Konietzka labdarúgó-pályafutását a Borussia Dortmund csapatánál kezdte el. A Dortmundban 163 nyugatnémet bajnoki mérkőzésen 121 gólt szerzett; 1963-ban nyugatnémet bajnok, 1965-ben pedig kupagyőztes lett a csapattal. 1963. augusztus 24-én ő szerezte az újonnan alakult Bundesliga történetének legelső gólját a Werder Bremen elleni találkozó első percében.[2] 1965 és 1967 között a szintén élvonalbeli TSV 1860 Münchenben futballozott, 1966-ban Bundesligát nyert a csapattal. Pályafutása során összesen 100 Bundesliga mérkőzésen lépett pályára, 72 gólt szerzett. 1971-ben a svájciWinterthur csapatától vonult vissza.[3]
Konietzka edzőként számos német és svájci csapatot irányított. Legnagyobb sikereit az 1970-es évek közepén érte el az FC Zürich vezetőedzőjeként; 1973 és 1976 között egymás után háromszor lett svájci bajnok a csapattal, valamint 1977-ben egészen a bajnokcsapatok Európa-kupája elődöntőjéig vezette őket, ahol a későbbi győztes Liverpool csapata ejtette ki őket. 1982-ben bajnoki címet szerzett a Grasshopper csapatával is.