2004–2005-ös olasz labdarúgó-bajnokság (első osztály)

Serie A
Bajnokság adatai
Szezon2004–2005
BajnokcsapatJuventus (elvették)
KiesettBologna
Brescia
Atalanta
Nemzetközi kupaindulók
UEFA-bajnokok ligájaJuventus
Milan
(Csoportkör)
Internazionale
Udinese
(Harmadik selejtezőkör)
UEFA-kupaSampdoria
Palermo
Roma
(Első kör)
Intertotó-kupaLazio
(Harmadik kör)
Statisztika
Gólkirályolasz Cristiano Lucarelli
(24 gólos)
Mérkőzések380
Összes gól960
Gólátlag2,53

Legtöbb gól
Parma 6–4 Livorno
Legnagyobb hazai győzelem
Milan 6–0 Fiorentina
Legnagyobb vendég győzelem
Siena 0–4 Roma
← Előző szezon
(2003–2004)
Következő szezon →
(2005–2006)

A 2004–2005-ös olasz labdarúgó-bajnokság volt a Serie A 73. szezonja. Ez volt 1952-óta az első szezon, amikor 20 csapatos volt a bajnokság.

A pályán a Juventus lett a bajnok, ám ezt később a szövetség elvette. Oka a 2006-os olasz labdarúgóbotrány volt, amiben a klubot és több érintettet is bűnösnek találtak.

Az Udinese története során először kvalifikálta magát a Bajnokok ligájába.

A Palermo is története legjobb idényét produkálta azzal, hogy megszerezte a 6. helyet (ezt később kétszer is felülmúlta) és ezáltal indulhatott az UEFA-kupában, ahol később a nyolcaddöntőig jutott.

Csapatok

Kiesett csapatok

A következő csapatok estek ki az előző idényben:

Feljutott csapatok

A következő csapatok jutottak fel a másodosztály előző idényéből:

Az induló csapatok

Klub Város Stadion Előző szezon
Atalanta Bergamo Atleti Azzurri d'Italia 5. a Serie B-ben
Bologna Bologna Renato Dall'Ara 12. a Serie A-ban
Brescia Brescia Mario Rigamonti 11. a Serie A-ban
Cagliari Cagliari Sant'Elia 2. a Serie B-ben
Chievo Verona Marcantonio Bentegodi 9. a Serie A-ban
Fiorentina Firenze Artemio Franchi (Firenze) Rájátszás győztes
Internazionale Milánó Giuseppe Meazza 4. a Serie A-ban
Juventus Torino Delle Alpi 3. a Serie A-ban
Lazio Róma Olimpiai Stadion (Róma) 6. a Serie A-ban
Lecce Lecce Via del Mare 10. a Serie A-ban
Livorno Livorno Armando Picchi 3. a Serie B-ben
Messina Messina San Filippo 4. a Serie B-ben
Milan Milánó Giuseppe Meazza Bajnok a Serie A-ban
Palermo Palermo Renzo Barbera Bajnok a Serie B-ben
Parma Parma Ennio Tardini 5. a Serie A-ban
Reggina Reggio Calabria Oreste Granillo 13. a Serie A-ban
Roma Róma Olimpiai Stadion (Róma) 2. a Serie A-ban
Sampdoria Genova Luigi Ferraris 8. a Serie A-ban
Siena Siena Artemio Franchi (Siena) 14. a Serie A-ban
Udinese Udine Friuli 7. a Serie A-ban

