Járvány

Az 1972-es jugoszláviai himlőjárvány egyik áldozatának kezei (Koszovó, 1972. március)
Járványgrafikon, amely az új ebola (Eb) fertőzések számát mutatja az idő múlásával
Járványos megbetegedések kezelése egy svéd kórházban 1957-ben

Az epidemiológiában járványnak nevezik azt a egészségügyi jelenséget, amikor egy ismert betegség adott területen, adott idő alatt átlagosnál jóval nagyobb létszámú embert érint. A járvány mértékét leginkább a szóban forgó betegség terjedési együtthatója, lappangási időszaka illetve kezelhetősége határozza meg. A megelőzéshez gyakran alkalmazzák a karanténba helyezés módszerét. A hatóságok által meghatározott izolálási és fertőtlenítési szabályokat a hatósági tisztiorvosok koordinálják és tartatják be.

Ismertebb járványok

  • Az elmúlt századokban különös veszélyt jelentettek a nagyon ragályos fekete himlő járványok.[1]
  • Leprajárványok gyakran előfordultak a történelem során, különösen háborúk mellékhatásaként, az érintetteket gyakran élethosszig tartó karanténba helyezték.
  • Napjainkban nagy figyelmet fordítanak világszerte az influenza ebola, a malária, a SARS, a Covid19 és az AIDS betegségek járványainak leküzdésére.

Pestisjárványok

A középkorban többször kitört pestis avagy a hatalmas erővel dühöngő „fekete halál” megváltoztatta a kontinensek történelmi arculatát, „megrendült a vallásos hit, a társadalmi rend, a középkori statikus világkép, meglazultak a családi kapcsolatok, megszűnt a közbiztonság, a városi közigazgatás, az áruforgalom; a városok túlélői a teljes aszkézis és a féktelen hedonizmus között hányódtak ide-oda. A halál képe mindent beárnyékolt, s a carpe diem vigasza felett ott lebegett a memento mori fenyegetése. Egyetlen haláltánc volt az élet, mivel akkor a halál nem volt társadalmi tabu, mint korunkban.[2]

Kutatások szerint az egymást követő hullámokban bekövetkezett pestisjárványok terjedése a selyemúton keresztül történt. A kórokozó egy Közép- és Belső-Ázsiában honos rágcsálón, a futóegéren (Rhombomys opimus) megtelepedő bolhán keresztül jutott Európába. A bolha a selyemút mentén közlekedő selyemszállító karavánokkal együtt utazott nyugat felé,[3][4][5] a rendszerint rossz korabeli higiéniai körülmények között jóval nagyobb pusztítást okozott, mint Ázsiában.

Legtöbbször a betegség anélkül támadta meg az embereket, hogy azok Felismerték volna mi is történik, akár egy vízió vagy egy álom. A betegség lefolyása a következő volt: Először a betegnek hirtelen magas láza lett, néha rögtön a felkelés után, máskor minden előzmény nélkül. A beteg testének szinte nem változott, és tapintásra sem érződött melegebbnek, mint ahogy az láz esetén megszokott, nem volt semmilyen gyulladásra utaló nyom. A láz erőtlenséget/gyengeséget okozott, de estére sem maga a beteg, sem kezelőorvosa nem gyanakodott semmi veszélyre.
Prokopiosz (500 körül–585 körül; jogász, szónok, történetíró): A háborúk története I. [6]

Covid19-járvány

Közösségi távolságtartás Budapest belvárosában

Influenzajárványok

A modern korban az 1918–1919-es spanyolnátha járvány pandémia volt, és a 2003-ban lezajlott, a SARS-CoV koronavírus okozta SARS világjárvány vagy a 2019 decemberében kitört Covid19-pandémia szintén több kontinensre terjedt ki. A Magyar Tudományos Akadémia tudósai szerint megfelelő nemzetközi tudományos és járványügyi felkészültséggel minimalizálható a járványok hatása.[7] A számtalan szakmai díjjal kitüntetett BlueDot szoftver fejlesztői azt ígérik, hogy az emberi és a mesterséges intelligencia és az elérhető ember- és állatorvosi, illetve növényvédelmi és járványtani adatbázisok információi segítségével az egész világon meg lehet óvni az embereket a fertőző betegségektől.[8]

