Junkers J.I

Junkers J.I

Funkciófelderítőgép, csatarepülőgép
GyártóJunkers
Gyártási darabszám227
Fő üzemeltetők Német Birodalom

Személyzet2 fő
Első felszállás1917. január 28.
Szolgálatba állítás1917.
Szolgálatból kivonva1919.
Hatótávolság311 km
A Wikimédia Commons tartalmaz Junkers J.I témájú médiaállományokat.

A Junkers J.I német gyártmányú kétüléses, páncélozott felderítő- illetve csatarepülőgép volt az első világháborúban. Ez volt az első, csak fémből készített repülőgép, amelyet sorozatban gyártottak. Fél cm vastag acéllemezből készült páncélja a kézifegyverek ellen jó védelmet nyújtott.[1]

Fejlesztése

A páncélozott törzs, a „fürdőkád”

A német Hugo Junkers korát megelőzve kísérletezett a kizárólag fémből épült repülőgépekkel. A légierő által Junkers J.I kóddal nyilvántartásba vett típus (gyári kódja J 4 volt) volt az első terve, amely sorozatgyártásba került. A törzs alapját egy 5 mm vastag króm-nikkelacél lemezből készült burok, becenevén "fürdőkád" képezte, amelyben a motort, a két ülést, a benzintankokat és felderítés, tüzérségirányítás esetén rádiókészüléket helyeztek el. Ennek súlya 470 kg volt.[2] A pilóta a kormányműveket a szokásos acélhuzalos összekötés helyett acélrudakkal és forgattyúkkal tudta mozgatni; ezek kevésbé voltak sérülékenyek a puska- vagy géppuskalövésekkel szemben.[3] Összességében a J.I fémalkatrészei miatt kétszer olyan nehéz volt, mint a hagyományos, fából és vászonból készült kortársai.

A Junkers J.I ún. másfélfedelű repülőgép volt, vagyis olyan kétfedelű, amelynek alsó szárnya jelentősen kisebb volt a felsőnél. A felső szárny felülete 35,89 m² volt, több mint kétszerese az alsó 13,68 m²-ének.[4]

120 liter üzemanyagát két tankba osztották szét, de a nagyobbik ezenfelül is két rekeszből állt.[4] A kisebbik, 30 literes tankot a motor fölött helyezték el, hogy az üzemanyagpumpa elromlása esetén is ellássa a motort a leszállásig. Ezen felül egy kézi benzinpumpával is ellátták a gépet.[2]

A könnyebb szállíthatóság érdekében darabjaira (szárnyak, törzs, farok, futómű) lehetett szétszedni. A szétszedett repülőt hat-nyolc szerelő négy-hat óra alatt tudta harcképes állapotba hozni.[5] A szárnyakat a korban megszokott vászon helyett 0,19 mm vastag alumíniumlemezzel burkolták, ami könnyen behorpadt, ezért a földön óvatosan kellett kezelni..[5]

Története

Junkers J.I a Kanadai Repüléstörténeti és Űrrepülési Múzeumban

Kortársaihoz képest nehéz, robusztus repülő volt és nem volt könnyű irányítani, ezért bútorszállítónak becézték. Először 1917 augusztusában jelent meg a fronton.[6] Többek között az 1918 elején indított tavaszi offenzívában vettek részt a nyugati fronton.

Kezdetleges csatarepülőgépként is alkalmazták; két, lefelé néző géppuskát lehetett rászerelni, de a célzási nehézségek miatt sok hasznukat nem vették. Ezért elsősorban kis magasságú frontfelderítésre, futárgépként, tüzérségi irányításra vagy elszigetelt csapatok utánpótlására használták fel.[3]

Összesen 227 készült belőle; ebből 189 jutott el a német csapatokhoz. 38 már a fegyverszünet után lett készen és a szövetségesek lefoglalták őket. 1919 januárjában leálltak a gyártással.[7] Egy olyan eset ismert, hogy a Junkers J.I-et lelőtt volna egy légvédelmi ágyú,[4] egyéb harci veszteségek nem voltak, csak balesetekben veszett oda néhány.[8]

