Poroszország névvel kezdetben csak a birodalmi határon kívül eső területeket illették, melyeket később Nyugat-, és Kelet-Poroszország néven illesztettek a német fennhatóság alatt álló területekbe. 1446 és 1772 között ezeken a területeken két államalakulat létezett: A Német Lovagrend és a Királyi Poroszország. Utóbbi a német hódításig lengyel fennhatóság alatt állott.
Csupán a 18. századtól kezdve hívták a Hohenzollern család uralma alatt lévő területeket egységesen Poroszországnak.
Brandenburg
A 17. század elején Brandenburg kiterjedt fejedelemség volt, egy töredezett államalakulat Észak-Németország területén. Fővárosa az 1240-ben alapított Berlin volt. A fejedelemség nagyszámú kisvárosában sok kézműves élt, de az ország sem a 15., sem a 18. században nem volt iparilag fejlettnek mondható. A szomszédos Porosz Hercegséget a Német Lovagrend bukása után az eredetileg sváb származású, Brandenburgban jelentős befolyással bíró Hohenzollern-dinasztia uralta. 1618-ban azonban kihalt a Hohenzollern-család porosz ága, így Kelet-Poroszország egyesült Brandenburggal. Az 1648-as vesztfáliai béke értelmében megkapta Pomeránia területét és több kisebb tartományt is. A fejedelemség ügyesen a maga javára fordította a vallási üldözések miatti népmozgásokat. Frigyes Vilmos nagy számban telepített le az országban külföldieket, akik főleg Franciaországból és a katolikusfejedelemségekből érkeztek: hugenottákat, zsidókat, és protestánsokat. A képzett iparos bevándorlók nagy száma fellendítette a porosz ipart, megkezdődött a fejlődés. A bevándorlás a növekvő adóbevételek révén megerősítette a porosz államot.
Poroszország felemelkedése
A spanyol örökösödési háborúban I. Lipót császár szorongatott helyzetbe került, amikor francia csapatok gyülekeztek az osztrák tartományok határánál. Ezt a helyzetet kihasználva, III. Frigyes brandenburgi választófejedelem (1688–1713) Ausztriának nyújtott segítsége fejében kialkudta, hogy az uralma alatt lévő területeken megalapítsa a Porosz Királyságot. 1701. január 18-án fejére tette a koronát és I. Frigyes néven Poroszország királyává kiáltotta ki magát. Ezzel az eseménnyel megkezdődött Poroszország felemelkedése helyi hatalomból európai hatalmi tényezővé.
Területi gyarapodás
Az első uralkodó alatt a Porosz Királyság viszonylag szerény méretű területekkel gyarapodott. I. Frigyes az Orániai-házból való édesanyjától örökölte a Lingeni GrófságotVesztfália tartományban, melyet összekapcsoltak Tecklenburggal. Uralkodása alatt I. Frigyest a Svájc nyugati részében található Neuenburg-ban is fejedelemmé választották, és a mindenkori porosz királyok meg is tartották ezt a címet 1848-ig, egy rövid időszak kivételével a napóleoni háborúk alatt.
I. Frigyes Vilmos porosz király (1713–1740), a „katonakirály”, uralkodása alatt a Porosz Királyság területe jelentősen gyarapodott. Frigyes Vilmos az ún. „északi háború” során megszállta Elő-Pomerániát, mely tettét azzal magyarázta, hogy a Svédországgal harcban álló oroszok ellen akarta megvédeni a területet. A megszállás XII. Károly svéd királynak sem tetszett, így Poroszország hamarosan a svédellenes szövetségben találta magát.
Az északi háborút lezáró stockholmi békében Svédország a Porosz Királyságnak átadta Szczecin(Stettin) városát, és Elő-Pomeránia keleti területeit egészen a Peene folyóig.
A Porosz Királyság igazán jelentős területi gyarapodása Nagy Frigyes (1740–1786) uralkodása alatt ment végbe. Frigyes király uralkodását Szilézia megszerzésével kezdte, melyet az Ausztria ellen vívott háborúban szerzett meg. A háborús győzelem eredményeként megkapta Mária TeréziátólGlatz Grófságot is. Egy későbbi háborúban Frigyes megvédte ezeket a szerzeményeket.
1744-ben Nagy Frigyes király megszállta Kelet-Frízföldet is, melyet egy korábbi béke a hollandoknak ítélt, utóbbiak azonban nem kívánták a területet országukhoz csatolni.
A Porosz Királyság keleti terjeszkedésére Lengyelország három felosztása során került sor. 1772-ben, az első felosztás során szerzett területekkel kialakult a szárazföldi kapocs a korábbi Brandenburg és Kelet-Poroszország között.
A terjeszkedést II. Frigyes Vilmos (1786–1797) folytatta, akire öröklés révén frank területek szálltak. Ennek során 1791-ben porosz uralom alá kerültek Ansbach és Bayreuth hercegségei, azonban a területeket 1806-ban át kellett adni Bajorországnak.
1793-ban, Lengyelország második felosztása során Poroszország hatalmas területekkel gyarapodott keleti irányba. A királysághoz került Nagy-Lengyelország tartomány Poznań, Kalisz és Łódź városokkal.
1795-ben, Lengyelország harmadik felosztása során porosz kézbe került MazóviaVarsóval, valamint Białystok. Ezeket a tartományokat Új-Kelet-Poroszország(Neuostpreußen) néven szervezték meg.