Új járványok kitörését befolyásoló tényezők

A Covid19-pandémia terjedése Németországban 2020. február 27-től kezdődően március 21-ig
A közösségi távolságtartás hatékony stratégia a járványok ellen
  1. Mezőgazdasági gyakorlatban bekövetkezett változások
  2. Társadalomban és emberekben bekövetkezett változások
  3. Szegényes népegészségügyi állapot (alultápláltság, AIDS magas elterjedtsége)
  4. Kórházak és orvosi beavatkozások
  5. A kórokozók evolúciója (rezisztencia, megnövekedett fertőzőképesség)
  6. Vízkészletek, élelmiszerek szennyezettsége
  7. Nemzetközi utazások
  8. Egészségügyi programok hibái, eredménytelensége
  9. Nemzetközi kereskedelem
  10. Éghajlatváltozás

A legnagyobb járványok

A legnagyobb ismert járványok a történelemben, a halálos áldozatok számát tekintve.

A legnagyobb járványok / pandémiák
No. Járvány/pandémia
neve
Kórokozó Halálos áldozatok
száma
Áldozatok
a globális népesség
arányában
Regionális népesség
arányában
Év Hely
1 Fekete halál Bubópestis 75–200 millió 17–54% [9] 30–60%-a az európai népességnek[10] 1346–1353 Európa, Ázsia, Észak-Afrika
2 Spanyolnátha Influenza A/H1N1 17–100 millió 1–5,4%[11][12] 1918–1920 világszerte
3 Iusztinianoszi pestisjárvány Bubópestis 15–100 millió 7–30% 25–60%-a az európai népességnek[13] 541–549 Észak-Afrika, Európa, Nyugat-Ázsia
4 HIV/AIDS epidémia HIV/AIDS 43 millió
(2024 elején)
kb. 0,5% [14] 1981–máig[15] világszerte
5 Covid19-pandémia COVID-19 7–21 millió[16][17] 0.1–0,46%[18] 2019–máig világszerte
6 Harmadik pestisjárvány Bubópestis 12–15 millió [19] 1855–1960 világszerte
7 Cocoliztli epidémia (1545–1548) Cocoliztli,
azonosítatlan kórokozó
5–15 millió 1–3% 27–80%-a a mexikói népeeségnek[20] 1545–1548 Mexikó
8 Antoninusi járvány fekete himlő vagy kanyaró 5–10 millió 3–6%[9] 25–33%-a a római birodalom népességének[21] 165–180 (possibly up to 190) Római Birodalom
9 1520. évi mexikói himlőjárvány himlő 5–8 millió 1–2% 23–37%-a a mexikói népességnek[20] 1519–1520 Új-Spanyolország
10 1918–1922-as oroszországi tífuszjárvány tífusz 2–3 millió 0.1–0.16%[12][22] 1–1.6%-a az orosz népességnek[23] 1918–1922 Oroszország
11 1957–1958-as influenza járvány Influenza A/H2N2 1–4 millió 0.03–0.1%[18] 1957–1958 világszerte
12 hongkongi influenza Influenza A/H3N2 1–4 millió 0.03–0.1%[18] 1968–1969 világszerte
13 Cocoliztli 1576-os járványa Cocoliztli 2–2.5 millió 0.4–0.5%[9] 50%-a a mexikói népességnek[20] 1576–1580 Mexikó
14 735–737-os japán himlőjárvány himlő 2 millió 1%[9] 33%-a a japán népességnek[24] 735–737 Japán
15 1772–1773-as perzsa pestis Bubópestis 2 millió 0.2–0.3%[9] [25] 1772–1773 Perzsia
16 Nápolyi pestis Bubópestis 1.25 millió 0.2%[9] [25] 1656–1658 Dél-Itália
17 1846–1860-os kolerajárvány Kolera 1 millió+ 0.08%[9] 1846–1860 világszerte
18 1629–1631-os itáliai pestisjárvány Bubópestis 1 millió 0.2%[9] [25] 1629–1631 Itália
19 1889–1890-es influenza világjárvány Influenza (vitatott)[26][27] 1 millió 0.07%[9] 1889−1890 világszerte