A bajnokság végeredménye

#
Csapat
M
Gy
D
V
Lg
Kg
Gk
P
Megjegyzés
1 Juventus 1 38 26 8 4 67 27 +40 86 2005–06-os UEFA-bajnokok ligája csoportkör
2 Milan 38 23 10 5 63 28 +35 79
3 Internazionale 38 18 18 2 65 37 +28 72 2005–06-os UEFA-bajnokok ligája selejtező
4 Udinese 38 17 11 10 56 40 +16 62
5 Sampdoria 38 17 10 11 42 29 +13 61 2005–06-os UEFA-kupa, első kör
6 Palermo 38 12 17 9 48 44 +4 53
7 Messina 38 12 12 14 44 52 −8 48
8 Roma 2 38 11 12 15 55 58 −3 45 2005–06-os UEFA-kupa, első kör
9 Livorno 38 11 12 15 49 60 −11 45
10 Lazio 3 38 11 11 16 48 53 −5 44 2005-ös Intertotó-kupa, harmadik kör
11 Lecce 38 10 14 14 66 73 −7 44
12 Cagliari 38 10 14 14 51 60 −9 44
13 Reggina 38 10 14 14 36 45 −9 44
14 Siena 28 9 6 13 44 55 −11 33
15 Chievo 38 11 10 17 32 49 −17 43
16 Fiorentina 38 9 15 14 42 50 −8 42
17 Bologna 38 9 15 14 33 36 −3 42 Rájátszás
18 Parma 38 10 12 16 48 65 −17 42
19 Brescia 38 11 8 19 37 54 −17 41 Kiesés a Serie B-be
20 Atalanta 38 8 11 19 34 45 −11 35

Forrás: www.rsssf.com
Rendezési elv: 1. pontszám; 2. gólkülönbség; 3. lőtt gólok.
# = helyezés; M = játszott meccsek száma; Gy = győzelmek; D = döntetlenek; V = vereségek; Lg = lőtt gólok; Kg = kapott gólok; Gk = gólkülönbség; Pont = pontok; (B) = bajnok; (K) = kiesett; (F) = feljutott.

1A Juventustól elvették a bajnoki címet, ám a csapat indulhatott a Bajnokok ligájában.
2A Roma indulhatott az UEFA-kupában, mivel a kupagyőztes Internazionale kvalifikálta magát a Bajnokok ligájába.
3A Lazio indulhatott az Intertotó-kupában, mivel a Messina és a Livorno is visszavonta a szereplést.

Kereszttábla

Hazai \ Vendég1 ATA BOL BRE CAG CHV FIO INT JUV LAZ LCE LIV MES MIL PAL PAR REG ROM SAM SIE UDI
