Teleki család

A széki gróf Teleki család Erdély és Magyarország egyik legjelentősebb arisztokrata családja. A família 1697 óta viseli a római szent birodalmi grófi rangot. A család tagjai néha gyászjelentésekben és hivatalos okmányokban a teljes „Római Szent Birodalmi Gróf Széki Teleki Család” név alatt is szerepelnek.

A család

A Teleki család őseinek neve Garázda volt. E névben természetesen nem a mai magyar "garázda" szó jelentését kell keresnünk: a boszniai Drina partján ma is meglévő Goražde város viseli ezt a nevet, innen származik a Garázda nemzetség. A Garázdákat Zsigmond király idejétől említik a feljegyzések, akitől címeres levelet is nyertek az 1400-as évek legelején. A Garázdák oldalági leszármazottai közül a Szilágyiak a legismertebbek. Közülük is – Szilágyi Erzsébet, aki Mátyás király édesanyja volt, de e nemzetség adta a nemzetnek Janus Pannonius költőt, humanistát is. A Garázda nemzetség több ágra szakadt, és a birtokok helye alapján széki, zágorhidi, teleki, és más előneveket viselt. Telek békésmegyei falu birtokára 1408-ban tett szert a Garázda-nemzetség, a békési Csarnai Mihály egyik leszármazottjának, Antalnak a személyében, Zágorhidára, Székre pedig – 1414-ben. A XVI. sz. folyamán e nemzetség oldalágai már ezekről a falukról nevezték magukat. A nemzedékek során szerteágazott, és a fiúágak kihalása miatt addigra szétvált családi oldalágak újraegyesülésének tekinthető az, amikor a széki birtokosi ág utolsó férfi tagja, a széki Garázda János egyszülött leányát, Annát az immár Telekinek nevezett Mihályhoz adta feleségül. Leszármazottaik a Garázda nevet elhagyták, s ettől kezdve a széki Teleki nevet használták. Az 1500-as évek végén, 1600-as évek elején járunk. A fent nevezett Teleki Mihály Báthory Zsigmond, majd Bocskai István erdélyi fejedelmeknek a testőrkapitánya volt. Fiatalabb fiának, Jánosnak, aki vármegyei főispáni tisztséget is viselt, az erdélyi nemesi családból származó Bornemissza Anna lett a felesége. Teleki János négy gyermeke közül ismét egy Mihály nevű fiú az, akit „valamennyi Teleki törzs-atyjaként” említenek egyes, a mából visszatekintő források.

A család korai története

1600-ban széki Garázda János családja utolsó férfi tagja, Báthori András bíbornok és erdélyi fejedelem belényesi tisztje meghalt. Korábban, a Gyergyó ostromakor szerzett érdemeiért 1596-ban a fejedelemtől szerezte többek közt azt a „Szék” (Zek) egész birtokot, amelyet használt a továbbiakban nemesi előnevéként.

1602-ben özvegye, Fehér Judit már csanádi Szél István felesége volt. Az elhunyt Garázda János és Fehér Judit házasságából született egyetlenegy leánya és örököse, széki Garázda Anna volt, aki a köznemesi származású Teleki Mihályhoz, borosjenei birtokoshoz ment férjhez. Teleki Mihály Bocskai István fejedelem testőrkapitánya volt, majd 1608-ban Báthory Gábor erdélyi fejedelem familiárisa lett. A házasságkötéskor az történt, hogy Teleki Mihályné Garázda Anna kérelmére a fejedelem felhívta csanádi Szél Istvánt, hogy a Garázda Anna ingatlanára vonatkozó okleveleket ez utóbbinak adja ki, ami meg is történt. Egy 1612-ben kelt oklevél szerint Teleki Mihály végleg a biharvármegyei Széken telepedett le és állandóan ott lakott; 1613-ban már nem élt, és a „széki” nemesi előnévvel említette a fejedelem az elhunytat. A széki Teleki Mihály és Garázda Anna házasságából két fiúgyermek született: borosjenei Teleki István és borosjenei Teleki János, akiknek özvegy édesanyjuk, férje halála után körülbelül egy évvel férjhez ment Kassay Mártonhoz. 1614. október 22-én, Bethlen Gábor fejedelem egy Déván kelt oklevelében a biharmegyei Széket, melyet Garázda Anna elődei bírtak, az ott lévő kastéllyal és nemesi kúriával együtt a második férjnek, Kassay Mártonnak adta. November 13-án, azonban, a fejedelem ismét odaadományozta a biharvármegyei Széket Garázda Annának, és fiainak Teleki Istvánnak és Jánosnak.

