A kréta eseményeinek hozzávetőleges idővonala. A skálán az évmilliók láthatók.
A geológiai időskálán a cenomani a késő krétakor legkorábbi korszaka. 100,5 millió évvel ezelőtt kezdődött és 93,9 millió évvel ezelőtt ért véget.[1] A cenomani az albai korszakot követte és a turonit előzte meg.[2]
A cenomani megfelel a Mexikói-öbölben használt időskála woodbini és az Egyesült Államok keleti parti időskálájához tartozó eaglefordi korszakoknak.
A cenomani végén egy anoxikus esemény, az úgynevezett cenomani-turoni határesemény vagy más néven Bonarelli-esemény következett be, ami a tengeri fajok kis mértékű kihalását okozta.
Sztratigráfiai definíció
A cenomani emeletet a francia őslénykutató, Alcide d'Orbigny használta elsőként a szakirodalomban, 1847-ben. A név Le Mans városának újkori latin nevéből, a cenomanumból származik.
A cenomani emelet alapja (ami a késő kréta sorozat alapja is egyben) az a hely, ahol először tűnik fel a foraminiferák közé tartozó Rotalipora globotruncanoides faj a sztratigráfiai rekordban. Az albai emelet referencia profilja (GSSP) a Francia Alpokban, a Mont Risou nyugati oldalán levő kibúvásnál a Rosans nevű falu közelében található (Hautes-Alpes területén, az alábbi koordinátáknál: 44°23'33"É, 5°30'43"K). Az alap a referencia profilban 36 méterrel a Marnes Bleues-formáció teteje alatt van.[3]
A késő cenomani idején volt a fanerozoikum során a legmagasabb az átlagos tengerszint az elmúlt 600 millió évben (körülbelül 100–50 méterrel haladta meg a mai szintet). Ennek következtében a magaslatok mindvégig alacsonyan helyezkedtek el, a Föld felszínét borító kiterjedt meleg tengerek pedig elárasztották a mai kontinensek elődeinek alacsony területeit. A hullámok fölé emelkedő kevés szárazföldet alkotó régi hegységek, dombok és fennsíkok mind nagymértékben erodálódtak. A tektonikus hegységképződés minimális volt és a legtöbb kontinenst kiterjedt vízfelületek választották el egymástól. Mivel a hegységek nem gátolták a szeleket, az éghajlat szeles volt, a hullámzás pedig erős, ami növelte az eróziót és felgyorsította az üledékképződést.
A tüskésrájafélék egyik neme. Fajai az egész világ trópusi és mérsékelt égövi tengereiben, a közép-európai partokon, északon Dél-Skandináviáig megtalálhatók. Magányosan a tengerfenéken élnek. Táplálékuk puhatestűek, rákfélék és halak.
85 centiméter hosszú, hátsó lábakkal rendelkező kígyó, melynek maradványa a kréta időszaki gyíkok és a lábatlan kígyók közötti átmeneti fosszíliának tekintendő.
A Pachyrhachistestvértaxonja. Egyetlen fosszíliája, melynek csupán a farka vége hiányzik, 88 centiméter hosszú. A koponyáján bazális és fejlett jellemzők egyaránt találhatók. Állcsontjaiban 73–75 fog helyezkedett el. Hátsó lábai egy háromszögű medencéhez kapcsolódtak, ami a megőrződött maradványok alapján nem állt összeköttetésben a gerincoszloppal.
A goniopholidida mesoeucrocodyliák közé tartozó, a becslés szerint körülbelül 3–4 méter hosszú krokodilforma, melynek hátán, középen tizenkét pár bőrcsont helyezkedett el. Csigolyáin még nem található meg a jóval fejlettebb krokodilformákra jellemző homorú elülső és domború hátsó illeszkedő felület. Széles és rövid lapockái erőteljes mellső lábakra és szárazföldi tevékenységre utalnak.
Felfedezése az őslénykutatókat arra a következtetésre vezette, hogy a modern krokodilok 30 millió évvel korábban fejlődtek ki, mint ahogy azt korábban gondolták. A maradványain végzett elemzés során megállapították, hogy a csigolyái a modern krokodilokéhoz hasonlóan illeszkedtek, emellett pedig az is felmerült, hogy már rendelkezett a zárt szájjal való légzést lehetővé tevő második szájpaddal is.
