Édesapja János Frigyes calenberg–göttingeni fejedelem (1625–1679), édesanyja Benedikta Henrietta Philippina rajna–pfalzi grófnő (1652–1730), apai nagyanyja, Anna Eleonóra hessen–darmstadti hercegnő (1601–1659) révén V. Lajos hessen–darmstadti őrgróf (1577–1626) dédunokája.
Szülei házasságából négy leánytestvér született
Anna Zsófia (1670–1672)
Sarolta Felicitász (1671–1710), 1696-ban Estei Rajnaldhoz (Rinaldo d’Este), Modena és Reggio hercegéhez (1655–1737) ment feleségül.
Henrietta Mária (1672–1757)
Amália Vilma (1673–1742), 1699-től József osztrák főherceg felesége, 1705–1711 között császárné, magyar és cseh királyné.
Gyermekévei, ifjúsága
Szigorú katolikus neveltetést kapott, gyermekéveit a franciaországi Maubuissoncisztercita kolostorában töltötte anyai nagynénjének, Lujza Mária pfalzi hercegnőnek (1647–1679) felügyelete alatt. 1693-ban tért vissza Hannoverbe. József főherceg – anyjának, Pfalz–Neuburgi Eleonóra császárnénak akarata ellenére – már korán felfigyelt a nála öt évvel idősebb Vilma Amáliára, aki nem csupán szép, hanem szelíd természetű és komoly gondolkodású nő volt.
1705 és 1711 között a Gonzaga Eleonóra királyné által alapított Csillagkeresztes Rend védnökasszonya volt, ami a katolikus, jótékonykodó nemes asszonyok kitüntetése és szervezete volt. Házassága első évei a boldogság látszatát keltették, férjének házasságon kívüli szerelmi kapcsolatai, majd a trónörökös, Lipót József főherceg váratlan halála azonban igencsak megkeserítette Vilma Amália életét. 1704-ben a meglehetősen csapodár szexuális életet folytató József nemi betegséget (valószínűleg szifiliszt) kapott, mellyel feleségét is megfertőzte. A császárné alhasán fekélyek jelentek meg, mely nyilvánvalóan csökkentette a fogantatás lehetőségét. Férj és feleség fokozatosan elidegenedett egymástól, ami tovább növelte annak a veszélyét, hogy a császár által hőn áhított fiúutód nem születik meg. A császárné meddősége katasztrófát jelentett a Habsburg-dinasztiára nézve.
Özvegységben
I. József 1711. április 17-énBécsben meghalt. Két leány maradt utána, fiúörököse nem volt. Az interregnum idejére Vilma Amália anyósa, az özvegy Pfalz–Neuburgi Eleonóra anyacsászárné vette át a kormányt és intézte régensként az ügyeket. Vilma Amália mindent elkövetett, hogy sógorával, az ekkor Barcelonában tartózkodó Károly főherceggel szemben leányainak biztosítsa a osztrák hercegségek uralkodójának trónját. Még azt is keresztülvitte, hogy Károly elismerje a két főhercegnő utódlási jogát, tervét azonban mégsem tudta megvalósítani. Károly 1711 végén visszatért SpanyolországbólBécsbe, ahol beiktatták Ausztria uralkodó főhercegének méltóságába. Decemberben a német birodalmi rendek Károlyt császárrá is megválasztották (VI. Károly néven).
Vilma Amália ezután Bécsben maradt, ahol visszavonultan élt. 1722-ben belépett az általa 1717-ben alapított bécsi szaléziánusok kolostorába, ahol 20 évet töltött, ott halt meg 1742. április 10-énvízkórban. A kolostorban temették el, szívét a Habsburgok családi temetkezőhelyén, a bécsikapucinusok templomának kriptájában őrzik.