1634-ben Teleki János Széken lakott, és egy 1646. július 17-én kelt oklevélben I. Rákóczi György fejedelem Teleki Jánost „de Szék" előnévvel említette, dacára annak, hogy gyakran az eredeti birtokuk után a „borosjenei" előnévvel is nevezte nemcsak Teleki Jánost, hanem testvérét, Teleki Istvánt is.

Borosjenei Teleki János (†1648–49) hamarosan emelkedett fel a köznemesség ismeretlenségéből; borosjenei várnagy, majd Zaránd vármegye főispánja lett. Feleségül vette berhidai és petrilini Bornemissza Annát, aki három gyermekkel ájándékozta meg.[1] 1648-ban Teleki írta meg a végrendeletét, II. Rákóczi György fejedelem 1649. szeptember 26-án Bornemissza Annát már mint borosjenei Teleki János özvegyét említette. Teleki János és Bornemissza Anna fia volt a nagy hírnevű széki gróf Teleki Mihály (16341690), Erdély kancellárja, a család római szent birodalmi grófi rangjának a megszerzője, akitől a család összes leszármazottja való.[2]

Teleki Mihály kancellár feleségül vette belenyési Weér Juditot, belényesi Weér György lányát, aki 13 gyermekkel ajándékozta meg őt. Teleki Mihály apósa, Weér György szintén hű Rákóczi párti volt; érdemei jutalmául 1657-ben borosjenei kapitány lett, ahogy maga az apja is borosjenei Teleki János, évekkel korábban. A két családot régi barátság kötötte egymáshoz.[3] Gróf Teleki Mihály kancellár és Weér Judit egyik fia, gróf Teleki Mihály (16711720), Kolozs vármegye főispánja volt. Felesége, torockószentgyörgyi Thoroczkay Katalin (†1723), öt gyermekkel áldotta meg őt: fia gróf Teleki János (16971772) és felesége vajai Vay Anna, a család római katolikus ága alapítói voltak.

A református ág

Tagjai közt a legkülönbözőbb rangot és címet viselők szerepelnek. Talán a legismertebb közülük az a Teleki Mihály, aki I. Apafi Mihály fejedelemsége idején volt kancellár. Nem mellékesen ő volt a család vagyonának megalapozója is.

Emellett a család tagjai között nagy számban találhatóak tudósok, írók, költők: Teleki Domokos (útirajzíró) erdélyi nyelvművelő és ásványgyűjtő a 18. század végén (Sáromberke, 1773. szeptember 5.Marosvásárhely, 1798. szeptember 16.), akinek Honi utazásairól írt könyve Egynehány hazai utazások leírása Tót és Horváth országoknak rövid ismertetésével együtt címen, 1796-ban jelent meg, Bécsben. (Művében kitűnően mutatja be a 18. század végi Magyarországot és annak társadalmi viszonyait. A Jénai Ásványtani Társaság 1797. december 8-án tartott alakuló ülésén Johann Georg Lenz (1748–1832) jénai ásványtan professzor javaslatára őt választotta első elnökéül.); valamint azonos néven 18101876 között a Teleki-könyvtár kéziratainak rendezője, A székely határőrség története írója. Teleki Ferenc, költő. Teleki Mihály, aki II. Rákóczi Ferenc köréhez tartozott, és íróként is jeleskedett.

