Papp Ferenc (műfordító)

Papp Ferenc
Élete
Született1924. december 15.
Bihar
Elhunyt2006. április 5. (81 évesen)
Marosvásárhely
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)próza

Papp Ferenc álnevei: Bálint István, Sün Sanyi (Bihar, 1924. december 15.Marosvásárhely, 2006. április 5.[1]) erdélyi magyar prózaíró, műfordító.

Életútja

Középiskoláit Nagyváradon kezdte, a brassói gépipari líceumban folytatta, s végül magánúton fejezte be (1942). Volt rakodómunkás, küldönc, a háború alatt katona, majd hadifogoly. A fogságból szabadulva került Marosvásárhelyre, ahol társadalmi munkás, 1949-53 között a helyi Népújságnál újságíró. 1953-ban az akkor indult Igaz Szó szerkesztőségének lesz belső munkatársa, innen megy – betegsége miatt jóval korhatár előtt – nyugdíjba 1976-ban.

Munkássága

1950-ben jelentkezik első – önállóan is kiadott – elbeszélésével (Tiszta út), majd regényekkel (Az új mozdony, 1951; Acélfogak, 1953; Viharostető, 1953), amelyeknek valós életanyagán azonban a sematizmus uralkodik. Az osztályharcra exponálva még nem ismeri az emberi viszonyulások lehetőségeit. Lombikban nevelt, „a szocialista építésben helytálló” hősei bábuk módjára mozognak, az író valósággal „kidekázza” társadalmi funkciójukhoz illő tulajdonságaikat. Mindezek ellenére nem csak munkástémái, hanem olykor hitelesen megragadott élethelyzetei is magyarázzák, hogy az akkori kritika Nagy István legközelebbi „rokonának” érezte.

A hatvanas években fordulat áll be írói pályáján. Füstben és fényben (1962), majd A gyökerek alatt (1964) című regényei s utánuk mindaz, amit írt, igazolják Földes László megállapítását, aki szerint az író „a sémától eljut a lélek gyökeréig” (Korunk 1967/9). Ekkori írásaiban – a fűrészüzemi vagy vasipari munkások, aktivisták után – olyan hősök jelennek meg, akikben az író az egyéni és közösségi lét harmóniáját keresi. Ezek a hősök nemegyszer befelé forduló emberek, akik újraélik magukban mindazt, ami velük, körülöttük történt; emberek, akiknek sorsában a természettel való szoros kapcsolat testesül meg. Az író következetesen keresi a társadalmi igazságot, erről sohasem mond le, de a hozzá vezető utat, a korai regények sematizmusból fakadó leegyszerűsítéseivel szemben, mindig küzdelmesnek mutatja. Papp Ferenc nem vigasztal ezekben a műveiben a beteljesedő boldogságról szóló tanmesékkel, hanem kesernyés történeteket mond olyan emberekről, akik sok mindenre képesek, csak arra nem, hogy a mások boldogtalansága árán legyenek boldogok. Ez jellemző általában következő regényeire (A kerítés felett, 1963; Földre szállt ember, 1966) is. Földes László szerint, aki legbehatóbban elemezte Papp műveit, A gyökerek alatt mind közül a legjobb. „Hogyan változott meg szemlélete – teszi fel a kérdést az író egész addig megtett útjára visszapillantva –, miképpen lényegült formává, hogyan kristályosodott artisztikummá – mindez többé-kevésbé világos. A változás összefüggéseit nem nehéz felismerni. Személyi indítékait annál nehezebb.” Néhány regényének elemzése után a kritikusban felmerül a kérdés: mi mehetett végbe az íróban szemlélete megváltozásáig? Ez ugyan nem tartozik a kritikusra – véli –, de esetében „író és hős között vérrokonságnak kell lennie, különben nem történhetne meg, hogy minden írásában [...] ugyanazt az eszményt fogalmazza újra és újra, kísérteties makacssággal. Hátha legbensőbb személyi problémáját fogalmazza bele hőseibe, amikor valamennyit a helytállás körüli pályára küldi? [...] Talán őt magát állította az élet ki tudja milyen válaszútra, s azon tanulta meg hősei igaz útját, talán maga is kifizette a helytállás árát, a lemondást.”

