U21-es labdarúgó-Európa-bajnokság

U21-es labdarúgó-
Európa-bajnokság
(UEFA European Under-21 Football Championship)
A győztesnek járó trófea.
A győztesnek járó trófea.

Címvédő  Anglia
Legtöbb győzelem  Olaszország
 Spanyolország (5 alkalommal)
Adatok
SportágLabdarúgás
Résztvevők16
(selejtezőben indult: 53)
KontinensEurópa (UEFA)
Alapítva1978

HonlapHivatalos honlap

Az U21-es labdarúgó-Európa-bajnokság az európai labdarúgás hivatalos szerve, az UEFA bonyolításában kerül megrendezésre két évente. Jelenlegi formájában 1978 óta létezik, azonban más néven korábban is létezett a torna már 1967 és 1970 között is. 1972-ben volt először igazi U23-as bajnokság.

1978-ban a korhatárt leszállították 21-re és ez azóta is így maradt. Tehát egy 2011-es kifutású tornára azokat a játékosokat lehet nevezni, akik 1988-ban vagy utána születtek. A döntők idejére sokuk már 23 éves lesz ugyan, ám a selejtezők kezdetének idején (2009 vége) minden játékos csak maximum 21 éves volt.

Az U21-es meccseket általában a felnőtt csapat meccsét megelőző napokon szokás tartani. Ezt a tornát tartják a felnőtt válogatottba való bekerülés legfontosabb lépcsőjének. Luís Figo vagy Iker Casillas és Francesco Totti is ezen tornán kezdték nemzetközi karrierjüket.

A jelenlegi U21-es Európa-bajnok Németország amely a Portugália válogatottját győzte le a 2021-es U21-es labdarúgó-Európa-bajnokság döntőjében 1:0-ra.

U23-as kihívás-kupa győztesek

Időpont Győztes Második Helyszín
1967 június Bulgária 1967 Bulgária  NDK Sztara Zagora, Bulgária
1967 szeptember Bulgária 1967 Bulgária  Finnország Burgasz, Bulgária
1967 november Bulgária 1967 Bulgária  Csehszlovákia Pleven, Bulgária
1968 április Bulgária 1967 Bulgária  Hollandia Szófia, Bulgária
1968 október  Jugoszlávia Bulgária 1967 Bulgária Rousse, Bulgária
1969 június  Jugoszlávia Spanyolország 1945 Spanyolország Újvidék, Jugoszlávia
1969 november  Jugoszlávia  Svédország Nagybecskerek, Jugoszlávia
1970 március  Jugoszlávia Görög 1828-1978 Görögország Athén, Görögország

U23-as Európa-bajnokság

Mindössze három alkalommal került megrendezésre ebben a kiírásban.

Év Rendező Győztes Eredmény Második
1972 Nem volt  Csehszlovákia 2–2 / 3–1
5–2 összesítésben
 Szovjetunió
1974 Nem volt  Magyarország 2–3 / 4–0
6–3 összesítésben
 NDK
1976 Nem volt  Szovjetunió 1–1 / 2–1
3–2 összesítésben
 Magyarország

U21-es Európa-bajnokság

Év Rendező Győztes Eredmény Második
1978 Nem volt  Jugoszlávia 1–0 / 4–4
5–4
 NDK
1980 Nem volt  Szovjetunió 0–0 / 1–0
1–0
 NDK
1982 Nem volt  Anglia 3–1 / 2–3
5–4
 NSZK
1984 Nem volt  Anglia 1–0 / 2–0
3–0
 Spanyolország
1986 Nem volt  Spanyolország 1–2 / 2–1
3–3, (3–0) büntetők után
 Olaszország
1988 Nem volt  Franciaország 0–0 / 3–0
3–0
 Görögország
1990 Nem volt  Szovjetunió 4–2 / 3–1
7–3
 Jugoszlávia
1992 Nem volt  Olaszország 2–0 / 0–1
2–1
 Svédország
1994  Franciaország  Olaszország 1–0
hosszabbítás után
 Portugália
1996  Spanyolország  Olaszország 1–1
(4–2) büntetők után
 Spanyolország
1998  Románia  Spanyolország 1–0  Görögország
2000  Szlovákia  Olaszország 2–1  Csehország
2002  Svájc  Csehország 0–0
(3–1) büntetők után
 Franciaország
2004  Németország  Olaszország 3–0 Szerbia és Montenegró Szerbia és Montenegró
2006  Portugália  Hollandia 3–0  Ukrajna
2007  Hollandia  Hollandia 4–1  Szerbia
2009  Svédország  Németország 4–0  Anglia
2011  Dánia  Spanyolország 2–0  Svájc
2013  Izrael  Spanyolország 4–2  Olaszország
2015  Csehország  Svédország 0–0
(4–3) büntetők után
 Portugália
2017  Lengyelország  Németország 1–0  Spanyolország
2019  Olaszország
 San Marino
 Spanyolország 2–1  Németország
2021  Magyarország
 Szlovénia
 Németország 1-0  Portugália
2023  Románia
 Grúzia
 Anglia 1–0  Spanyolország
2025  Szlovákia

Országok helyezései

Korábbi szereplések

A táblázatban azok az országok szerepelnek akik legalább egyszer kijutottak az Európa-bajnokságra.