Atalanta 2–0 0–0 2–2 3–0 1–0 2–3 1–2 1–1 2–2 1–0 2–1 1–2 1–0 1–0 0–1 0–1 0–0 1–1 0–1
Bologna 2–1 1–2 1–0 3–1 0–0 0–1 0–1 1–2 0–0 0–0 2–2 0–2 1–1 3–1 2–0 3–1 0–0 1–1 0–1
Brescia 1–0 1–1 2–0 1–0 1–1 0–3 0–3 0–2 0–1 2–3 2–1 0–0 0–2 3–1 2–0 0–1 0–1 0–1 0–1
Cagliari 3–3 1–0 2–1 4–2 1–0 3–3 1–1 1–1 3–1 0–0 2–1 0–1 0–0 2–1 1–1 3–0 0–0 2–0 1–1
Chievo 1–0 1–0 3–1 1–1 1–2 2–2 0–1 0–1 2–1 1–0 1–0 0–1 2–1 2–0 0–0 2–2 0–2 1–3 0–0
Fiorentina 0–0 1–0 3–0 2–1 2–0 1–1 3–3 2–3 4–0 1–1 1–1 1–2 1–2 2–1 2–1 1–2 0–2 0–0 2–2
Internazionale 1–0 2–2 1–0 2–0 1–1 3–2 2–2 1–1 2–1 1–0 5–0 0–1 1–1 2–2 0–0 2–0 3–2 2–0 3–1
Juventus 2–0 2–1 2–0 4–2 3–0 1–0 0–1 2–1 5–2 4–2 2–1 0–0 1–1 2–0 1–0 2–0 0–1 3–0 2–1
Lazio 2–1 2–1 0–0 2–3 0–1 1–1 1–1 0–1 3–3 3–1 2–0 1–2 1–3 2–0 1–1 3–1 1–2 1–1 0–1
Lecce 1–0 1–1 4–1 3–1 3–0 2–2 2–2 0–1 5–3 3–2 1–0 2–2 2–0 3–3 1–1 1–1 1–4 2–2 3–4
Livorno 1–1 1–0 2–1 3–3 1–2 2–0 0–2 2–2 1–0 1–0 3–1 1–0 2–2 2–0 1–1 0–2 1–0 3–6 1–2
Messina 1–0 0–0 2–0 2–1 0–0 1–1 2–1 0–0 1–0 1–4 1–1 1–4 0–0 1–0 2–1 4–3 2–2 4–1 1–0
Milan 3–0 0–1 1–1 1–0 1–0 6–0 0–0 0–1 2–1 5–2 2–2 1–2 3–3 3–0 3–1 1–1 1–0 2–1 3–1
Palermo 1–0 1–0 3–3 3–0 2–2 0–0 0–2 1–0 3–3 3–2 1–2 2–1 0–0 1–1 1–1 2–0 2–0 1–0 2–5
Parma 2–2 1–2 2–1 3–2 2–2 0–0 2–2 1–1 3–1 2–1 6–4 0–0 1–2 3–3 1–0 2–1 1–1 0–0 1–0
Reggina 0–0 1–1 1–3 3–2 1–0 1–2 0–0 2–1 2–1 2–2 2–1 0–2 0–1 1–0 1–3 1–0 0–1 3–3 0–0
Roma 2–1 1–1 2–2 5–1 0–0 1–0 3–3 1–2 0–0 2–2 3–0 3–2 0–2 1–1 5–1 1–2 1–1 0–2 0–3
Sampdoria 1–2 0–0 0–1 0–0 1–0 3–0 0–1 0–3 0–1 3–0 2–0 1–0 0–1 1–0 1–0 3–2 2–1 1–1 2–0
Siena 2–1 1–1 2–3 2–2 0–1 1–0 2–2 0–3 1–0 1–1 1–1 2–2 2–1 0–0 0–1 0–0 0–4 2–1 2–3
Udinese 2–1 0–1 1–2 2–0 3–0 2–2 1–1 0–1 3–0 2–1 1–1 1–1 1–1 1–0 4–0 0–2 3–3 1–1 1–0