Jegyzetek

  1. The horrifying story of the last death by smallpox (angol nyelven). io9.gizmodo.com. [2020. február 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. február 4.)
  2. Dr. Nemes Csaba: Az emberiség öt nagy ostora. [2017. február 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. február 28.)
  3. Csak egy ugrás a halál - Új teória a pestis terjedéséről Archiválva 2020. március 19-i dátummal a Wayback Machine-ben, magyarnarancs.hu
  4. Gerbils and Silk Road to blame for plague, newscientist.com
  5. Jahrringe aus Asien erklären historische Pestausbrüche in Europa Archiválva 2016. április 24-i dátummal a Wayback Machine-ben, wsl.ch
  6. „S döbbent félsz remegővé tette a gyógytudományt is” Járványok az Ókor-ban. [2020. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 22.)
  7. A koronavírusról és a kialakult járványügyi helyzetről tárgyilagosan. (Hozzáférés: 2020. március 20.)
  8. BlueDot protects people around the world from infectious diseases with human and artificial intelligence.. Bluedot. [2020. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  9. a b c d e f g h i World Population History (amerikai angol nyelven). World Population. (Hozzáférés: 2021. március 1.)
  10. Wade: From Black Death to fatal flu, past pandemics show why people on the margins suffer most (angol nyelven). Science, 2020. május 14. (Hozzáférés: 2021. február 6.)
  11. The Spanish flu (1918–20): The global impact of the largest influenza pandemic in history. Our World in Data. (Hozzáférés: 2021. február 6.)
  12. a b Compare: 1918 Spanish Influenza Pandemic Versus COVID-19 (amerikai angol nyelven). BioSpace. (Hozzáférés: 2021. február 25.)
  13. Mordechai (2019. december 17.). „The Justinianic Plague: An inconsequential pandemic?” (angol nyelven). Proceedings of the National Academy of Sciences 116 (51), 25546–25554. o. DOI:10.1073/pnas.1903797116. ISSN 0027-8424. PMID 31792176. 
  14. A világ népessége jelentősen megváltozott a HIV/AIDS időszakában.
  15. (2021. június 1.) „A pandemic anniversary: 40 years of HIV/AIDS”. Lancet 397 (10290), 2142–2143. o. DOI:10.1016/S0140-6736(21)01167-3. PMID 34087110. 
  16. WHO - Press Conference: Co-circulation of COVID, flu and respiratory pathogens. UN, 2024. január 12. (Hozzáférés: 2024. január 14.)
  17. WHO COVID-19 dashboard. WHO, 2024. január 14. (Hozzáférés: 2024. január 14.)
  18. a b c World Population by Year (angol nyelven). Worldometer. (Hozzáférés: 2021. február 20.)
  19. A népesség jelentősen megváltozott a járvány időszakában.
  20. a b c Acuna-Soto (2002. április 8.). „Megadrought and Megadeath in 16th Century Mexico”. Emerging Infectious Diseases 8 (4), 360–362. o. DOI:10.3201/eid0804.010175. PMID 11971767. 
  21. Antonine Plague. World History Encyclopedia. (Hozzáférés: 2021. február 6.)
  22. A járványos tífusz nem korlátozódott Oroszországra, több millió állampolgár halt meg Lengyelországban és Romániában. Pontos adatok hiányában azonban csak az orosz járvány szerepel benne.
  23. Population of Russia. www.tacitus.nu. [2021. október 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. március 1.)
  24. Suzuki (2011). „Smallpox and the epidemiological heritage of modern Japan: Towards a total history”. Medical History 55 (3), 313–318. o. DOI:10.1017/S0025727300005329. PMID 21792253. 
  25. a b c Nincs pontos adat a helyi népességről a járvány idején.
  26. Knowable Magazine Staff (2020. december 7.). „Pandemics in recent history”. Knowable Magazine. DOI:10.1146/knowable-071520-2. 
  27. King (2020. december 7.). „An uncommon cold”. New Scientist 246 (3280), 32–35. o. DOI:10.1016/S0262-4079(20)30862-9. PMID 32501321. 