Országok 1978 1980 1982 1984 1986 1988 1990 1992 FRA
1994
ESP
1996
ROU
1998
SVK
2000
SUI
2002
GER
2004
POR
2006
NED
2007
SWE
2009
DEN
2011
ISR
2013
CZE
2015
POL
2017
ITA
2019
HUNSVN
2021
Részvétel
 Albánia × × × ND × 1
 Anglia ED ED 1 1 ED ED CS CS ED 2 CS CS CS ED CS CS 16
 Ausztria × CS 1
 Belgium GS ED CS 3
 Bulgária ED ND 2
 Csehország4 ND ND ND ND ND ND ND 2 1 CS 4. CS CS CS 14
 Dánia ND ND ED CS CS ED CS CS r 9
 Észak-Macedónia Jugoszlávia része volt × × CS 1
 Fehéroroszország Szovjetunió része volt × CS CS 3 3
 Finnország CS 1
 Franciaország ND ND ND 1 4. 3 2 ED ED r 10
 Görögország 2 ND 2 CS 4
 Hollandia × ED ND 4. CS 1 1 ED r 9
 Horvátország Jugoszlávia része volt × × CS CS CS r 4
 Izland × × × CS CS 2
 Izrael OFC tagja volt CS CS 2
 Magyarország ND ND ED ND CS 5
 Németország2 2 2 2 ND ND ND ND CS CS 1 CS ED 1 2 r 13
 Norvégia 3 ED 2
 Olaszország ND ND ND ED 2 ND ED 1 1 1 1 ED 1 CS CS ED 2 CS ED CS CS 21
 Oroszország3 1 ED 1 ND ND CS r 7
 Lengyelország ND ND ND ND ND CS CS 7
 Portugália × 2 ND CS 3 CS CS 2 CS r 9
 Románia ND ED CS 3
 Skócia QF ED ND ND ED 4. 6
 Szerbia1 1 ED ED 2 × × 2 ED 2 CS CS CS CS 11
 Szlovákia Csehszlovákia része volt 4. CS 2
 Szlovénia Jugoszlávia része volt × × CS 1
 Spanyolország ND 2 1 ND ND 3 2 1 3 CS 1 1 2 1 r 15
 Svédország ND ED 2 ND 4. ED 1 CS 8
 Svájc ED CS 2 CS 4
 Törökország CS 1
 Ukrajna Szovjetunió része volt × 2nd CS 2
résztvevők 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 12 12 16
Jelölések
  • 1 – Győztes
  • 2 – Döntős
  • 3 – 3.helyezett (csak 6x rendeztek bronzmérkőzést)
  • 4. – 4.helyezett (csak 6x osztották ki a helyezést)
  • ED – Elődöntő
  • ND – Negyeddöntő
  • CS – Csoportkör
  • r – résztvevő
  •     — Házigazda
  •  •  – nem jutott ki
  •  ×  – nem indult
  •  ×  – kizárták
Megjegyzés
  • 1 az adatok tartalmazzák Jugoszlávia, valamint Szerbia és Montenegró válogatottjának az eredményeit.
  • 2 az adatok tartalmazzák az NDK és az NSZK válogatottjának az eredményeit.
  • 3 az adatok tartalmazzák a Szovjetunió és a FÁK csapatának az eredményeit.
  • 4 az adatok tartalmazzák Csehszlovákia csapatának az eredményeit.

További információk

Kapcsolódó szócikkek

Read other articles:

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada November 2022. Bronisław DardzińskiLahir(1901-12-30)30 Desember 1901St. Petersburg, Kekaisaran Rusia (kini Rusia)Meninggal13 Mei 1971(1971-05-13) (umur 69)Warsawa, Republik Rakyat PolandiaPekerjaanPemeranTahun aktif1938–1966 Bronisław Dardziński (30 ...

 

Cultural area located in northwestern France This article is about the cultural region in the northwest of France. For the current French administrative region, see Brittany (administrative region). For the given name, see Brittany (name). For other uses, see Brittany (disambiguation). Historical province in FranceBrittany Bretagne (French)Breizh (Breton)Bertaèyn/Bertègn (Gallo)Historical province FlagCoat of armsMotto(s): None (de jure)Historical: Kentoc'h mervel eget bezañ...

