Szocialista Internacionálé

Szocialista Internacionálé (Socialist International)
Tagok
Tagok

Alapítva1951. június 3.
TípusNemzetközi pártszervezet
SzékhelyLondon
Tagság153 szervezet
ElnökJórgosz Papandréu (Demokratikus Szocialisták Mozgalma)
A Szocialista Internacionálé weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Szocialista Internacionálé témájú médiaállományokat.

A Szocialista Internacionálé a szociáldemokrata pártok, munkáspártok és demokratikus szocialista pártok világszervezete. Neve korai elődje, az 1889-ben alakult eredeti Szocialista Internacionálé nevével azonos (a 19. században működött szervezetet Második Internacionálénak is nevezték).

Története

A Második Internacionálé legidőtállóbb akciói a május 1-jei munkaünnep és a március 8-ai nemzetközi nőnap bevezetése (1889-ben, illetve 1910-ben). Az első világháború kitörésekor a Második Internacionálé szétszakadt, de 1923-ban Munka és Szocialista Internacionálé néven újraalapították. A kommunista pártok a nemzetiszocialistákkal együtt éles politikai harcot folytattak sok szociáldemokrata, illetve szocialista párttal szemben az 1920-as, 30-as években egészen a Kommunista Internacionálé 1935-ös VII. kongresszusáig, amely meghirdette a szociáldemokratákat is magában foglaló antifasiszta népfrontpolitikát.

A szervezet második újraalapítására, amellyel jelenlegi formáját öltötte, a második világháború után 1951. június 30-án a frankfurti kongresszuson került sor. A második világháború utáni évtizedekben a Szocialista Internacionálé segédkezett a diktatúrából szabadult országok szociáldemokrata pártjainak újraszervezésében (1974-ben Portugáliában és 1975-ben Spanyolországban). Az 1976-os genfi kongresszusig Európán kívül kevés tagja volt (Latin-Amerikában egy sem). Az 1980-as években támogatta a nicaraguai sandinistákat. Azóta kommunista jogelődű pártokat is sorai közé fogadott, mint az Olasz Baloldali Demokraták (Democratici di Sinistra, rövidítve DS), a Mozambiki Felszabadítási Front (FRELIMO), vagy éppen a magyarországi MSZP.

A 2012. augusztusi fokvárosi kongresszuson Mesterházy Attila MSZP elnököt ismét a szervezet egyik alelnökévé választották.[1] Az Európai Parlamentben működő Európai Szocialisták Pártja a Szocialista Internacionálé társult tagja.

Elnökei

2006-tól elnöke Jórgosz Papandréu, a Pánhellén Szocialista Mozgalom vezetője, Görögország miniszterelnöke.

Az elnökök időrendben:

