Óvári sajt

Óvári sajt
NévadóMagyaróvár (településrész)
Nemzet, országMagyarország

Az óvári sajt jellegzetes érzékszervi tulajdonságú, oltós alvasztású, érlelt, sózott, félkemény, röglyukas sajt. Tehéntejből, tejsavbaktérium-színtenyészettel, alvasztóenzim és kalcium-klorid, valamint kálium- vagy nátrium-nitrát hozzáadásával készül.[1]

Nevét Magyaróvárról kapta, ahol legelőször gyártották.[2]

Gyártója az Óvártej Zrt. (1997. augusztus 15 előtt Óvártej Kft.),[3] mely a sajtgyártók közül az egyik legrégebben alapított, ma is működő cég.[4]

Története

Az óvári sajtot 1903 körül a Mosonmegyei Tejszövetkezet és Ujhelyi Imre, aki a Tejszövetkezet Tejkísérleti Állomásának vezetője volt kísérletezték ki.

Mivel kiváló minőségű sajtot, csak kiváló minőségű tejből lehet előállítani, ezért a sajtüzem kiválasztásának két nagyon fontos tényezője volt: egyrészről a Szigetköz és a Rába vonalában húzódó remek természeti környezet, valamint a kiemelkedő szakmai háttér, melyet az agráregyetem kutatói biztosítottak.[3]

A tilsiti sajt mintájára készült, melynek technológiáját Ujhelyi Németországban tanulta.[5][6] A két sajt között nagyjából annyi különbség volt, hogy a tilsiti sajtot préseléssel készítették, a tésztáját színezték, míg az óvári sajtot nem préselték és a tésztáját sem színezték.[7]

Az óvári sajt hamar ismert és kedvelt sajt lett Magyarországon. Eleinte 3 kg-os, négyszögletes változata terjedt el, később az 5 kg-os, korong alakra tértek át.[7]

Külföldre egyre több óvári sajtot exportálnak, például Ausztriába, Németországba, Olaszországba, Szlovéniába, valamint több keleti országba is.[3]

Felhasználható anyagok

Jellemzői

Az egész sajt korong, vagy hasáb alakú, fóliába csomagolt, az alja és a teteje sík, az oldala enyhén kidomborodó. Kérge nincs, felülete halványsárga színű száraz, esetleg enyhén zsíros.

Szeletelve szabályos alakú darabok, vagy szeletek, melyekre a csomagolás a vákuum hatására rásimul.[1][7]

Állaga félkemény,[8] hajlíthatóan rugalmas, nem morzsálódó, a szájban elomló. Illata, zamata kellemes, enyhén aromás, savanykás, jellegzetesen telt, érettebben erőteljesebb. Kellemesen sós.

A sajt belseje egyformán világos, szalmasárga színű.

Jól vágható, tésztája sűrűn lyukas, felvágva arányosan eloszlik a szabálytalan, kis- és közepes méretű röglyuk.[1][2][7]

Zsírtartalma, így kalóriatartalma is alacsonyabb,[9] ezért kímélő étrend alkalmazása esetén is fogyasztható. Magas fehérjetartalma miatt nagyon tápláló.[10]

Tápérték és kalória[11][12]

100 g
Energia 1226 KJ
Kalória 292 kcal
Fehérje 29,6 g
Szénhidrát 1,7 g
Zsír 18,5 g[13]

Megjelenési formái[1]

Alak Méret Tömeg
Korong átmérő: 26-28 cm
magasság: 7-9 cm
4-6 kg
Hasáb átmérő: 22-30 cm
magasság, szélesség: 8-14 cm
2-4 kg

Összetételi követelmények[1]

  • Szárazanyag-tartalom minimum 56,0% (m/m) (zsíros), 53,0% (m/m) (félzsíros)
  • Zsírtartalom a szárazanyagban minimum 45,0% (m/m) (zsíros), 32,0% (m/m) (félzsíros)

Jelölés[1]

A jogszabályokban előírtakon kívül az alábbiakat kell a terméken feltüntetni:

  • a az állományjellemző csoportnevet
  • a termék zsírfokozatát
  • a szárazanyagra vonatkoztatott zsírtartalmat

Felhasználása

Hideg ételekhez, hidegtálakhoz, tésztákhoz és süteményekhez, valamint kirántva is kiváló.[14]

Készítése házilag[7]

Jó minőségű sajtot csak kiváló minőségű tejből lehet készíteni, így ennek beszerzése kiemelkedően fontos.

A tejet 30 percig 63–65 °C-on kell melegíteni. Ezt a hőmérsékletet legegyszerűbben úgy lehet megtartani, ha a tejjel teli edényt vizes lábasba helyezik. A melegítési idő letelte után vízfürdőben 32 °C-ra vissza kell hűteni.