Sokat fordított románból: Francisc Munteanu, Remus Luca, Lucia Demetrius, Ion Băieșu, Tudor Arghezi, Marin Preda, George Călinescu, Mihail Sebastian, Aurel Mihale, Laurențiu Fulga, Gala Galaction, I. A. Brătescu-Voinești, Paul Georgescu, Mircea Horia Simionescu, Aurel Dragoș Munteanu, Ionel Teodoreanu, Geo Bogza több regényét, elbeszélését és publicisztikáját.

Műveiből románra, oroszra, németre és szerbre fordítottak. Románul három elbeszéléskötete (Conștiința, 1953; Rugina, 1955; Torpila, 1956) és több regénye (Prima zăpadă, 1962; În fum și în lumină, 1963; Sub rădăcini, 1966; Omul coborât pe pământ, 1967) jelent meg Mihnea és Kati Fuiorescu, Nicolae Crișan és Constantin Olariu fordításában. A Füstben és fényben németül (1963), a Lehullt az első hó szerb fordításban (1964) Bukarestben, a Gyökerek alatt oroszul Moszkvában (1972) került kiadásra.

1964-ben, 1966-ban és 1979-ben a Romániai Írók Szövetségének díját; 1972-ben és 1984-ben a Marosvásárhelyi Írók Egyesülete díját kapta; 1995-ben a 70 éves írót a Magyar Köztársaság Érdemrendjének tisztikeresztjével tüntették ki.

Művei

  • Tiszta út (elbeszélés, 1950)
  • Az új mozdony (ifjúsági regény, 1951)
  • Acélfogak (regény, 1953)
  • Viharostető (regény, 1953, átdolgozva 1961)
  • Lelkiismeret (elbeszélések, Marosvásárhely, 1955)
  • Remény (regény, Marosvásárhely 1956)
  • Rozsda (elbeszélés, Marosvásárhely, 1957)
  • Csalódás (novellák, Marosvásárhely, 1958)
  • Lehullt az első hó (kisregény, 1961)
  • Füstben és fényben (kisregény, 1962)
  • A kerítés fölött (kisregény, 1963)
  • A gyökerek alatt (kisregény, 1964)
  • Négy kisregény (1965)
  • Földre szállt ember (kisregény, 1966)
  • Én is voltam gyermek (regény, 1968)
  • Még öt perc (novellák, 1969)
  • A részeg vadőr (elbeszélések, 1972)
  • Földre szállt ember (három kisregény, Budapest, 1976)
  • Kisregények (1984)
  • Amikor a kutya megkerül (elbeszélések, Marosvásárhely, 1994)
  • A gyökerek alatt. Kisregény; Mentor, Marosvásárhely, 1999

Jegyzetek

Források

Read other articles:

Abel Maldonado Abel O. Maldonado Jr. (lahir 21 Agustus 1967) adalah seorang politikus Amerika Serikat yang menjabat sebagai Wakil Gubernur California ke-48 dari 27 April 2010 sampai 10 Januari 2011. Ia adalah anggota Partai Republik. Referensi Pranala luar Project Vote Smart Kemunculan di C-SPAN

 

Seorang bhikkhunī Taiwan, anggota penahbisan garis Dharmaguptaka. Bagian dari seri tentangBuddhisme SejarahPenyebaran Sejarah Garis waktu Sidang Buddhis Jalur Sutra Benua Asia Tenggara Asia Timur Asia Tengah Timur Tengah Dunia Barat Australia Oseania Amerika Eropa Afrika Populasi signifikan Tiongkok Thailand Jepang Myanmar Sri Lanka Vietnam Kamboja Korea Taiwan India Malaysia Laos Indonesia Amerika Serikat Singapura AliranTradisi Buddhisme prasektarian Aliran Buddhis awal Mahāsāṃghika St...