Teleki Blanka, a magyar nőnevelés úttörője, aki hat évet töltött kufsteini várfogságban. Teleki Sámuel Afrika-kutató, a Teleki-vulkán névadója, a Rudolf- és Stefánia tavak felfedezője, valamint Teleki Pál, a jeles földrajztudós, majd miniszterelnök.

Széki gróf Teleki Ferenc (Nagyvárad, 1787. február 26.[4]Sáromberke, 1861. december 11.), császári királyi hadnagy, császári és királyi kamarás Széki gróf Teleki Sámuel és iktári gróf Bethlen Zsuzsanna fia. 1810. január 14-én kötött házasságot losonczi báró Bánffy Erzsébettel a Kolozs vármegyei Cégen.[5] Házasságukból öt gyerek született: gr. Teleki Erzsébet Zsuzsanna Paulina, gr. Teleki Ágnes, gr. Teleki Rozália, gr. Teleki Sámuel Ferenc,[5] és gr. Teleki Amália.[6]

Gróf Teleki László (17641821) feleségül vette széki gróf Teleki Máriát (†1800), majd halála után elvette 1801. december 3-án báró szoboszlai Mészáros Johannát (17841844). Első házasságából született fia gróf Teleki József (17901855) magyar történetíró, jogász, Erdély kormányzója, az Akadémiai Könyvtár alapítója, a Magyar Tudományos Akadémia társalapítója és első elnöke. Második feleségétől, báró Mészáros Johannától született fia ifjabb gróf Teleki László, a Kegyenc írója, reformkori politikus, a Határozati Párt vezetője. Első feleségétől, Teleki Máriától született fia gróf Teleki Sámuel (17921857), aki elvette báró királyfi Jeszenák Lujzát (18031870).

Teleki Sámuel és báró Jeszenák Lujza fia gróf Teleki Sándor (18251875), aki Gyömrőn hunyt el; házastársa széki gróf Teleki Jozefina (18381915), akitől gróf széki Teleki Tibor (18711942), földbirtokos, koronaőr, királyi titkos tanácsos, felsőházi tag született. Teleki Tibor és sárvár-felsővidéki gróf Széchényi Alice (18711945) fia, gróf széki Teleki Béla (18961969), földbirtokos, politikus, Zala vármegye főispánja, mezőgazdász, egyetemi tanár volt.

A katolikus ág

A Teleki család római katolikus ága is méltó képviselőkkel rendelkezett. A koltói Teleki-kastélyt feltehetően Mária Terézia uralkodásának idején a család képviselői építették fel; 1821-ben pedig már restaurálták a barokk épületet. Gróf Teleki János (16971772) házastársa, vajai Vay Borbála vajai Vay Mihály (†1707) és malomvízi Kendeffy Mária lánya volt. Gróf Teleki János és vajai Vay Borbála házasságából született ifjabb gróf Teleki János, aki feleségül vette édesanyja unokatestvérénekn vajai Vay Lászlónak a lányát, vajai Vay Annát.

Az gróf Teleki László és Vay Anna frigyéből született gróf Teleki Pál (17191773), Doboka vármegye főispánja, akinek a neje hallerkői gróf Haller Borbála (17191778) volt. Teleki Pál és Haller Borbála fia, gróf Teleki Mihály (17441793), császári és királyi kamarás, akinek a házastársa makfalvi Dósa Ágnes (17621806), makfalvi Dósa Mihály és betleni gróf Bethlen Julianna lánya lett. Teleki Mihály és Dósa Ágnes házasságából, gróf Teleki Ferenc (17851831) költő, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja született. Ennek a Teleki Ferencnek az unokája, gróf Teleki Géza (18431913), magyar író és politikus, valóságos belső titkos tanácsos, országgyűlési képviselő és belügyminiszter volt. Teleki Géza feleségül vette Muráty Irént (1852–1941), akinek az édesapja egy jómódú pesti görög kereskedő volt. Teleki Géza és Muráty Irén fia gróf Teleki Pál (18791941) magyar geográfus, egyetemi tanár, politikus, miniszterelnök, tiszteletbeli főcserkész volt.

