A Soproni-hegység Magyarország legidősebb kristályos röghegysége. Fő alkotókőzetei a földtörténeti óidőben átalakult kristályos pala, valamint egyéb képződmények (ortogneisz, leukofillit, csillámpala, csillámkvarcit stb.). A túlsúlyban lévő kristályos kőzetek a miocén kéregmozgások során feldarabolódtak, s a megsüllyedt területekre alpi eredetű üledékek rakódtak. Az így feltöltött süllyedékekben kőszénréteg alakult ki, s például Brennbergbánya térségében, Magyarország első szénbányájában 1759 és 1968 között jó minőségű barnaszenet hoztak a felszínre. A miocén kései korszakában lerakódott zátonymészkő évszázadokon keresztül szolgáltatott kitűnő építőkövet a környék lakóinak. A hegység metamorf kőzeteinek feltárásai találhatóak a Nándor-magaslati, a deák-kúti és a bánfalvi kőfejtőkben.
Domborzat
A Soproni-hegység átlagos tengerszint feletti magassága 410 méter, vonulatai a Sopron közelében mért legalacsonyabb ponttól (200 m) 500–600 méterig emelkednek. Legmagasabb pontja az ausztriai Bren-tető (Brenntenriegel, 606 m), Magyarország területén a Magas-bérc (557 m). Felszínalaktanilag erősen tagolt hegység, töréses lépcsők (Vas-hegy, 399 m; Károly-magaslat, 398 m), szélesen elterülő hegyhátak (Vár-hegy, 384 m; Kőhalom, 384 m; Köves-hát, 468 m; Ultra-hegy, 487 m), éles és keskeny hegygerincek (Szarvas-hegy, 452 m; Bányász-kereszt, 511 m; Muck-kilátó, 523 m; Asztalfő, 554 m), sziklás sasbércek (Kerek-bérc, 420 m; Havas-bérc, 463 m; Rideg-bérc, 469 m; Vörös-bérc, 507 m; Negyedik-bérc, 510 m; Magas-bérc, 557 m), valamint tanúhegyek (Borsó-hegy, 319 m) váltják egymást. 80–100 méteres mélységben bevágódott völgyek húzódnak a hegyvonulatok között. Ezek felső szakasza gyakran szurdokjellegű, amint ezt neveik (Zsilip-árok, Kánya-szurdok) is jelzik. Sziklás lejtői meredekek ugyan, de területének csupán 58%-án nagyobb 100 m/km²-esnél a relatív relief, amivel elmarad a közeli Kőszegi-hegységtől.
Az AlpokSOIUSA-nak (Suddivisione Orografica Internazionale Unificata del Sistema Alpino) megfelelő felosztása szerint a Stájer Elő-Alpok része.[1]
Az Ikva-patak vízrendszeréhez tartozó hegység jelentős vízfelesleggel rendelkezik. Északi része a Brennbergi-völgyben folyó Rák-patak, déli része a Füzes-árokban futó Kecske-patak és mellékvizeik vízgyűjtő területe. A relatíve magas csapadékmennyiségnek köszönhetően valamennyi patak bő lefolyású, a Rák-patak nagyvízi hozama eléri a 11,4 m³/s-ot. Ugyancsak a Rák-patak felső szakaszán duzzasztották fel a kistáj legjelentősebb mesterséges tavát (Fehér úti tó), további kisebb – ugyancsak mesterséges – állóvizei a Hermesi-tó és a Szalamandra-tó.
Számos – közülük huszonöt állandó – forrás található a hegységben, melyek hozama ingadozó. A legtöbb vizet a Hidegvíz-forrás adja (150 l/min), további nevezetes források a Deák-kút (vize nem iható), a Szent György-forrás, a Természetbarát-forrás és a Fehér Dániel-forrás.
