Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek). Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont! Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját!
Kolozsvári Állami Magyar Színház Teatrul Maghiar de Stat din Cluj
A Kolozsvári Állami Színház felújított épülete
Általános adatok
Korábbi nevei
Kolozsvári Nemzeti Színház
Alapítva
1792
Státus
állami színház
Profil
művészszínház
Műfaj
prózai
Fenntartó
Kulturális, Vallásügyi és Nemzeti Örökség Minisztériuma, Románia
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legrégebbi (és jogfolytonos) hivatásos magyar színház a Kárpát-medencében, egyike Kolozsvár két állami színházának, illetve az ország összesen négy magyar nyelvű, vagy magyar tagozattal is rendelkező állami vagy nemzeti színházának. Az Európai Színházi Unió egyetlen magyar tagszínháza, amely számos nemzetközi, hazai és anyaországi kitüntetést szerzett és olyan alkotókat vonzott, akiknek köszönhetően az intézményt a szaksajtó mára „a legjobb magyar színtársulatként” tartja számon.[1][2]
A színház jelenlegi fenntartója a Román Kulturális és Nemzeti Örökség Minisztériuma, főépülete pedig a sétatéri színház.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata 1792-ben alakult, a magyar nyelvterület első hivatásos színtársulataként. Első bemutatójuk a Köleséri vagy a titkos ellenkezés című színdarab Rhédey-palotabeli előadása volt. 1821-ben már saját épületet kap a társulat (a Farkas utcai színházat), amely egyben Magyarország és a teljes nyelvterület első magyar kőszínháza is volt. Ezen épület felavatása alkalmából hirdetik meg azt a pályázatot is, amelyre Katona József a Bánk bánt megírta.
1906-ban új épületbe kültözik a társulat: a Hunyadi-téri Nemzeti Színház impozáns épületébe, amely a monarchia legkorszerűbb Fellner és Helmer színházépületeinek egyike volt. Ezt az épületet 1919-ben, a trianoni békeszerződés egyik súlyos következményeként vesztette el a magyar társulat. Az utolsó előadást 1919. szeptember 30-án tartották itt. Műsoron a Hamlet szerepelt, amelyből a cenzúra törölte a nagymonológot, csupán az első sor hangozhatott el: „Lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés”. Az előadást követően a közönséget és a társulat tagjait rendőri erők segítségével tudták csak eltávolítani az épületből, miután a nézők a hosszú, szűnni nemakaró tapsvihar után sem akarták elhagyni azt. 1919-től, néhány évet leszámítva (a második bécsi döntés után, 1940-1945 között újra a Hunyadi-téri Nemzeti Színházban játszottak), a sétatéri színházban működik tovább az intézmény, mind a mai napig.
Az intézmény több mint két évszázados fennállása alatt számos nagy nevű alkotó dolgozott itt, és olyan jelentős előadások születtek, amelynek köszönhetően a színház napjainkra a legelismertebb magyar színházak egyike lett, és nemzetközi hírnévre tehetett szert.
A színház legjelentősebb eseményei olyan színházi szakemberek, igazgatók és rendezők nevéhez fűződnek, akiknek nemcsak a hazai, magyar nyelvű, de a nemzetközi színházi életben is meghatározó szerepük volt: Ecsedi Kovács Gyula, a Shakespeare-i drámaciklus bemutatásának kezdeményezője (1865–1899), Janovics Jenő, az első magyar filmstúdió alapítója (1905–1930), vagy Harag György, Európa-szerte elismert rendező (1973-1985), a romániai színház egyik legkiemelekedőbb mestere.
