Szüleinek legidősebb leányaként magas rangú dinasztikus házasságra szánták. Az európai uralkodócsaládok nagy érdeklődést mutattak iránta. Rangjához méltó, magas színvonalú oktatást és nevelést kapott, melynek keretében zeneszerzést, zeneértést, hangszeres zeneélést, továbbá irodalmat, költészetet és festészetet is tanult.
1759-ben, a hétéves háború alatt Mária Antónia férjével és idősebb gyermekeivel együtt menekülni kényszerült a Szászországba betörő poroszok elől. Prágában, majd Münchenben találtak menedéket. Apósa, II. Frigyes Ágost választófejedelem, aki III. (Kövér) Ágost néven Lengyelország királya és Litvánia nagyfejedelme is volt, 1763. október 5-én elhunyt. Trónját Mária Antónia férje, Frigyes Keresztély koronaherceg örökölte, aki azonban két hónappal trónra lépése után, 1763. december 17-én fekete himlőben meghalt.
Az uralkodó pár legidősebb fia, a 13 éves III. Frigyes Ágost néven örökölte a választófejedelmi trónt. A kiskorú fejedelem helyett anyja, az özvegy Mária Antónia hercegné régensként vezette a kormányzati ügyeket, sógorával, Ferenc Xavér herceggel, Lausitz grófjával (II. Frigyes Ágost negyedik fiával, III. Frigyes Ágost nagybátyjával) együtt 1768-ig, III. Frigyes Ágost nagykorúságáig.
1765-ben komoly nézeteltérés támadt a két megbízott régens, Mária Antónia és sógora között amiatt, hogy Ferenc Xavér herceg – unokaöccse nevében – nyilatkozatban lemondott a lengyel királyi trón iránti igényről, miközben Mária Antónia özvegy hercegné feltétlenül ragaszkodott volna ehhez az igen magas presztízst jelentő uralkodói címhez.
A tehetséges Mária Antónia választófejedelemné nemcsak művészként, hanem vállalkozóként is aktív volt, 1763-ban Naundorfban pamutszövőgyárat építtetett. 1766-tól a drezdai Bajor Sörfőzde (Bayrische Brauhaus) tulajdonosa volt. Tagja lett az Erény Szolgálóleányai Rendjének (Orden der Sklavinnen der Tugend), amelyet még 1662-ben Gonzaga Eleonóra császárné, III. Ferdinánd császár harmadik felesége alapított nemes hölgyek számára, akik hűséget fogadtak a császári háznak, továbbá erényes és vallásos életvitelre tettek fogadalmat.
Élete alkonyán az özvegy választófejedelemné értekezést írt „Szellemünk erősítése a halálfélelem ellen” címmel. 1780-ban hunyt el Drezdában. A királyi udvar templomában (Katholische Hofkirche) temették el, a királyi család elhunyt tagjai között.
Zeneszerző, irodalmár és festőművész
A tehetséges kislánynak szülei magas színvonalú zenei oktatást biztosítottak Münchenben. A kor neves operaszerzői, Giovanni Battista Ferrandini és Nicola Antonio Porpora tanították. 1747-ben, Frigyes Krisztián koronaherceg és Mária Antónia esküvőjén Christoph Willibald GluckLe nozze d’Ercole e d’Ebe és Johann Adolf HasseLa Spartana generosa c. operáit adták elő. A drezdai udvarban a hercegné Hasse és Porpora keze alatt tovább folytatta zenei tanulmányait. Különös szenvedéllyel fordult az opera műfaja felé. Saját operáinak az udvar előtt tartott előadásain számos alkalommal maga is fellépett mint énekes, és mint csembalójátékos. 1747-ben, esküvője után felvették a római Accademia dell’Arcadia (nemzetközi irodalmi akadémia) tagjai közé.[1] Az akadémia tagjai elküldték egymásnak irodalmi műveiket, és társadalmi különbségek nélkül leveleztek egymással a világ dolgairól. E célból az egyszerű vidéki életre utaló művészneveket használtak. Mária Antónia hercegné az Ermelinda Talea Pastorella Arcadia, rövidítve ETPA álnevet kapta.
Mária Antónia hercegnő operáinak, más zeneműveinek, továbbá szövegkönyveinek és irodalmi műveinek részletesen feldolgozott listáját 2007-ben adták ki.[1]
Jegyzetek
↑ abChristine Fischer. Instrumentierte Visionen weiblicher Macht. Maria Antonia Walpurgis’ Werke als Bühne politischer Selbstinszenierung. Kassel: Bärenreiter, 45–53, 428–450. o. (2007). ISBN 978-3-7618-1829-9
Marita A. Panzer. Wittelsbacherinnen. Fürstentöchter einer europäischen Dynastie. Regensburg: Pustet, 135–146. o. (2012). ISBN 978-3-7917-2419-5
Thomas Schilp. Äbtissin Maria Kunigunde von Essen, eine Opernsängerin? Zur Uraufführung der Oper „Talestri, regina delle amazzoni“ am Hof des Kurfürsten von Sachsen. in: Frauen bauen Europa. Internationale Verflechtungen des Frauenstifts Essen.. Essen: Klartext Verlag, 451–461. o. (2011). ISBN 978-3-8375-0672-3