Források

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Epidemic című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

  • 5 rejtélyes járvány a középkorból: van, amelyiknek ma sem tudjuk az okát
  • Országos Epidemiológiai Központ
  • Mark Honigsbaum: The Pandemic Century One Hundred Years of Panic,Hysteria and Hubris Archiválva 2021. július 12-i dátummal a Wayback Machine-ben, openaccess.city.ac.uk (angolul)
  • VILLANÁSOK – A vírusok terjedése , youtube.com
  • Benke József: Fertőző járványos betegségek képekben; PTE ÁOK, Pécs, 2011
  • Paolo Giordano: Járvány idején; ford. Matolcsi Balázs; Európa, Budapest, 2020
  • Tuomas Aivelo: Végtelen paraziták; ford. Bába Laura; Typotex, Budapest, 2021
  • Adam Kucharski: A ragály szabályai. Miért terjednek és miért szűnnek meg a járványok?; ford. Horváth Judit; Századvég, Budapest, 2021
  • Ureczky Eszter: Kultúra és kontamináció. A járvány metaforái és biopolitikája kortárs regényekben; I.T.E.M. Alapítvány, Budapest, 2021
  • Niall Ferguson: Végzet. A katasztrófa politikája; ford. Gebula Judit; Scolar, Budapest, 2021
  • Thomas Jordan: A járványokról; ford., jegyz. Magyar László András; Gondolat, Budapest, 2022
  • KUT. Katasztrófák után... Természeti csapások, járványok és ökológiai folyamatok a történelemben; szerk. Várkonyi Gábor, Bottlik Zsolt; Martin Opitz, Budapest, 2023 (Dimenziók)
  • Felkai Péter: A járványok művészete; Medicina, Budapest, 2023

Read other articles:

Hanya Ingin DirimuAlbum studio karya Asti AsmodiwatiDirilis31 Desember 1998GenrePopLabelBMG Kama RecordsKronologi Asti Asmodiwati Karena Cinta (1995)Karena Cinta1995 Hanya Ingin Dirimu (1998) -String Module Error: Match not foundString Module Error: Match not found Hanya Ingin Dirimu adalah album ketiga (dan sejauh ini terakhir) karya penyanyi Indonesia, Asti Asmodiwati, yang dirilis tahun 1998. Lagu yang diandalkan dalam album ini adalah “Hanya Ingin Dirimu”. Daftar lagu Side A Hanya...

 

Koordinat: 35°50′11″N 129°13′18.4″E / 35.83639°N 129.221778°E / 35.83639; 129.221778 CheomseongdaeNama KoreaHangul첨성대 Hanja瞻星臺 Alih AksaraCheomseongdaeMcCune–ReischauerCh'ŏmsŏngdae Cheomseongdae adalah sebuah observatori astronomi kuno yang terdapat di Gyeongju, Korea Selatan. Cheomseongdae berarti menara pengamat bintang dalam bahasa Korea. Cheomseongdae adalah salah satu dari observatori tertua yang masih tersisa di Asia Timur dan di dunia...

 

Gereja Pantekosta Serikat IndonesiaLogo GPSIPenggolonganPentakostaPemimpinPdt. Jeffry Henoch Pinontoan, M.A.WilayahIndonesiaDidirikan1945, Resmi 13 Maret 1948, Mandiri 13 Februari 1961 Semarang, Jawa TengahUmat20000 orangSitus web resmi[1] Gereja Pantekosta Serikat Indonesia (disingkat GPSI) adalah suatu organisasi gereja Kristen Protestan di Indonesia. Merupakan kelanjutan dan terjemahan dari nama The United Pentecostal Church (UPC),[1][2][2] yang telah berada dan bek...

Kodama Gentaro, Gubernur-Jenderal Taiwan dari 1898 sampai 1906 Posisi Gubernur–Jenderal Taiwan Taiwan Sōtoku (臺灣總督code: ja is deprecated ) ada ketika Taiwan (dikenal dalam Bahasa Inggris sebagai Formosa) dan Pescadores adalah bagian dari Kekaisaran Jepang, dari 1895 sampai 1945. Gubernur-Jenderal Jepang adalah anggota pimpinan sipil, jenderal atau orang terkenal asal Jepang. Referensi Pranala luar Arsip Gubernur Jenderal Taiwan Jepang Diarsipkan 2004-07-27 di Wayback Machine. (Mand...