Tagjai

Ország Párt neve Parlamenti szerepe
Albánia Albán Szociáldemokrata Párt ellenzék
Albánia Albán Szocialista Párt kormánypárt
Algéria Szocialista Erők Frontja ellenzék
Andorra Szociáldemokrata Párt kormánypárt
Angola Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom kormánypárt
Argentína Szocialista Párt ellenzék
Argentína Radikális Polgári Unió ellenzék
Aruba Népi Választási Mozgalom ellenzék
Ausztrália Ausztrál Munkáspárt kormánypárt
Ausztria Ausztria Szociáldemokrata Pártja kormánypárt
Barbados Barbadosi Munkáspárt ellenzék
Belgium Flamand Szocialista Párt ellenzék
Belgium Vallon Szocialista Párt kormánypárt
Benin Szociáldemokrata Párt ellenzék
Bosznia-Hercegovina Független Szociáldemokraták Szövetsége kormánypárt
Bosznia-Hercegovina Bosznia-Hercegovinai Szociáldemokrata Párt ellenzék
Brazília Demokratikus Munkáspárt kormánypárt
Bulgária Bolgár Szociáldemokraták Pártja ellenzék
Bulgária Bolgár Szocialista Párt ellenzék
Burkina Faso Párt a Demokráciért és a Haladásért / Szocialista Párt ellenzék
Csehország Cseh Szociáldemokrata Párt ellenzék
Chile Chilei Szocialista Párt ellenzék
Chile Radikális Szociáldemokrata Párt ellenzék
Chile Párt a Demokráciért ellenzék
Ciprus Mozgalom a Szociáldemokráciáért ellenzék
Costa Rica Nemzeti Felszabadítási Párt kormánypárt
Curaçao Új Antillák Mozgalom kormánypárt
Dánia Szociáldemokraták kormánypárt
Dél-Afrika Afrikai Nemzeti Gyűlés kormánypárt
Dominikai Köztársaság Dominikai Forradalmi Párt ellenzék
Ecuador Demokratikus Baloldal kormánypárt
Egyenlítői-Guinea Összefogás a Szociáldemokráciáért ellenzék
Egyesült Királyság Munkáspárt ellenzék
Egyiptom Nemzeti Demokratikus Párt kormánypárt
Elefántcsontpart Elefántcsontparti Népi Front kormánypárt
Észak-Írország Szociáldemokrata és Munkáspárt kormánypárt
Észtország Szociáldemokrata Párt ellenzék (korábban kormánypárt)
Finnország Finn Szociáldemokrata Párt ellenzék
Franciaország Szocialista Párt ellenzék
Ghána Nemzeti Demokratikus Gyűlés kormánypárt
Görögország Pánhellén Szocialista Mozgalom ellenzék
Guatemala Remény Nemzeti Egysége kormánypárt
Guinea Guineai Nemzetgyűlés parlamenten kívüli
Haiti Egyesült Haiti Szociáldemokraták kormánypárt
Hollandia Munkáspárt ellenzék
Horvátország Horvát Szociáldemokrata Párt ellenzék
Irak Kurdisztáni Hazafias Unió kormánypárt
Írország Munkáspárt ellenzék
Izland Szociáldemokrata Szövetség kormánypárt
Izrael Izraeli Munkapárt ellenzék
Izrael Meretz-Jachad ellenzék
Olaszország Baloldali Demokraták ellenzék
Olaszország Olasz Szocialista Párt ellenzék
Örményország Örmény Forradalmi Föderáció ellenzék
Jamaica Nemzeti Néppárt ellenzék
Japán Szociáldemokrata Párt ellenzék
Kamerun Szociáldemokrata Front ellenzék
Kanada Új Demokrata Párt ellenzék
Kolumbia Kolumbiai Liberális Párt kormánypárt
Lengyelország Demokratikus Baloldali Szövetség ellenzék
Lengyelország Munkásunió ellenzék
Lettország Lett Szociáldemokrata Munkáspárt parlamenten kívüli
Libanon Haladó Szocialista Párt kormánypárt
Litvánia Litvániai Szociáldemokrata Párt ellenzék
Luxemburg Luxemburgi Szocialista Munkáspárt kormánypárt
Macedónia Macedóniai Szociáldemokrata Unió ellenzék
Magyarország Magyar Szocialista Párt ellenzék (korábban kormánypárt)
Malajzia Demokratikus Cselekvés Párt ellenzék
Mali Szövetség a Mali Demokráciáért kormánypárt
Mali Gyűlés Maliért ellenzék
Málta Munkáspárt ellenzék
Marokkó Népi Erők Szocialista Uniója kormánypárt
Mauritánia Demokratikus Erők Gyűlése ellenzék
Mauritius Mauritiusi Harcias Mozgalom ellenzék
Mauritius Mauritiusi Munkáspárt kormánypárt
Mexikó Demokratikus Forradalom Pártja ellenzék
Mexikó Intézményes Forradalmi Párt ellenzék
Moldova Moldovai Demokrata Párt kormánypárt
Mongólia Mongóliai Népi Forradalmi Párt kormánypárt
Montenegró Montenegrói Szociáldemokrata Párt kormánypárt
Montenegró Montenegrói Szocialisták Demokratikus Pártja kormánypárt
Mozambik Mozambiki Felszabadítási Front kormánypárt
Namíbia Délnyugat-Afrikai Népi Szervezet kormánypárt
Németország Németország Szociáldemokrata Pártja kormánypárt
Nepál Nepáli Gyűlés kormánypárt
Nicaragua Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front kormánypárt
Niger Nigeri Párt a Demokráciáért és a Szocializmusért ellenzék
Norvégia Munkáspárt kormánypárt
Pakisztán Pakisztáni Néppárt kormánypárt
Panama Demokratikus Forradalmi Párt ellenzék
Paraguay Forradalmi Febrerista Párt kormánypárt
Peru Amerikai Népi Forradalmi Szövetség kormánypárt
Portugália Szocialista Párt kormánypárt
Puerto Rico Puerto Ricó-i Függetlenségi Párt parlamenten kívüli
Románia Szociáldemokrata Párt kormánypárt
San Marino Szocialisták és Demokraták Pártja ellenzék
Spanyolország Spanyol Szocialista Munkáspárt kormánypárt
Svájc Svájci Szociáldemokrata Párt kormánypárt
Svédország Svédország Szociáldemokrata Munkáspártja kormánypárt
Szenegál Szenegáli Szocialista Párt parlamenten kívüli
Szerbia Demokrata Párt ellenzék
Szlovákia Irány – Szociáldemokrácia ellenzék
Szlovénia Szociáldemokraták kormánypárt
Törökország Köztársasági Néppárt ellenzék
Új-Zéland Új-Zélandi Munkáspárt ellenzék
Uruguay Uruguayi Szocialista Párt kormánypárt
Uruguay Új Tér kormánypárt
USA Amerikai Demokrata Szocialisták nem választói párt
Venezuela Demokratikus Cselekvés ellenzék
Venezuela Mozgalom a Szocializmusért ellenzék
Zimbabwe Mozgalom a Demokratikus Változásért – Tsvangirai kormánypárt
Zöld-foki Köztársaság Afrikai Párt a Független Zöld-foki Szigetekért kormánypárt