A sajtkultúrát kevés langyos tejben alapos homogenizálással fel kell oldani, majd 10–15 percig állni hagyni, ezután a 32 °C-os tejhez keverni. 30 percnyi pihentetéssel érlelődik a tej. Közben 1–1,5 ml lizozim enzimet kell keverni még bele az esetleges kései, vajsavas felpuffadás elkerülésére, mely hatására kellemetlen szagú és ízű lenne a sajt.

1–2 perc alatt a tejet jól átmozgatva, 3,5 ml folyékony tejoltót kell keverni hozzá, majd lefedve 30–35 percig keverés nélkül állni hagyni. Ennyi idő alatt megalvad a tej.

Körülbelül 2x2 cm nagyságú kockákra vágva, 4-5 percnyi állás után a savó egy része kifolyik az alvadékból, ezután még további darabolás szükséges. Minél kisebbek lesznek a darabok, annál szárazabb lesz a sajt. Fontos, hogy vágva legyen, ne törve, mert így lesz rugalmas a tészta állaga.

A savós összevágott alvadékot 15–20 percig lassan kevergetni kell (ezen időszak alatt egyenletes fehérjebevonat alakul ki a felületén), majd a tejsavó kb. 30–40%-át el kell távolítani az edényből. Újabb megkeverés, majd lassan, folyamatos mozgatás mellett 15–20 perc alatt 55 C°-os vízzel vegyítés következik. Ha már elég szilárd, körülbelül 10 perc alatt leülepszik az edény aljára, a tetején összegyűlt savót ekkor le kell szedni. Ezután az alvadékot kézzel átmozgatva 5–6 percig hűteni kell, ennek hatására már nem fognak a szemek szorosan összetapadni, melynek következtében röghézagok alakulnak ki.

A sajtformákat sajtkendőkkel ki kell bélelni (ez segít az érlelésben, a kéregkezelésben, de a sajt felülete is szebb lesz tőle), az alvadékot bele kell nyomkodni, kézbe kell borítani, majd fordítva vissza kell tenni a formába. Préslapot helyezve rá a sajtot össze kell nyomni, először 10 percig a saját súlyával megegyező súllyal. Az idő letelte után a sajtot át kell fordítani, majd a súlyától kétszer nehezebb súlyú nehezékkel össze kell nyomni. Ezután a forgatási időt folyamatosan ritkítva (30, majd 60, majd 120 perc alatt) növelni kell a súlyt előbb az 5-szörösére, majd a 10-szeresére. A préselés teljes időtartama 6–8 óra. A baktériumok megfelelő működéséhez fontos a hőmérséklet 22–24 C°-on való tartása.

A sózást lehet végezni száraz sóval, de vizes sóoldattal is. A só soha ne legyen jódos. A sózóhelyiség ideális hőmérséklete 15–16 C°. Vizes sózásnál 20 dkg sót 1 liter 15–16 C°-os vízben kell feloldani, majd 5-6 órát kell áztatni benne a sajtot, ezután megfordítva a másik oldalára újabb 5-6 óra áztatás következik. Száraz sózásnál 3 napon át a sajt minden oldalát be kell dörzsölni sóval.

A sózás befejezése után a sajt felületét szárazra kell törölni és 15–16 °C-os, 85–90 % páratartalmú helyiségben kell érlelni. Már 3–4 hetes érlelés után finommá válik, de tovább érlelve még ízletesebb lesz.

Jegyzetek

  1. a b c d e f g MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV (Codex Alimentarius Hungaricus) 1-3/51-1 számú előírás (2. kiadás) Egyes tejtermékek. 12–13. o.  
  2. a b Óvári sajt. gasztroabc.hu. [2019. július 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. július 12.)
  3. a b c Az ÓVÁRI SAJT/OK - agrár és élelmiszer szakterület. gymsmo.hu. [2019. október 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. július 12.)
  4. FINOM, EGÉSZSÉGES, TÁPLÁLÓ. ovartej.hu. [2021. május 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. július 12.)
  5. Magyar sajtok és készítőik. hazisajtkeszites.hu. (Hozzáférés: 2019. július 9.)
  6. Óvári sajt. falusiturizmus.org. (Hozzáférés: 2019. július 12.)
  7. a b c d e Óvári sajt. hazisajtkeszites.hu. (Hozzáférés: 2019. július 9.)
  8. Sajtok csoportosítása, sajtfajták. torzsasztal.com. (Hozzáférés: 2019. július 12.)
  9. Sajtok diétában: lehet vagy tilos?. peakshop.hu, 2018. június 7. (Hozzáférés: 2019. július 12.)
  10. Óvári sajt. tolle.hu. (Hozzáférés: 2019. július 12.)
  11. Óvári sajt. vitaminsziget.com. (Hozzáférés: 2019. július 13.)
  12. Óvári sajt. mennyikaloria.hu. (Hozzáférés: 2019. július 13.)
  13. Óvári sajt zsírtartalma. kalorianester.hu. (Hozzáférés: 2019. július 13.)
  14. Melyik sajt mire való?. gasztromanko.hu. (Hozzáférés: 2019. július 12.)