 

Di Koperasi Peternakan Bandung Selatan Pangalengan, kerupuk susu turut dijual Kerupuk susu adalah produk semacam kerupuk udang yang terbuat dari bahan dasar dan divariasikan dengan susu. Adapun, bahan-bahan yang diperlukan selain susu, adalah tepung terigu dan tapioka, penyedap rasa, dan rempah-rempah seperti bawang putih dan ketumbar, serta kuning telur.[1][2][3] Kerupuk susu (sebelah kanan), bersama dengan dodol susu (tengah) dan permen susu Kerupuk semacam ini banya...

 

العلاقات الوسط أفريقية السويسرية جمهورية أفريقيا الوسطى سويسرا   جمهورية أفريقيا الوسطى   سويسرا تعديل مصدري - تعديل   العلاقات الوسط أفريقية السويسرية هي العلاقات الثنائية التي تجمع بين جمهورية أفريقيا الوسطى وسويسرا.[1][2][3][4][5] مقارنة ب...

Nigerian footballer Francis Chibuike Personal informationFull name Francis Chibuike NnahDate of birth (1993-07-06) 6 July 1993 (age 30)Place of birth Ajegunle, NigeriaHeight 1.87 m (6 ft 1+1⁄2 in)Position(s) StrikerTeam informationCurrent team MPNumber 25Senior career*Years Team Apps (Gls)2014–2015 KuPS 31 (5)2015 MP 7 (4)Total 38 (9) *Club domestic league appearances and goals, correct as of 4 October 2015 Francis Chibuike (born 6 June 1993) is a football player f...

 

Alissa White-Gluz (lahir 31 juli 1985) adalah vokalis asal Kanada, paling dikenal sebagai vokalis dari band Swedia beraliran melodic death metal Arch Enemy,[1] dan mantan vokalis dan pendiri dari band metal Kanada, Agonis.[2] Gaya vokalnya bisa menggeram (growl) maupun vokal bersih (menyanyi).[3] Meskipun terkait dengan melodic death metal, dia juga muncul sebagai vokalis tamu untuk band power metal dan symphonic metal, termasuk Kamelot dan Delain, dan telah tampil liv...

 

هنري السادس ملك إنجلترا (بالإنجليزية: Henry VI)‏  معلومات شخصية الميلاد 6 ديسمبر 1421(1421-12-06)وندزر، بيركشاير، قصر وندسور الوفاة 21 مايو 1471 (49 سنة)لندن مكان الدفن كنيسة القديس جورج  مكان الاعتقال برج لندن  مواطنة مملكة إنجلترا  الزوجة مارغريت أنجو (1445–)  الأولاد إدوارد ...

Part of Woodlawn Cemetery in Saskatchewan, Canada Next of Kin Memorial AvenueCity of Saskatoon & IODENext of Kin Memorial AvenueFor World War I and ensuing warsEstablished1922–1923Location52°08′49.36″N 106°39′29.27″W / 52.1470444°N 106.6581306°W / 52.1470444; -106.6581306 (Next of Kin Memorial Avenue)near SaskatoonBurials by nationCanadaBurials by warWorld War I and those afterwardsStatistics source: National Historic Site of CanadaO...

 

En physiologie, les acétogénines sont des dérivés du métabolisme de l'acétyl-coenzyme A. Formule chimique d'une annonacine (acétogénine d'Annona). Dans un sens restreint, les acétogénines d'Annonaceae[1] sont spécifiques de cette famille botanique et sont chimiquement des dérivés d'acides gras comportant généralement 35 ou 37 atomes de carbone. Ces molécules, découvertes en 1982 par Jolad et al., ont été trouvées dans de nombreuses espèces (plus de cinq cents). ...