Jegyzetek

  1. Ismét a Szocintern alelnökévé választották Mesterházy Attilát. [2013. augusztus 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. április 13.)

További információk

Read other articles:

Keuskupan ÉvreuxDioecesis EbroicensisDiocèse d'EvreuxKatolik Katedral ÉvreuxLokasiNegara PrancisProvinsi gerejawiRouenStatistikLuas6.040 km2 (2.330 sq mi)Populasi- Total- Katolik(per 2013)571.000348,800 (61.1%)Paroki32Imam777 imam relijiusInformasiDenominasiKatolik RomaGereja sui iurisGereja LatinRitusRitus RomaPendirianAbad ke-3KatedralKatedral Notre Dame di EvreuxPelindungKenaikan MariaKepemimpinan kiniPausFransiskusUskupChristian NourrichardUskup ...

 

Men's association football team This article is about the men's team. For the women's team, see Women's football in Brunei. Brunei DarussalamNickname(s)Tebuan (The Wasps)AssociationFootball Association of Brunei DarussalamConfederationAFC (Asia)Sub-confederationAFF (Southeast Asia)Head coachMario RiveraCaptainHendra Azam IdrisMost capsAzwan Saleh (33)Top scorerShah Razen Said (8)Home stadiumHassanal Bolkiah National StadiumFIFA codeBRU First colours Second colours FIFA rankingCurrent 194 (4 A...

 

artikel ini perlu dirapikan agar memenuhi standar Wikipedia. Tidak ada alasan yang diberikan. Silakan kembangkan artikel ini semampu Anda. Merapikan artikel dapat dilakukan dengan wikifikasi atau membagi artikel ke paragraf-paragraf. Jika sudah dirapikan, silakan hapus templat ini. (Pelajari cara dan kapan saatnya untuk menghapus pesan templat ini) Bagian dari seri mengenai Sejarah Mesir Mesir Prasejarahpra–3100 SM Mesir Kuno Periode Dinasti Awal3100–2686 SM Kerajaan Lama2686–2181 SM Pe...

Keuskupan San Fernando de ApureDioecesis Sancti Ferdinandi ApurensisLokasiNegaraVenezuelaProvinsi gerejawiCalabozoStatistikLuas76.500 km2 (29.500 sq mi)Populasi- Total- Katolik(per 2004)415.000352,750 (85.0%)InformasiRitusRitus LatinPendirian7 Juni 1954 (69 tahun lalu)KatedralCatedral Nuestra Señora del CarmenKepemimpinan kiniPausFransiskusUskupVíctor Manuel Pérez RojasPeta Víctor Manuel Pérez Rojas Keuskupan San Fernando de Apure (bahasa Latin: Dio...

