Gyulafehérvártól 16 km-re északra, az Erdélyi-érchegység lábánál fekszik. A község területének 1974-ben 38%-a volt erdő, 36%-a szántó, 11%-a rét és 7%-a szőlő.
Nevének eredete
Neve szláv eredetű: *krikov 'zajos' (vö. Karakó nevével). 1206-ban Karako, 1291-ben Krakow, 1309-ben Crako, 1454-ben Karko. Később egészen 1797-ig főként Karko alakban írták.[3] Előtagja bortermelésére utal.
Története
A közeli Magyarigennel együtt szász telepesek alapították, és történetük első évszázadaiban a két település sorsa összefonódott. II. András 1206-os oklevelében a krakkóiakat, igenieket és romosziakat „primes hospites regni”-nek nevezi ('a királyság első hospes-ei'). Kivonta őket az erdélyi vajda jogszolgáltatása alól és saját ítélőszéket állíthattak fel. Ugyancsak mentesültek minden adó alól, amely szőleiket vagy állataikat sújthatta volna, a határőrizet kötelezettségétől, és csak a király hívhatta őket hadba. 1225-ben II. András a vámok alól is fölmentette őket. A későbbi okmányokból kiderül, hogy megélhetésük alapját a bortermelés képezte – a vidék Erdélyi-hegyalja néven máig az egyik legfontosabb erdélyi borvidék. IV. Béla 1238-ban engedélyezte nekik, hogy bíráikat saját maguk válasszák, de elrendelte, hogy külső személyekkel vagy hatóságokkal folytatott vitáikban a vajda ítélkezzen.
1291-ben egy Syfrid nevű krakkói ács vezette a gyulafehérvári székesegyház tetőzetének helyreállítását. 1334-ben 188 füstöt számoltak össze benne.
III. András lakóitól a régi szabadságaikat bizonyító oklevelek bemutatását kérte. A krakkóiak és az igeniek féltették az eredeti dokumentumokat, és valószínűleg gyulafehérvári klerikusok által készített másolatokat mutattak be Budán, amelyek alapján András nem erősítette meg kiváltságaikat. A trónharcokban Kán László uralmi terveit támogatták. A 14. század elején az igeniekkel együtt megszerezték a gyulafehérvári káptalanompolyicai, metesdi, zalatnai és abrudi uradalmait, de 1321-ben, Nekcsei Demeter rendeletére ezeket vissza kellett szolgáltatniuk. Károly Róbert 1338-ban Vajasdot és Sárd is visszaadta a gyulafehérvári káptalannak. Az ezt követő évtizedekben a király lakóinak legtöbb privilégiumát visszavonta, és a 15. század elejére az erdélyi püspök jobbágyaivá váltak.
Katolikus lakói a 16. században már magyarok voltak, temploma 1556 és 1560 között lett a reformátusoké. 1658-ban a tatárok felgyújtották. A krakkai uradalom felesége, Gyulaffi Mária révén Thököly István birtokába jutott, aki Cserei Mihály szerint itt találkozott Apafi Mihállyal. Fia, Thököly Imre vagyonvesztése révén Teleki Mihályé lett.[4] A 18. században a Teleki család birtoka volt. 1716-tól Gyulafehérvár városrendezése miatt két évig itt működött az eredetileg Sárospatakon alapított református kollégium, majd 1718-ban innen költözött Marosvásárhelyre. 1750-ben 135 háztartásból állt, 1761-ben 125 ortodox és hat görögkatolikus családot számláltak össze. Református egyházát 1766-ban 95 férfi és 111 nő alkotta. 1771-ben itt tartották az erdélyi reformátusok zsinatát. 1784-ben a Gavrila Sulare mogosiortodox pap vezette felkelők kifosztották a nemesi udvarházakat, a református templomot és a parókiát. A magyar lakosok egy része az erdőbe menekült a támadók elől, akik több nemest megöltek. 1786-ban 842-en lakták. Görögkatolikus egyháza áttérések folytán 1824-re erősödött meg annyira, hogy önálló parókiává alakították.[5]
1848-ban 150-160 fős közös krakkói és benedekinemzetőrség alakult, Józsa István református lelkész vezetésével. Később Balaș tribun bevonuló román felkelői elől Józsa a magyar lakosságú Vajasdra menekült. Október 26-án a helyi és az idemenekült benedeki, sárdi és igeni magyar férfiakat a felkelők foglyoknak nyilvánították és Bíró Miklós udvarházába zárták. 28-án Bánffy János és Bethlen Gergely csapata (a nagyenyedi, a tordai és az aranyosszéki nemzetőrség az aranyosszéki huszárokkal) a foglyokat kiszabadítandó támadást intézett a felkelők ellen, de a rossz időjárás és azok túlereje miatt visszavonultak. Ezután a 125 magyar foglyot a parasztok a Reciur nevű határrészben kivégezték. Holttestüket csak 1849 februárjában temették el, a ma a rendőrség épülete mellett található tömegsírba.
1910-ben 1432 lakosából 1315 volt román és 114 magyar anyanyelvű; 996 ortodox, 318 görögkatolikus, 82 református és 25 zsidó vallású.
2002-ben 1290 lakosából 1273 volt román nemzetiségű; 1226 ortodox, 38 baptista és 14 görögkatolikus vallású.
Látnivalók
Református temploma a 12. század végén vagy a 13. század elején, román stílusban épült. Eredetileg háromhajós bazilika volt, ma már csak főhajója áll. Padlójába római kori téglákat építettek. Szentélyét a 15. században gótikusboltozattal fedték. Déli falán egymást fedő falfestménytöredékek láthatók. A 16. században védőfallal vették körül, amely három tornyával együtt részben ma is áll. 1962 és 1967 között műemlékileg restaurálták. Cintermében temették el Balassi Bálint fiát. Kerítőfalához kívülről barokk udvarház csatlakozik.
2013 júniusában hetedszer rendezték meg Boroskrakkóban Románia legnagyobb hadijáték-fesztiválját, amelyen dák és római jelmezbe bújt csapatok csapnak össze, és külföldi hagyományőrzők is fellépnek.[6]
.JPG)
.svg){kind=small}