A magyar nézők Ridley ScottSzárnyas fejvadász című 1982-es sci-fijében figyeltek fel rá először Gaff karakteres szerepében. Bár már korábban is feltűnt kisebb szerepekben olyan népszerű sorozatokban, mint a Kojak vagy a Starsky és Hutch.
A Szárnyas fejvadászban a magyar szinkron elfedte Gaff magyar szavait, amelyeket Olmos elmondása szerint szótár segítségével szerkesztett össze.[9] A családnév[10] és ez alapján a magyar közönség már korábban is magyar származásúnak sejtette.[11]
Jellegzetes, könnyen azonosítható, kissé rekedtes hangját narrátorként, animációs filmekben és videójátékokban is kamatoztatta.
Élete és pályafutása
Apai nagyapja[12] családjával Magyarországról először Spanyolországba, majd onnan Mexikóba vándorolt ki.[8] Apja, Pedro Olmos levél kézbesítő, hegesztő onnan költözött az Egyesült Államokba. Anyja Eleanor Huizar amerikai születésű, de szintén mexikói származású volt.
Gyerekkorában profi baseball-játékosnak készült, de 13 évesen zenélni kezdett, és a gimnázium elvégzése után rockzenekarával ismert és népszerű klubokban lépett fel. A Montebello Gimnáziumban (Montebello High School) érettségizett a kaliforniai Montebello-ban. Egyik ismerősének javaslatára kezdett a színészet felé fordulni. Pályája elején kisebb szerepeket játszott tévésorozatokban és tévéfilmekben, mint például a Kojakben (1975), a Starsky és Hutch-ban (1977). Emlékezetes volt alakítása a Szárnyas fejvadászban.
A Miami Vice (1984-1990) című tévésorozatban éveken keresztül alakította Castillo hadnagyot. Ezért az alakításáért Golden Globe-díjat kapott. A Mutasd meg, ki vagy! (1988) című filmdráma főszerepében nyújtott alakításáért pedig Oscar-díjra jelölték.
Pályája elején legtöbb filmben Robert M. Young rendezővel dolgozott. Később, 2005 óta pedig néhány filmben (fogadott) fia, Michael D. Olmos rendező filmjeiben.
Kulcsszerepet formált meg a megtörtént eseményeket feldolgozó Testvérbosszú: A Menendez-gyilkosságok (Menendez: A Killing in Beverly Hills) című 1994-ben bemutatott filmdrámában.
Selena Quintanilla életét bemutató filmben (Dalok szárnyán, 1997) Jennifer Lopezzel játszott együtt. A Repesz (2006) című thrillerben Tom Sizemore-ral.
Főszereplője volt a méltán híres és népszerű Csillagközi romboló (2004) című sci-fi sorozatnak, valamint a Csillagközi romboló: A terv (2009) című filmnek (a mozifilmnek rendezője is).
Első felesége 1971-től 1992-ig Kaija Keel. Házasságukból két gyermekük született. Válása után 1994-ben vette el Lorraine Bracco-t, akivel 2002-ben váltak el. Harmadik felesége 2002-től Lymari Nadal.
Három házasságából két gyermeke született és négy gyermeket örökbefogadtak. (Kaija Keel, Mico Olmos és Bodie Olmos, Michael D. Olmos, Margaux Guerard és Stella Keitel) A kaliforniai Encino-ban él.
1986 - Golden Globe-díj - Legjobb férfi mellékszereplő (dráma kategória) a Miami Vice (1984-1990) című tévésorozatban Castillo hadnagy alakításáért.
1995 - Golden Globe-díj - Legjobb férfi mellékszereplő (dráma kategória) a Lassú tűzön című filmben Wilson Pinheiro megformálásáért.
Jelölések
1989 - Golden Globe-díj - Jelölés a legjobb férfi mellékszereplő (dráma kategória) a Miami Vice (1984-1990) című tévésorozatban Castillo hadnagy alakításáért.
1989 - Oscar-díj jelölés (1989) - Legjobb férfi főszereplő jelölés a Mutasd meg, ki vagy című filmben nyújtott alakításáért.
↑A filmben elhangzó magyar nyelvű szöveg nem látszik szótárból összeállított szövegnek. Tökéletesen hiteles magyar vulgáris szleng. Főleg az idegen francia és német kiegészítések és a „Nehogy már!” fordulat hihetőnek tűnő beillesztésével.
↑Az Olmos Magyarországon ritka családnév. Spanyol nyelvterületen azonban viszonylag gyakori családnév és település név, helynév. Olmo - szilfa. Olmos - a többesszáma: szilfák, szilfás
↑Az imdb szerint Olmos magát magát azték és spanyol származásúnak vallja.
↑Egyes források szerint családnevük eredeti írásmódja Olmosh volt, és több, de szintén megerősítetlen forrás szerint zsidó származású volt.