A tektonikus törésvonalak a kiemelkedő hegységi, budai részt is igen alaposan megdolgozták, a repedések utat nyitottak a nagy mélységből felemelkedő meleg vizeknek csakúgy, mint a felszínről leszivárgó karsztvizeknek. Mindezek eredményeként, a meleg és hideg vizek váltakozása során labirintus-jellegű, gazdag ásványkincsűbarlangok keletkeztek.
Földrajz
A Budai-hegység kistáj, ami a Dunántúli-középhegység, azon belül a Dunazug-hegyvidék része.[1] Legmagasabb pontja a Nagy-Kopasz (559 méter), Budapesten belül pedig a János-hegy (527 m), legalacsonyabb pontja a hegység délkeleti részén található (107 méter). Területe 201 km².[1]
Északon a Pilis határolja, a Tinnye és Piliscsaba térségéből délkelet-keleti irányú gerinc északi lejtője. A hegység északi határa párhuzamosan fut az Aranyhegyi-patakkal és a 10-es úttal. Kelet felé a Duna, illetve a Vác–Pesti-Duna-völgy határolja, mivel a hegység nem megy el a Dunáig, Budapest vízivárosi része már nem része a kistájnak. Délen a Budakeszi-medence ékelődik be a hegységbe, de nem része annak. A hegység déli határa Budaörs északi széle, a Csíki-hegyek vonulata még a Budai-hegységhez tartozik. Nyugaton a Zsámbéki-medence határolja a Budai-hegységet, északnyugaton pedig, Tinnyénél a keleti-Gerecse határolja.
A Budai-hegység főtengelyében lévő törésvonal, az északnyugat-délkeleti irányú Hűvösvölgy és a Nagykovácsi-medence két fő részre osztja a hegységet, az északi és a déli részre.[2]
Az északi részen két rögsorozat húzódik, az egyiknek két ága van:
A Budai-hegység a mérsékelt övben helyezkedik el, ezért a négy évszak: tavasz, nyár, ősz és tél a jellemző rá. Mivel kelet felé a Dunával és az Alföld síkjával érintkezik, a klímája átmeneti a sík vidéki és a középhegységi éghajlat között. Ennek a különbségnek az egyik jellemzője, hogy a hegység belsejében, a Duna menti hegylábhoz képest évente 7-10%-kal, de télen 20%-kal nagyobb mennyiségű csapadék esik.
A napi középhőmérséklet 100 éves átlaga a Rózsadomb lábánál, 130 méteres tengerszint feletti magasságon mérve télen december 21. és február 10. között 0 °C alatt van. Decemberben és januárban rendszeres a -10 °C alatti levegőhő mérséklet. A leghidegebb a január 11-25. közötti időszak. Tavasztól őszig, április 10. és október 20. között 10 °C, ezen belül június 17. és augusztus 30. között 20 °C fölötti az átlag. A legmelegebb napok július 15. és augusztus 2. között vannak. A hőmérsékleti maximum júliusban van, rendszerint 33 °C körül. Néha májusban és szeptemberben is 30 °C fölötti a meleg, áprilisban és októberben viszont előfordulnak 0 °C alatti hőmérsékletek is.
A napsütéses órák száma júliusban több, mint 300, decemberben viszont csak 40 körül van. Évente megközelíti a 2000 órát.
A szél legtöbbször a hegység felől fúj a városba (északnyugat és nyugat felől), a keleti és délkeleti szél ritka. Ezért helytálló az a megállapítás, hogy a Budai-hegység Budapest tüdeje.[6]
A csapadék éves mennyisége, szintén 100 éves átlagban 600-700 milliméter. Havazás évente átlagosan 30 napon fordul elő. A hó a Budapest felőli részeken 40 napig, a hegység belsejében, 400 méteres magasságon azonban akár 60 napig is megmarad.
Főleg télen előfordulhat, hogy a völgyekben és az alacsonyabb területeken megszorul a hideg köd és szmog alakul ki Budapesten, de ugyanekkor a hegyek magasabban fekvő részein derült, melegebb, napos idő van. Ez az úgynevezett inverzió leginkább reggel gyakori, de előfordul egész napig tartó is. A téli reggeleken a völgyekben fagyzugok alakulnak ki, ahol néha akár 10 °C-kal is alacsonyabb a hőmérséklet a magasabban lévő területeknél. Erre a jelenségre utal a Hűvösvölgy neve is.
A Budai-hegység igen népszerű kirándulóhely, főleg Budapest lakosainak körében, erdeit és az azokon keresztülfutó ma már igen sok jelzett turistautat a Pilisi Parkerdő Zrt. és a számtalan turistaegyesület gondozza.
A színnel jelzett turistautak közül a Budai-hegységben mind a 4-féle színű út megtalálható: kék, piros, sárga, zöld. Ezek kombinációival több száz kilométernyi túrát lehet tenni a hegységben.
A turistaútvonalak hossza az idők folyamán változott, az 1950-es években sokkal kevesebb volt belőlük, az 1956-os útikalauz csupán az alábbiakat sorolja fel:[7]
Bedő István: Nyugat Pest megye útikönyv (Budai-hegység). Nagykovácsi, 1999. ISBN 963-550-956-1
Hegytörténet. Hegytörténeti Konferencia Budapest-Hegyvidék 2000. Szerk.: Noéh Ferenc. XII. kerületi Önkormányzat és Tarsoly Kiadó, Budapest, 2001. ISBN 963-861-625-3