 

Rumah Sakit Pusat Angkatan Udara dr. S. HardjolukitoDinas Kesehatan Angkatan UdaraGeografiLokasiJl. Majapahit/Ring Road Selatan Blok O, Komplek Bandar Udara Adisutjipto, Kabupaten Sleman, Daerah Istimewa Yogyakarta, IndonesiaOrganisasiAsuransi kesehatanBPJS KesehatanPendanaanRumah sakit militerJenisRumah sakit umumAfiliasi dengan universitasTNI Angkatan UdaraPelayananStandar pelayanan (paripurna) Antarmoda penghubung 1B   3B   7  RS Harjolukito 1A  ...

Kay PanabakerPanabaker at the 79th Annual Academy Awards Children Uniting Nations/Billboard afterparty in 2007LahirStephanie Kay Panabaker2 Mei 1990 (umur 33)Orange, Texas, Amerika SerikatAlmamaterGlendale Community CollegeUCLAPekerjaanAktrisTahun aktif2001–2012Situs webSitus web resmi Stephanie Kay Panabaker (lahir 2 Mei 1990), atau yang lebih dikenal sebagai Kay Panabaker, adalah mantan aktris televisi dan film Amerika yang sekarang bekerja sebagai ahli ilmu hewan. Dia adalah a...

 

Pradeep beralih ke halaman ini. Untuk aktor, lihat Pradeep (aktor). Kavi PradeepKavi Pradeep, cap India 2011Lahir(1915-02-06)6 Februari 1915Badnagar, Ujjain, IndiaMeninggal11 Desember 1998(1998-12-11) (umur 83)Mumbai, Maharashtra, IndiaNama lainRamchandra Narayanji DwivediPekerjaanPenyairSitus webhttp://kavipradeep.in/ Kavi Pradeep (6 Februari 1915 – 11 Desember 1998), yang lahir dengan nama Ramchandra Narayanji Dwivedi,[1] adalah seorang penyair dan penulis lagu India yan...

 

Statistical measure This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Scale parameter – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (December 2009) (Learn how and when to remove this template message) In probability theory and statistics, a scale parameter is a special kind of numerical parameter of a parametr...

YeonguijeongPotret dari Ha Yeon yang menjadi Yeonguijeong selama masa pemerintahan Raja Sejong.Nama KoreaHangul영의정/ 영상/ 상상/ 수규/ 원보 Hanja領議政 / 領相/ 上相/ 首揆/ 元輔 Alih Aksarayeong-uijeong[1]/ sangsang/ sugyu/ wonboMcCune–Reischaueryŏng'ŭijŏng / sangsang/ sukyu / wonbo Sertifikat penunjukan dari Perdana Menteri Ha Yeon Yeonguijeong (Pengucapan Korea: [jʌŋ ɰi tɕʌŋ]) adalah jabatan yang dibentuk pada tahun 1400, selama masa Kerajaan J...

 

Imelda StauntonCBEImelda Staunton di acara penayangan perdana film Harry Potter and the Deathly Hallows - Bagian 2 di London tahun 2011LahirImelda Mary Philomena Bernadette Staunton9 Januari 1956 (umur 68)Archway, London, Britania RayaAlmamaterRoyal Academy of Dramatic ArtPekerjaanAktrisTahun aktif1976–sekarangSuami/istriJim Carter ​(m. 1983)​Anak1 Imelda Mary Philomena Bernadette Staunton (lahir 9 Januari 1956) merupakan seorang aktris berkebangsaan ...

 

Guewenheimcomune Guewenheim – Veduta LocalizzazioneStato Francia RegioneGrand Est Dipartimento Alto Reno ArrondissementThann CantoneMasevaux TerritorioCoordinate47°45′N 7°05′E / 47.75°N 7.083333°E47.75; 7.083333 (Guewenheim)Coordinate: 47°45′N 7°05′E / 47.75°N 7.083333°E47.75; 7.083333 (Guewenheim) Superficie8,57 km² Abitanti1 280[1] (2009) Densità149,36 ab./km² Altre informazioniCod. postale68116 Fuso orario...

2016年美國總統選舉 ← 2012 2016年11月8日 2020 → 538個選舉人團席位獲勝需270票民意調查投票率55.7%[1][2] ▲ 0.8 %   获提名人 唐納·川普 希拉莉·克林頓 政党 共和黨 民主党 家鄉州 紐約州 紐約州 竞选搭档 迈克·彭斯 蒂姆·凱恩 选举人票 304[3][4][註 1] 227[5] 胜出州/省 30 + 緬-2 20 + DC 民選得票 62,984,828[6] 65,853,514[6]...

