Természetes élőhelyük a szubtrópusi és trópusi, párás síkvidéki erdők, magashegyi bozótosok, folyók, édesvizű mocsarak, időszakos mocsarak, tavak és lápok. Egyes fajok előfordulnak időszakosan elárasztott síkvidéki réteken, mezőgazdaságilag megművelt területeken, legelőkön, kertekben, ültetvényekben, párás szavannákon és lepusztult erdőkben. A nembe tartozó fajok főként a talaj közelében élnek, de időnként magas fákon is megtalálhatók.[3]
Megjelenésük
A Közép-Amerikában és Dél-Amerikában őshonos apró, színes nyílméregbékákban eddig több alkaloidát is azonosítottak. A legmérgezőbbnek a rettenetes nyílméregbéka(Phyllobates terribilis) mérge bizonyult. Az állatok színe és mintázata változatos, de a legtöbb esetben megtalálható benne a fekete, narancs, kék, és sárga szín. A rakétabékák (Colostethus nem) fajai barna színűek. Méretük 1 cm és 6 cm között változik, ami függ a béka fajától és életkorától.
Többféle színpárosításban is előfordulnak: türkiz-zöldes, piros-feketés, kék-feketés, narancs-fehéres, citrom-feketés, rózsaszín-fehéres.
A nyílméregbéka-félék többsége kis méretű, kifejlett állapotban gyakran nem érik el az 1,5 cm-t, bár egyes fajok akár 6 cm-esre is megnőhetnek.[4] Legtöbbjük élénk színű, ez az aposzematizmusnak nevezett tulajdonság a lehetséges ragadozókat elriasztására szolgál. Élénk színük a mérgezőképességükkel és az alkaloidok mennyiségével van összefüggésben. Így például a Dendrobates nembe tartozó békák magas alkaloidtartalmúak, míg a Colostethus nembe tartozóknak nincs mérgező hatása.[5]
A nyílméregbéka-félék jó például szolgálnak az aposzematizmusra. Élénk színük azt hirdeti a potenciális ragadozók számára, hogy nem ehetőek. A filogenetikus családfa kutatása alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az aposzematizmus legalább négy alkalommal alakult ki a családban, azóta a nyílméregbéka-félék családjának aposzematikus színezete, mind fajon belül, mind azon kívül drámai eltéréseket mutat.[6][7]
Mérgező képességüket a különleges diétájuknak köszönhetik, tehát ha nem jutnak hozzá ahhoz a bizonyos táplálékhoz, akkor nem mérgezőek.[vitatott]
Szaporodásuk
A családba tartozó békák szokatlan szaporodási és utódgondozási módjukról ismertek. A Colostethus nem nőstényei nedves helyekre, levelekre, gyökerekre, helyezik petéiket, és az egyik szülő (az esetek többségében a hím) az ebihalak kikeléséig őrzi azokat. A frissen kikelt újszülöttek a hím vagy a nőstény hátára másznak, akik aztán víz közelébe, pocsolyákba, vagy broméliák illetve egyéb növények levelei között összegyűlt vízbe szállítják őket. A Dendrobates nem ebihalai növények termésében vagy levelei között összegyűlt vízbe kerülnek. Néhány faj esetében a nőstények gyakran visszatérnek ehhez a „bölcsődéhez”, hogy megtermékenyítetlen petékkel megetessék az ebihalakat.[8]
Nyílméregbékák fogságban
Fogságban a békák 5 és 12 év hosszan élnek, de a természetben szokásos élethosszukról kevés adat van. A legtöbbjük valószínűleg csak az 1-5 éves kort éli meg. Fogságban nem termelnek mérget, mert nem mérgező rovarral táplálkoznak, így nincs, amiből mérget tudnának maguknak előállítani. A 80-100%-os páratartalmat és a 24-27 °C-os nappali, továbbá a 16-18 °C-os éjszakai hőmérsékletet igénylik.
A fogságban tartott nyílméregbékákat gyakran összekeverik az aranybékafélék(Mantellidae)Madagaszkáron őshonos, színes fajaival. A két békacsalád nem áll közeli rokonságban, ráadásul az aranybékafélék a hidegebb éghajlatot kedvelik és kisebb méretűek. Ennek ellenére szintén mérgezőek.
Rendszerezésük
A családba az alábbi alcsaládok, nemek és fajok tartoznak
A fentieken kívül korábban egyes rendszerek ide sorolták az Allobates, Anomaloglossus, Aromobates, Mannophryne és Rheobates nemeket is, amelyeket azonban a legújabb filogenetikus osztályozások már a békák rendjén belül az Aromobatidae nevű önálló családba tesznek. Egyes rendszerezők a Cryptophyllobates nem egyetlen képviselőjét, a Cryptophyllobates azureiventris-t a Hyloxalus nembe helyezik, Hyloxalus azureiventris néven.
Természetvédelmi helyzetük
A nyílméregbéka-félék számos faját fenyegeti élőhelyének elvesztése, a chytridiomycosis nevű gombás betegség, valamint a kisállat-kereskedelem.[9][10][11] A vörös lista közülük többet a veszélyeztetett vagy a fenyegetett kategóriába sorol.[12] A gombabetegség ellen több állatkert próbálkozik a humán medicinában is használt gombásodás elleni szerek alkalmazásával.[13]
↑National Geographic Society: Poison Dart Frog. National Geographic. [2016. április 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. július 16.)
↑Santos, J. C. (2003). „Multiple, recurring origins of aposematism and diet specialization in poison frogs”. Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States of America100 (22), 12792–12797. o. DOI:10.1073/pnas.2133521100. PMID14555763. PMC240697.
↑Santos, J. C. (2011). „Phenotypic integration emerges from aposematism and scale in poison frogs”. Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States of America108 (15), 6175–6180. o. DOI:10.1073/pnas.1010952108. PMID21444790. PMC3076872.
↑Smuggling. Dendrobates.org , 2007. január 15. [2016. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. június 8.)
↑ (Spring 2007) „The Smuggling Crisis”. Leaf Litter1 (1), 5–7. o. [2015. október 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. június 8.)
Grant, Taran; Frost, Darrel R.; Caldwell, Janalee P.; Gagliardo, Ron; Haddad, Celio F.B.; Kok, Philippe J.R.; Means, D. Bruce; Noonan, Brice P.; Schargel, Walter E. & Wheeler, Ward (2006): Phylogenetic systematics of dart-poison frogs and their relatives (Amphibia, Athesphatanura, Dendrobatidae). Bulletin of the American Museum of Natural History299: 1-262. * PDF szövegArchiválva2009. február 26-i dátummal a Wayback Machine-ben