1990-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója Tompa Gábor rendező, aki vezetése alatt a színház folytatja a Harag György által is felkarolt művészszínházi műsorpolitikát. Ebben a tekintetben Tompa Gábor igazgatása egyszerre jelenti a hagyományok folytatását és merész paradigmaváltást, amennyiben Tompa minden elődjénél kérlelhetetlenebbül vállalta fel az említett műsor- és színházpolitikát, a Harag György által megalapozott rendezői színházi felfogás jegyében fordulva szembe a konzervatívabb közönségrétegek elvárásaival is. Igazgatása alatt eltörölte a bérletrendszert, felszámolni igyekezett az általa megkövesedettnek ítélt struktúrákat, nyitni próbált a legkorszerűbb tendenciák felé. Új közönségrétegeket kívánt megszólítani (és kinevelni), ebbéli törekvéseiben pedig elsősorban a fiatal értelmiségre és a kolozsvári egyetemistákra alapozott – megőrizte ugyanakkor a színház hagyományos, repertoárszínházi arculatát. Műsorpolitikája és rendezéseinek sajátos színpadi nyelve révén igazgatása esztétikai paradigmaváltást is jelentett (a korábbi, dominánsan realista esztétikával szemben): általa hangsúlyosabban törtek be az erdélyi magyar színpadokra a nyolcvanas-kilencvenes években épp fénykorát élő, és mind a mai napig nemzetközi elismertségnek örvendő román színház technikái, képszerű megoldásai. Tompa Gábor olyan újítóként lépett fel, aki a "hiányzó" avantgárd szellemiséget, az abszurd, szimbolista, szcenografikus technikákat is sorra "kipróbálta" Kolozsvár színpadán. A színházban alkotó alkalmazott és meghívott rendezők munkája révén a korábban erősen irodalomcentrikus felfogás is megváltozott: a szerzői szándék meghatározó szerepe helyett – akárcsak a nemzetközi színházi életben általában – a rendezői szándék vált elsődlegessé. Mindezen folyamatok (amelyeknek másfelől népes közönségrétegek elvesztése volt az ára) azt eredményezték, hogy a színház mára nem pusztán a román és a magyar szakma legjobbjaival, de Európa legkiemelkedőbb színházaival is "szinkronban" van, és aktív kapcsolatokat ápol. A bukaresti Bulandra Színház mellett az ország második UTE tagszínháza, amelyben az európai színházi élet élvonalába tartozó rendezők és díszlettervezők alkotnak.
A színház repertoárjában ma is egyaránt szerepelnek a drámairodalom klasszikusai (Szophoklész, Euripidész, Shakespeare, Marlowe, Molière, Goldoni, Büchner, Ibsen, Csehov, Brecht, Pirandello), a magyar drámairodalom remekei (Az ember tragédiája, Csongor és Tünde), a kortárs magyar szerzők művei (Parti Nagy Lajos, Spiró György, Kárpáti Péter, Varró Dániel, Láng Zsolt, Visky András, Kozma Mária), a lassan klasszikusnak számító színházi abszurd képviselői (Beckett, Ionesco, Mrożek) és a kortárs drámaírók művei (Heiner Müller, Sarah Ruhl, Hanoch Levin, Nathalie Sarraute, Thomas Bernhard, Danilo Kiš, Marie Jones). A színház társulatában több generáció művészei dolgoznak együtt a hazai és nemzetközi színházi élet olyan jelentős rendezőivel, mint Andrei Șerban, Vlad Mugur, Silviu Purcărete, Elie Malka, Mihai Măniuțiu, Dragoș Galgoțiu, Patrick Le Mauff, Victor Ioan Frunză, Mona Chirilă, David Zinder vagy David Grant
A színház jelenlegi játszóhelyei a Sétatéren található főépület nagy kiterjedésű épületegyüttesében találhatóak. Az épület 1909 és 1910 között épült (építészek: Márkus Géza, Spiegel Frigyes), azóta folyamatosan a színház használatában áll (1919-ig a Hunyadi-téri épület mellett, azóta egyedüli épületként). 1959 és 1961 között átépítették (építészek: Paiu Ioan és Sóvágó János). A színház nagytermét a Kolozsvári Állami Magyar Operával közösen használja az intézmény.
2008. november 10-én került átadásra a kolozsvári színház új stúdióterme. A korszerű, többszintes épület a színház főépületétől bal oldali bejáraton közelíthető meg, és közvetlenül a Szamos partján helyezkedik el. Tervezője Teodor Raiciu.