 

Pour les articles homonymes, voir Famille de Barral et Barral. Joseph Marie de Barral Fonctions Maire de Grenoble 28 février 1790 – 1er août 1790 (5 mois et 4 jours) décembre 1792 – mai 1794 (1 an et 5 mois) 1800 – 1800 (moins d'un an) Député de l'Isère 27 décembre 1803 – 4 juin 1814 (10 ans, 5 mois et 8 jours) Législature Corps législatif (Consulat et Premier Empire) Biographie Date de naissance 21 mars 1742 Lieu de naissance Grenoble, Dau...

 

Chinese TV series or program Zhuge LiangPosterChinese nameTraditional Chinese諸葛亮Simplified Chinese诸葛亮TranscriptionsStandard MandarinHanyu PinyinZhūgě Liàng GenreHistorical dramaBased onRomance of the Three Kingdomsby Luo GuanzhongScreenplay byZou YunfengWang KaiHu SanxiangDirected bySun GuangmingStarringLi FazengCountry of originChinaOriginal languageMandarinNo. of episodes14ProductionExecutive producerZhang JingxuanProducerZhou DachengProduction locationChinaCinematograp...

Stagione di college football 1876 Competizione College football Sport Football americano Edizione 8ª Date dal 1º novembre 1876al 3 marzo 1877 Luogo  Stati Uniti Partecipanti 9[1][2][3] Risultati Vincitore Yale Statistiche Incontri disputati 16 Cronologia della competizione 1875 1877 Manuale La Stagione di college football 1876 fu la ottava stagione di college football negli Stati Uniti. La stagione è segnata dall'accordo alla Massasoit House di Sp...

 

此条目序言章节没有充分总结全文内容要点。 (2019年3月21日)请考虑扩充序言,清晰概述条目所有重點。请在条目的讨论页讨论此问题。 哈萨克斯坦總統哈薩克總統旗現任Қасым-Жомарт Кемелұлы Тоқаев卡瑟姆若马尔特·托卡耶夫自2019年3月20日在任任期7年首任努尔苏丹·纳扎尔巴耶夫设立1990年4月24日(哈薩克蘇維埃社會主義共和國總統) 哈萨克斯坦 哈萨克斯坦政府...

 

جزء من سلسلة حولالتمييز أشكال عامة عمر طائفة طبقة لون إعاقة نمط وراثي شعر طول لغة مظهر سمات عقلية عرق / أثنية / جنسية رتبة دين جنس توجه جنسي حجم أنواع أشكال محددة   اجتماعية رهاب اللاجنسية وصمة عار الإيدز سلطة البالغين اضطهاد المصابين بالبرص معاداة التشرد معاداة الم...

Bertrand Delanoë Wali kota ParisMasa jabatan25 Maret 2001 – 5 April 2014PendahuluJean TiberiPenggantiAnne HidalgoSenator Prancis dari ParisMasa jabatan24 September 1995 – 27 Maret 2001Anggota Majelis Majelis Nasional Prancisdapil Paris (Konstituensi ke-26)Masa jabatan21 Juni 1981 – 1 April 1986PendahuluJoël Le TacPenggantiAlain Juppé Informasi pribadiLahir30 Mei 1950 (umur 73)Tunis, Tunisia Prancis Kebangsaan PrancisPartai politikPartai Sosialis P...

 

هيرواكي هيراتا (باليابانية: 平田広明)‏  معلومات شخصية الميلاد 7 أغسطس 1963 (العمر 60 سنة)طوكيو مواطنة اليابان  الطول 175 سنتيمتر[1]  الوزن 68 كيلوغرام[1]  الحياة العملية المهنة ممثل اللغات اليابانية  المواقع الموقع الموقع الرسمي  IMDB صفحته على IMDB  تعديل مصدر...

 

A chapter in the Book of Nehemiah Nehemiah 13← chapter 12Esther 1 →Greek Orthodox Icon of Nehemiah, mounted on solid wood.BookBook of NehemiahCategoryKetuvimChristian Bible partOld TestamentOrder in the Christian part16 Nehemiah 13 is the thirteenth (and the final) chapter of the Book of Nehemiah in the Old Testament of the Christian Bible,[1] or the 23rd chapter of the book of Ezra-Nehemiah in the Hebrew Bible, which treats the book of Ezra and the book of Nehemiah as o...

Para otros usos de este término, véanse España (desambiguación) y Estado español (desambiguación). Reino de España Estado miembro de la Unión EuropeaBandera Escudo Lema: «Plus ultra» (latín: «Más allá») Himno: Marcha Granadera o Marcha Real Española[a]​ ¿Problemas al reproducir este archivo?      España     Resto de la Unión Europea     Resto de EuropaCapital(y ciudad más poblada) Madrid 40°25′0...

 

Type of school in the United Kingdom and some other countries This article is about a type of school in the United Kingdom and in former British territories. For the first stage of schooling in the United States, see Elementary school (United States). Henrietta Barnett School is a grammar school for girls with academy status. A grammar school is one of several different types of school in the history of education in the United Kingdom and other English-speaking countries, originally a school ...