Neve a stomatosuchidákra jellemző alacsony koponyára utal. Körülbelül 6 méter hosszú típusfajának feje 1 méteres volt. Tüskeszerű fogai alapján halakkal táplálkozott, melyek a nyitott szájába úszhattak, miközben az állat mozdulatlanul várakozott.
Egy goniopholidida, melynek típusfaja, az O. majornomen dubiummá vált, mivel a hozzá tartozó egyetlen állkapocs darabot a megfelelő elemzés elvégzéséhez túl töredékesnek ítélték. Az O. minor a Theriosuchus típusfajának szinonimájává vált, így jelenleg csak a két portugál fajt tekintik érvényesnek.
Hosszú, lapos koponyával rendelkezett, melyhez a feltételezés szerint fogatlan, a pelikánokéhoz hasonló táplálkozást lehetővé tevő állkapocs tartozott. Egyetlen ismert példánya megsemmisült a második világháborúban, München bombázása során.
Egy állkapocs nélküli teljes koponya, továbbá egy teljes állkapocs, a koponya alatti csontváz egyes részei és több bőrcsont alapján ismert pholidosaurida mesoeucrocodylia.
Egy megnyúlt, a tizenhatodik fogtól egybeforrt, koponyaablak nélküli állkapocs és különféle koponya alatti csontok, például csigolyák, lábcsontok, a váll és a csípő darabjai, valamint páncélelemek alapján ismert goniopholidida.
Egyetlen, kérdéses származási helyű példány alapján ismert kisméretű moszaszaurusz, amely egy 6-7 centiméter hosszú, hiányos, de részben tagolt koponya és több nyakcsigolya alapján ismert.
A bőrbe majdnem vízszintesen beágyazódott ovális lemezekből álló páncéllal, valamint a nyak és a váll területén, valamint a gerinc mentén kiemelkedő tüskékkel ellátott nodosaurida. A hossza a becslés szerint 3 és 5,5 méter között, a tömege pedig 380 kilogramm volt.
Egy 4–6 méter hosszú nodosaurida ankylosaurus, melynek teste felső részét hosszú bőrcsontlemezek borították. Az oldalán feltehetően tüskéket is viselt. Négy rövid lábbal, ötujjú lábfejekkel, rövid nyakkal és hosszú, merev buzogány nélküli farokkal rendelkezett.
Egy körülbelül 4 méteresre becsült hosszúságú nodosaurida. A szokásos lekerekített és sokszögű bőrcsontlemezek mellett a vállain és a farkán csontos tüskéket viselt.
Egy 30 centiméter hosszú, 25 centiméter széles, szokatlan módon amorf és nem sokszögekből álló mintázatú, kis szarvakkal ellátott teljes koponya alapján ismert ankylosaurida.
Egy nodosaurida, melynek részleges csontváza a keresztcsontból, nyolc csigolyából, a bal csípőcsont egy darabjából, a szeméremcsont jobb oldalából, a jobb ülőcsontproximális részéből, két hiányos hátsó lábból, tizennégy farokcsigolyából és néhány azonosítatlan csontból áll.
A formáció legfelső tagozatából származó iguanodontia, amely a csoport körülbelül 100 millió évvel ezelőtt Észak-Amerikába vándorolt ázsiai őseinek közvetlen leszármazottja.[11]
Nagyméretű, testes növényevő volt, melynek jellegzetessége a nagy, hegyes hüvelykujj-tüske, amit feltehetően a ragadozók elleni védekezésre és az élelem összegyűjtésére használt.
7-9 méter hosszú, 2,4 méteres csípőmagasságú, megközelítőleg 1-4 tonna tömegű iguanodontia. Az iguanodontiáktól és leszármazottaiktól, a hadrosauridáktól való eltérések alapján elképzelhető, hogy egy olyan ornithopoda fejlődési vonalat képvisel, amely még a Tenontosaurus megjelenése előtt különvált.
