Holarktikus fajként csaknem egész Európában és Ázsia nyugati felén honos. Észak-Amerikába betelepítették. Magyarországon nem gyakori, de helyenként tömegesen fordul elő.
Szögletes, üreges, pirosan erezett szára mintegy 2 m magasra nő. Átellenes levelei összetettek, 2-5 pár fogazott és egyenlőtlen levélkéje van. Összemorzsolt levelei jellegzetes, fertőtlenítő szerre emlékeztető szagot árasztanak. Álernyőbe tömörült, édeskés illatú, 4–8 milliméter átmérőjű virágai a sárgásfehértől a krémszínűig változnak. Aszmagtermésében barna magok vannak.
Életmódja, élőhelye
Évelő. Nedves környezetben – mocsarakban, nyirkos talajú réteken, patak menti társulásokban – él, főleg a hegyvidékeken. Kertekbe is ültetik. Nyáron (júniustól augusztusig) virágzik.
Gyógyhatása
Szalicilsav-származékainak köszönhetően gyulladásgátló, valamint elősegíti az izzadást. A flavonoidok, amelyek görcsoldó hatásúak, megkönnyítik az epe kiürülését. Szintén a flavonoidoknak, valamint a nagy mennyiségű káliumsóknak köszönhetően hatékony vízhajtó. Cseranyagai elősegítik az összehúzódást és a sebgyógyulást.
Felhasználása
A növény influenza és lázas állapot kezelésére javasolt, enyhíti a fej- és fogfájást, csillapítja a köszvény és a reuma okozta kisebb ízületi fájdalmakat. Gyakran ajánlják a túlsúly okozta vizeletelválasztási zavarok kezelésére. A növény segít a sebek és fekélyek gyógyulásában is. Az aszpirin alapanyaga.
Jóllehet a réti legyezőfű nem mérgező, alapanyagai között szerepel a szalicil, ezért szalicil- vagy aszpirinérzékenyeknek ellenjavallt. Ezzel együtt sokfelé salátának fogyasztják.
Németországban és Skandináviában virágait illatosítónak a méhsörbe és a borba keverik.
Rudi Beiser: Teák gyógynövényekből és gyümölcsökből. Gyűjtés, elkészítés és fogyasztás. Budapest, Sziget Könyvkiadó, 2013, 90-91. oldal. ISBN 978-615-5178-07-8
