Budapest közvetlen szomszédságában helyezkedik el, a várostól északnyugatra. További szomszédai észak felől Budakalász, nyugat felől pedig Pilisborosjenő, illetve közigazgatási területének délnyugati részén, egy kisebb szakaszon határos Solymárral is. Délnyugati határán húzódik a 10-es főút, a település legfontosabb közlekedési útvonala viszont a Szentendrétől, a 11-es főúttól induló, és a 10-es útig tartó 1108-as út.
Ebből az útból még két olyan út ágazik ki a település területén, amelyek országos közútnak minősülnek, mindkettő Pilisborosjenő központjába vezet. Az egyik a központban, lámpás kereszteződéssel nyugat felé kiágazó 11 105-ös út, települési neve Fő utca (ezt használják a Pilisborosjenőre tartó Volánbusz-járatok is), a másik pedig a község déli részén, Széchenyitelepen, az 1108-as 8+500-as kilométerszelvényénél északnyugat felé kiágazó, jóval kisebb forgalmat bonyolító 11 101-es út.
Az eddig említett útvonalakon felül Üröm kényelmesen megközelíthető a III. kerületből önkormányzati utakon is: Csillaghegy felől a strand közelében induló Ürömi úton, illetve Békásmegyer felől a Kőbánya utca folytatásában húzódó makadámúton.
Vasútvonal nem érinti, de a déli határa közvetlen közelében húzódik a Budapest–Esztergom-vasútvonal. Ott található a nevét viselő Üröm megállóhely is, de még Budapest közigazgatási határain belül.
A triász karbonátkőzetek erodált felszínére (amint ez a Kő-hegy nyugati oldalán tanulmányozható) 173 millió éves üledékhézaggal az eocén kor priabonai korszakában lerakódott mészkövek (szépvölgyi mészkő) települnek, ezeket pedig a bennük szórványosan előforduló mohaállatokról elnevezett bryozoás márga fedi le. A falu régi lakói ezt a kőzetet „bunyikőnek” hívták, a benne nyitott kőfejtőket pedig „laposkő-bányának”, mivel a márga a réteglapok mentén lemezesen elválik.
Az eocén végén a tenger ismét visszahúzódott e területről, amit rövid üledékhézag jelez. Az újabb elöntésre már az oligocénban kerül sor; ennek hatására, oxigén-és életmentes, nyugodt tengerfenéken ülepedett le a Csókavár utca és a Róka-hegy közötti részen feltárt tardi agyag. Az egykor nagyobb területen összefüggő agyagtakaró elsöprő többsége a még az oligocén közepe előtti újabb, rövid (mindössze 1–2 millió éves) szárazulati időszakban lepusztult.
Az oligocén közepe utáni tengerelöntés terméke a partközelben lerakódott, durvaszemű, sok kvarckavicsot tartalmazó hárshegyi homokkő, amit sokáig fejtettek kisebb-nagyobb bányagödrökben, hogy őrlőköveket (főleg malomköveket) faragjanak belőle. Ezután a tenger kimélyült, és a homokkövet a 400–500 m mélyen lerakódott, téglagyártásra kiválóan alkalmas kiscelli agyag fedi le.
Miocén és pliocén korú kőzetek Üröm környékén nincsenek. A pleisztocén időszakban az akkor hegylábakon feltörő források alatti sekély tavakban többfelé édesvízi mészkő(travertino) rakódott le. A kor állatvilágáról a Kis-Kevély oldalában, Csobánka fölött nyíló Mackó-barlang ásatásaiból tudunk. A neandervölgyi ember(Homo neanderthalensis) pattintott kőeszközei mellett az ezelőtt 45–25 000 évvel lerakódott rétegekből az alábbi emlősök csontjai kerültek elő:
barlangi medve (Ursus spaelaeus, főleg az alsó rétegekből)
A jégkorszak hidegebb periódusaiban lerakódott lösz, homokos lösz főleg a Péterhegyi-nyeregben és környékén őrződött meg.
Nevének eredete
A falu nevének egyes vélemények szerint nincs köze a vele azonos alakban írt üröm növénynemzetséghez. 1212-ben, illetve 1214-ben írt oklevelek „EURIM” alakban említik, egy 1302-ből származó iratban „EWRWM” formában szerepel. Ezek helyes kiejtése örim, illetve örem. Ennek a türk szónak az eredeti értelme: őrölni. Báldi Tamás[3] szerint e nevet azért kaphatta, mert határában bányászhatták az elkovásodott, kvarcit jellegű, malomkőnek kiválóan alkalmas hárshegyi homokkövet. Más álláspont szerint az eredeti névalak megegyezik a csuvasarɨm (üröm) szóval.[4]
A 19. században alapvetően német ajkú lakossága „Irm” néven említette, ebből magyarosították az „Üröm” nevet.
A mészkő- és dolomithegyek domináns növénytársulásai a különféle típusú karsztbokorerdők, közülük is főképp a sajmeggyes – molyhos-tölgyes bokorerdő(Ceraso mahaleb – Quercetum pubescentis). Ennek egyetlen koronaszintje mintegy 4–5 m magasan fejlődik ki; benne a két névadó fajon kívül még a virágos kőris(Fraxinus ornus) gyakori. A tisztásokon és a réteken rendkívül változatos és fajgazdag sziklagyepek és lejtősztyeppek alakultak ki.