Mindössze egy teljes Junkers J.I maradt fenn, a J.I 586/17 sorozatszámú példányt a kanadaiak vitték haza trófeaként és az ottawai Kanadai Repüléstörténeti és Űrrepülési Múzeumban tekinthető meg.[9] Egy törzset a milánói Nemzeti Természettudományi és Műszaki Múzeum is őriz.[10]

Rendszeresítő országok

A Junkers J.I háromnézeti képe

Műszaki adatok

Geometriai méretek és tömegadatok

  • Hossz: 9,10 m
  • Fesztávolság: 16 m
  • Magasság: 3,40 m
  • Szárnyfelület: 49,4 m²
  • Üres tömeg: 1766 kg
  • Felszálló tömeg: 2140 kg

Hajtóművek

  • Hajtóművek száma: 1 darab
  • Típusa: Benz Bz.IV vízhűtéses hathengeres motor
  • Teljesítmény: 200 LE (149 kW)

Repülési adatok

  • Legnagyobb sebesség: 155 km/h
  • Szolgálati csúcsmagasság: 4000 m
  • Hatótávolság:  

Fegyverzet

Jegyzetek

  1. Taylor 1989, 538. o.
  2. a b Flight 18 March 1920, p. 315.
  3. a b Gray, Peter. German Aircraft of the First World War. Putnam, 156. o. (1987) 
  4. a b c Flight February 1920, p. 229.
  5. a b Flight 18 March 1920, 317. o.
  6. Grosz 1993, p. 4.
  7. Grosz 1993, pp. 6–7.
  8. Grey 1919, 320a–321a. o.
  9. "Junkers JI." Archiválva 2013. október 16-i dátummal a Wayback Machine-ben Canada Aviation and Space Museum. Retrieved: 6 September 2011.
  10. Genth, Thomas. "Junkers JI." thomasgenth.de. Retrieved: 6 September 2011.

Források

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Junkers J.I című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Read other articles:

Pelarian dan pengusiran penduduk Jerman padadan setelah Perang Dunia II (perkiraan demografi) Latar belakang Pengusiran pendudukan Jerman setelah Perang Dunia II Pemindahan penduduk Nazi–Soviet Perjanjian Potsdam Pengusiran dan evakuasi masa perang Evakuasi penduduk Jerman Prusia Timur Pelarian dan pengusiran setelah perang Cekoslowakia Polandia (termasuk bekas kawasan Jerman) Belanda Rumania Anak-anak serigala Emgrasi berikutnya Emigrasi dari Polandia lbs Penduduk Jerman hijrah dari Schles...

この記事は検証可能な参考文献や出典が全く示されていないか、不十分です。出典を追加して記事の信頼性向上にご協力ください。(このテンプレートの使い方)出典検索?: フジサンケイグループ – ニュース · 書籍 · スカラー · CiNii · J-STAGE · NDL · dlib.jp · ジャパンサーチ · TWL(2023年6月) フジサンケイグループFujisankei Commun...

حفل توزيع جوائز الغولدن غلوب الثاني والسبعون التاريخ 11 يناير 2015  المكان ذا بيفرلي هيلتون  المضيف تينا فاي  الموقع الرسمي الموقع الرسمي  حفل توزيع جوائز الغولدن غلوب الواحد والسبعون  حفل توزيع جوائز الغولدن غلوب الثالث والسبعون  تعديل مصدري - تعديل   'حفل ج�...

  لمعانٍ أخرى، طالع اللعنة (توضيح). هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (نوفمبر 2023) هذه مقالة غير مراجعة. ينبغي أن يزال هذا القالب بعد أن يراجعها محرر مغاير للذي أنشأها؛ إذا لزم الأمر فيجب أن توسم المق�...