Read other articles:

This article is about the 2011 American film. For the 2003 Swedish film, see Details (film). 2011 American filmThe DetailsTheatrical release posterDirected byJacob Aaron EstesWritten byJacob Aaron EstesProduced byMark GordonBryan ZuriffHagai ShahamStarringTobey MaguireElizabeth BanksDennis HaysbertRay LiottaKerry WashingtonLaura LinneyNarrated byJonah HillCinematographySharone MeirEdited byMadeleine GavinMusic bytomandandyProductioncompanyLD EntertainmentDistributed byRADiUS-TWCRelease dates ...

 

بوابة القرآنبوابة القرآنالتسميةنسبة الاسم إلى القرآن[1] معلومات عامةنوع المبنى بوابةالمكان شيراز، إيرانالمنطقة الإدارية مقاطعة شيراز البلد إيرانبني بطلب من عضد الدولة[1] أبرز الأحداثالافتتاح الرسمي القرن 10 و 1949 الهدم 1936[1] التفاصيل التقنيةمواد البناء صخر صغي...

 

Comunidade Económica dos Estados da África OcidentalCommunauté économique des États de l'Afrique de l'OuestEconomic Community of West African StatesMasyarakat Ekonomi Negara-Negara Afrika Barat  UEMOA  WAMZ  ECOWAS sajaMarkasAbuja, NigeriaKota terbesarLagos, NigeriaBahasa resmiPrancis, Inggris, PortugisKeanggotaan 15 ahli  Benin  Burkina Faso  Tanjung Verde  Pantai Gading  Gambia  Ghana  Guinea  Guinea-Bissau  Lib...

Royaume lombardo-vénitien(it) Regno Lombardo-Veneto (de) (officielle) Königreich Lombardo–Venetien 1815–1866 Carte du royaume de Lombardie-Vénitie en 1852, avec les frontières actuelles des pays.Informations générales Statut Monarchie constitutionnelle, possession de l' Empire d'Autriche Capitale Milan (1815–1859)Venise (1859–1866) Langue(s) Italien, Lombard, Vénitien et Frioulan. Monnaie Lire lombardo-vénétienneFlorin lombardo-vénitien (1862-1866) Histoire e...

 

Jamaican ska band This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources in this article. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: The Skatalites – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (August 2008) (Learn how and when to remove this template message) The SkatalitesThe Skatalites at Njoki Summer FestivalAjdovščina, Slovenia, 2007Background inf...

 

Hungarian footballer, manager, and scout The native form of this personal name is Kiprich József. This article uses Western name order when mentioning individuals. József Kiprich Kiprich in 1997Personal informationFull name József KiprichDate of birth (1963-09-06) 6 September 1963 (age 60)Place of birth Tatabánya, HungaryHeight 1.80 m (5 ft 11 in)Position(s) StrikerYouth career Tatabányai BányászSenior career*Years Team Apps (Gls)1980–1989 Tatabányai Bányás...

Subdistrik Xinggu 兴谷街道SubdistrikNegaraRepublik Rakyat TiongkokMunisipalitasBeijingDistrikDistrik PingguDivisi tingkat desa9 komunitas perumahan 3 desaZona waktuUTC+8 (Waktu Standar Tiongkok)Kode pos101400 Subdistrik Xinggu (Hanzi: 兴谷街道; Pinyin: Xìng fēng jiēdào) adalah pusat administrasi Distrik Pinggu, Beijing, Tiongkok.[1] Subdistrik seluas 6,7 km² dengan jumlah populasi sebanyak 25.000 jiwa ini, mengelola 9 komunitas perumahan dan 3 desa yang berad...

 

Pejorative term for an Irish person who admires British customs Gaelic League poster from 1913 contrasting a proud, independent Éire with a craven, dependent West Britain West Brit, an abbreviation of West Briton, is a derogatory term for an Irish person who is perceived as Anglophilic in matters of culture or politics.[1][2] West Britain is a description of Ireland emphasising it as subject to British influence.[3] History West Britain was used with reference to the ...

 

Міністерство оборони України (Міноборони) Емблема Міністерства оборони та Прапор Міністерства оборони Будівля Міністерства оборони у КиєвіЗагальна інформаціяКраїна  УкраїнаДата створення 24 серпня 1991Попередні відомства Міністерство оборони СРСР Народний комісарі...