Gróf Teleki János és vajai Vay Anna másik fiúgyermeke, gróf Teleki József (17551809) volt, aki elvette zabolai gróf Mikes Máriát (17601846). Ennek a Teleki Józsefnek a fia, gróf Teleki János (17921860), aki jó házasságot kötött; feleségül vette a saját első unokatestvérét, azaz a nagynénjének a lányát, zabolai gróf Mikes Erzsébetet (18021882), zabolai gróf Mikes János (?–1815), császári és királyi kamarás, főkormányszéki tanácsos, valóságos belső titkos tanácsos, Háromszék főkirálybírája, és zabolai gróf Mikes Róza (†1821) lányát. Teleki János és Mikes Erzsébet fia gróf széki Teleki Sándor (18211892) volt, Petőfi „vad grófja”, a jeles emlékiratíró, 1848-as honvédezredes, világutazó.

Teleki Sándor, a „vadgróf” kétszer nősült meg: az első felesége, lady Jane Bickersteth Harley (18361870), angol származású, a második francia volt. 1860-ban Párizsban elvette Mathilde Liter de Tivervalt (18361910), aki több gyermekkel áldotta meg őt. A második feleségétől született gyermekei közül: az egyik fia, gróf Teleki László (18631929) Kolozs vármegye főispánja volt; a másik fia gróf széki Teleki János (18681937), földbirtokos, aki Magyarországra költözött át Erdélyből családjával együtt; felesége, a Kovászna megyei származású alsócsernátoni Damokos család sarja, alsócsernátoni Damokos Gabriella (18731938), aki alsócsernátoni Damokos László (18371905) országgyűlési képviselő[7] és domahidai Domahidy Irén (18511915) lánya volt.[8] Házasságukból három fiú- és két leánygyermek született: mutnai és nagycsepcsényi Vladár Ervinné gróf Teleki Gabriella (19041983); széki gróf Teleki István (18961962); gróf Teleki Margit (19021962), először báró losonci Bánffy Dezsőné, majd csicsókeresztúri Torma Miklós felesége; vitéz gróf Teleki János (18931946), országgyűlési képviselő; és széki gróf Teleki Ferenc (19131944) katonatiszt, akinek Mándi Felicitás asszonytól született fia gróf Teleki János (19362008) ügyvéd.[9]

Ágak, leszármazottak

Az eddigi egyik legteljesebb nyilvánosan elérhető magyar nyelvű családfa a Pécsi Tudományegyetem 2012. október 30-án rendezett konferenciáján (Szimpózium a Teleki család történelmi szerepéről) lett közzétéve.[10]

Családi hagyaték

A Teleki család hagyatékához tartozik – többek között – a marosvásárhelyi Teleki Téka, amelyet Teleki Sámuel erdélyi kancellár adományozott a városnak, s amely negyvenezer kötetre rúg; a 16. századi Teleki-kódex, a ferences irodalom egyik becses példánya; valamint a Kolozsvárott őrzött 18. századi Teleki-énekeskönyv. Figyelemre méltó továbbá az a méreteiben sem csekély, jelentőségében pedig kifejezetten komoly adomány, amelyet (a családfa sorrendjében IV.) Teleki László édesanyja, Mészáros Johanna és gyámja Teleki József tett, amikor felajánlották a Teleki család könyvtárát az 1825-ben megalapított Magyar Tudós Társaságnak.

Jelentősebb családtagok

Emlékezete

Kastélyok, kúriák

Képek

Források

  • Losonci Miklós: Teleki László sorsa és küldetése. (TIT Teleki László Egyesület Füzetei sorozat). Budapest, 2001. 8–10.
  • Új magyar lexikon VI. (S–Z). Szerk. Berei Andor és 11 tagú szerk.bizottsága. Budapest: Akadémiai. 1962. 392–393. o.

