Helgoland (fríz nyelvenDeät Lun, a.m. „Föld”,[2]angolul régebben Heligoland) sziget az Északi-tengeren, Németország egyetlen igazi nyílt tengeri szigete. Két részből áll, a nagyobbik főszigetből, és a kisebbik, úgynevezett Dünéből. Rendszeres hajójáratok közlekednek Cuxhaven, Bremerhaven és Böse felé. Vámszabad területnek minősül, így nyaranta sok turista keresi fel.
Földrajza
A szigetek a Pinnenbergi kerülethez tartoznak, ami Schleswig-Holstein tartomány nyugati részén található. Fekvését tekintve 70 km-re délnyugatra terül el a német-dán határon fekvő Sylt szigetétől és 43 km-re nyugatra az Eiderstedt-félszigettől. Az Elba torkolatától 62 km, a Cuxhavennél lévő partok pedig csak 42 km messzeségben találhatóak.
A fősziget
A fősziget tulajdonképpen két részre osztható, a keleti egynegyed rész lapályos terület sűrű beépítettséggel, ahol a strand és a kikötő is elhelyezkedik. A nyugati, nagyobbik terület az Oberland, magyarul kb. Felvidéket jelent. Az alacsonyabb részt Unterlandnak, vagyis Alvidéknek hívják. A felvidéki részt éles határvonal választja el az alsótól, hirtelen szökken a magasba és délnyugaton éri el a csúcsot kb. 56 méterrel a tenger szintje felett. A felvidék meredek sziklafallal esik a tengerbe, ezért a nyugati részt sokkal többet támadják a hullámok, már csak az uralkodó nyugatias irányú szelek miatt. Az abszolút magasságrekordot azonban a szigettől különálló sziklaszirt, a Lange Anna (Hosszú Anna) tartja, amely 61,3 méter magas.
A Düne
A kisebbik sziget, a Düne (jelentése ugyanaz, mint magyarul: dűne) egy 1 km-re fekvő kicsiny strand- vagy homoksziget, amelyet egészen 1721-ig természetes földnyelv kapcsolt a főszigethez. Akkor ez viharban megsemmisült, azóta nem lehet száraz lábbal átkelni a két sziget között. A Dünén található a sziget repülőtere, kempingezőhely, valamint egy faházas falu is.
Éghajlata
A sziget éghajlati diagramja
Tipikusan óceáni éghajlat jellemzi, annak minden sajátosságával együtt. Sok eső, nem túl magas évi hőingás a két legfőbb ismérv, de van ezen kívül egy nagyon jó tulajdonsága az itteni levegőnek: mentes a pollentől, így kiváló üdülőhely az allergiásoknak.
A tél az egyik legenyhébb Németországban +2 °C-kal, ritka a –5 °C alatti hőmérséklet. Az Észak-Atlanti áramlás melegítő hatásának következtében a tenger 5 °C-os átlaghőmérsékletű még télen is, ami melegebb a hasonló szélességi körök átlagánál, soha nem fagy be. Kelet-északkeleti irányból betörhetnek az orosz sztyeppék felől hideg, illetve nyáron meleg szelek, ezáltal akár 10 °C-kal melegebb is előfordulhat, mint a tőle délkeletre fekvő, szárazföldi Hamburgban.
A köd gyakori vendég errefelé, főleg télen, és a tavasz is csak későn kezdődik, érzékelhetően csak májustól emelkedik a hőmérséklet. Nyáron a levegőé 20 °C fok fölé, a tengervízé a legmelegebb időszakban (augusztus) 16-17 °C-ig. Az ősz a legnedvesebb időszak, ezekben a hónapokban 15-20 napon át esik az eső. Az átlagos évi középhőmérséklet 9 °C körüli (ez az észak-magyarországi síksági területek átlaga), míg a csapadék 700mm körüli. Hó ritkán fordul elő.
Helgoland madártávlatból (1890 - 1900 között készült színezett litográfia).
Történelem
A szigetet a kora középkortól a frízek lakják. 1402 és 1714 között a schleswigi területekkel együtt Dánia fennhatósága alá került. 1814-ben a britek szerezték meg. Napóleon kontinentális zárlata idején Nagy-Britannia számára létfontosságú volt a jelentős csempészetet lebonyolító sziget. Helgolandot Németország a kelet-afrikai Zanzibár szigetéért kapta meg cserébe, a Helgoland–Zanzibár-egyezmény keretében. Az átadást megpecsételő kézfogásra 1890. augusztus 10-én került sor Sir Barkley angol kormányzó és a csónakból partra szálló II. Vilmos császár között. Az Elba torkolatában, stratégiai helyen fekvő szigetet az első és a második világháború idején valóságos erőddé építették ki. A hadiflotta bázisául szolgáló szigeten a sziklába hét emelet mélyen alakítottak ki bunkerrendszert. 1945. április 18-án közel ezer angol repülőgép emiatt bombázta le a szigetet. A háborút követően, a megszálló britek a lakosságot kitelepítették, majd két évvel a bombázás után 1947. április 18-án a sziklaüregeket berobbantották. Eredetileg az egész szigetet el akarták tüntetni a föld színéről, ezt azonban nem sikerült megvalósítani. Ezután 1952-ig a Brit Királyi Légierő gyakorlótérnek használta a szigetet, a lakosság csak ekkor térhetett vissza.