  提示:此条目页的主题不是中華人民共和國最高領導人。 中华人民共和国 中华人民共和国政府与政治系列条目 执政党 中国共产党 党章、党旗党徽 主要负责人、领导核心 领导集体、民主集中制 意识形态、组织 以习近平同志为核心的党中央 两个维护、两个确立 全国代表大会 (二十大) 中央委员会 (二十届) 总书记:习近平 中央政治局 常务委员会 中央书记处 �...

 

American public relations executive For other people named Torossian, see Torossian (surname). Ronn D. TorossianRonn TorossianBorn (1974-08-25) August 25, 1974 (age 49)[1]Brooklyn, New York CityNationalityAmericanAlma materSUNY AlbanyOccupationPublic relationsEmployer5W Public RelationsKnown forPublic relationsTitleChief executive officerSpouseZhanna (m. 2003, divorced)[2]WebsiteOfficial website Ronn D. Torossian is an American public relations executive, founde...

 

A mathematical optimization problem restricted to integers An integer programming problem is a mathematical optimization or feasibility program in which some or all of the variables are restricted to be integers. In many settings the term refers to integer linear programming (ILP), in which the objective function and the constraints (other than the integer constraints) are linear. Integer programming is NP-complete. In particular, the special case of 0–1 integer linear programming, in which...

Indigenous peoples of SiberiaКоренные народы СибириTotal population1.6–1.8 million[1]5% of the total populationRegions with significant populationsSiberiaLanguagesRussian (lingua franca)Ainu, Chukotko-Kamchatkan, Mongolic, Nivkh, Tungusic, Turkic, Uralic, Yeniseian (Ket), and Yukaghir languagesReligionSiberian Shamanism, Tengrism, Tibetan Buddhism, Russian Orthodox Christianity, Sunni Islam Siberia is a vast region spanning the northern part of the Asian contine...

 

Pour les articles homonymes, voir Manneken-Pis (homonymie). Manneken-PisArtiste Jérôme Duquesnoy l'AncienDate avant 1451 : version originale1619 : version actuelleCivilisation Culture de Bruxelles (d)Type BronzeTechnique SculptureHauteur 55,5 cmPendant Jeanneke PisMouvement BaroqueNo d’inventaire F005Localisation Bruxelles (Belgique)Protection Bien classé (1975)Coordonnées 50° 50′ 42″ N, 4° 21′ 00″ ELocalisation sur la carte d...

 

Навчально-науковий інститут інноваційних освітніх технологій Західноукраїнського національного університету Герб навчально-наукового інституту інноваційних освітніх технологій ЗУНУ Скорочена назва ННІІОТ ЗУНУ Основні дані Засновано 2013 Заклад Західноукраїнський �...

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada November 2022. Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Oktober 2022. Jędrz...

 

Election 2006 United States Senate election in Wisconsin ← 2000 November 7, 2006 2012 →   Nominee Herb Kohl Robert Lorge Party Democratic Republican Popular vote 1,439,214 630,299 Percentage 67.31% 29.48% County results Precinct results Municipality resultsKohl:      40–50%      50–60%      60–70%      70–80%      80–90%  &...

 

Canadian-American triathlete Alicia Kaye at the World Championship Series triathlon in Kitzbühel, 2010. Alicia Beth Kaye (born October 7, 1983 in Smithers, British Columbia) is a Canadian-American professional triathlete and Member of the USA Triathlon Project 2012 program. Alicia Kaye started her international elite career at the age of 16, placing 14th at the World Cup in Corner Brook. Since 2010 she represents the United States. In 2010, Alicia Kaye also took part in the prestigious Frenc...

في تاريخ الفلك، يشير علم الفلك الإسلامي أو علم الفلك العربي إلى الإسهامات الفلكية التي تمت في العالم الإسلامي وخصوصا في العصر الإسلامي الذهبي (القرون 8-15)[1] والتي كتبت غالبا باللغة العربية. وقعت أغلب هذه الإسهامات في الشرق الأوسط وآسيا الوسطى والأندلس وشمال أفريقيا وبع...

 

Soldater ur Geheimer Funkmeldedienst i OKW i arbete med kryptoapparaten ENIGMA Abwehr var mellan 1920 och 1944 den del av först Reichswehr och senare den tyska krigsmakten som svarade för spionage, kontraspionage och sabotage. Historik Soldat ur Geheimer Funkmeldedienst vid Abwehrs utrikesavdelning Amtsgruppe Ausland Efter det tyska nederlaget i första världskriget upplöstes underrättelsetjänsten och 1919-1920 hade landet ingen militär underrättelsetjänst. Tidigt år 1920 började e...