Isten kegyelméből a Szent Római Birodalom választott császára, a rómaiaknak örökké felséges királya, Németország és Csehország királya, Bajorország hercege és választófejedelme
Károly Albert herceg Brüsszelben született 1697-ben. Édesapja II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem (1662–1726) volt, császári tábornagy, sikeres hadvezér, aki 1683-ban részt vett a törököktől ostromolt Bécs felmentésében, majd főhadparancsokként a török ellen vezetett hadjáratokat Magyarországon. A császáriak 1688-ban az ő vezetésével foglalták el Nándorfehérvárt. 1692–1706 között a Spanyol Németalföldcsászári kormányzója volt.
Károly Albert apja, választófejedelem 1692–1706 között a Spanyol Németalföld császári kormányzójaként Brüsszelben élt, első gyermekei is itt születtek. Miksa Emánuel a spanyol trónra pályázott. Az utolsó spanyol Habsburg, a gyermektelen II. Károlyspanyol király Miksa Emánuel legidősebb fiát, József Ferdinándot tette meg saját általános örökösévé. Az ő hirtelen halála 1699-ben, mindössze hétévesen (amelyet a francia udvar véleménye szerint Bécsből küldött méreg okozott) katasztrófát jelentett a Wittelsbachok nagyhatalmi terveinek.
Miksa gyermekei, köztük Károly Albert is Münchenben maradtak. 1706-ban I. József császár utasítására Károly Albertet és fivéreit Klagenfurtba, majd 1711-ben Grazba vitték, ahol rendes oktatásra és nevelésre fogták őket. József császár utódja, VI. Károly császár is fenntartotta ezt a rendelkezést. A bajor választófejedelmi család tagjai csak 1715 áprilisában, a háború végeztével térhettek haza Münchenbe.
Nagykorúsága
1715. augusztus 6-án Károly Albert nagykorúvá lett, a Bajor Választófejedelemség örököseként hivatalosan átvehette volna az uralkodást. 1715. december 3-ától1716. augusztus 24-éig hosszabb tanulmányútra (Kavalierstour)Itáliába utazott. 1717-ben egy bajor csapatkontingenssel részt vett egy hadjáratban a törökök ellen. A bécsi császári udvarban időzve megismerkedett Mária Amália osztrák főhercegnővel, az elhunyt József császár leányával. A házasság feltételeként a Bajor Választófejedelemségnek le kellett mondania a Habsburg Birodalom trónja iránti igényéről, amely ebből a házasságból keletkezett.
1725-ben fivéreivel együtt hosszabb utazást tett Franciaországban. Szeptember 5-én részt vettek XV. Lajosfrancia király esküvőjén. Károly Albert bemutatkozott a francia királyi udvarban, és fontos új politikai kapcsolatokat épített ki.
Mária Amália főhercegnő, német-római császárné vadászöltözetben
Ifjú házasként viszonyt folytatott egy udvarhölgyével, Charlotte Sophie Caroline von Ingelheim bárókisasszonnyal (1704–1749) is. Ebből az illegitim kapcsolatából egy fia született: Franz Ludwig von Holnstein gróf (1723–1780), aki 1757-ben Anna Marie zu Löwenfeld grófnőt (1735–1783), saját nagybátyjának, I. Kelemen Ágost kölni hercegérseknek és választófejedelemnek ugyancsak törvénytelen leányát vette feleségül, akitől 12 gyermeke született.
Bajorország választófejedelme
Apja, Miksa Emánuel választófejedelem 1726. február 25-én elhunyt, trónját Károly Albert örökölte. A Habsburgokkal barátságos viszonyt ápolt, politikájában a Habsburg Birodalomra támaszkodott, de ő is céltudatosan törekedett ugyanarra, amire apja egész életét feltette, hogy megszerezze a Habsburgok örökségét és a német-római császári koronát. A kortárs uralkodókhoz hasonlóan ő is előre látta, hogy a Habsburg-ház férfiága várhatóan ki fog halni. Károly Albert ugyan elfogadta és később alá is írta az 1713-ban kiadott a Pragmatica sanctiót, de minden diplomáciai fórumon azt az álláspontot képviselte, hogy a császári tisztséget a Habsburgok helyett ő maga nyerje el.
