Egy 1207-es oklevél szerint Benedek erdélyivajda beiktatta a néhány évvel korábban alapított kerci ciszterci monostort a románoktól elvett föld birtokába.[2]1223-ban Kerch alakban fordul elő.[3]1252-ben a románokat Kercről nevezték, ami azt valószínűsíti, hogy Kerc volt az első román központ a Kárpát-medencében.[2]
A település legnevezetesebb műemléke cisztercita temploma és kolostora, mely a 13. század közepén épült, de alapítását a korabeli források 1202-re teszik. Szerzetesei a franciaországi pontignyi apátságból kerültek ide.[4] A 16. században indult pusztulásnak. Kolostorának egy része emeletnyi magasan áll, templomának szentélyét szászevangélikus templommá alakították át. 1648-ban említenek itt egy udvarházat, melyet ekkor állítanak helyre a megrongálódott templommal együtt.
A kis létszámú magyar lakosság ellenére, a kolostor melletti iskola falán mai napig is csupán német és magyar nyelven szerepel az „elemi iskola” felirat.
Híres emberek
1826-ban itt született Viktor Kästner, erdélyi szász tájszólásban alkotó költő.
↑Mátyás Vilmos: Utazások Erdélyben, Panoráma mini útikönyvek, ISBN 963-243-065-4
További irodalom
Gerő, L. (1984): Magyar műemléki ABC. (Hungarian Architectural Heritage ABC.) Budapest
Gerevich T. (1938): Magyarország román kori emlékei. (Die romanische Denkmäler Ungarns.) Egyetemi nyomda. Budapest
Henszlmann, I. (1876): Magyarország ó-keresztyén, román és átmeneti stylü mű-emlékeinek rövid ismertetése, (Old-Christian, Romanesque and Transitional Style Architecture in Hungary). Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest
Dercsényi D. (1972): Román kori építészet Magyarországon. Corvina, Budapest