245-та піхотна дивізія (Третій Рейх)245. Infanterie-Division Група німецьких солдатів перетинає річку по імпровізованому пішохідному мосту. Бої в гирлі річки Шельди. Жовтень 1944На службі 8 вересня 1943 — 8 травня 1945Країна  Третій РейхНалежність  ВермахтВид  Сухопутні військаТи

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (أبريل 2019) بليندا رايت معلومات شخصية الميلاد 16 سبتمبر 1980 (43 سنة)  سيسنوك  مواطنة أستراليا  الطول 170 سنتيمتر[1]  الوزن 63 كيلوغرام[1]  الحياة العملية المه

Type of Islamic shrine among Hui and Uyghur people For other uses, see Gongbei. A gongbei in Linxia City Part of a series onIslam in China History By dynasty Tang Song Yuan Ming Qing Rebellions and revolts Jahriyya revolt Panthay Rebellion (1856–1873) First Dungan Revolt (1862–1877) Second Dungan Revolt (1895–1896) Afaqi Khoja revolts Post-dynastic China 1912–present Second Sino-Japanese War Islamophobia Major figures Afaq Khoja Du Wenxiu Hu Dahai Hu Songshan Kasim Tuet Liu Zhi Ma Anl...

American attorney and political candidate Madison Gesiotto GilbertGesiotto in 2017BornMadison Mari Gesiotto (1992-03-20) March 20, 1992 (age 31)Pittsburgh, Pennsylvania, U.S.EducationOhio State University (BA, JD)Known forMiss Ohio USA (2014)Political partyRepublicanSpouse Marcus Gilbert ​(m. 2021)​WebsiteOfficial website Madison Mari Gesiotto Gilbert (née Gesiotto; born March 20, 1992) is an American attorney, national and international representative ...

戀愛修課 Heartstopper(英文) 類型 青年小說、LGBT文學、圖像小說 正式譯名 戀愛修課 一木工作室 小说 作者 艾莉絲·歐斯曼 出版社 阿歇特出版公司 一木工作室 出版期間 2016年至今—出版中 冊數 4卷(2021年6月) 動漫主題-電子遊戲主題-ACG專題-模板說明 《戀愛修課》(Heartstopper)是英國作家艾莉絲·歐斯曼的網路漫畫與圖像小說,講述英國高中生查理·斯賓(Charles Charlie...

Dewan Perwakilan Rakyat Daerah Sulawesi TengahPeriode 2019–2024JenisJenisUnikameral Jangka waktu5 tahunSejarahDidirikan18 November 1964Sesi baru dimulai25 September 2019PimpinanKetuaNilam Sari Lawira (NasDem) sejak 16 Oktober 2019 Wakil Ketua IMuhammad Arus Abdul Karim (Golkar) sejak 16 Oktober 2019 Wakil Ketua IIZalzulmida Aladin Djanggola (Gerindra) sejak 16 Oktober 2019 Wakil Ketua IIIMuharram Nurdin (PDI-P) sejak 16 Oktober 2019 KomposisiAnggota45Partai & kursiPemeri...

2013 South Korean television series Heartless CityPromotional posterGenreNoir/Crime Action RomanceWritten byYoo Seong-yeolDirected byLee Jung-hyoStarringJung Kyung-ho Lee Jae-yoon Nam Gyu-riComposerNam Hye-seungCountry of originSouth KoreaOriginal languageKoreanNo. of episodes20ProductionExecutive producersKim, UnoProducersKang Cheol-woo Kim Eui-seokProduction locationKoreaCinematographyChoi Yoon-manEditorsLee Hyun-mi Lee Young-rimProduction companyDRM MediaOriginal releaseNetworkJTBCReleaseM...

For other uses, see Eastgate (disambiguation). This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Eastgate Towne Center – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (December 2006) (Learn how and when to remove this template message) Shopping mall in Tennessee, United StatesEastgate MallInterior view of Eastga...