1726. szeptember 1-jén a két választófejedelemség: Köln és Bajorország két évre szóló szövetségi és támogatási szerződést kötött Ausztriával. VI. Károly császár magas pénzbeli juttatásokat és politikai támogatást ígért a két választófejedelemségnek, katonák állítása fejében. Károly Albert ezt a szerződést azonban csak átmeneti megoldásnak tekintette, és titokban előkészítette Bajorországnak a franciákkal kötendő szövetségét.
1727–28-ban Károly Albert megpróbálta tető alá hozni a Wittelsbach-házból való választófejedelmek unióját (Bajorország, Köln, Pfalz, Trier), azzal a céllal, hogy a Német-római Birodalmon belül Ausztria és Poroszország ellensúlyozására egy harmadik, franciabarát blokkot hozzanak létre bajor irányítás alatt, mivel az önmagában gyenge Bajorországot a franciák még nem tekintették komoly szövetségesnek. A Wittelsbach szövetség 1728. április 16-án létre is jött. Közös fellépést terveztek a Birodalmi Gyűlésben, közös jelöltet kívántak állítani a császárválasztáson, katonai támogatást ígértek egymásnak.
1728. november 12-én Károly Albert megkötötte Franciaországgal az Ausztria ellen irányuló szövetségi szerződést (amelyet 1727-re datáltak vissza). Ebben XV. Lajos pénzbeli támogatásra kötelezte magát a bajor hadsereg felfegyverzéséhez, és a császári korona megszerzéséhez arra az esetre, ha VI. Károly férfi utód nélkül halna meg.
1732-ben Károly Albert megtámadta az 1713-as Pragmatica sanctio érvényességét. A regensburgi Birodalmi Gyűlésen Bajorország a pfalzi és szász választóval és más birodalmi rendekkel együtt szavazataival megakadályozta, hogy a Pragmatica Sanctió elnyerje a birodalmi rendek elismerését és garanciáját. 1735-ben – francia pénzen – a bajor haderőt 42 000 főre növelte. Közben gondosan ügyelt országa semlegességére, nehogy belekeveredjen számára érdektelen külháborúkba. 1737-ben azonban a francia kormány csökkentette a pénzsegélyt. Károly Albert ezért kénytelen volt csapatai egy részét a török elleni háború céljából Ausztria rendelkezésére bocsátani, hogy a fennmaradó bajor hadsereg fenntartásáról gondoskodhasson.
Károly Albert emellett stabilizálta országa belső helyzetét, átszervezte a bajor közigazgatási rendszert, szétválasztotta a választófejedelem és a rendek szolgálatában álló közhivatalnokok jogállását. Országát nagy erővel fejlesztette, uralma alatt korábban nem látott mértékben javult a művészek és tudósok helyzete, fellendült a gazdaság és a kereskedelem. A választófejedelmet, aki apjához hasonlóan a Wittelsbach-ház nagy történelmi küldetését hirdette, az alattvalók tisztelete és őszinte rajongása vette körül.
Jelentősen bővítette a müncheni fejedelmi palotát, a Münchner Residenzet. Törvénytelen fia, Franz Ludwig gróf részére Münchenben megépíttette a Holnstein-palotát. A paloták tervezésével és építésekkel udvari főépítőmesterét, a vallon származású François de Cuvilliés-t (1695–1768) bízta meg. (Az épület 1821 óta München és Freising érsekeinek palotájául szolgál).