 

1992 science fiction novel by John Varley Steel Beach First editionAuthorJohn VarleyCover artistTodd Cameron HamiltonCountryUnited StatesLanguageEnglishSeriesEight WorldsGenreScience fictionPublisherBerkley BooksPublication date1992Media typePrint (hardcover & paperback)Pages566ISBN0-441-78565-4OCLC25410251Dewey Decimal813/.5/4Followed byThe Golden Globe  Steel Beach is a 1992 science fiction novel by American writer John Varley. The novel was nominated for both the Hu...

English footballer John McCombe McCombe playing for York City in 2014Personal informationFull name John Paul McCombe[1]Date of birth (1985-05-07) 7 May 1985 (age 39)[1]Place of birth Pontefract, EnglandHeight 6 ft 2 in (1.88 m)[1]Position(s) Centre backYouth career0000–2003 Huddersfield TownSenior career*Years Team Apps (Gls)2003–2007 Huddersfield Town 14 (0)2006 → Torquay United (loan) 0 (0)2007–2008 Hereford United 27 (0)2008–2013 Port V...

 

A-10 Thunderbolt II. A-10/OA-10 Thunderbolt II, merupakan pesawat Angkatan Udara AS pertama pasca Perang Dunia II yang dirancang untuk dukungan udara dekat dari pasukan darat. Merupakan sebuah pesawat jet sederhana, efektif dan berlapis baja sehingga lebih tahan tembakan lawan dibanding pesawat-pesawat tempur lainnya, berkursi-tunggal, mesin-ganda dirancang untuk menyerang sasaran tanah, termasuk tank dan kendaraan lapis baja lainnya. Pesawat A-10 hanya digunakan oleh Angkatan Udara Amerika S...

 

Mayan language of Mexico and Guatemala IxilPronunciation[iʂil]Native toGuatemala, MexicoRegionQuiché Department Campeche, Quintana RooEthnicity133,329 Ixil (2019 census)Native speakers120,000 (2019 census)[1]Language familyMayan Eastern MayanGreater MameanIxilanIxilDialects Chajuleño and Nebajeño Writing systemLatinOfficial statusRecognised minoritylanguage in Mexico GuatemalaRegulated byInstituto Nacional de Lenguas Indígenas Academia de Lenguas May...

This template was considered for deletion on 2017 October 8. The result of the discussion was keep. This template does not require a rating on Wikipedia's content assessment scale.It is of interest to the following WikiProjects:United States: History United States portalThis template is within the scope of WikiProject United States, a collaborative effort to improve the coverage of topics relating to the United States of America on Wikipedia. If you would like to participate, please visit the...

 

جيرمان الإحداثيات 42°29′20″N 75°49′39″W / 42.488888888889°N 75.8275°W / 42.488888888889; -75.8275   [1] تقسيم إداري  البلد الولايات المتحدة  التقسيم الأعلى مقاطعة تشينانغو  خصائص جغرافية  المساحة 28.44 ميل مربع  ارتفاع 459 متر  عدد السكان  عدد السكان 308 (1 أبريل 2020)[2]&...

 

1978 book by Larry Kramer This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Faggots novel – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (December 2008) (Learn how and when to remove this message) Faggots Cover of the first editionAuthorLarry KramerLanguageEnglishGenreGay literaturePublished1978, Random Ho...

Property trading board game Some of this article's listed sources may not be reliable. Please help improve this article by looking for better, more reliable sources. Unreliable citations may be challenged and removed. (September 2022) (Learn how and when to remove this message) MonopolyThe Fast-Dealing Property Trading GameLondon version of MonopolyDesignersCharles Darrow Based on The Landlord's Game By Lizzie Magie[1][2]Publishers Parker Brothers (1935–1991) Waddingtons (UK...

 

Twin-piston-engine US piston airliner, 1950 Martin 4-0-4 Nine Martin 404s of Southern Airways at Atlanta Airport in 1972, being prepared for departure on the morning wave of flights Role Short/medium range airlinerType of aircraft Manufacturer Glenn L. Martin Company First flight October 21, 1950 [1] Introduction 1951 Primary users Eastern Air LinesTrans World Airlines Produced 1951-1953 Number built 103 Developed from Martin 2-0-2 The Martin 4-0-4 was an American pressurized pas...