III. Frigyes vagy Szép Frigyes (németül: Friedrich der Schöne), (1289[2] – 1330. január 13.[1]) német király1314-től és ugyancsak III. Frigyes néven Ausztria uralkodó hercege1308-tól haláláig. Családja révén említik még I. Habsburg Frigyes néven is. Német királyként az ellenkirályok között tartják számon, ezért a sorszámozása csak feltételes.
Eredetileg baráti viszonyt tartott fenn unokatestvérével Bajor Lajossal, de kapcsolatuk elmérgesedett, amikor Frigyest bízták meg Alsó-Bajorország kormányzásával. 1313. november 9-én Lajos legyőzte unokatestvérét a gamelsdorfi csatában és lemondásra kényszerítette.
Frigyes harcias öccse, I. Lipót osztrák herceg ugyan 1315-ben végigdúlta Bajorországot, de a bátyját el nem ismerő svájciaktól még ugyanebben az évben Morgartennél vereséget szenvedett – ami meggyengítette a Habsburgok helyzetét az alpesi országban.[1] Jó lehetőséget kínált volna az előrelépésre a szövetkezés a Lajost támogató János cseh király ellenzékével (1317), ám megfelelő támogatás híján a felkelés nem vezetett sikerre.[3] Ugyancsak kudarcba fulladt 1318-ban Speyer, majd Strassburg ostroma.[4]1320-ban Lipót ismét megpróbálkozott Speyer bevételével, de a város felmentésére siető Lajos elől visszavonult.[4] Az 1316-ban megválasztott új pápa, XXII. János sem könnyítette meg a harcoló felek helyzetét.[4] Minden diplomáciai ötlet és pénzügyi támogatás hiábavalónak bizonyult, a pápa se Frigyes, se Lajos megválasztását nem volt hajlandó szentesíteni.[4]
A két király küzdelmét végül a (valójában ampfingi) mühldorfi csata döntötte el 1322. szeptember 28-án.[4] A magyar csapatok által is segített Frigyes vereséget szenvedett, és Henrik fivérével együtt maga is fogságba esett. Két és fél évet raboskodott a felső-pfalzi Trausnitz várában (a Rajnai Palotagrófság északi részén).[4] Vele esett fogságba 1300 osztrák és salzburgi nemese.
Lipót 1324-ben még IV. Károly francia királlyal is hajlandó volt tárgyalni annak császárrá választásáról és a maga birodalmi helytartóvá emeléséről.[4]
Közös uralkodása Bajor Lajossal
Szép Frigyes (az ambrasi képgyűjteményből)
Frigyes végül már hajlott volna a lemondásra.[4] Lajos elengedte, hogy ehhez testvérei beleegyezését is megszerezhesse, de mivel Lipót ezt megtagadta, Frigyes visszatért a fogságba.[4] A megegyezés ennek dacára sikerült, sőt Lajos az 1325-ben Münchenben megkötött titkos szerződés értelmében társuralkodónak is elismerte.[4]
Mivel a pápa ellenezte a császári cím ilyen megosztását, a két „társcsászár” 1326 januárjában Ulmban kiadott egy dekrétumot, amelynek értelmében Frigyes német király lett, Lajos pedig Itália uraként megtartotta a német-római császár címét.
Később újra szembefordultak, ám miután legfőbb támogatója, Lipót 1326-ban meghalt, Frigyes mindinkább háttérbe szorult Lajos mögött.[4] Visszavonulásával lényegében lemondott a további politikai szereplésről.[4] Frigyes támogatta a Károly Róbert ellen pártot ütő Kőszegi családot, ezért a magyar uralkodó Frigyes ellen lázadó öccsét, a családi tartományok megosztását követelő Ottót segítette.[4] Az egyesült cseh–magyar támadás ellen az osztrák hercegek tehetetlenek voltak.[4] Az 1328-ban megkötött brucki békében Frigyes és fivérei többszöri ígéretüket most már tényleg betartva kénytelenek voltak visszaadni a birtokukban lévő nyugat-magyarországi területeket.[4]
