Édesapja, Kemény Sámuel (1758–1823. december)[2]nagymúltú erdélyi családból származó birtokos második házasságából született, édesanyja Csóka Rozália (1780–1855) volt. 1820-ban betegeskedése miatt levegőváltozásra Zalatnára küldték, ahol 1823-ig nagybátyjánál, ikafalvi Barók Dániel bányatörvényszéki elnöknél lakott, és az ottani római katolikus elemi iskolába járt. Édesapja 1823-ban bekövetkezett halála után az első házasságból származó gyermekek pert indítottak az özvegy édesanya ellen; az 1827-ig tartó, botrányokkal kísért per – melynek során édesanyját karhatalommal lakoltatták ki Pusztakamarásról, ahova a zaklatások elől költözött – beárnyékolta a születésétől fogva melankolikus gyermek kedélyét.[3]
1823-ban felvették a nagyenyedi kollégium harmadik osztályába. Eleinte a család hagyományainak megfelelően nem a kollégiumban, hanem rokonainál a Kemény-kastélyban lakott, de miután megromlott velük viszonya, 1826–27 körül annak ellenére átköltözött a bentlakásba, hogy ennek anyagi fedezetét édesanyja elég nehezen tudta előteremteni. Tizenegy évet töltött Nagyenyeden: hét évig a gimnáziumban, majd két-két évig bölcsészetet illetve jogot tanult. Az alsóbb osztályokból a klasszikus irodalom alapos ismeretét és nyelvtudását vitte magával; felsőbb tanulmányai során nagy hatással voltak rá az őt írói pályára buzdító Szász Károly, illetve a bölcseletet előadó Köteles Sámuel. Egy fegyelmi ügyet követően 1834 kora tavaszán félbehagyta tanulmányait, és Kolozsvárra költözött.[4]
Az 1848-as forradalom előtt
1834–35-ben hallgatóként részt vett a kolozsvári országgyűlésen, és annak Alsó-Fehér megyei közgyűlésein. Kolozsváron 1835 elején barátságot kötött Wesselényi Miklóssal, Kovács Lajossal, Bölöni Farkas Sándorral és Szentiváni Mihállyal. Miután az országgyűlést 1835. február 6-án katonai erővel feloszlatták, és az ellenzéki vezetők ellen per indult, 1835 tavaszán Kapudra költözött édesanyjához, és itt 1837 elejéig vezette a gazdaságot. Emellett irodalmi, történelmi és jogi tanulmányokkal foglalkozott; ekkor született Históriai töredék című tanulmánya (1835–1836), és itt kezdte el írni Izabella királyné és a remete című első regényét is.[5]
1837-ben a marosvásárhelyi királyi táblánál kancellistaként végzett joggyakorlatot, egyben Dósa Elek jogi előadásait hallgatta. Első cikkei 1837 decemberében jelentek meg a Nemzeti Társalkodóban Gondolatok illetve Két levél a bajviadalról címmel. Gyakori vendég volt báró Kemény Pálnál Malomfalván, ahol beleszeretett Kemény Pólikába, a lány azonban nem viszonozta érzelmeit. Kemény Zsigmond 1838 májusában ügyvédi vizsgát akart tenni, de a királyi tábla elnöke ragaszkodott az előírt két évnyi gyakorlathoz, és nem engedte vizsgázni. Ezt követően folyamodott a kolozsvári főkormányszékhez írnoki állásra, ahol aztán június 20-án esküdt fel. Történelmi érdeklődéséhez számos anyagot talált a levéltárban, a város irodalmi és színházi élete is élményt nyújtott számára, de maga a hivatali munka és karrierlehetőség nem elégítette ki. Terveire, hogy Bécsbe költözik, valószínűleg döntő hatást gyakorolt az a hír, hogy Kemény Póli eljegyezte magát Gyárfás Domokossal. 1839–1840 között a bécsi egyetemen beiratkozás nélkül orvostudományi előadásokat hallgatott. Bécsben megismerkedett a kortárs francia és német irodalommal, folytatta Kapudon elkezdett regényének írását, és behatóan tanulmányozta Goethe és Schiller életművét.[6]