 

Messier 55Data pengamatan (J2000 epos)KelasXI[1]Rasi bintangSagittariusAsensio rekta 19j 39m 59.71d[2]Deklinasi −30° 57′ 53.1″[2]Jarak17,6 kly (5.400 pc)[3]Magnitudo tampak (V)+7.42[4]Dimensi tampak (V)19′.0Karakteristik fisikMassa2,69×105[3] M☉Radius48 ly[5]MetalisitasTemplat:Fe/H dexPerkiraan umur12.3 Gyr[6]Nama lainM55, NGC 6809, GCl 113, C 1936-310[4&...

Kumparan primer di pengisi daya menginduksi arus di kumparan sekunder di perangkat yang sedang diisi. Pengisian induktif adalah jenis transfer daya nirkabel. Ini menggunakan induksi elektromagnetik untuk menyediakan listrik ke perangkat portabel. Aplikasi yang paling umum adalah standar pengisian nirkabel Qi untuk ponsel cerdas, jam tangan pintar, dan tablet. Pengisian induktif juga digunakan pada kendaraan, perkakas listrik, sikat gigi elektrik dan perangkat medis. Peralatan portabel dapat d...

 

Evangelicalism in Hungary Baptist Church of HungaryMagyarországi Baptista EgyházClassificationEvangelical ChristianityTheologyBaptistAssociationsBaptist World AllianceHeadquartersBudapest, HungaryOrigin1920Congregations290Members11,208Official websitebaptist.hu The Baptist Church of Hungary (Hungarian: Magyarországi Baptista Egyház) is a Baptist Christian denomination in Hungary. It is affiliated with the Baptist World Alliance. The headquarters is in Budapest. History Pécs Baptist Churc...

 

Artikel ini tidak memiliki referensi atau sumber tepercaya sehingga isinya tidak bisa dipastikan. Tolong bantu perbaiki artikel ini dengan menambahkan referensi yang layak. Tulisan tanpa sumber dapat dipertanyakan dan dihapus sewaktu-waktu.Cari sumber: Bolpoin – berita · surat kabar · buku · cendekiawan · JSTORArtikel ini bukan mengenai Pulpen. Bagian-bagian dari suatu bolpoin. Bolpoin (bahasa Inggris: ballpoint pen; sering disalahpahami sebagai pulpen...

يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (نوفمبر 2019) كأس الاتحاد الإنجليزي 1935–36 تفاصيل الموسم كأس الاتحاد الإنجليزي  النسخة 61  البلد المملكة المتحدة ...

 

Questa voce o sezione sull'argomento calciatori non cita le fonti necessarie o quelle presenti sono insufficienti. Puoi migliorare questa voce aggiungendo citazioni da fonti attendibili secondo le linee guida sull'uso delle fonti. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Mohammed Salem Al-Enazi Nazionalità  Qatar Altezza 187 cm Peso 74 kg Calcio Ruolo Attaccante Termine carriera 2009 Carriera Giovanili 1987-1989 Umm-Salal1989-1993 Al-Rayyan Squadre di club1 1993...

 

Television series Virgin TerritoryStarringSee belowCountry of originUnited StatesOriginal languageEnglishNo. of seasons1No. of episodes12ProductionExecutive producers Lauren Dolgen Colin Nash James DeSimas Julie Schwachenwald Cat Rodriguez Dena Waxman R. Greg Johnston Running time60 minutesProduction companyEndemol USAOriginal releaseNetworkMTVReleaseJuly 16 (2014-07-16) –September 24, 2014 (2014-09-24) Virgin Territory is an American reality television series that follows th...

Felix Adler, circa 1913 Felix Adler adalah seorang profesor etika politik, sosial, dan rasionalis Yahudi .[1] Ia juga merupakan pendiri gerakan Etis Budaya dan sering dianggap sebagai salah satu orang yang paling berpengaruh dalam Yudaisme Humanistik modern.[1] Ia dilahirkan di Alzey, Jerman dan merupakan anak seorang rabi yang bernama Samuel Adler.[1] Ayahnya adalah seorang tokoh terkemuka di Eropa.[1] Keluarganya berimigrasi ke Amerika Serikat dari Jerman ket...