Éghajlat
A Soproni-hegység mérsékelten hűvös és mérsékelten nedves kistájaink közé tartozik. Az átlagos évi középhőmérséklet a hegység keleti peremén 9,2 °C, nyugaton 8,5 °C körül alakul. Az évi napsütötte órák száma kb. 1780, ebből a nyári évszak részesedése 680 óra, 15,0–16,0 °C-os nyári középhőmérséklettel. A téli negyedév viszonylag enyhe, a 175 órányi napsütés mellett a hőmérsékleti minimum –15,0 °C körül alakul. Az évi csapadékmennyiség viszonylag bő, 700 és 750 mm közé esik, a legnagyobb egynapi csapadékot Brennbergbányánál mérték (115 mm). A hegység uralkodó széliránya az északnyugati, az átlagos szélsebesség a hegytetőkön 14–16 km/h.
Talaj
A kristályos kőzetekből álló röghegység uralkodó talajtípusa a savanyú, nem podzolos barna erdőtalaj, amely a terület 82%-át foglalja el. Több mint 80%-át erdő borítja. A Sopronhoz közeli, északnyugati hegylábon agyagbemosódásos barna erdőtalajok borítják a felszínt. Kémhatásuk savanyú, így mezőgazdasági művelésre jórészt alkalmatlanok.
Területhasznosítás*
Terület (ha)
Területarány (%)
Lakott terület
256,6
4,8
Szántó
22,2
0,4
Kert
77,5
1,4
Szőlő
43,0
0,8
Rét, legelő
250,3
4,7
Erdő
4697,1
87,7
Vízfelszín
7,0
0,1
* A területhasznosítási adatok a kistáj Magyarországra eső területére vonatkoznak.
Növényzet
Erdei ciklámenCsarabFehér zászpaKornistárnicsFekete áfonya
A Soproni-hegység egésze potenciális erdőterület, s közel 90%-át napjainkban is erdő borítja.
Természetes erdőtársulásai a Brennbergbánya–Görbehalom-vonalig a mészkerülő montán bükkösök, aljnövényzetükben erdei ciklámennel(Cyclamini–Fagetum). Ettől keletre a helyenként szillel, kőrissel és juharral elegyes gyertyános-kocsánytalan tölgyesek a jellemzők. E területek aljnövényzete az alpi flórával rokon, fajösszetétele: fekete áfonya(Vaccinium myrtillus), farkasboroszlán (Daphne mezereum; virága lombfakadás előtt nyílik), havasi palástfű(Alchemilla glabra), kornistárnics(Gentiana pneumonanthe), erdei ciklámen(Cyclamen purpurascens), berki lizinka (Lysimachia nemorum, hazánkban csak itt található).
Három további, mészkerülő (acidofil) erdőtársulás található meg foltokban:
gesztenyés tölgyes(Castaneto Quercetum) sok gombával és fekete áfonyával;
Az Asztalfői-bükkösben az egykori szálaló gazdálkodás eredményeképpen egymás mellett láthatók a több száz éves fák és a fokozatosan felújuló, néhány évtizedes egyedek.
Az erdők több mint 50%-a azonban nem honos fajokból áll, hanem telepített fenyves; az egyetlen őshonos fenyves folt a Tolvaj-árok lucerdője. A fenyveseket (és a szelídgesztenyét) Muck Endre erdészeti üzemtervei alapján telepítették, zömmel a 19–20. század fordulóján, eredetileg átmeneti erdőtakarónak a leromlott gyertyános–tölgyes sarjerdők helyére. Muck halála után eltértek üzemtervétől, és az 1930-as–1950-es években nem vágták ki a fenyveseket, így jelenleg a Soproni-hegység erdeinek mintegy 50–55%-a fenyves. A telepített fajok, csökkenő gyakorisággal: lucfenyő(Picea abies), jegenyefenyő(Abies alba), erdeifenyő(Pinus sylvestris), feketefenyő(Pinus nigra), vörösfenyő(Larix decidua).