1840 őszén tért vissza Kolozsvárra, ahol 1841–től az Erdélyi Híradó, az erdélyi alkotmányos ellenzék lapjának munkatársa lett. Ezzel párhuzamosan részt vett a kor politikai mozgalmaiban is; szónokként nem aratott sikert, de a párttanácskozásokon jelentős befolyásra tett szert. Irodalmi tevékenységét éjszakánként folytatta; 1841-ben kezdte el Balassa Bálint című regényét, melynek kézirata nem maradt fenn, 1842-ben pedig Élet és ábránd című regényét. 1842. január 1-től ez Erdélyi Híradó szerkesztője lett Kovács Lajossal; meghonosítva a vezércikk(wd) műfaját, kifejtette az erdélyi liberális reform elvi alapjait. Reformprogramjának elemei a jobbágyok terheinek fokozatos megszüntetése, az adórendszer reformja, modern polgári jogrend bevezetése, közigazgatási reform, sajtószabadság; a magyar nyelv államnyelvként való elismertetése, toleráns nemzetiségi politika és unió voltak. A lap ellen 1843. júniusban hivatalos vizsgálat indult, ezért Kemény és Kovács visszaléptek a szerkesztéstől. 1843 júliusa és novembere között Korteskedés és ellenszerei[* 1] című röpiratán dolgozott, amelynek azonban csak első két része jelent meg. A röpirat, amelyben a megyerendszer megtartása, de a választási rendszer reformja mellett érvelt, vegyes fogadtatásra talált: a Pesti Hírlapban Kazinczy Gábor támadta, saját pártja sem volt elégedett vele, ugyanakkor az írás felkeltette Széchenyi István érdeklődését a szerző iránt, és a Magyar Tudományos Akadémia 1843. október 7-én levelező tagjává választotta. [7] 1843 második felétől gróf Wass Györgyné kolozsvári házát látogatta, ahol kölcsönösen megszerették egymást Wass Ottíliával; a lány anyja azonban nem járult hozzá házasságukhoz, így a kapcsolat megszakadt.[* 2][8]
A politika területén szerzett tapasztalatait írta le 1844-1845-ben A hírlapszerkesztő naplója című regényében, amely befejezetlen maradt. 1845 januártól kezdve tervezte, hogy Pestre költözik; közben elkezde első nagy regényét, a Gyulai Pált, amely aztán 1847-ben jelent meg. 1846-ban Magyarországra utazott, és a politikai és irodalmi élet számos jelentős személyiségével találkozott. Kossuth eszméitől idegenkedett, Széchenyiről viszont az volt a véleménye, hogy „ő a legirtóztatóbb zsarnok és a legkellemesebb ember;” a legközelebb a centralisták álltak hozzá. Széchenyi szerkesztőnek hívta,[* 3] de ez ellenkezett volna elveivel, így 1846. novemberétől a Pesti Hírlapba írt cikkeket. 1847 elején Pestre költözött; az újságírás azonban annyira megterhelte idegrendszerét, hogy ősszel Velencébe utazott pihenni. Olaszországi élményeit utóbb A szív örvényei és Férj és nő című regényeiben használta fel.[9]
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt
Noha 1848 elején még a centralistákkal együtt Széchenyivel akart összefogni Kossuth megbuktatására, március 3-án azonban már a „Pesti Hírlap tanainak apostola“-ként méltatta Kossuthot. A márciusi törvényeket helyénvalónak találta, de félt a forradalom következményeitől; ez a kétféle hozzáállás jellemezte egész 1848-as tevékenységét. Május 16-tól Csengery Antallal együtt szerkesztette a Pesti Hírlapot, melyben kiállt a Batthyány-kormány mellett, és rendszeresen cikkezett a radikálisok ellen. 1848. június 22-én Kővárvidék remetei kerületének képviselője lett, de a parlamenti munkában kevésbé vett részt. 1848 őszétől a Békepárt törekvéseivel rokonszenvezett az egyre inkább balra tolódó Kossuth ellenében. December 31-én Csengeryvel együtt visszavonult a Pesti Hírlap szerkesztésétől.[10]
Az országgyűlés 1849. április 13-i zárt ülésén többek mellett ő is ellenezte a függetlenségi nyilatkozat azonnali kibocsátását. Részt vett a Madarász László elleni szervezkedésben, és a Szemere-kormányt támogatta.