South Korean actress In this Korean name, the family name is Moon. Moon Geun YoungMoon Geun-young in 2019Born (1987-05-06) May 6, 1987 (age 36)Gwangju, South Korea[1]Alma materSungkyunkwan University[2]OccupationActressYears active1997–presentAgentCree Company[3]Korean nameHangul문근영Hanja文瑾瑩Revised RomanizationMun Geun-yeongMcCune–ReischauerMun Kŭnyŏng Moon Geun-young (Korean: 문근영; Hanja: 文瑾瑩; born May 6...

Star in the constellation Aquarius Sigma Aquarii Location of σ Aquarii (circled) Observation dataEpoch J2000      Equinox J2000 Constellation Aquarius Right ascension 22h 30m 38.82286s[1] Declination −10° 40′ 40.7031″[1] Apparent magnitude (V) 4.81[2] Characteristics Spectral type A0 IVs[3] U−B color index −0.14[2] B−V color index −0.08[2] AstrometryRadial ve...

オーストラリアの地図 オーストラリアの都市の一覧(オーストラリアのとしのいちらん)。首都はキャンベラ。 人口上位10都市(2019年) 順位 都市 英語 人口 州 1. シドニー Sydney 5,312,163 ニューサウスウェールズ州 2. メルボルン Melbourne 5,078,193 ビクトリア州 3. ブリスベン Brisbane 2,514,184 クイーンズランド州 4. パース Perth 2,085,973 西オーストラリア州 5. アデレード Adelaide 1,35...

Dit is een chronologische, mogelijk incomplete, lijst van gevelstenen in Enkhuizen. De Noord-Hollandse gemeente Enkhuizen kent een groot aantal oude en nieuwe gevelstenen. De gevelstenen die zich in het Zuiderzeemuseum, of de Stadhuiscollectie, bevinden zijn niet opgenomen in dit overzicht. De gevelstenen waarvan de datum van plaatsing of fabricage niet bekend is, staan onderaan de lijst op alfabetische volgorde gesorteerd op adres. Onder een gevelsteen wordt hier verstaan elk voorwerp dat is...

Television sitcom The Duck FactoryCreated byAllan BurnsHerbert KlynnStarringJim CarreyTeresa GanzelJay TarsesOpening themeSure Beats Working for a Livingperformed by Mark ViehaComposerTom WellsCountry of originUnited StatesOriginal languageEnglishNo. of seasons1No. of episodes13 (list of episodes)ProductionExecutive producerAllan BurnsRunning time30 minutesProduction companyMTM ProductionsOriginal releaseNetworkNBCReleaseApril 12 (1984-04-12) –July 11, 1984 (1984-07-11)Relate...

American college football season 1909 Tennessee Volunteers footballConferenceSouthern Intercollegiate Athletic AssociationRecord1–6–2 (0–5 SIAA)Head coachGeorge Levene (3rd season)CaptainNathan DoughertyHome stadiumWaite FieldSeasons← 19081910 → 1909 Southern Intercollegiate Athletic Association football standings vte Conf Overall Team W   L   T W   L   T Sewanee $ 4 – 0 – 0 6 – 1 – 0 Vanderbilt 4 – 1 R...

This article is about the post-2010 constituency covering the whole department. For the pre-2010 1st constituency, see Creuse's 1st constituency. Constituency of the National Assembly of France constituency of the CreuseinlineConstituency of the National Assembly of FranceCreuse in FranceDeputyCatherine CouturierLFIDepartmentCreuseCantonsEntire Department Politics of France Political parties Elections Previous Next You can help expand this article with text translated from the corresponding a...

Информация в этой статье или некоторых её разделах устарела. Вы можете помочь проекту, обновив её и убрав после этого данный шаблон. Team17 Group plc Тип Публичная компания Листинг на бирже LSE: TM17 Основание 1990 Преемник 17-Bit SoftwareTeam 7 Прежние названия Team 17 Software Limited(1990–2012)Team 17 Digital Limite...