Roberto Baggióval csak a nevük egyezik, nincs köztük rokoni kapcsolat.
Pályafutása
Tizenhárom évesen fedezte fel őt a Torino egy játékosmegfigyelője, majd öt évig a „Granata” utánpótláscsapataiban pallérozódott. 1989-ben mutatkozhatott be a felnőttcsapatban, és egy ideig párhuzamosan játszott itt és az ifiegyüttesben. Első meccsét a Lazio ellen játszotta, és gyorsan beverekedte magát a kezdőcsapatba is. Gyorsan kiderült legfőbb erénye, a kitartás, és Torinóban, majd többi állomáshelyén is bevetették több poszton, nem csak eredeti szerepkörében, védekező középpályásként. A Torinóval 1990-ben megnyerte a másodosztályt, egy évvel később pedig a Mitropa kupát. 1991-ben az Internazionaléhoz került kölcsönben, ahol huszonhét meccsen egy gólt szerzett.
Az 1992-93-as szezont már a Juventusnál kezdte meg, és hamar jó barátságba került névrokonával, Roberto Baggióval, ezenkívül a pályán is nagyon jól együtt tudtak működni. Mivel előtte a városi riválisnál is játszott, a Juve szurkolói eleinte nem fogadták őt egyöntetűen pozitívan, azonban szolid, kiegyensúlyozott játékával gyorsan meggyőzte a híveket. 1993-ban megnyerte az UEFA-kupát, amelynek döntőjében pályafutása talán legjobb két találkozóját játszotta. A döntő első felvonásán egy, a másodikon két gólt szerzett, ezzel a „zebrák” magabiztos, 6-1-es összesítéssel múlták fölül a Borussia Dortmundot.
A Juventusban és az 1994-es vb-n nyújtott jó teljesítménye miatt az 1994-95-ös idény előtt a Parma megpróbálta leigazolni Baggiót. Baggio eleinte visszautasította a Parma ajánlatait, és a Juventus is hajlott arra, hogy megtartsa őt. Sokáig úgy nézett ki, hogy a fiatal Alessandro Del Piero kerül Parmába, azonban végül Baggio meggondolta magát, és a két csapat nyélbe üthette az üzletet. A Parmánál rögtön első idényébenUEFA-kupa-győztesnek mondhatta magát. Ebben a döntőben is betalált, ahol az ellenfél ezúttal Baggio korábbi csapata, a Juventus volt. Az odavágón, hazai pályán ő szerezte a győztes gólt, míg a visszavágón a Parma neki köszönhetően egyenlített Gianluca Vialli vezető találata után. Ezzel az újabb két góllal Baggio már öt gólnál járt az UEFA-kupa-finálékban. Az európai sikerek ellenére a bajnokságban nem sikerült maradandót alkotni sem Alberto Malesani, sem Carlo Ancelotti irányítása alatt. A legjobb eredmény ebben az időszakban egy második hely volt, melyet Ancelotti edzősködése idején ért el a Parma.
Az 1998–1999-es UEFA-kupa során egy súlyos sérülés elszenvedője volt, miután a Wisła Kraków ellen egy lengyel huligán késsel fejen találta őt. Ennek eredményeként a krakkóiakat egy évre eltiltották a nemzetközi kupaszerepléstől. A szezon végén ismét sikerült elhódítania a kupát, valamint megnyerte a Parmával a Coppa Italiát és a szuperkupát is, előbbit a Fiorentina, utóbbit a bajnok Milan ellen. A következő évadban is maradt Parmában, és hozzásegítette a gárdát egy negyedik helyhez. Kis híján a BL-selejtezős hely is összejött, az Inter csak playoffban bizonyult jobbnak. Baggio legemlékezetesebb megnyilvánulása ebben az idényben egy durva sportszerűtlenség volt. A Juventus elleni bajnokin elkövetett egy szabálytalanságot Gianluca Zambrotta kárára, amiért a játékvezető Stefano Farina egyből piros lappal kiállította. A döntést nehezményező Baggio ezután egy pénzre utaló gesztust tett a bíró felé, vagyis hogy tulajdonképpen eladta az összecsapást, valamint a pályára köpött. Ezek miatt saját klubja kétmeccses eltiltással és húszmilliós bírsággal sújtotta. A szövetség elnöke, Luciano Nizzola további büntetésként eltiltotta őt a válogatott soron következő, Svédország elleni barátságos meccsétől, melyet 2000. február 23-án rendeztek.[1]
2000 októberében a bajnoki címvédő SS Lazio szerződtette, ahol akkor már egy éve ott játszott Baggio korábbi csapattársa, Roberto Sensini is. Baggio fővárosban töltött időszaka nem sikerült túl jól, ugyanis mind a 2001-02-es, mind az azt követő bajnoki évadban alig kapott lehetőséget. 2003 nyarán Angliában merült fel a neve, előbb a Wolverhamptonnal tárgyalt, aztán végül a Blackburnhöz került kölcsönbe. Itt a menedzser Graeme Souness szokatlan poszton, csatárként számított rá, végül kilenc meccsen egy gólt szerzett.[2] Visszatérése után a Lazio ismét kölcsönadta, ezúttal a frissen feljutott Anconának. Itt tizenöt bajnokin kétszer talált be, azonban az Anconán ez nem segített, ugyanis utolsóként zárta a szezont. Bár visszatért a Lazióhoz, ismét nem játszott, majd egy rövid trieszti időszak után vonult vissza. 2008-ban bejelentették, hogy Baggio visszatér, csapata pedig a szülővárosától nem messze fekvő Tombolo lesz, melynek edzője Baggio legelső trénere, Cesare Crivellaro volt. Végül egyetlen összecsapáson játszott a kiscsapatban.[3]
Az 1994-es vbselejtezőit végigjátszotta, majd Sacchi a világbajnokságra utazó keretbe is nevezte őt.[4][5] A tornán nagyszerű párost alkotott névrokonával, Roberto Baggióval, ők ketten többször is döntő gólokat szereztek. Dino két találatot vállalt magára, először Norvégia ellen, amely győztes gólnak bizonyult,[6] majd a negyeddöntőben, a spanyolok ellen, ami egy távoli lövésből született.
Ugyancsak részt vett az 1996-os Eb-n, valamint az 1998-as vb-n, utóbbi végül utolsó nagy tornája lett. Bár eredetileg benne volt Dino Zoff huszonhat fős keretében a 2000-es Eb-re is, az utolsó keretszűkítésnél kiszorult a csapatból.[7] Válogatott mezben végül összesen hatvan összecsapáson lépett pályára, ezeken hétszer talált az ellenfelek kapujába.[8]
.jpg)