Az első olyan dinoszaurusz, melynek esetében az ásó életmódra vonatkozó bizonyíték került nyilvánosságra. Egy körülbelül 2 méter hosszú és 70 centiméter széles föld alatti üreg maradványai között egy felnőtt és két fiatal példányát fedezték fel, melyek a csontjaik elhelyezkedése alapján az üregben pusztultak el.
Egy töredékes maradványok révén ismert madármedencéjű dinoszaurusz, melynek pontos hovatartozása nem állapítható meg. A feltételezés szerint ankylosaurida vagy hadrosaurida lehetett.
Az Argentinosaurus kisebb méretű rokona, melynek összes, 1939 előtt felfedezett maradványa megsemmisült a második világháborúban, München bombázása során. Lehetséges, hogy a nagyobb húsevő dinoszauruszok, például a Carcharodontosaurus vagy a Spinosaurus zsákmányállata volt.
Az egyik legbazálisabb titanosaurusként csoportja legnagyobb tagjai közé tartozott. 4 hát- és 27 farokcsigolyája mellett a csípője maradványai is előkerültek.
A legnehezebb, jó leletanyag alapján ismert sauropoda, melynek becsült hossza 30–35 méter, illetve más szerzők szerint 22–26 méter, a tömege pedig 80–100 tonna vagy 60–88 tonna lehetett.
Az első mangrove erdőkkel borított környezetet megőrzött területről előkerült dinoszaurusz, amely 59 tonnára becsült tömegével az egyik legnehezebb ismert titanosaurusnak számít.
Egy körülbelül 15 méter hosszú és 8,2 méter magas brachiosaurida. A család első olyan tagja, amelyre Észak-Amerika késő kréta kori rétegeiben találtak rá.
A bazális coelurosaurusoknál, például a compsognathidáknál és a coeluridáknál jóval fejlettebb, de kládja későbbi tagjainál kezdetlegesebb coelurosaurus.
A kortársai közé tartozó Carcharodontosaurushoz és Spinosaurushoz hasonló méretű óriás theropoda, melynek típuspéldánya a második világháborúban megsemmisült. Lehetséges, hogy a Deltradromeus szinonimája.
Az egyik legnagyobb ismert szárazföldi húsevő dinoszaurusz, a Tyrannosaurus, a Carcharodontosaurus és a Spinosaurus méretét megközelítő vagy valamivel meghaladó állat volt. A legnagyobb példány a becslés alapján 13,2 méter hosszú és 8,2 tonna tömegű lehetett.
Egyetlen, a farok végéhez tartozó csigolya alapján ismert, melyen az igen fejlett csigolyatüske arra utal, hogy talán a Neoceratosauria csoport tagja volt, azonban óvatosságból bizonytalan helyzetű nemként a jóval elterjedtebb Neotheropoda csoporthoz kapcsolták. A csigolya alapján feltehetően közepes méretű, 4–5 méter hosszú, könnyű felépítésű állat volt.
Egy carcharodontosaurida theropoda. Hasonló méretű volt, mint közeli rokona, a Giganotosaurus, legnagyobb ismert példányának hossza elérte a 10,2 métert, a tömege pedig körülbelül 3 tonna lehetett, különálló maradványai pedig összevethetők a 12,2 méteresre becsült Giganotosaurus holotípus leletanyagával.
A körülbelül 6 méter hosszúságú és 750 kilogramm tömegű Rugops egy nagy méretű húsevő volt. Abelisauridának, illetve egy, a család közeli rokonságába tartozó dinoszaurusznak, és a Majungasaurus rokonának tartják.
Egyedi tüskéiről, a csigolyák hosszú nyúlványairól ismert, melyek 1,65 méter hosszúra nőttek és valószínűleg bőr kapcsolódott hozzájuk, ami egy vitorlaszerű szerkezetet alkotott, egyes szerzők szerint azonban izmokkal voltak borítva, amik egy púpot vagy tarajt alkottak. Nem tisztázott, hogy elsődlegesen szárazföldi ragadozó volt-e, vagy inkább halevő. Becslés alapján a hossza 15 méter lehetett.