Május 9-én Szemere belügyminisztériumi tanácsossá nevezte ki. Júniusban követte a kormányt Szegedre és Aradra.[11]
Világostól a kiegyezésig
A világosi fegyverletétel után egy ideig Szatmár megyében bujdosott, majd decemberben a kormány felszólítására jelentkezett a haditörvényszék előtt.[* 4] Lojális magatartását Széchenyi titkára, Tasner Antal igazolta. 1850 júliusában végül felmentették.[12]
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Utolsó évei és halála
Életének utolsó része részletesen le van írva R. Berde Mária: Hajnal emberei c. regényének végén. A forrás hiteles, kortárstól (Berdéné Weress Mari) származik.
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Visszaemlékezések. (novellaciklus, Budapesti Viszhang, 1852)
Élet és irodalom. (Pesti Napló, 1852–1853)
Az Ujabb Nemzeti Könyvtár iránt. (Pesti Napló, 1853)
Eszmék a regény és dráma körül. (Szépirodalmi Lapok, 1853)
Alhikmet a vén törpe. (beszély, Szépirodalmi Lapok, 1853)
Egy kaland a Missouri mellől. (Délibáb, 1853)
Szellemi tér. (Pesti Napló, 1853)
Deborah. (novella, Budapesti Hírlap, 1855)
Buda első gyásznapja. (Szépirodalmi Figyelő, 1861)
Fordításban megjelent kötetei
Az adatok a mokka.hu és worldcat.org adatbázisokból származnak
(németül) Rauhe Zeiten. Pest: Emich. 1859. Ford. Otto Veber
(németül) Rauhe Zeiten. Zürich: Magazin. 1867. Ford. Theodor Opitz
(németül) Zwei Glückliche. Pancsova: Wittigschlager. 1877. Ford. A.H.
(románul) Văduva şi fiica ei. Bucureşti: Kriterion. 1980. Ford. Livia Bacâru
(eszperantóul) Vidvino kaj ŝia filino. Budapest: Hungara Esperanto-Asocio. 2014. Ford. Horváth József.
Irodalomtörténeti- és kritikai méltatása
A kolozsvári Ellenzék című napilap 1923-ban emlékszámot adott ki, benne Kemény Zsigmond a történelmi regényről írt esszéjének egy részletével s György Lajos átfogó Kemény-tanulmányával. E számban Csűry Bálint a Ködképek a kedély láthatárán című társadalmi regény egyik alakjának forrását tárta fel, Bitay Árpád Kemény zalatnai iskoláséveit nyomozta ki, Papp Ferenc Kemény első szerelméről, Wass Otíliáról közölt tanulmányt.[14]
Kemény Zsigmond portré, Barabás Miklós litográfiája (1847)Dombormű a címerével a szegedi Dóm téren
A félszázados halál-évforduló alkalmából Jancsó BélaZsigmond báró című tanulmányában Széchenyi és Kossuth közé emelte „a tömeglélek realitását látó ész és az aggódó lelkiismeret” íróját (Nyugat, Budapest, 1926/2), s egy következő írásában (Erdélyi Helikon, 1930/2) visszautasította Kemény kortársainak kívülről alkotott hamis képét, újraértékelést sürgetve.[14]
Makkai Sándor már 1925-ben tartott egy előadást Kemény lelke címmel (melyet utóbb az Ellenzék közölt, 1925/85), a Zord idő-t elemezte a Nyugatban (1932/II. 35–46.), majd Erdélyi szemmel című kötetében (Kolozsvár, 1932) régebbi tanulmányait újraközölve a tragikus költőt láttatta, aki korának és saját magának ellentmondásaival szemben a nagyság önnevelő iskoláját vívta. Szellemtudományi felfogásából kiindulva Makkai a magyar lélek nagy önleleplezését, bűnbánatát érzi aktuálisnak a Zord idő olvastára, szerinte Kemény „változó körülmények és külsőségek között változatlanul hirdeti az ítéletet a bűn felett és az új életet annak, ami érdemes is, képes is élni egy nemzet jellemében”. Ezt a gondolatmenetet folytatta Szemlér Ferenc Kemény-tanulmánya az Erdélyi Helikonban (1935/5), azzal jellemezve Erdély történelmi regényíróját, hogy „viharos korának nyugtalanságai révén érthette meg az elmúlt viharos korok lelkét.” Jellemzőnek tekintette, hogy az író nemcsak a feudális múlt embertelenségeivel fordult szembe, hanem a magyar polgáriasodás nacionalista kizárólagossági törekvésével is: „vezető eszméi között előkelő helyet foglalt el az a követelés, hogy a nemzetiségek jogos követeléseit teljesíteni kell”.[14]