Forrás: lega-calcio.it
1A hazai csapatok a bal oldali oszlopban szerepelnek.
Színek: Zöld = hazai győzelem; Sárga = döntetlen; Piros = vendéggyőzelem.

Rájátszás

Pontegyenlőség esetén, rájátszással döntik el a kiesést. A Fiorentina ugyancsak 42 pontot szerzett, ám az egymás elleni mérleg alapján mind a Parmánál mind a Bolognánál jobb, így nekik nem kellett játszaniuk.

Az idegenben lőtt több gól szabálya érvényben van. Ha ezek alapján is döntetlen az állás, akkor 30 perces hosszabbítást játszanak, szükség esetén pedig büntetőpárbajt rendeznek.

1. csapat Eredmény 2. csapat 1. mérk. 2. mérk.
Parma 2–1 Bologna 0–1 2–0

A Parma bennmaradt, míg a Bologna kiesett a Serie B-be.

Gólszerzők

Gól Név Csapat
24 olasz Cristiano Lucarelli Livorno
23 olasz Alberto Gilardino Parma
21 olasz Vincenzo Montella Roma
20 olasz Luca Toni Palermo
19 montenegró Mirko Vučinić Lecce
17 ukrán Andrij Sevcsenko Milan
16 brazil Adriano Internazionale
olasz Mauro Esposito Cagliari
svéd Zlatan Ibrahimović Juventus
15 olasz David Di Michele Udinese
14 olasz Alessandro Del Piero Juventus
olasz Francesco Flachi Sampdoria
13 bolgár Valeri Bojinov Lecce / Fiorentina
olasz Vincenzo Iaquinta Udinese
olasz Tommaso Rocchi Lazio
12 olasz Francesco Totti Roma
olasz Christian Vieri Internazionale
olasz Riccardo Zampagna Messina
11 olasz Andrea Caracciolo Brescia
olasz Enrico Chiesa Siena
nigéria Obafemi Martins Internazionale
olasz Fabrizio Miccoli Fiorentina
10 olasz Claudio Bellucci Bologna
argentin Hernán Crespo Milan
9 olasz Franco Brienza Palermo
olasz Antonio Cassano Roma
olasz Luigi Di Biagio Brescia
olasz Arturo Di Napoli Messina
francia David Trézéguet Juventus
olasz Gianfranco Zola Cagliari
8 olasz Domenico Morfeo Parma
7 olasz Emiliano Bonazzoli Reggina
olasz Antonio Di Natale Udinese
brazil Kaká Milan
olasz Massimo Maccarone Parma / Siena
cseh Pavel Nedvěd Juventus
olasz Sergio Pellissier Chievo
honduras David Suazo Chievo
6 olasz Giuseppe Colucci Reggina
olasz Samuele Dalla Bona Lecce
olasz Paolo Di Canio Lazio
olasz Antonio Langella Cagliari
nigéria Stephen Makinwa Atalanta
olasz Enzo Maresca Fiorentina
paraguay Carlos Humberto Paredes Reggina
olasz Alessandro Parisi Messina
olasz Giampaolo Pazzini Atalanta / Fiorentina
olasz Igor Protti Livorno
dán Jon Dahl Tomasson Milan
olasz Simone Vergassola Siena
uruguay Marcelo Zalayeta Juventus
5 olasz Nicola Amoruso Messina
olasz Fabio Bazzani Sampdoria / Lazio
horvát Saša Bjelanović Lecce
olasz Federico Cossato Chievo
argentin Julio Ricardo Cruz Internazionale
olasz Aimo Diana Sampdoria
norvég Tore André Flo Siena
uruguay Guillermo Giacomazzi Lecce
elefántcsontpart Cédric Konan Lecce
olasz Stefano Mauri Udinese
holland Clarence Seedorf Milan
olasz Franco Semioli Chievo
brazil Serginho Milan
albán Igli Tare Bologna
olasz Simone Tiribocchi Chievo
olasz Max Tonetto Sampdoria
olasz Lamberto Zauli Palermo
4 uruguay Nelson Abeijón Cagliari
horvát Igor Budan Atalanta
olasz Mauro Camoranesi Juventus
olasz Marco Cassetti Lecce
cseh Marek Jankulovski Udinese
fehérorosz Vitali Kutuzov Sampdoria
olasz Alessandro Lucarelli Livorno
brazil Mancini Roma
olasz Marco Marchionni Parma
olasz Michele Marcolini Atalanta
szerb Siniša Mihajlović Internazionale
olasz Massimo Oddo Lazio
uruguay Rubén Olivera Juventus
olasz Alex Pinardi Lecce
olasz Andrea Pirlo Milan
olasz Daniele Portanova Siena
brazil Fábio Simplício Parma
litván Marius Stankevičius Brescia
3 33 játékos
2 39 játékos
1 68 játékos
Öngól: 15 játékos
Forrás: www.footballdatabase.eu

Kapcsolódó szócikkek

2004–2005-ös Serie B
2004–2005-ös olasz kupa

Read other articles:

Tributary of Mill Creek in Luzerne County, Pennsylvania Laurel RunLaurel Run CreekLaurel Run in the late 1800s or early 1900sPhysical characteristicsSource  • locationmountain in Bear Creek Township, Pennsylvania • elevationbetween 2,000 and 2,020 feet (610 and 620 m) Mouth  • locationMill Creek in Wilkes-Barre, Luzerne County, Pennsylvania • coordinates41°15′40″N 75°51′22″W / 41.2611...

 

Disambiguazione – Se stai cercando altri significati, vedi Cardinale (disambigua). I cardinali (in rosso) partecipano alla celebrazione dei funerali di papa Giovanni Paolo II in Vaticano l'8 aprile 2005. Cardinale in abito piano (Pietro Parolin). Si chiama cardinale un ecclesiastico insignito dal papa, per i suoi meriti personali, di un titolo cardinalizio legato a una chiesa presbiterale o diaconale della città di Roma o a una delle sette diocesi suburbicarie dell'Urbe. Il cardinalato, p...

 

Jurassic Park (novel) Berkas:Jurassic Park (book cover).jpgSampul edisi pertamaPengarangMichael CrichtonPerancang sampulChip KiddNegaraAmerika SerikatBahasaInggrisGenreSains fiksiPenerbitAlfred A. KnopfTanggal terbit20 November, 1990[1]Jenis mediaCetak (hardcover)Halaman399ISBNISBN 0-394-58816-9OCLC22511027Desimal Dewey813/.54 20LCCPS3553.R48 J87 1990Diikuti olehThe Lost World Jurassic Park adalah sebuah novel karya Michael Crichton yang diterbitkan pada ...