Jegyzetek

  1. Iványi Béla: A római szent birodalmi széki gróf Teleki-család gyömrői levéltára. (Szeged, 1931)
  2. Iványi Béla: A római szent birodalmi széki gróf Teleki-család gyömrői levéltára (Szeged, 1931)
  3. Gróf Teleki Géza. Teleki Mihály anyja. In: Századok, Volume 38, Part 2. 501. o.
  4. Liber ecclessiae Saromberkiensis. Református Egyházi Anyakönyvek 1753-1820. Sáromberki Református Parókia, Sáromberke.
  5. a b Gudenus János József. A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája IV. Budapest. 1998. 106. old.
  6. Református Egyházi Anyakönyvek 1821-1865, 96. old. Sáromberki Református Parókia, Sáromberke
  7. familysearch.org Damokos László gyászjelentése
  8. Nagybánya és Vidéke, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)1915-06-13 / 24. szám
  9. Reform, 1995. január-július (8. évfolyam, 1-19. szám)1995-07-07 / 16. szám
  10. Szimpózium a Teleki család történelmi szerepéről - Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont - Pécs, Universitas u. 2/A. - 2012. október 30.. digitalia.lib.pte.hu. (Hozzáférés: 2017. június 14.)[halott link]

További információk

Commons:Category:Teleki family
A Wikimédia Commons tartalmaz Teleki család témájú médiaállományokat.

Read other articles:

AnnayaPoster resmiGenre Drama Romantis Keluarga PembuatVerona PicturesDitulis olehTeam VeronaSutradara Anurag Vaishnav (Sutradara) Tri Willy R. (Ko-sutradara) Wahid Setyanto (Ko-sutradara) Pemeran Audi Marissa Ridwan Ghany Rama Michael Penggubah lagu temaMahalini, TintinLagu pembukaSisa Rasa — MahaliniLagu penutupSisa Rasa — MahaliniPenata musikJoel ChristianNegara asalIndonesiaBahasa asliBahasa IndonesiaJmlh. musim1Jmlh. episode21 (daftar episode)ProduksiProduser eksekutifTitin Su...

 

Fabio Borini Informasi pribadiNama lengkap Fabio Borini[1]Tanggal lahir 29 Maret 1991 (umur 32)Tempat lahir Bentivoglio, ItaliaTinggi 180 cm (5 ft 11 in)[2]Posisi bermain SayapInformasi klubKlub saat ini Fatih KaragümrükNomor 16Karier junior2001–2007 Bologna2007–2009 ChelseaKarier senior*Tahun Tim Tampil (Gol)2009–2011 Chelsea 4 (0)2011 → Swansea City (pinjaman) 9 (6)2011–2012 Parma 0 (0)2011–2012 → AS Roma (pinjaman) 24 (9)2012–2015 Live...

 

Account of the rise of Rome by Polybius This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: The Histories Polybius – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (November 2013) (Learn how and when to remove this template message) An early printed edition of The Histories Polybius' Histories (Greek: Ἱστ�...

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada November 2022. Ewa SerwaEwa Serwa pada 2007Lahir7 Oktober 1956 (umur 67)Kraków, PolandiaPekerjaanPemeranTahun aktif1978–kini Ewa Serwa (lahir 7 Oktober 1956) adalah seorang pemeran asal Polandia.[1] Ia tampil dalam lebih dari 45 film dan acara t...

 

2001 studio album by The Dismemberment PlanChangeStudio album by The Dismemberment PlanReleasedOctober 23, 2001Recorded2001StudioInner Ear StudiosGenre Indie rock post-punk revival post-hardcore math rock Length47:12LabelDeSoto RecordsProducerChad Clark, J. RobbinsThe Dismemberment Plan chronology Juno & The Dismemberment Plan(2001) Change(2001) A People's History of The Dismemberment Plan(2003) Change is the fourth studio album by The Dismemberment Plan. It was released on Octobe...