 

فيزياء تطبيقيةصنف فرعي من علم تطبيقي جزء من فيزياء يمتهنه applied physicist (en) تعديل - تعديل مصدري - تعديل ويكي بيانات جزء من سلسلة مقالات حولالفيزياء E = m c 2 {\displaystyle E=mc^{2}} تكافؤ الكتلة والطاقة تاريخ الفيزياء الفروع ميكانيكا كلاسيكية كهرومغناطيسية ميكانيكا الكم نظرية النسبية ميكان...

 

José Giovanni nel 2001 José Giovanni, nato Joseph Damiani (Parigi, 22 giugno 1923 – Losanna, 24 aprile 2004), è stato uno scrittore, sceneggiatore e regista francese naturalizzato svizzero. Indice 1 Biografia 2 Filmografia parziale 2.1 Attore e sceneggiatore 2.2 Regia 2.3 Attore 3 Note 4 Bibliografia 5 Altri progetti 6 Collegamenti esterni Biografia Nato a Parigi da genitori còrsi, Barthélemy Damiani e Émilie Santolini, proprietari di due alberghi nella capitale, il giovane José, gra...

Ancient Assyrian queen Ešarra-ḫammatWoman of the Palace[a]Stone 'eye' (onyx) with cuneiform inscription, (Property) of Ešarra-ḫammat, wife of Esarhaddon, king of Assyria.[3] Ashmolean Museum.Bornc. 712 BCDiedFebruary 672 BC (aged c. 40)SpouseEsarhaddonIssueŠērūʾa-ēṭirat (?)Shamash-shum-ukin (?)Ashurbanipal (?)AkkadianEšarra-ḫammat Ešarra-ḫammat (Akkadian: Ešarra-ḫammat,[4] meaning Ešarra is mistress)[5] was a queen of the Neo-Assyrian Emp...

 

Pictographic writing system iConjiScript type Pictographic CreatorKai StaatsCreated2010LanguagesNoneUnicodeUnicode rangeNot in Unicode iConji is a free pictographic communication system based on an open, visual vocabulary of characters with built-in translations for most major languages. In May 2010 iConji Messenger was released with support for Apple iOS (iPhone, iPad, iPod) and most web browsers. Messenger enables point-to-point communication in a manner similar to SMS.[1] In Decemb...

 

Species of beetle Pyrophorus nyctophanus Scientific classification Domain: Eukaryota Kingdom: Animalia Phylum: Arthropoda Class: Insecta Order: Coleoptera Family: Elateridae Subfamily: Agrypninae Tribe: Pyrophorini Genus: PyrophorusIlliger, 1809 Species: P. nyctophanus Binomial name Pyrophorus nyctophanus(pars) Germar, 1841 Synonyms Pyrophorus divergens Eschscholtz, 1829 Extent of Cerrado in Brazil Pyrophorus nyctophanus (=fire-bearing night-shiner), aka headlight beetle or carbunco, is ...

Sceaux 行政国 フランス地域圏 (Région) イル=ド=フランス地域圏県 (département) オー=ド=セーヌ県郡 (arrondissement) アントニー郡小郡 (canton) 小郡庁所在地INSEEコード 92071郵便番号 92330市長(任期) フィリップ・ローラン(2008年-2014年)自治体間連合 (fr) メトロポール・デュ・グラン・パリ人口動態人口 19,679人(2007年)人口密度 5466人/km2住民の呼称 Scéens地理座標 北緯48度4...

 

泰国陆军元帅他侬·吉滴卡宗ถนอม กิตติขจรPChW SR MPCh MWM第10任泰國總理任期1963年12月9日—1973年10月14日君主拉玛九世前任沙立·他那叻元帥继任訕耶·探瑪塞任期1958年1月1日—1958年10月20日君主拉玛九世前任乃朴·沙拉信继任沙立·他那叻元帥第32任泰國國防部長任期1957年9月23日—1973年10月14日前任鑾披汶·頌堪继任他威·尊拉塞(英语:Dawee Chullasapya) 个人资料出...

 

Cyan Engineering was an American computer engineering company located in Grass Valley, California.[1][2] It was founded by Steve Mayer and Larry Emmons. The company was purchased in 1973 by Atari, Inc. and developed the Atari Video Computer System console, which was released in 1977 and renamed the Atari 2600 in November 1982. It also carried out some robotics research and development work on behalf of Atari, including the Kermit mobile robot, originally intended as a stand-al...