Az intézmény két játszóhelye tehát:
Nagyterem – egy 862 férőhelyes, két szintes, páholysoros nézőtérrel és egy összesen 306 négyzetméteres színpaddal, amelyhez hozzátartozik egy befedve előszínpadként is használható 36 négyzetméteres zenekari árok, egy 20 méter széles, 10 méter mély főszínpad (melynek magassága 18 méter a zsinorpadlásig) és egy 10 méter széles, 6 méter mély hátsó színpad (magassága 7 méter). Hasznos játéktér: 270 négyzetméter.[3]
Stúdióterem – egy 10x16 méteres terem, változtatható helyzetű, kb. 80-90 férőhelyes nézőtérrel.
Számos stúdióelőadást tartanak a nagyteremben is, ezek alkalmával a nézőteret a zenekari árokra vagy a színpadra építik.
A színház fenntartója időről időre változott. Alapítását követően a magyar nemesség vagy kolozsvár polgársága tartotta fenn az intézményt, majd Magyar Nemzeti Színház státust nyert. A magyar államtól a román állam "örökölte meg" az intézmény fenntartásának jogát, így 1919-től, egy hatéves megszakítástól eltekintve a román állam illetékes szerveihez tartozik. Jelenlegi fenntartója a Román Kulturális és Nemzeti Örökség Minisztériuma.
Darvay Nagy 1992: Darvay Nagy Adrienne: A mesebeli szentmadár. Képek a kolozsvári magyar színjátszás 200 éves történetéből. Budapest: Héttorony. 1992. ISBN 9637855 42 4
Enyedi 1989: Enyedi Sándor: A kolozsvári Nemzeti Színház utolsó napjai. In: Tiszatáj 1989. 2. sz. 95-102
Ferenczi 1897: Ferenczi Zoltán: A kolozsvári színészet és színház története. Kolozsvár: Ajtai K. Albert Magyar Polgár Könyvomdája. 1897
Herepei 2005: Herepei János: A kolozsvári színház és színészet történetéből. Kolozsvár: Művelődés. 2005. ISBN 9737993101
Jancsó 1943:Jancsó Elemér: Kolozsvári magyar színjátszás. in: A kolozsvári Nemzeti Színház Évkönyve. 1941/42-1942/43 színiévad. Szerk. Szabó Lajos. Kolozsvár. 1943. 15-41.
Janovics 1941:Janovics Jenő: A Farkas utcai színház. Budapest: Singer és Wolfner. 1941
Janovics 2001: Janovics Jenő: A Hunyadi téri színház. Kolozsvár: Komp-Press. 2001. ISBN 9739373275
Kerényi 1987:A vándorszínészettől a Nemzeti Színházig. Válogatta, a szöveget gondozta, az utószót és a jegyzeteket írta Kerényi Ferenc. Ford. Kerényi Ferenc, Törzsök Édua, Ziegler Vilmos. Budapest: Szépirodalmi. 1987 (Magyar levelestár, 0237-4609) ISBN 963 15 3287 9
Könyves 1834:Játékszini koszorú: mellyben a’ két magyar hon nemzeti szinjátszó társaság’ eredete, környűlállása, eddig való fenn állása; a Játékszín’ holléte, száma, épülése’ módja; könyvtárának mennyisége, – Szerzők, és Fordítók’ Nevei foglaltatnak. Szerkezteté ’s Kiadá Könyves Máté. Pest: Fűskúti Landerer. 1834
Nagy 1821:Az "Erdélyi Nemzeti Játékszínnnek", "Magyar Játszótársaságnak" eredete, fennállásának, viszontagságainak a mai időkig leírása. bevezetéssel ellátta Jancsó Elemér. Kolozsvár: Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet. 1939. (Erdélyi Ritkaságok sorozat)
Enyedi Sándor: Öt év a kétszázból. A Kolozsvári Magyar Színház története 1944 és 1949 között; Magyarságkutató Intézet, Bp., 1991 (A magyarságkutatás könyvtára)
További információk
Nánó Csaba: Porladó szobrok: a kolozsvári magyar színjátszás kálváriája, [1], 2015. május 22.
.svg){kind=small}