 

Adrien Regattin Informasi pribadiNama lengkap Adrien RegattinTanggal lahir 22 Agustus 1991 (umur 32)Tempat lahir Sète, PrancisTinggi 166 m (545 ft)Posisi bermain Gelandang kananInformasi klubKlub saat ini ToulouseNomor 17Karier senior*Tahun Tim Tampil (Gol)2009– Toulouse 16 (2) * Penampilan dan gol di klub senior hanya dihitung dari liga domestik dan akurat per 19 Februari 2012 (2012-02-19) Adrien Regattin (lahir 22 Agustus 1991 di Sète) merupakan pemain sepak bo...

Fernando Benatti Benatti alla Ternana nella stagione 1973-1974 Nazionalità  Italia Altezza 170 cm Peso 67 kg Calcio Ruolo Difensore, centrocampista Termine carriera 1979 Carriera Giovanili 1960-1961 Mirandolese Squadre di club1 1961-1963 Mirandolese33 (2)1963-1969 Messina133 (0)1969-1975 Ternana196 (4)1975-1976 Arezzo36 (1)1976-1977 Paganese14 (0)1978-1979 Reggina11 (1) 1 I due numeri indicano le presenze e le reti segnate, per le sole partite di camp...

 

For related races, see 1972 United States gubernatorial elections. 1972 Delaware gubernatorial election ← 1968 November 7, 1972 1976 →   Nominee Sherman W. Tribbitt Russell W. Peterson Party Democratic Republican Popular vote 117,274 109,583 Percentage 51.27% 47.91% County results Tribbitt:      50–60%      60–70% Peterson:      50–60% Governor before election Russell W. Peterson ...

 

Barcellona Pozzo di GottoKomuneComune di Barcellona Pozzo di GottoNegaraItaliaWilayahSisiliaProvinsiMessina (ME)Pemerintahan • Wali kotaCandeloro NaniaLuas • Total58,89 km2 (2,274 sq mi)Ketinggian60 m (200 ft)Populasi (31 December 2008) • Total41.549 • Kepadatan7,1/km2 (18/sq mi)DemonimBarcellonesiZona waktuUTC+1 (CET) • Musim panas (DST)UTC+2 (CEST)Kode pos98051Kode area telepon090Santo/a Pelindung...

Kirchardtcomune Kirchardt – Veduta LocalizzazioneStato Germania Land Baden-Württemberg DistrettoStoccarda CircondarioHeilbronn TerritorioCoordinate49°12′N 8°59′E / 49.2°N 8.983333°E49.2; 8.983333 (Kirchardt)Coordinate: 49°12′N 8°59′E / 49.2°N 8.983333°E49.2; 8.983333 (Kirchardt) Altitudine227 m s.l.m. Superficie21,50 km² Abitanti5 492[1] (2006-09-30) Densità255,44 ab./km² Altre informazioniCod. pos...

 

Questa voce o sezione sull'argomento centri abitati della Spagna non cita le fonti necessarie o quelle presenti sono insufficienti. Puoi migliorare questa voce aggiungendo citazioni da fonti attendibili secondo le linee guida sull'uso delle fonti. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Sariegoscomune Sariegos – Veduta LocalizzazioneStato Spagna Comunità autonoma Castiglia e León Provincia León TerritorioCoordinate42°38′51″N 5°37′53.04″W / &...

 

General chemical structure of a selone In chemistry, a selone (also known as a selenoketone) is the structural analog of a ketone where selenium replaces oxygen. Selenium-77 is one of the isotopes of selenium that is stable and naturally occurring, so selenoketone-containing chemicals can be analyzed by nuclear magnetic resonance spectroscopy (NMR). Selones can be used as chiral derivatizing agents for 77Se-NMR.[1] Chiral oxazolidineselones can be used for stereoselective control of a...

Political party in Ukraine Kernes Bloc — Successful Kharkiv Блок Кернеса — Успішний ХарківLeaderIhor TerekhovFounderHennadiy KernesFoundedearly 2020 (2020)Registered12 April 2016 (2016-04-12) (Unitary European Ukraine)17 October 2019 (2019-10-17) (Kernes Bloc — Successful Kharkiv)Merger ofRevivalHeadquartersSkrypnika St. 4 Kharkiv. 61057IdeologyKharkiv regionalismDecentralizationPolitical positionCentreNational af...