A kutatásnak egy váratlan irodalomtörténeti esemény adott lendületet. Árvay József ugyanis a sepsiszentgyörgyi Állami Levéltárban megtalálta Kemény Zsigmond valamikor a Kemény Zsigmond Társaságnak adományozott, de később eltűntnek hitt 1846-os naplóját, s ez előbb Benkő Samu gondozásában az Igaz Szóban (1964/11), majd ugyancsak az ő bevezető tanulmányával és jegyzeteivel Kemény Zsigmond naplója cím alatt külön kötetben is megjelent (1966).[14]
Benkő Samu további tanulmányai közül az első A fiatal Kemény Zsigmond és a közügyek címmel (Korunk, 1964/12) a reformkor erdélyi hírlapíróját mutatta be, aki az Erdélyi Híradó útján úgy akarja befolyásolni a közvéleményt, hogy az ne sérelmi politikával és ne akadémikus vitákkal, hanem a haladó eszmék és a gyakorlati politika összefüggésében keresse az igazság érvényesülését. A Kemény Zsigmond fiatalkori közírásainak eszmetörténetéhez című második Benkő-tanulmány (Korunk, 1965/1) szerint Kemény a társadalmi tennivalók kérdésében az előtte járó nemzedékekkel szemben nem a jogtudománynak, nem is a bölcseletnek, hanem a közgazdaságtannak juttatta az elsődleges szerepet. A tanulmány párhuzamot vont Kemény és román szellemi rokona, George Bariț között, hangsúlyozva, hogy mindketten „elutasítják a nemzeti gyűlölséget, és a jogegyenlőség gondolatának hódolnak”. A megtalált Kemény-naplót bevezető harmadik Benkő-tanulmány széles történelmi korrajzot adott, s Köteles Sámuel etikai humanizmusának, valamint a polihisztor Szász Károly pedagógiai optimizmusának hatását és folytatódását mutatta ki tanítványuk, Kemény Zsigmond gondolati fejlődésében.[14]
Az író halálának 100. évfordulójának évében az Utunk Benkő Samu Kemény Zsigmond műveltsége című tanulmányával jelent meg (1975/50), az Igaz Szó hasábjain Benkő Korigény és erkölcsi parancs címmel Keménynek a nemzetiségi kérdésről írt cikkeit elevenítette fel, míg Vita Zsigmond ugyanitt Keménynek a nagyenyedi kollégiumban töltött diákéveiről adott pontos képet (1975/12). A Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények két részben közölte Katona Ádám értekezését Kemény töredékben maradt első regényéről, melyet hol Martinuzzi, hol Izabella és a remete címen ismer az irodalomtörténet (1973/1 és 1975/1).[14]
Katona Ádám a pályakezdő Kemény Zsigmond eszmerendszeréről írt tanulmányt (Korunk, 1976/1–2), melyben elmélyítette ismereteinket mindarról, amit Kemény nagyenyedi diák korában professzorának, Szász Károlynak köszönhetett. A csalódások lépcsőfokán egyre lejjebb című dolgozatában (Irodalomtörténet, Budapest, 1977/2) arra a lelki válságra mutatott rá, mely nemcsak a hatalmi erőszakkal szétkergetett 1834–35-ös erdélyi diéta, hanem az ellenzéken belül támadt torzsalkodás következtében is a reálpolitika felé szabta meg Kemény Zsigmond útját.[14]
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Személyisége