Mivel VI. Károlycsászár (III. Károly néven magyar király) férfi örökös nélkül halt meg, az 1723-ban kibocsátott Pragmatica sanctio alapján leánya, Mária Terézia főhercegnő örökölte a Habsburg örökös tartományokat, (Erbländer). A Pragmatica sanctio azonban értéktelen papírnak bizonyult, senki sem ismerte el. Sorban jelentkeztek az örökséget női ágon igénylők: Károly Albert követe Mária Teréziát osztrák uralkodó főhercegnőt, magyar és cseh királynőt csak „toszkánai nagyhercegnének” címezte (férjének, Lotaringiai Ferenc Istvánnak 1737 óta viselt uralkodói címe után). A követ nem is tárgyalt vele, csak az udvari főtisztviselőknek jelentette be, hogy ő, Károly Albert az elhunyt II. Ferdinánd császár leányának, Mária Anna osztrák főhercegnőnek (1610–1665) egyenes leszármazottja, és bejelentette igényét Mária Terézia egész örökségére. Károly Albert emellett érvényesíteni kívánta feleségének, Mária Amália osztrák főhercegnőnek, I. József császár leányának öröklési jogát is, bár e jogáról – éppen a házasságkötés feltételeként – 1722-ben lemondott. II. Frigyes szász választófejedelem követe is bejelentette igényét, feleségére Habsburg Mária Jozefa főhercegnőre, I. József császár leányára hivatkozva. V. Fülöpspanyol király is igényt tartott a Habsburg örökségre, II. Károly király végrendelete alapján.
1740 októberében kirobbant az osztrák örökösödési háború, amelynek nyitányaként II. Frigyesporosz király elfoglalta Sziléziát. Ebben a háborúban Bajorország a Habsburgok ősellenségével, Francia Királysággal szövetkezett. Franciaországnak azonban nem állt érdekében a Habsburgok helyére a Wittelsbachokat ültetni, és csak korlátozott erejű katonai támogatást adtak. A francia és bajor csapatokat Bécs bevétele helyett Csehországba vezényelték, mivel a cseh királlyá koronázás a császárrá választás előfeltétele volt.
1741 májusában a bajor székvárosban, Münchenben, a Nymphenburg kastélyban Károly Albert kezdeményezésére Bajorország, Franciaország és Spanyolország küldöttei szerződésekben szabályozták a Habsburg Birodalom felosztását. A bajorok az osztrák és cseh tartományokat, a franciák Németalföldet, a spanyolok az itáliai Habsburg birtokokat kapták volna. Ősszel Szászország is csatlakozott a nymphenburgi megállapodásokhoz, neki Morvaország jutott. A magyar rendek ugyanakkor Mária Teréziát támogatták, és 1741. június 25-énPozsonyban magyar királynővé koronázták.
Közben Mária Terézia főhercegnő tárgyalásokat kezdett Nagy Frigyessel, titkos egyezményben lemondott Alsó-Sziléziáról (Niederschlesien), és fegyverszünetet kötött Poroszországgal. Az osztrák csapatok visszafoglalták a bajorok által megszállt osztrák területeket, aztán Bajorország ellen fordultak. Mire Károly Albertet Frankfurtban császárrá koronázták, országának csaknem teljes területe már osztrák kézre jutott. A koronázás után mindössze két nappal, február 14-én az osztrák csapatok, Ludwig Andreas Khevenhüller tábornagy (Montecuccoli unokája) parancsnoksága alatt elfoglalták Károly Albert székvárosát, Münchent. Mária Terézia köszönőlevelét maga Lotaringiai Ferenc István nagyherceg vitte el és adta át a tábornagynak. VII. Károly császárnak nemcsak a Habsburg örökös tartományokról kellett lemondania, de saját fejedelemségét is elveszítette. 1742-ben az osztrákok visszafoglalták Csehországot, a cseh rendek neki is hűséget esküdtek, a prágai érsek ezúttal Mária Teréziát koronázta cseh királynővé, ugyanolyan ünnepélyes körülmények között, mint egy évvel korábban Károly Albertet.