Politika
Helgoland a Düne felől nézve
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Közlekedés
A szigeteket légi, illetve vízi úton lehet megközelíteni. A sziget nem része a Schengeni övezetnek.
Közúti közlekedés
A német közlekedési szabályok alapján tilos a gépjármű és a kerékpáros közlekedés.[3]
Víziközlekedés
A turistaszezonban naponta több hajójárat, fürdőhajó és gyorsjáratú katamaránok is járnak a német északi-tengeri kikötőkből Helgolandra. Főleg Cuxhavenből, Wilhelmshavenből és Bösum szigete a fő kiindulópontok. A téli időszakban, főleg októbertől márciusig drasztikusan csökken a hajóforgalom, a fürdőhajók egyáltalán nem, a katamaránok nagy része nem jár. A mellékidőszakokban a hajókon nagyrészt csak a sziget lakói, illetve azok rokonai, ismerősei utaznak, ami télen egyébként is veszélyesebb. Normál hajóval Cuxhavenből az út 130 perc, gyorsabb járatú katamaránokkal vagy szárnyashajóval 70 perc.
Látnivalók
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Tavasszal a sziget nyugati részén függőlegesen magasba emelkedő, vörös és fehér rétegekből álló homokkő falon sok ezer pár tengeri madár fészkel. A szorosan egymás mellett sorjázó fészkek többségét a sirályfélék közé tartozó csüllők és az alkafélék közé tartozó fekete-fehér tollazatú lummák lakják. Kisebb számban alka és északi sirályhojsza is költ a sziklaperemeken. Az utóbbi évtizedekben visszatelepedett a korábban kipusztult szula is. A sziklákon fészkelő madárfajok állományai a következőképpen alakultak az elmúlt években:
Az atlanti partvidék mentén zajló madárvonulásban a sziget jelentős forgalmat bonyolít le. Emiatt 1909-ben Helgolandon Hugo Weigold madárvártát alapított. A Felföld gyér bozótosaiban sok ezer énekesmadár keres menedéket, pihenőhelyet, ezt kihasználva tudják befogni és meggyűrűzni őket. A nagy tömegben vonuló gyakori fajok mellett kelet-ázsiai, szibériai ritkaságok is előfordulnak, ami azzal magyarázható, hogy egyes példányok rossz irányba indulnak el a telelőhelyükre vezető úton. A madárfogáshoz egy nagyméretű, tölcsérszerűen keskenyedő eszközt fejlesztettek ki, amelyet máshol is többnyire szigeteken alkalmaznak és közkeletű neve "Helgoland-csapda".
Források
A St. Nicolai templom
Martin Bahr et al.: Das Neue Helgoland. Christian Wolff Verlag, Flensburg 1962
George Drower, Heligoland – The True Story of German Bight and the Island that Britain Betrayed, Haynes / Sutton Books 2002, ISBN 978-0-7509-2600-3
Federico Foders: Helgolands Wirtschaft am Scheideweg. Kieler Arbeitspapier Nr. 434, Kiel 1990
Kurt Friedrichs: Umkämpftes Helgoland. Der Leidensweg eines Inselvolkes. Helgoland 1988, ISBN 3-926151-10-2
Claude Fröhle, Hans-Jürgen Kühn: Hochseefestung Helgoland. Eine militärische Entdeckungsreise 1891–1922 und 1934–1947. Fröhle-Kühn, Herbolzheim 1998, ISBN 3-9805415-1-7
Roland Hahnewaldt: Insel Helgoland. Rump, Bielefeld 2005, ISBN 3-8317-1373-1
Clas Broder Hansen: Die deutschen Passagierschiffe 1816–1990. Gräfelfing 1990
Michael Herms: Flaggenwechsel auf Helgoland – Der Kampf um einen militärischen Vorposten in der Nordsee, Ch. Links Verlag, Berlin 2002, ISBN 3-86153-260-3
Jürgen Klimpel: Die neuzeitliche Entwicklung der Inselgemeinde Helgoland unter besonderer Berücksichtigung des Fremdenverkehrs. Inauguraldissertation, Bern 1965
Karl. B. Kühne: Seelotsen. Geschichte der Lotsenbrüderschaft Elbe 1574–1975. 400 Jahre im Dienste der Seeschiffahrt. Norderstedt 1975
Nemeskéri Antal: Az Északi-tenger vörös szigete: Helgoland. Föld és ég, 1990.12.
Helmuth Nöckel: Feuer über Helgoland. Husum-Rosendahl 1972
Albert Panten: Helgoland im Mittelalter. Geschichte und Umfang, Zeugnisse, Karten und Überlegungen zum Helgoland des Mittelalters. Evangelische Kirchengemeinde, Helgoland 2002
Henry Peter Rickmers, Frank Woosnam: Helgoland, eine Insel auf dem Wege nach Europa. Otterndorf 1992, ISBN 3-924239-19-3