Az extrazonális helyzetben növő fenyves társulások fokozottan érzékenyek az időjárás szélsőségeire, így például az aszályos 1990-es években száradni kezdtek, és egyúttal felerősödött bennük a szúk kártétele. A szelídgesztenyét főleg az Endothia parasitica nevű élősködő gomba károsítja.
A bükkösök arányát az 1980-as–1990-es évek fordulóján megnövelték:
1984: 7,6%
1994: 10,9%.
A Soproni-hegység bükkösei általában idős korukban is elegyesek. Őshonos elegyfajaik:
A völgytalpakon, a vízfolyások mellett gyakoriak a kisebb-nagyobb égerlápfoltok. A Brennbergi-völgy észak–déli irányú oldalvölgyeiben égerligetek(Carici brizoidi-Alnetum és Aegopodio-Alnetum) nőnek. A nedves területek, hűvös patakvölgyek jellegzetes védett növényei: fehér acsalapu(Petasites albus), fehér zászpa(Veratrum album), erdei zsurló(Equisetum sylvaticum), európai struccpáfrány(Matteuccia struthiopteris).
A hegységben 80–100 védett, illetve fokozottan védett növényfaj él, többnyire a Keleti-Alpokból leereszkedő montán és szubalpin elemek. Még nem említett, védett fásszárú fajok: molyhos nyír(Betula pubescens), havasi éger (zöld éger, Alnus viridis), vörös bodza (fürtös bodza, Sambucus racemosa).
A területre jellemző madárfajok a fenyvesekhez és a fenyvesekkel elegyes lomberdőkhöz kötődnek. Az uhu(Bubo bubo) az utóbbi évtizedben telepedett vissza. Bár jellemzően sziklaüregekben költő faj, itt gallyfészekben költ. A fekete harkály(Dryocopus martius) szórványosan, elsősorban bükkösökben fészkel, felhagyott odúit időnként kék galambok(Columba oenas) foglalják el. Egy pár fekete gólya(Ciconia nigra) néha a hazai, néha az ausztriai oldalon fészkel. A korábbi lucfenyő-telepítések miatt a búbos cinege(Parus cristatus), a fenyvescinege(Parus ater) és a sárgafejű királyka(Regulus regulus) sokfelé megtalálható, ritkább az ugyancsak fenyvesekben költő süvöltő(Pyrrhula pyrrhula), a tüzesfejű királyka(Regulus ignicapillus) és a keresztcsőrű(Loxia curvirostra), de a luc tömeges pusztulását követő fafajcserék miatt visszaszorulóban vannak. A hegyvidéki bükkösökben gyakori fészkelő az örvös légykapó(Ficedula albicollis), alkalmanként a kis légykapó(Ficedula parva) is megtelepszik. A mély völgyekben futó patakok égereseiben ritka fészkelő a kormosfejű cinege(Parus montanus). Az állandó vizű patakok mentén fészkel néhány pár hegyi billegető(Motacilla cinerea) és néha egy-egy pár vízirigó(Cinclus cinclus). Nagyon ritkán előfordul a szirti sas(Aquila chrysaëtos), az európai törpekuvik(Glaucidium passerinum), a fenyőszajkó(Nucifraga caryocatactes) és a hajnalmadár(Tichodroma muraria), amelyek elsősorban az Alpok magasabban fekvő területeire jellemzőek. Évtizedekkel ezelőtt kipusztult a siketfajd(Tetrao urogallus) és a császármadár(Tetrastes bonasia), amelyek elterjedésének a hegység peremterülete volt.
A kétéltűek közül említést érdemlő, jellemző faj a foltos szalamandra(Salamandra salamandra), a gyepi béka(Rana temporaria) és a sárgahasú unka(Bombina variageta). A gyors vizű patakokban él a sebes pisztráng(Salmo trutta fario) és a kövi csík(Noemacheilus barbatulus).
