Nevét minden valószínűség szerint attól a Sigra nevű, a szomszédos (Garancs)Petrócon birtokos szepesi lándzsás nemestől vette, akinek fiait az oklevelek 1292-ben említik, és akik már a tatárjárás előtt jelen voltak a vidéken.[2]
Habár a területen jelentős szláv lakosság volt jelen, ezeket mégsem tekinthetjük őslakosnak, mert a vendégek, „hospesek” jogaival bírnak. A tatárjárás után betelepített szlávokkal nem hozható összefüggésbe a terület neve, mint azt a közkeletű tévhit igyekszik megerősíteni. A Sigra vagy Sygra nevet még sokáig nem a falura, hanem egyrészt a Váraljától délkelet felé húzódó, jóval nagyobb terület megnevezésére használták, amelyen aztán sok település jött létre (Olsavka, Richno, Vojkfalva, Klukno stb.), de Sigra területéből vált ki északon pl. Korotnok község is.
Története
A régészeti leletek szerint területén már a kőkorszakban is éltek emberek. Az itt talált cserépmaradványok, kőbalták, kőeszközök a vonaldíszes, a zselizi és a bükki kultúra népétől származnak. A korai és a középső bronzkort a pilinyi és a puhói kultúra leletei képviselik. A legfiatalabb leletek a 9. és 10. századból származó cserépmaradványok. A határában emelkedő Dreveník hegyen már a honfoglalás előtt vár állt, melynek védelmi szerepét a közelében később épült szepesi vár vette át.
A falut oklevél 1245-ben említi először „Sygra” néven. Története szorosan kapcsolódik a szepesi vár történetéhez, melynek uradalmához tartozott. Királyi birtok volt, majd 1464-től a Szapolyai családé. 1528-ban a vár Habsburg kézre kerülése után I. Ferdinánd királyé, aki 1531-ben a szepesi uradalommal együtt Thurzó Eleknek adta. 1636-ban a Thurzók kihalásával a Csákyak birtoka lett és maradt is egészen 1948-ig.
A 18. század végén Vályi András így ír róla: „ZSEGRE. Zsera. Tót falu Szepes Várm. földes Ura Gr. Csáky Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Vallendorfhoz 1/4 mértföldnyire; határja sovány.”[3]
Fényes Elek1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a faluról: „Zsegra, Szepes vm. tót f. Hotkóczhoz 1/4 mfdnyire: 234 kath. lak. Kath. paroch. templom. Urasági tehenészet. F. u. gr. Csáky Károlyné. Ut. p. Lőcse.”[4]
1910-ben 331, túlnyomórészt szlovák anyanyelvű lakosa volt.
2011-ben 2099 lakosából 1395 cigány és 588 szlovák volt.
Neves személyek
Hotkócon született 1798-ban Csáky Tivadar császári és királyi kamarás, a Lipót rend lovagja és Szepes vármegye örökös főispánja.
Nevezetességei
A község határában van az a védett gránithegy, amelyet a szepesi vár nagy kiterjedésű romja koronáz.
A Szentlélek-templomot1245 és 1275 között Zsygra János szepesi gróf építtette. 1425-ben gótikus stílusban átépítették. A pestisjárványt követő fertőtlenítés végett a templom belső terét 1646-ban kimeszelték, s ennek következtében gótikus freskói évszázadokra feledésbe merültek, s azokat csak az 1950-es években tárták fel. Keresztrefeszítést ábrázoló freskója a 13. századból származik, de többségük 14-15. századi, melyek közül az egyik legértékesebb a 14. század második feléből származó, keresztény szimbólumokat ábrázoló Életfa (Arbor vitae). Freskóin Szent László ábrázolás is megtalálható. Keresztelője 13. századi. Főoltára 1656-ból való. A hagymakupolát1769-ben építették.
Jozef Špirko 1941: Novoodhalené freská v Žehre. Historica Slovaca I–II.
Gerő, L. (1984): Magyar műemléki ABC (Hungarian Architectural Heritage ABC) Budapest
Henszlmann, I. (1876): Magyarország ó-keresztyén, román és átmeneti stylü mű-emlékeinek rövid ismertetése, (Old-Christian, Romanesque and Transitional Style Architecture in Hungary). Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest
Dercsényi D. (1972): Román kori építészet Magyarországon. Corvina, Budapest