Röviddel azután, hogy a bajor hadsereg visszafoglalta Münchent, 1745. január 20-án VII. Károly császár elhunyt. A Wittelsbachok nagyhatalmi kalandja lezárult. Károly Albert jelmondatát: Aut Caesar aut Nihil (Vagy császár, vagy semmi), gúnyosan így forgatták ki: Et Caesar et Nihil (Császár is, semmi is). Rövid, hároméves uralkodása Közép-Európa történelmében jelentéktelen epizód maradt, a Habsburg császárok hosszú sorának rövid, átmeneti megszakadása.
Új császárt kellett választani. Franciaország a szász választófejedelmet (a lengyel királyt), Poroszország az új bajor választófejedelmet támogatta. Károly Albert bajor választófejedelem fia és utódja, III. Miksa József választófejedelem (1727–1777) azonban – anyja tanácsára – nem vállalt újabb konfrontációt Ausztriával, és 1745. április 22-én megkötötte Mária Teréziával a füsseni békeszerződést. Ebben Bajorország elismerte Ausztria vezető szerepét a Német-római Birodalomban, és lemondott császári trónigényéről. Az ifjú választófejedelem arra is ígéretet tett, hogy a küszöbön álló császárválasztáson Mária Terézia férjére, Lotaringiai Ferencre fogja adni szavazatát. Végül maga Nagy Frigyes porosz király is Lotaringiai Ferencre adta szavazatát (bár az örökösödési háború még folytatódott tovább, egészen 1748-ig).
Gonda Imre, Niederhauser Emil. A Habsburgok. Egy európai jelenség, 2. kiadás, Budapest: Gondolat Kiadó (1978). ISBN 963-280-714-6
Hugh Montgomery-Massingberd (kiadó): Burke's Royal Families of the World, 1. kötet: Európa & Latin-Amerika, Burke's Peerage Ltd, London, 1977.
Mraz, G.: Maria Theresia (Ihr Leben und ihre Zeit in Bildern und Dokumenten), Süddeutscher Verlag, 1979.
Gotthardt, Elmar: Die Kaiserwahl Karls VII. Ein Beitrag zur Reichsgeschichte während des Interregnums von 1740–1742, 1986 (Europäische Hochschulschriften. Reihe 03/295).
Handrick, Wolfgang: Die Pragmatische Armee 1741-1743. Eine alliierte Armee im Kalkül des Österreichischen Erbfolgekrieges, 1991 (Beiträge zur Militärgeschichte 30).
Hartmann, Peter C.: Karl Albrecht – Karl VII. Glücklicher Kurfürst, Unglücklicher Kaiser, 1985.
Hartmann, Peter C. (kiadó): Karl VII. – der zweite Wittelsbacher auf dem Kaiserthron., 1982 (Carl-Friedrich-von-Siemens-Stiftung: Themen 35).
Hartmann, Peter C.: Kurfürst Karl Albrecht als König von Böhmen, in: Gesellschaftsgeschichte, 1988, S. 201 – 234.
Hein, Wilhelm: Der Regensburger Reichstag von 1740 bis 1745, 1953.
Press, Volker: Das wittelsbachische Kaisertum Karls VII. Voraussetzungen von Entstehung und Scheitern, kiadó Andreas Kraus, 1984.
Schmid, Alois: Bayern und die Kaiserwahl des Jahres 1745, 1982, (Münchener Historische Studien/Abt. Bayerische Geschichte 10).
Schmücker, Lore: Reichsrechtliche Probleme bei der Kaiserwahl Karls VII., 1954.
Schneider, Rolf: Karl VII., der unglückliche Kaiser. (Kiadva halálának 250 évfordulójára, 1995).
Wagner, Fritz: Kaiser Karl VII. und die großen Mächte 1740–1745, 1938.