 

森川智之配音演员本名同上原文名森川 智之(もりかわ としゆき)罗马拼音Morikawa Toshiyuki昵称モリモリ[1]、帝王[1]国籍 日本出生 (1967-01-26) 1967年1月26日(57歲) 日本東京都品川區[1](神奈川縣川崎市[2]、橫濱市[3]成長)职业配音員、旁白、歌手、藝人音乐类型J-POP出道作品外國人取向的日語教材代表作品但丁(Devil May Cry)D-boy(宇宙騎...

 

莎拉·阿什頓-西里洛2023年8月,阿什頓-西里洛穿著軍服出生 (1977-07-09) 1977年7月9日(46歲) 美國佛羅里達州国籍 美國别名莎拉·阿什頓(Sarah Ashton)莎拉·西里洛(Sarah Cirillo)金髮女郎(Blonde)职业記者、活動家、政治活動家和候選人、軍醫活跃时期2020年—雇主內華達州共和黨候選人(2020年)《Political.tips》(2020年—)《LGBTQ國度》(2022年3月—2022年10月)烏克蘭媒�...

Військово-музичне управління Збройних сил України Тип військове формуванняЗасновано 1992Країна  Україна Емблема управління Військово-музичне управління Збройних сил України — структурний підрозділ Генерального штабу Збройних сил України призначений для планува...

 

BerbahKapanewonNegara IndonesiaProvinsiDaerah Istimewa YogyakartaKabupatenSlemanPemerintahan • PanewuTri Akhmeriyadi, S.P., M.Si.Kode Kemendagri34.04.08 Kode BPS3404080 Luas2.299 HaDesa/kelurahan4 Berbah (bahasa Jawa: ꦧꦼꦂꦧꦃ, translit. Berbah) adalah sebuah kapanéwon di Kabupaten Sleman, Daerah Istimewa Yogyakarta. Lokasi ibu kota Kapanéwon Berbah berada di 7.80254‘ LS dan 110.44290‘ BT. Alamat kantor Kapanéwon Berbah di Padukuhan Sanggrahan, Kaluraha...

 

Lensa dapat dianggap sebagai lensa tipis jika ketebalannya jauh lebih kecil daripada jari-jari kelengkungan permukaannya (d ≪ |R1| dan d ≪ |R 2|). Dalam optik, 'lensa tipis adalah lensa dengan ketebalan (jarak sepanjang sumbu optik antara dua permukaan lensa) yang dapat diabaikan dibandingkan dengan jari-jari kelengkungan permukaan lensa. Lensa yang ketebalannya tidak dapat diabaikan terkadang disebut lensa tebal. approksimasi lensa tipis mengabaikan efek optik karena ...

Guinean footballer Oumar Kalabane Kalabane with Guinea in November 2006Personal informationDate of birth (1981-04-08) 8 April 1981 (age 43)[1]Place of birth Conakry, GuineaHeight 1.91 m (6 ft 3 in)Position(s) Left-back, centre-backSenior career*Years Team Apps (Gls)1998 Hirondelles de Conakry (0)1999 Étoile de Guinée (0)2000–2005 Étoile Sahel 81 (3)2005–2007 Auxerre 20 (0)2007–2011 Manisaspor 90 (3)2011–2012 Dhafra 13 (3)2012–2014 Gabala 30 (2)Internat...

 

تميمة بطولة يورو 2012. ألبارت تميمة بطولة ألمانيا 2024 التميمة أو التعويذة (بالإنجليزية: mascot)‏ هي عبارة عن مجسم أو دمية لشخص أو لحيوان أو لكائن يستخدم كشعار للبطولات الرياضية، تستخدم التمائم في البطولات الرياضية عموماً لأغراض الترويج والتسويق وإطفاء جو من المرح والبهجة بين ال...