A rovarvilág jellegzetes képviselői az egyes alhavasi lepkefajok (Anaplectoides prasina, Apetele aethiops, Gnophos dilucidaria), montán-alpesi jellegű az Odezia atrata nevű araszoló. A futrinkák (köztük az alhavasi futrinka) és a cincérek (köztük a havasi cincér) legjellemzőbb élőhelye a Tacsi-árok. Különösen gazdag a patakok szitakötő-faunája; kiemelkedő természetvédelmi érték a hegyi szitakötő(Cordulegaster bidentatus) és a kétcsíkos hegyiszitakötő(Cordulegaster heros). Védett százlábú a Lithobius nigrifrons, védett ugróvillás a Deotonora benzi.
A területen 68 csigafaj él, közülük védett a pagodacsiga(Pegodulina pagodula).
A Soproni-hegység 4905 ha kiterjedésű magyarországi területét 1977. március 30-án teljes egészében tájvédelmi körzetté nyilvánították. A Soproni Tájvédelmi Körzet természetvédelmi kezelője a Fertő–Hanság Nemzeti Park Igazgatósága. Területének 85%-a erdő, 15%-a pedig rét.
A tájvédelmi körzet valójában egy kisebb és egy nagyobb részből áll: a kisebb, Soprontól keletre eső rész a kristályos palából álló Harkai-kúp, ami főleg növényföldrajzi jelentősége miatt védett terület.
Az egykori szénbányászat emlékeit a hegység egyetlen településén, a Sopronhoz tartozó Brennbergbányán, a Bányászati Múzeumban tekinthetjük meg. Itt nyitották meg 1759-ben Magyarország első szénbányáját, s a bányásztelepülés a sorban nyíló aknák köré épült; szerkezete máig őrzi ezt a jellegzetességet. Ugyanitt látható a bányásztemplom és bányásztemető, illetve a Szent Borbála-szobor.
A tájvédelmi körzet turistatérképpel könnyen bejárható. Az ismeretszerzést a Ciklámen tanösvény is segíti.
Jegyzetek
↑Marazzi, Sergio. Atlante Orografico delle Alpi. SOIUSA (olasz nyelven). Priuli & Verlucca (2005). ISBN 978-88-8068-273-8
Magyarország kistájainak katasztere. Második, átdolgozott és bővített kiadás. Szerkesztette Dövényi Zoltán. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2010. ISBN 978-963-9545-29-8
Hajdú-Moharos József: Magyar településtár. Kárpát–Pannon Kiadó, Budapest, 2000. ISBN 963-00-5510-4
Folyóiratcikkek
Baranyai-Nagy Anikó - Baranyai Zsolt: Tájtörténeti kutatás a Soproni-hegység patakmenti területein a XVIII. század végétől napjainkig, Kitaibelia, 2008. (13. évf.) 1. sz. 144. oldal
Király Gergely - Nagy Anikó - Király Angéla: Kiegészítések a Soproni-hegység és a Soproni-medence flórájának ismeretéhez, Flora Pannonica, 2005. 3. évf. 41-48. oldal, [1]
Szodfridt István: A Soproni-hegység edényes flórája, Erdészeti lapok, 2005. (140. évf.) 4. sz. 139. oldal
Szövényi Péter - Galambos István - Hock Zsófia: A Soproni-hegység mohaflórája, Tilia, 2001. 10. sz. 5-180. oldal
Nagy Géza - Árkai Péter: Monacit a Soproni-hegység metamorf képződményeiben, Földtani közlöny, 1999. (129. vol.) 2. sz. 267-303. oldal
Tímár Gábor: Új adatok a Soproni-hegység flórájához, Kitaibelia, 1997. (2. évf.) 2. sz. 245-247. oldal
Bartha Dénes - Tímár Gábor: A Soproni-hegység védett és veszélyeztetett edényes növényfajai, A Soproni Műhely különszáma, Sopron, 1996, pp. 50.
Ivancsics Jenő: A Soproni-hegység fejlődéstörténeti vázlata, Bányászati és kohászati lapok. Bányászat, 1982. (115. évf.) Különszám, 1. 19-23. oldal