Bay off of Maine, US For the bay in Mozambique, see Inhaca Island. Aerial photograph of Saco Bay Saco Bay (/ˈsɑːkoʊ/ SAH-koh) is a small curved embayment of the Gulf of Maine on the Atlantic coast of Maine in the United States. Saco Bay is approximately 10 mi (16 km) wide, running from the Fletcher Neck (the Biddeford Pool peninsula) and the mouth of the Saco River in York County north to the Scarborough River and Prouts Neck in Scarborough, Cumberland County, Maine,[1] ...

 

Citra Sirius A dan Sirius B yang diambil dari Hubble Space Telescope. Sirius B, yang merupakan katai putih, dapat dilihat sebagai titik redup di sebelah kiri bawah Sirius A yang lebih terang. Diagram Hertzsprung–Russell Tipe Spektrum Katai cokelat Katai putih Katai merah Subkatai Deret utama(katai) Subraksasa Bintang raksasa Raksasa terang Super raksasa Hiper raksasa Magnitudoabsolut(MV) Katai putih, juga disebut katai degenerasi, adalah bintang kecil yang sudah tidak lagi bersinar. Katai p...

 

此条目序言章节没有充分总结全文内容要点。 (2019年3月21日)请考虑扩充序言,清晰概述条目所有重點。请在条目的讨论页讨论此问题。 哈萨克斯坦總統哈薩克總統旗現任Қасым-Жомарт Кемелұлы Тоқаев卡瑟姆若马尔特·托卡耶夫自2019年3月20日在任任期7年首任努尔苏丹·纳扎尔巴耶夫设立1990年4月24日(哈薩克蘇維埃社會主義共和國總統) 哈萨克斯坦 哈萨克斯坦政府...

French variety of New England, US New England Frenchfrançais de Nouvelle-AngleterreNative toUnited States (New England) (primarily Maine, New Hampshire, and Vermont)Native speakers170,000 (2015)[1][a]Language familyIndo-European ItalicLatino-FaliscanRomanceWesternGallo-RomanceOïlFrenchNew England FrenchEarly formsOld Latin Classical Latin Vulgar Latin Old Gallo-Romance Old French Middle French Language codesISO 639-3–GlottologNoneLinguasphere51-AAA-iidPercentage ...

 

Sebagian dari seriTajwid Hukum Sakinah, Sabdu, dan Tanwin Hukum nun mati dan tanwin Hukum mim mati Idgham Alif lam makrifah Hukum Penandaan Hukum mad Wakaf (tajwid) Harakat Hukum Sifat Huruf Abjad Arab Makhraj Sifat huruf Kalkalah Huruf syamsiah dan kamariah lbs Sifat huruf adalah salah satu dari hal tajwid dalam bacaan Al-Qur'an. Sifat huruf adalah sifat yang menjelaskan perihal suatu huruf. Melalui sifatnya, seseorang itu akan mampu membedakan suatu huruf itu dengan kondisi sebutannya seper...

 

Rights Theoretical distinctions Claim rights and liberty rights Individual and group rights Natural rights and legal rights Negative and positive rights Human rights Civil and political Economic, social and cultural Three generations Rights by beneficiary Accused Animals Children Consumers Creditors Deaf Disabled Elders Farmers Fetuses Humans Indigenous Intersex Kings LGBT Transgender Men Minorities Parents Fathers Mothers Patients Peasants Plants Prisoners Robots States Students Victims Wome...

United States historic post office United States historic placeUS Post Office--Hollywood StationU.S. National Register of Historic Places U.S. Post Office HollywoodShow map of the Los Angeles metropolitan areaShow map of CaliforniaShow map of the United StatesLocation1615 N. Wilcox Ave., Los Angeles, CaliforniaCoordinates34°6′0″N 118°19′50″W / 34.10000°N 118.33056°W / 34.10000; -118.33056Built1937ArchitectClaud BeelmanArchitectural styleArt DecoMPSUS P...

 

تعرضت مدينة بغداد لأضرار جسيمة خلال حرب العراق. يبلغ عدد سكان بغداد حوالي 7 ملايين نسمة.[1] بدأت حرب العراق بغزو بقيادة الولايات المتحدة في 20 مارس 2003 مما تسبب في أضرار جسيمة للعاصمة بغداد. استمرت الحرب والأضرار الجانبية لسنوات. في أكتوبر 2003 أجرى فريق مشترك بين الأمم المتح...