Egy közepesen hosszú symphysisszel, 8 pár, majdnem kör keresztmetszetű, a külső részén (a fogtövet leszámítva) sima foggal, (a jura időszaki pliosaurusok kétfejű nyaki bordáitól eltérően) egyfejű nyaki bordákkal és a hollócsőrön hosszú, keskeny mellkasi sávval rendelkezett.
Az Elasmosaurus legközelebbi rokonaként az Elasmosauridae család tagja. 12 méteres hosszából a 63 csigolyából álló nyak 6 métert tett ki, míg az uszonyai 1,5–2 méteres hosszúságot értek el. 47 centiméter hosszú koponyájában 5 centiméteres fogak sorakoztak. A gyomra területén talált kövek talán ballasztként szolgáltak vagy az étel megemésztését segíthették.
Az Észak-Amerikában másodikként felfedezett ornithocheiridapterodactyloidea nem, amely 38,4 centiméter hosszú állkapcsa, valamint fogai, csigolyái és néhány azonosítatlan csontmaradványa alapján ismert. Családja többi tagjától eltérően az állkapcsán nem viselt csonttarajt.
Az állcsont öt darabja és egy feltételezett nyakcsigolya alapján ismert, melyhez további három példány állcsont maradványai tartoznak. Az állcsontok a Quetzalcoatluséra és a Zhejiangopteruséra emlékeztetnek, ezért eredetileg pteranodontidaként osztályozták, de sokkal valószínűbb, hogy az azhdarchidák közé tartozott. A szárnyfesztávolsága mintegy 4 méter lehetett, bár úgy tűnik, hogy a (valószínűleg szintén ehhez a nemhez tartozó) csigolya egy nagyobb, 6 méteres szárnyfesztávolságú állattól származhat.
Wealden-csoport, Anglia; Santana-formáció, Brazília; Paw Paw-formáció, Texas, USA
A 19. században elnevezett ornithocheiridák egyike, melyhez az évek során számos fajt kapcsoltak, melyeket később többnyire más nemekhez helyeztek át. Rokonaihoz, az Anhanguerához és az Uktenadactylus hasonlóan a felső állcsontjának hegyén egy felfelé elvékonyodó taraj helyezkedett el.
Elsőként megtalált fosszíliáit eredetileg a Cimexomys nembe sorolták be.
Ajánlott irodalom
Gradstein, F.M., Ogg, J.G. & Smith, A.G.. A Geologic Time Scale 2004. Cambridge University Press (2004)
Kennedy, W.J., Gale, A.S.; Lees, J.A. & Caron, M.. Episodes 27, The Global Boundary Stratotype Section and Point (GSSP) for the base of the cenomaniian Stage, Mont Risou, Hautes-Alpes, France, 21–32. o. (2004)
↑Az International Commission on Stratigraphy idődiagramjának részletes változatához lásd: Gradstein, F.M., Ogg, J.G. & Smith, A.G.. A Geologic Time Scale 2004. Cambridge University Press (2004)
↑A cenomani GSSP-jét Kennedy és szerzőtársai (2004-es) műve határozta meg.
↑Vickaryous, M.K., Maryańska, T., Weishampel, D.B.. Ankylosauria, The Dinosauria, 2nd edition, Berkley, Los Angeles, London: University of California Press, 367. o. (2004). ISBN 0-520-24209-2
↑Norman, D.B.. Basal Iguanodontia, The Dinosauria, 2nd edition, Berkley, Los Angeles, London: University of California Press, 417. o. (2004). ISBN 0-520-24209-2
↑Tykoski, R.S., Rowe, T.. Ceratosauria, The Dinosauria, 2nd edition, Berkley, Los Angeles, London: University of California Press, 49. o. (2004). ISBN 0-520-24209-2
Ez a szócikk részben vagy egészben a cenomaniian című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
Jack Sepkoski: Sepkoski Online. Sepkoski's Online Genus Database. (Hozzáférés: 2010. november 23.)
További információk
Cenomanian. GeoWhen Database. (Hozzáférés: 2010. november 23.)
Late Cretaceous timescale (PDF). Subcommission for Stratigraphic Information. (Hozzáférés: 2010. november 23.)