Az 1803-ban elfogadott birodalmi döntés, az ún. Reichsdeputationshauptschluß értelmében számos enklávé területet és kisebb hercegséget Poroszországhoz csatoltak. III. Frigyes Vilmos (1797–1840) uralkodása alatt ennek során kerültek porosz kézbe az észak-németországi egyházi birtokok, valamint Erfurt, Eichsfeld, Hildesheim, Paderborn, Münster egyes részei, Quedlinburg, Essen, valamint a következő városok: Mühlhausen, Nordhausen és Goslar.
A bécsi kongresszus döntései értelmében Elő-Pomeránia nyugati része, Rügen sziget, valamint a Szász Királyság egy nagyobb darabja szintén porosz kézbe került.
További területi döntések alapján Nassau és Hessen-Darmstadt átadta a Porosz Királyságnak töredezett területeit északon, így létrejöhetett Poroszország területén az egységes Rajnavidék(Rheinland).
Franciaország a napóleoni háborúk lezáródása után átadni kényszerült Saarbrücken és Saarlouis városait a hozzájuk tartozó területekkel.
Az egykori Gelderni hercegségnek a Maas folyótól minden nyugatra fekvő része, a Maas folyótól keletre egy keskeny sáv és az exklávék és Eltentől nyugatra és északra fekvő határmenti területek (Huissen (klevei nyelvjárás: Hüüsse), Malburgen(Malburg), Zevenaar(Sevenaer), Lobith és Wehl(Weel)), valamint a Waaltól délre fekvő Kekerdom és Leuth(Loeth) véglegesen Hollandiához került.
Egyúttal azonban Poroszországhoz is kerültek holland területek: Schenkenschanz(Schenkenschans)exklávé és Borghees, Speelberg, Leegmeer és a Klein-Netterden községek, amelyek ma Emmerich am Rhein-hez (Emmerik aan de Rijn) tartozó kerületek.
IV. Frigyes Vilmos alatt (1840–1858) a német délnyugaton, Svábországtól délre található Hohenzollern tartomány is Poroszország részévé vált egy államközi szerződés értelmében.
I. Vilmos uralkodásának legjelentősebb motívuma a német egység megvalósítása porosz vezetéssel.
II. Vilmos (1888–1918) immáron császársága alatt egy 1890-ben Nagy-Britanniával kötött nemzetközi szerződés során Poroszországhoz kerültek a Helgoland szigetek. Poroszország cserébe lemondott Zanzibár gyarmatáról.
A területi gyarapodás számszerű illusztrációja
Jól illusztrálja Poroszország területi gyarapodását, hogy míg 1440-ben, a brandenburgi választófejedelem 29 478 km² felett uralkodott, addig Vilmos császár 348 437 km² felett gyakorolt hatalmat.
Poroszország a bécsi kongresszus (1815) után
Poroszország a porosz–francia háború után (1871)
Poroszország az első világháború után (1919)
Poroszország az I. világháborús vereség után
A Porosz Királyság a háborús vereség után köztársasággá alakult, hivatalos elnevezése Porosz Szabadállam (Freistaat Preußen, 1918–1947) lett. Egy 1929-es népszavazás értelmében Waldeck és Pyrmont államok csatlakoztak Poroszországhoz.
Poroszország utolsó miniszterelnöke a bajor származású Hermann Göring volt, aki azonban hiába próbált Hitlernél különleges pozíciót kialkudni[forrás?] a legnagyobb német állam számára. Hitler hatalomra jutása után a birodalom szövetségi jellegét hamarosan felszámolták, majd a közigazgatás területi rendszerét is átalakították, megszüntetve az egyes német államokat, így Poroszországot is. Az új felosztás egységeinek elnevezése Gau volt, Poroszország helyén többet is kialakítottak, de határaik a német államok korábbi egymás közötti határaira sem voltak tekintettel.
Németországnak a második világháború utáni, a megszálló szövetséges hatalmak által irányított területi újrarendezése szintén csak nagy vonalakban vette figyelembe a történelmi német államok határait, Poroszországot pedig a Szövetséges Ellenőrző Bizottság döntése feloszlatta. A 18 új német tartomány (állam) szinte mindegyike kapott belőle kisebb-nagyobb részt, ahogy Németország új keleti határán túl Lengyelország és a Szovjetunió is.
A porosz állam megszűnése
A második világháború után a Szövetséges Ellenőrző Bizottság 1947. február 25-i 46-os számú döntése kimondta a porosz állam megszűnését.
A határozat szövege
A porosz állam megszűnéséről
A porosz állam, mely a militarizmus és német reakcionizmus mindenkori hordozója, ezúton megszűnik. A népek békéjének és biztonságának fenntartását szem előtt tartva, valamint azzal a szándékkal, hogy a politikai életet Németországban ismét demokratikus alapokra helyezzük, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság a következő határozatot hozza:
I. Cikkely
A porosz állam központi kormányával és alárendelt hatóságaival ezúton megszűnik.
Porosz királyok listája
A Porosz Királyság királyai:
I. Frigyes, 1688–1713 (1701-től a királyi cím viselője)
↑Lásd még Kurt Hinze: Die Bevölkerung Preußens im 17. und 18. Jahrhundert (…), a következőben: Otto Büsch, Wolfgang Neugebauer (Hrsg.): Moderne Preußische Geschichte, I. kötet, 182. oldal, valamint Wolfgang Köllmann: Demographische "Konsequenzen" der Industrialisierung in Preußen, ebda, 447. old.
Források
Manfred Scheuch: Historischer Atlas Deutschland: Vom Frankenreich bis zur Wiedervereinigung. Augsburg: Weltbild. 1997. 165–166. o. ISBN 3-8289-0358-4