 

районБокейординский районБөкей Орда ауданы 48°48′45″ с. ш. 46°45′49″ в. д.HGЯO Страна  Казахстан Входит в Западно-Казахстанскую область Адм. центр село Сайхин Аким Даумов Нурлыбек Жаскайратович[1] История и география Площадь 19214,45[2] км² (3-е место) Часо...

 

1972 studio album by Black Sabbath Vol. 4Studio album by Black SabbathReleasedSeptember 1972 (1972-09)[1]RecordedMay–June 1972[2]StudioRecord Plant (Los Angeles)GenreHeavy metal[3]Length42:18LabelVertigoProducer Black Sabbath Patrick Meehan Black Sabbath chronology Master of Reality(1971) Vol. 4(1972) Sabbath Bloody Sabbath(1973) Singles from Vol. 4 Tomorrow's DreamReleased: 22 September 1972[4] Vol. 4 is the fourth studio album by English heavy...

1955 Audacious-class aircraft carrier of the Royal Navy For other ships with the same name, see HMS Ark Royal. This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: HMS Ark Royal R09 – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (January 2010) (Learn how and when to remove this message) HMS Ark Royal with Pha...

 

Una carta de amor para Masha UbicaciónPaís Estados UnidosLocalidad Nueva YorkUbicación Christopher Street (West Village)CaracterísticasTipo EsculturaArtista Jesse PallottaMateriales BronceHistoriaInauguración 2021Dedicado a Marsha P. Johnson[editar datos en Wikidata] Una carta de amor para Masha (en inglés, A Love Letter to Marsha) es una escultura que presenta a la activista LGBTQ Marsha P. Johnson del artista estadounidense Jesse Palotta.[1]​ Originalmente fue erigido ...

 

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Wachovia Tract – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (September 2008) (Learn how and when to remove this message) Bethabara Moravian Church, built 1788 Wachovia (/wɑːˈkoʊviə/) was the area settled by Moravians in what is now Forsyth County, North C...

  وكالة التعاون الأمني الدفاعي وكالة التعاون الأمني الدفاعيختم تفاصيل الوكالة الحكومية البلد الولايات المتحدة  تأسست 1961  الإدارة موقع الويب الموقع الرسمي  تعديل مصدري - تعديل   شعار وكالة التعاون الامني الدفاعي وكالة التعاون الأمني الدفاعي (بالإنجليزية: Defense ...

 

File format AlembicFilename extension .abcDeveloped bySony Pictures Imageworks (Sony Pictures Entertainment)Industrial Light & Magic (Lucasfilm)Initial releaseAugust 9, 2011 (2011-08-09)[1]Latest release1.8.4November 11, 2022; 19 months ago (2022-11-11)[2] Type of formatExchange format for computer graphicsOpen format?YesWebsitewww.alembic.io Alembic is an interchangeable computer graphics file format developed by Sony Pictures Imagewo...

 

Japanese manga series and franchise For other uses, see Death Note (disambiguation). Death NoteFirst tankōbon volume cover, featuring Light Yagami (front) and Ryuk (back)GenreMystery[1]Psychological thriller[2][3]Supernatural thriller[1][4] MangaWritten byTsugumi OhbaIllustrated byTakeshi ObataPublished byShueishaEnglish publisherAUS: Madman EntertainmentNA: Viz MediaImprintJump ComicsMagazineWeekly Shōnen JumpDemographicShōnenOriginal...

العلاقات اليابانية الفيتنامية   اليابان   فيتنام تعديل مصدري - تعديل   تعود العلاقات اليابانية الفيتنامية (باليابانية: 日越関係) (بالفيتنامية: Quan hệ Nhật Bản - Việt Nam)‏ أكثر من ألف عام، ويعود تأسيس العلاقات التجارية الودية إلى القرن السادس عشر على الأقل. تعتمد العلا...

 

Business that transports cargo aboard ships Nippon Yusen Kaisha Shipping line Container ships are used by shipping lines to transport cargo. A shipping line or shipping company is a company whose line of business is ownership and operation of ships. Shipping companies provide a method of distinguishing ships by different kinds of cargo: Bulk cargo is a type of special cargo that is delivered and handled in large quantities.[1] General cargo, now known as break-bulk cargo, refers to a ...