Berikut ini adalah daftar Bank di Republik Tiongkok (Taiwan). Bank lokal Bank Taiwan Land Bank of Taiwan Taiwan Cooperative Bank (Bank Koperasi Taiwan, termasuk mantan Farmers Bank of China) First Commercial Bank Hua Nan Commercial Bank Chang Hwa Bank Citibank Taiwan Shanghai Commercial and Savings Bank Taipei Fubon Bank Cathay United Bank Bank Ekspor Impor Republik Tiongkok Bank of Kaoshiung Mega International Commercial Bank China Development Industrial Bank Industrial Bank of Taiwan Taiwan...

 

Indian writer and lyricist Na. MuthukumarBornNa. Muthukumaran(1975-07-12)12 July 1975Kannikapuram, Kanchipuram, Tamil Nadu, IndiaDiedAugust 14, 2016(2016-08-14) (aged 41)Chennai, IndiaPen nameMunaivarOccupationPoetlyricistwriternovelistPeriod1999–2016SpouseJeevalakshmi Muthukumar (2006-2016) Nagarajan Muthukumar (12 July 1975 – 14 August 2016) was a Tamil poet, lyricist, and author. Best known for his Tamil language film songs, he received the most Filmfare Awards for Best Lyricist i...

 

Painting by Gustave Doré The AcrobatsArtistGustave DoréYear1874MediumOil on canvasDimensions224 cm × 184 cm (88 in × 72 in)LocationRoger-Quilliot Art Museum, Clermont-Ferrand The Acrobats (or The Wounded Child) is an oil-on-canvas painting created in 1874 by French artist Gustave Doré. It represents a family of acrobats, who work in a circus, struck by a tragedy: their male child, mortally wounded in the head, lies in the arms of his mother after...

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (يوليو 2019) تحتاج هذه المقالة إلى تهذيب لتتناسب مع دليل الأسلوب في ويكيبيديا. فضلاً، ساهم في تهذيب هذه المقالة من خلال معالجة مشكلات الأسلوب فيها. الخطوط الجوية الماليز...

 

Strada statale 450di AffiDenominazioni successiveStrada regionale 450 di Affi LocalizzazioneStato Italia Regioni Veneto DatiClassificazioneStrada statale Inizioex SS 11 presso Castelnuovo del Garda FineA22 uscita Affi-Lago di Garda Sud Lunghezza13,300[1] km Provvedimento di istituzioneD.M. 2230 del 16/03/1989 - G.U. 98 del 28/04/1989[2] GestoreVeneto Strade (dal 2002)Regione Veneto (2001-2002)ANAS (1989-2001) Manuale La ex strada statale 450 di Affi (SS 450), ora str...

 

Levin Öztunalı Informasi pribadiNama lengkap Levin Mete ÖztunalıTanggal lahir 15 Maret 1996 (umur 28)Tempat lahir Hamburg, JermanTinggi 1,83 m (6 ft 0 in)Posisi bermain GelandangInformasi klubKlub saat ini Werder BremenNomor 11Karier junior TuRa Harksheide2004–2006 Eintracht Norderstedt2006–2013 Hamburger SVKarier senior*Tahun Tim Tampil (Gol)2013– Bayer Leverkusen 15 (0)2015– → Werder Bremen (pinjaman) 37 (1)Tim nasional‡2010–2011 Jerman U15 4 (1)2011...

Treaties on the laws of war The First Hague Conference in 1899: A meeting in the Orange Hall of Huis ten Bosch palace The Second Hague Conference in 1907 The Hague Conventions of 1899 and 1907 are a series of international treaties and declarations negotiated at two international peace conferences at The Hague in the Netherlands. Along with the Geneva Conventions, the Hague Conventions were among the first formal statements of the laws of war and war crimes in the body of secular internationa...

 

Constitutional monarchy in Western Europe (1707–1801) This article is about the British kingdom as it existed from 1707 to the end of 1800. For the island, see Great Britain. For the United Kingdom between 1801 and 1922, see United Kingdom of Great Britain and Ireland. For the modern state, see United Kingdom. Kingdom of Great Britain1707–1800 Flag Coat of arms(1714—1800) Motto: Dieu et mon droit (French) God and my right[1]Anthem: God Save the King[a](sin...