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Emlékezete
Kemény Zsigmond – Pusztakamarás
Életműve iránti tiszteletből vette fel nevét egy évvel halála után a Tolnai Lajos alapította marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság. A Kisfaludy TársaságbanSzász Károly mondott felette emlékbeszédet 1877. február 11-én, a Magyar Tudományos Akadémiában pedig Gyulai Pál 1879. május 27-én. Gyulai 1889-verset is írt Báró Kemény Zsigmond sírjánál címmel. Születésének századik évfordulóján, 1914-ben Marosvásárhelyen emlékünnepélyt rendeztek. A kolozsvári Ellenzék 1923/245-ös számában közölte Berde MáriaA pusztakamarási sír című megemlékezését. Dóczyné Berde Amál a Zord idő-ből dramatizált Bujdosó királyasszony című színművét a Kemény Zsigmond Társaság mutatta be 1929-es jubileumi ünnepségén, ugyanitt Tabéry Géza előadta Zord idő című versét.[15]
A 150. születési évfordulón Sütő András pusztakamarási emlékeiből idézte fel Kemény Zsigmond ott töltött utolsó esztendeinek szájról szájra szállt családi emlékeit; ő maga „Zsiga báró ledőlt sírkövén üldögélve” vette számba az utókor tartozásait. Élet és ábránd című írásával (Igaz Szó, 1964/9) már e tartozásokból rótt le valamit. Az egykori szombatosok falujából való Bözödi György is személyi emlékeiből indult ki megemlékezésében (A "rajongók" földjén. Igaz Szó, 1964/11).[14]
Az író halálának 100. évfordulója alkalmából a Kriterion Könyvkiadó 1972-ben jelentette meg a Magyar Klasszikusok sorozatban az Özvegy és leánya című regényt, majd ugyanebben a sorozatban az 1975-ös évfordulóra a Zord idő is a közönség kezébe jutott. A következő években Csávossy György hasonló címmel dramatizálta Kemény Zsigmond Özvegy és leánya című regényét; ezt a kolozsvári Állami Magyar Színház mutatta be. 1978-ban a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar SzínházVeress DánielÖrvényben című Kemény Zsigmondról szóló lélektani drámáját adta elő.[14]
↑Eredeti címe: Nézetek Nemzeti Kórállapotunkról és Gyógyszereiről. Lásd György 1930.
↑A kolozsvári szerelem történetének egyes részleteit utóbb az Élet és ábránd illetve A szív örvényei című regényeiben rajzolta meg. Lásd Papp 1927: 8. o.
↑Széchenyi 1846-ban egy középpárt létrehozására törekedett, és Jelenkor című lapját Független címen ennek szolgálatába állítani; lásd Gábori Kovács 2015: 518. o.
↑Védekezésül 1850 elején emlékiratot írt a Békepártról, amelyet 1883-ban Beksics Gusztáv adott ki; lásd Papp 1927: 19. o.
↑Albumban posztumusz jelent meg: Cseh Gusztáv: Hatvan fő ember. Debrecen, 1988.
Kemény Zsigmond; Kalligram, Pozsony, 2007 (Szegedy-Maszák Mihály válogatott munkái)
Bényei Péter: A történelem és a tragikum vonzásában. A történelmi regény műfaji változatai és a tragikum kérdései Kemény Zsigmond írásművészetében; Kossuth Egyetemi, Debrecen, 2007 (Csokonai könyvtár)
A sors kísértései. Tanulmányok Kemény Zsigmond munkásságáról születésének 200. évfordulójára; szerk. Szegedy-Maszák Mihály; Ráció, Bp., 2014
Kucserka Zsófia: Könyvbe vésett jellemek. A szereplői karakter Kemény Zsigmondnál és a 19. századi magyar regényben; Ráció, Bp., 2017 (Ligatura)
Ez a történelmi vagy jelenkoriErdélyről szóló vagy Erdéllyel kapcsolatos lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!
.jpg)
.svg){kind=small}
