enantiornithes madár, melynek leírását később Vescornis néven is publikálták. Bizonytalan, hogy a leírása alapján érvényes-e vagy nomen dubiumnak tekintendő.
Bár a korszak madarai többnyire hüllőszerű tulajdonságokkal, például hosszú farokkal rendelkeztek, ennél a 10–15 centiméter szárnyfesztávolságú állatnál a farok egy tollak megtartására szolgáló pygostylében végződött, emellett a szárnyához tartozó karmok közül a hüvelykujjon levő megkisebbedett, a bordákhoz pedig a madarakra jellemző processus uncinatusok kapcsolódtak. Egykori élőhelye egy tó körüli erdős terület volt.
1 méter szárnyfesztávolságú ctenochasmatida, melyet meghosszabbodott nyakcsigolyái és felkarcsontjának általános formája alapján soroltak ebbe a családba. Egy 2005-ben elvégzett elektronmikroszkópos vizsgálat kimutatta, hogy a szárnyhártyája számos véredényt tartalmazott, ami megerősítette azt a feltételezést, hogy a pteroszauruszok melegvérűek voltak.
Majdnem teljes, bár sérült csontvázához a család többi tagjáéhoz képest elég nagyméretű fogakat tartalmazó, hosszú lekerekített csőrben végződő, 23,5 centiméter hosszú koponya tartozik. A szárnyfesztávolsága körülbelül 1,45 méter lehetett. A kladisztikus elemzés alapján közeli rokonságban állt a Feilongusszal.
E körülbelül 5 méteres szárnyfesztávolságú pteroszaurusz hiányos fosszíliái egy szárazföldi növények töredékeit megőrzött területről származnak. Az állcsontja közepén levő elkeskenyedő rész alapján az állatot az Ornithocheiridae családba sorolták be.
2,4 méteres szárnyfesztávolságával a bazális pterodactyloideák között nagynak számít. 39-40 centiméteres koponyájában 76 hosszú, görbe, tűszerű fog helyezkedett el, melyek talán lehetővé tették a ma élő flamingófélékéhez hasonló, szűréssel való táplálkozást.
Az első Kínában talált, koponyával együtt megőrződött pteroszaurusz. A holotípusa szárnyfesztávolságát 1,35 méterre becsülték. Gyenge hátsó lábai alapján a talajon való mozgásnál a szárnyait is használnia kellett. Feltehetően halevő volt.
Egy majdnem teljes csontváz és koponya alapján ismert, az apti korszakbeli Sinopterusnál valamivel kisebb, körülbelül 0,94 méter szárnyfesztávolságú tapejarida. A koponyáján levő taraj a fejlődési állapotát tekintve a Sinopterusé és a Tapejaráé között helyezkedett el.
Közepesen nagy méretű pteroszaurusz, 56 centiméter hosszú koponyával és körülbelül 5 méteres szárnyfesztávolsággal. Lapos, lekerekített csőre miatt néha „kacsacsőrű pteroszaurusznak” is nevezik. Apró, levél formájú, éles fogaival feltehetően halat vagy dögöt fogyasztott.
Felfedezése idején Kína legnagyobb ismert pteroszaurusza volt. A szárnyfesztávolságát 5 méterre becsülték. Hosszú, hegyes pofája alapján valószínűleg halevőként élt.
Egyetlen 16,1 centiméteres törött, de teljes állkapocs alapján ismert. Eredetileg a Ctenochasmatidae család tagjaként sorolták be, de később úgy ítélték meg, hogy inkább az istiodactylidák közé tartozik.
Egy részleges koponya és csontváz alapján ismert. Koponyája, főként a fogak és a hosszú koponyaablak miatt az Istiodactyluséhoz hasonló. Becsült szárnyfesztávolsága 2,4-2,5 méter.
A Multituberculata rend többnyire fogak révén ismert képviselője. Nagyobb méretű ázsiai faja, az E. magnus koponyája a becslés szerint 3 centiméter hosszú volt (az E. minor koponyája körülbelül harmadekkora lehetett).
Egy kivételesen jó állapotban megőrződött, az állat fogait, lábcsontjait, kötőszöveteit és szőrzetét is megmutató fosszília alapján ismert, 10 centiméter hosszú, 20-25 grammra becsült tömegű emlős.
Ajánlott irodalom
Cossmann, M., Pelat, E. (1907). „Le Barrémien supérieur à faciès Urgonien de Brouzet-lès-Alais (Gard)”. Mémoires de la Société Géologique de France, Paléontologie15 (37), 5–42. o.
Gradstein, F.M., Ogg, J.G. & Smith, A.G.. A Geologic Time Scale 2004. Cambridge University Press (2004)
Guzhikov, A.Yu., Baraboshkin, E.J. (2006). „Assessment of diachronism of biostratigraphic boundaries by magnetochronological calibration of zonal scales for the Lower Cretaceous of the Tethyan and Boreal belts”. Doklady Earth Sciences409 (6), 843–846. o. DOI:10.1134/S1028334X06060018.
Jegyzetek
↑ abAz International Commission on Stratigraphy idődiagramjának részletes változatához lásd: Gradstein, F.M., Ogg, J.G. & Smith, A.G.. A Geologic Time Scale 2004. Cambridge University Press (2004)
↑Norman, D.B.. Troodontidae, The Dinosauria, 2nd edition, Berkeley, Los Angeles, London: University of California Press, 185. o. (2004). ISBN 0-520-24209-2
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Barremian című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk
Barremian. GeoWhen Database. (Hozzáférés: 2010. október 29.)
Mid-Cretaceous timescale, at the website of the subcommission for stratigraphic information of the ICS] (PDF). (Hozzáférés: 2010. október 29.)