 

Proposed U.S. Constitutional amendment to outlaw the acknowledgement of homosexual marriages. The Federal Marriage Amendment (FMA), also referred to by proponents as the Marriage Protection Amendment, was a proposed amendment to the United States Constitution that would legally define marriage as a union of one man and one woman. The FMA would also prevent judicial extension of marriage rights to same-sex couples. An amendment to the U.S. Constitution requires the support of two thirds of eac...

American football player (born 1986) American football player Aqib TalibTalib with the Broncos in 2017No. 25, 31, 21Position:CornerbackPersonal informationBorn: (1986-02-13) February 13, 1986 (age 38)Cleveland, Ohio, U.S.Height:6 ft 1 in (1.85 m)Weight:209 lb (95 kg)Career informationHigh school:Berkner (Richardson, Texas)College:Kansas (2004–2007)NFL draft:2008 / Round: 1 / Pick: 20Career history Tampa Bay Buccaneers (2008–2012) New Engla...

 

1946 animated short film by Bob Clampett The Big SnoozeTitle cardDirected byBob Clampett (uncredited)Story byBob Clampett (uncredited)StarringMel BlancMusic byCarl StallingAnimation byRod ScribnerI. EllisManny GouldJ.C. MelendezLayouts byThomas McKimsonBackgrounds byPhilip DeGuardColor processTechnicolorProductioncompanyWarner Bros. CartoonsDistributed byWarner Bros. PicturesThe Vitaphone CorporationRelease date October 5, 1946 (1946-10-05) Running time7:25CountryUnited StatesL...

 

Mercedes Cup 2003 Sport Tennis Data 14 luglio – 20 luglio Edizione 26a Superficie Terra rossa Campioni Singolare Guillermo Coria Doppio Tomáš Cibulec / Pavel Vízner 2002 2004 Il Mercedes Cup 2003 è stato un torneo di tennis giocato sulla terra rossa. È stata la 26ª edizione del Mercedes Cup, che fa parte della categoria International Series Gold nell'ambito dell'ATP Tour 2003. Si è giocato a Stoccarda in Germania, dal 14 al 20 luglio 2003. Indice 1 Campioni 1.1 Singolare 1.2 Doppio ...

Cambodia Angkor Air ИАТАK6 ИКАОKHV ПозывнойCambodia Air Дата основания 2009 Базовые аэропорты ПномпеньСиемреап Хабы Пномпень Основные направления Пномпень, Сиемреап, Хошимин Размер флота 6 Пунктов назначения 8 Материнская компания Vietnam Airlines Штаб-квартира Пномпень, Камбоджа Руководство Ч...

 

American author, screenwriter, and journalist Mario PuzoPuzo in 1972BornMario Francis Puzo(1920-10-15)October 15, 1920New York City, New York, U.S.DiedJuly 2, 1999(1999-07-02) (aged 78)West Bay Shore, New York, U.S.Pen nameMario CleriOccupation Novelist screenwriter journalist Period1955–1999GenreCrime fictionSubjectMafiaNotable worksThe Godfather (1969)Spouse Erika Puzo ​ ​(m. 1946; died 1978)​PartnerCarol GinoChildren5SignatureWebsitema...

 

Theme park in Valencia, California This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Six Flags Magic Mountain – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (February 2021) (Learn how and when to remove this message) Six Flags Magic MountainPreviously known as Magic Mountain (1971–1979)The entrance archway to...

2020年夏季奥林匹克运动会波兰代表團波兰国旗IOC編碼POLNOC波蘭奧林匹克委員會網站olimpijski.pl(英文)(波兰文)2020年夏季奥林匹克运动会(東京)2021年7月23日至8月8日(受2019冠状病毒病疫情影响推迟,但仍保留原定名称)運動員206參賽項目24个大项旗手开幕式:帕维尔·科热尼奥夫斯基(游泳)和马娅·沃什乔夫斯卡(自行车)[1]闭幕式:卡罗利娜·纳亚(皮划艇)&#...

 

إسطنبول İstanbul - إستانبول إطلالة لمدينة إسطنبول الحديثة إسطنبولعلم بلدية إسطنبول إسطنبولشعار بلدية اسطنبول  خريطة الموقع اللقب مدينة التلال السبع، مدينة المآذن، روما الجديدة تاريخ التأسيس بيزنطة: قرابة عام 660 قبل الميلاد[معلومة 1] القسطنطينية: 330 ميلادية إسلامبول، إ...