A karsztbokorerdőt sok helyen kiirtották, hogy szőlőt telepítsenek a helyébe, ezzel elszigetelték egymástól a természetes növénytakaró megmaradt foltjait (a karsztbokorerdő többhelyütt is a szőlők közötti mezsgyékre szorult vissza), ezért az egyes magaslatok növényzete mindinkább egyedi, szomszédaitól különböző jelleget ölt. A rendszerváltás után kezdett intenzív lakóparkosítás számos élőhelyet megsemmisített.
A 13. század elején, még jóval a tatárjárás előtt, a Baracska nemzetség birtoka volt. E nemzetség sarja Baran fia Hippolit, miután utódai nem voltak, itteni szőlejét 1212-ben az általa épített baracskai monostornak adományozta. 1367-ben az óbudai apácák birtoka. Ekkor határát is megjárták.
A 13. században a királyi vincellérek faluja volt. A vasútállomástól délre fekvő hegy lejtőjén helyezkedett el Óbudaörs, egy elpusztult középkori falu, aminek lakosai szintén szőlőt műveltek.[6] A település alatt meghúzódó pincerendszer az ürömi borászat évezredes múltját őrzi.
A 19. században, 1800-ban József főherceg, Magyarország nádora vásárolta meg – A nádor fiatalon elhunyt első felesége, Alekszandra Pavlovna Romanovaorosz nagyhercegnő (1783–1801), I. Pál orosz cár legidősebb leánya – itt talált nyughelyet. A restaurált sírkápolna jelenleg Üröm legfőbb nevezetessége. Pavlovna halála máig vitatott, egyesek szerint császári ügynökök megmérgezték, meggátolandó a cár és a magyarok közti kapcsolat elmélyülését.
Lageräcker (Tábordűlő) nevű dűlője arról kapta a nevét, hogy 1849-ben honvédhuszárok táboroztak itt, és innen indultak a budai vár ostromához.
A falu történetének megrázó eseménye volt a németek kitelepítése a második világháborút követően. Üröm településen a statisztikák szerint 1448 embert fosztottak meg javaitól és telepítettek ki. Ez volt az egyik legnagyobb arányú kitelepítés az országban. [1].
A község határában lemezkő-, mészkő- és terméskőbányák voltak még a 20. század elején is.
A településen 1999. június 27-én időközi polgármester-választást (és képviselő-testületi választást) tartottak, feltehetőleg a korábbi képviselő-testület önfeloszlatása miatt. A részletes eredmények eddig nem kerültek elő a Nemzeti Választási Iroda publikus nyilvántartásából.[10]
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 86,7%-a magyarnak, 2,8% németnek, 0,2% románnak, 0,3% szlováknak mondta magát (13,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 28,8%, református 9,9%, evangélikus 1,7%, görögkatolikus 1,2%, izraelita 0,4%, felekezeten kívüli 24,2% (29,5% nem nyilatkozott).[16]
2022-ben a lakosság 90%-a vallotta magát magyarnak, 2,6% németnek, 0,2% ukránnak, 0,2% románnak, 0,2% szlováknak, 0,1-0,1% szerbnek, lengyelnek, horvátnak, görögnek, ruszinnak és cigánynak, 7,4% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (9,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 24,2% volt római katolikus, 8,8% református, 1,7% evangélikus, 1,6% görög katolikus, 0,2% izraelita, 0,2% ortodox, 2,7% egyéb keresztény, 0,7% egyéb katolikus, 17,3% felekezeten kívüli (42,2% nem válaszolt).[17]
A település fejlődését jelentősen befolyásolja, a főváros közelsége. Arculata hasonló a Budapest környéki kertvárosokéhoz. Az utóbbi években három hatalmas lakóparkkal is bővült. A falu távlati fejlesztését alapvetően az épülő M0-s autóút nyomvonala határozza meg. Ennek a pontos helye ma még nem ismert, de több változat szerint közvetlenül a falu belterülete mellett haladna. A lehetséges környezeti hatásokat mutatja be ez a videó
Gazdasága
Az Etyek–Budai borvidék részeként már az Árpád-kori oklevelek szőlő-, illetve bortermelését említik. Az 1880-as évekig a hegyek déli oldalain a középkori eredetű, „gyökérnemes” szőlőket ültették. A dombokon legeltettek, a (homokos) löszön pedig szántóföldi növényeket termesztettek. Miután a filoxéra megsemmisítette középkori eredetű szőlészetet, a magasabb helyzetű parcellákat felhagyták, a lejjebb fekvőkbe gyümölcsösöket, később direkt termő, illetve oltott szőlőket (olasz és francia fajtákat) telepítettek. Az 1950-es évektől ezeket is jobbára felhagyták, csakúgy, mint a legelőket és kaszálókat. A szántóföldeket intenzíven az 1990-es évekig művelték, az ezredforduló után már csak részlegesen.
Kőbányászata jelentős.
Látnivalók
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
↑Böhm Éva Irén: Üröm növénytársulásai és védett növényei. In: Báldiné Beke Mária és V. Szinnyai Katalin (szerk.), 2010: Üröm az idő sodrában. Ürömiek Baráti Társasága, Üröm. 319 old. ISBN 978-963-06-9326-4
Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája – A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu – Sziklay János. Budapest: Országos Monográfia Társaság. 1896–1914. → elektronikus elérhetőség Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye