A magyar labdarúgó-válogatott 2013. szeptember 6-i mérkőzése

Románia–Magyarország
Kiírás:
2014-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező
A mérkőzés végeredménye
Románia Magyarország
Románia Magyarország
30
A mérkőzés adatai
Dátum2013. szeptember 6.
StadionNemzeti Stadion
VárosBukarest
JátékvezetőAlberto Undiano Mallenco (spanyol)
Nézőszám41 405

 ← HUN–CZEHUN–EST → 

A magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki-selejtező mérkőzése Románia ellen, 2013. szeptember 6-án. A találkozó végeredménye 3–0 lett a román csapat javára.

Előzmények

A magyar labdarúgó-válogatott 2012. szeptember 7-én kezdte meg szereplését a 2014-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőjének D csoportjában. Andorrában 5–0-s győzelmet arattak. Négy nappal később Hollandia látogatott Budapestre, és ért el könnyed győzelmet (1–4). A szeptemberben elért három pont után az októberi két selejtezőn hat pontot várt el a csapattól a közvélemény, valamint a szurkolók is. Ezt végül sikerült teljesíteni (Észtország ellen 1–0, Törökország ellen 3–1).

2013 márciusában újabb két selejtezőt játszott le a csapat. Az elsőn, március 22-én Budapesten 2–2-s döntetlen a románok ellen, majd négy nappal később szintén pontosztozkodás, ezúttal a törökök otthonában (1–1).

„Természetesen igazi sportemberhez illően győzelemre szeretnénk játszani, de tudjuk, rendkívül nehéz egy magyar válogatottnak Bukarestben. Kiegyensúlyozott a két csapat, az eddigi három év legjobb játéka kellene a három ponthoz. (...) A tradícióinkat, történelmünket illetően bármikor lépünk fel Bukarestben, mindig nehéz dolgunk van. A legtöbb esetben nem jártunk sikerrel, most sok év után újra nyerni szeretnénk. A csoport második helyéhez elsősorban erre lenne szükségünk. Tudjuk, hogy a románok fegyelmezett csapatjátékot képviselnek, ezért nem könnyű a helyzetünk.”

Egervári Sándor, Magyarország szövetségi kapitánya.[1]

Románia hasonló eredményeket ért el ezidáig a vb-selejtező D csoportjában. Ők Andorra ellen 4–0-ra, Észtország ellen 2–0-ra, Törökország ellenében pedig 1–0-ra győztek. A román válogatott szintén csak a holland csapat ellen kapott ki ezidáig, azonban tőlük két súlyos vereséget szenvedtek el (hazai pályán 1–4, idegenben 0–4).

„Elméletben egy döntetlen esetén is maradna esélyünk a második hely megszerzésére, de a győzelemre törekszünk. Akárhogy is nézzük, Törökországot meg kell vernünk. Tisztában vagyok a mérkőzés fontosságával, de ez akkor is csak egy futballmeccs, amelyet élvezni kell – ahogy Jenei Imre is tanította nekünk. Romániát fogjuk képviselni 50 ezer szurkoló előtt. Úgy kell küzdenünk, mint a kutyáknak, de úriemberként, szép játékot játszva. (...) Nehéz összecsapásra számítunk egy olyan ellenféllel, amely az utóbbi időkben rohamosan fejlődik. Sorsdöntő lehet a találkozó. Még nem döntöttem el, kik fognak szerepelni a kezdőcsapatban.”

Victor Pițurcă, Románia szövetségi kapitánya.[2]

A két válogatott egymás mögött helyezkedett el a D csoport tabelláján a találkozót megelőzően, Magyarország egy ponttal előzte meg Romániát.

 Románia Szakasz  Magyarország
Ellenfél Eredmény D csoport Ellenfél Eredmény
 Észtország 2–0 (i) 1. forduló  Andorra 5–0 (i)
 Andorra 4–0 (o) 2. forduló  Hollandia 1–4 (o)
 Törökország 1–0 (i) 3. forduló  Észtország 1–0 (i)
 Hollandia 1–4 (o) 4. forduló  Törökország 3–1 (o)
 Magyarország 2–2 (i) 5. forduló  Románia 2–2 (o)
 Hollandia 0–4 (i) 6. forduló  Törökország 1–1 (i)
A D csoport állása a találkozót megelőzően
Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
 Hollandia 6 6 0 0 20 2 +18 18
 Magyarország 6 3 2 1 13 8 +5 11
 Románia 6 3 1 2 10 10 0 10
 Törökország 6 2 1 3 7 7 0 7
 Észtország 6 2 0 4 3 9 –6 6
 Andorra 6 0 0 6 0 17 –17 0

Az eredmények az adott csapat szempontjából szerepelnek.

Helyszín

A találkozót a bukaresti Nemzeti Stadionban (románul: Arena Națională) játszották. Itt rendezi hazai mérkőzéseit a román nemzeti csapat, valamint a kupadöntőket, illetve szuperkupa-döntőket is itt vívják a klubcsapatok.

Az arénát 2011. szeptember 6-án nyitották meg, befogadóképessége 55 611 fő. Az első hivatalos mérkőzés egy Románia–Franciaország Európa-bajnoki-selejtező volt (0–0). 2012. május 9-én itt rendezték az Atlético MadridAthletic Bilbao Európa liga-döntőt (3–0). A stadion jelenlegi nézőcsúcsát 2012. október 16-án érték el, ekkor 53 329 néző volt kíváncsi a hollandok elleni vb-selejtezőre (1–4).

A román–magyar vb-selejtező előtt kicserélték az aréna gyepszőnyegét.[3]

Keretek

 megjegyzés: A táblázatokban szereplő adatok a mérkőzés előtti állapotnak megfelelőek.

Victor Pițurcă, Románia szövetségi kapitánya, két körben hirdette ki a magyarok, illetve a törökök elleni keretét. Először, augusztus 22-én, a keret idegenlégiósainak névsorát hozta nyilvánosságra.[4] Piţurcă augusztus 30-án véglegesítette a csapatot.[5]


Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, augusztus 26-án hirdette ki huszonnégy főből álló keretét a románok, valamint az észtek elleni mérkőzésre.[6] A keretben három játékos volt található, akik korábban még nem léptek pályára a nemzeti csapatban, ők: Fiola Attila, Gyömbér Gábor és Megyeri Balázs. Szeptember 1-jén sérülés miatt kikerült a csapatból Mészáros Norbert, helyére a Haladás védőjét, a szintén újonc, Devecseri Szilárdot hívta be a kapitány.[7] Kovács István eredetileg csak az észtek ellen lépett volna pályára, azonban szeptember 5-én az U21-es válogatott Eb-selejtezőjén kulcscsonttörést szenvedett.[8]

A mérkőzés

A találkozót a román Nemzeti Stadionban rendezték, magyar idő szerinti 20 órás kezdéssel, ahová hozzávetőlegesen 3000 magyar szurkoló hangosan szurkolva utazott el, amellyel nagy terjedelemben foglalkoztak a magyar és román lapok is.[9]

Másfél perc után szerezte meg a vezetést a hazai csapat, Guzmics Richárd vesztette el a labdát a saját térfelén, amit Ciprian Marica a tizenhatos vonaláig vezetett, majd a kapuba lőtt, 1–0. A tizennegyedik percben Korcsmár Zsolt kapott sárga lapot. A harmincegyedik percben növelte előnyét Románia, Mihai Pintilii körülbelül huszonöt méterről talált be a magyarok kapujába, 2–0. A negyvenedik percben született meg az első félidő legveszélyesebb magyar lövése, ekkor Hajnal Tamás távoli "bombáját" fogta a román kapus. Az első félidő hosszabbításában Lipták Zoltánnak mutatta fel a sárga lapot a játékvezető. A szünetre 2–0-s hazai előnnyel vonultak a csapatok. Az ötvenedik percben Alexandru Bourceanu, míg a hatvanadikban Vanczák Vilmos kapott sárga lapot. Ezután a találkozó végéig kisebb-nagyobb helyzetek jellemezték a mérkőzést. A nyolcvannyolcadik percben megszületett a találkozó utolsó gólja, Cristian Tănase a tizenhatosról lőtt a hálóba, ezáltal beállítva a 3–0-s végeredményt.[10]

„Nagyon csalódottak vagyunk, mert nem erre számítottunk a mérkőzés előtt. (...) Sajnos a lehető legrosszabbul, egy súlyos egyéni hiba után kapott góllal kezdtük a mérkőzést, és ez nagyban meghatározta a meccs további alakulását. Több játékos is van a csapatba, aki nincs hozzászokva az ilyen hangulatú, kiélezett mérkőzésekhez, de nem akarom erre fogni a vereséget, ezúttal minden csapatrészben felülmúltak bennünket a hazaiak. Innen már nagy bravúrra lenne szükség ahhoz, hogy elérünk a második helyet. Nem lesz könnyű felrázni a csapatot az észtek elleni mérkőzésre, tovább nehezíti a dolgunkat, hogy Korcsmár eltiltás miatt nem játszhat, és vannak sérültjeink is. Csalódást okoztunk a szurkolóinknak, de hiszek benne, hogy jövő kedden sikerül javítanunk.”

Egervári Sándor[11]

„Egy boldog, szép este volt ez számunkra, de éppen így örültem az észtek és a törökök legyőzése után is. (...) A mai mérkőzés egész Románia számára különleges jelentőséggel bírt, velünk volt az egész ország. Hatalmas győzelmet arattunk, amely megnyitja az utat a pótselejtezők felé. Játékosaimé a győzelem, fantasztikusan futballoztak és mindenben az ellenfél fölé nőttek. A törökök elleni mérkőzés nem lesz könnyű, sőt, végtelenül nehezebb, mint a magyarok ellen. Remek játékosaik vannak, remek szövetségi kapitánnyal bírnak. Ha őket megverjük, kilencven-kilencvenöt százalékos eséllyel elérjük a pótselejtezőt. Óriási volt a hangulat, kivéve a mérkőzés előtt a magyar himnusz közben. Mondhatni négy pontot szereztünk, fontos ugyanis a három szerzett gól is. Marica nagy mérkőzése volt ez, Pintilii is nagyszerűen futballozott.”

Victor Piţurcă[12]

Az összeállítások

Románia  3 – 0  Magyarország
Marica Gól : 2' 2'
Pintilii Gól : 31' 31'
Tănase Gól : 88' 88'
Bourceanu Sárga lap 50'
(2 – 0)
Jegyzőkönyv
Sárga lap 14' Korcsmár
Sárga lap 45+2' Lipták
Sárga lap 60' Vanczák
Nemzeti Stadion, Bukarest
Nézőszám: 41 405
Játékvezető: Alberto Undiano Mallenco (spanyol)

Csapatszínek Csapatszínek Csapatszínek
Csapatszínek
Csapatszínek
 
Románia
Csapatszínek Csapatszínek Csapatszínek
Csapatszínek
Csapatszínek
 
Magyarország

Használt rövidítések (magyar rövidítés – angol rövidítés – poszt):

ROMÁNIA:
KA 12 Ciprian Tătărușanu
JV 2 Alexandru Mățel
KV 15 Dorin Goian
KV 6 Vlad Chiricheș
BV 3 Răzvan Raț Csapatkapitány
VKP 5 Alexandru Bourceanu Sárga lap 50'
VKP 8 Mihai Pintilii
JSZ 11 Gabriel Torje lecserélve 58'
TKP 19 Bogdan Stancu
BSZ 20 Alexandru Maxim lecserélve 64'
CS 9 Ciprian Marica lecserélve 79'
Cserék:
KA 1 Bogdan Lobonț
V 4 Srdjan Luchin
KP 7 Adrian Popa becserélve 64'
KP 10 Cristian Tănase becserélve 58'
V 13 Paul Papp
V 14 Iasmin Latovlevici
KP 16 Ovidiu Hoban becserélve 79'
V 17 Valerică Găman
CS 18 Marius Alexe
V 21 Dragoș Grigore
CS 22 Gheorghe Bucur
KA 23 Silviu Lung
Vezetőedző:
Románia Victor Pițurcă
MAGYARORSZÁG:
KA 1 Bogdán Ádám
JV 3 Vanczák Vilmos Sárga lap 60'
KV 23 Lipták Zoltán Sárga lap 45+2'
KV 2 Guzmics Richárd
BV 4 Kádár Tamás
VKP 8 Varga József lecserélve 68'
VKP 21 Korcsmár Zsolt Sárga lap 14' lecserélve 34'
JSZ 10 Koman Vladimir lecserélve 85'
TKP 13 Böde Dániel
BSZ 7 Dzsudzsák Balázs Csapatkapitány
CS 9 Szalai Ádám
Cserék:
KA 12 Király Gábor
KP 5 Elek Ákos
V 6 Laczkó Zsolt
CS 11 Németh Krisztián
V 14 Fiola Attila
KP 15 Lovrencsics Gergő becserélve 68'
V 16 Gyömbér Gábor
V 17 Devecseri Szilárd
CS 18 Szabics Imre becserélve 85'
KP 19 Szakály Péter
KP 20 Hajnal Tamás becserélve 34'
KA 22 Megyeri Balázs
Vezetőedző:
Magyarország Egervári Sándor

Asszisztensek:
Roberto Díaz Pérez (spanyol) (partvonal)
Pau Cebrian Devis (spanyol) (partvonal)
Negyedik játékvezető:
Carlos Clos Gomez (spanyol)

Statisztika

Románia   Magyarország
3 Gólok 0
16 Összes lövés 7
7 Kapura lövések 1
43,75% Lövéspontosság 14,28%
6 Szögletek 3
16 Szabálytalanságok 14
1 Sárga lapok 3
0 Piros lapok 0
További eredmények
2013. szeptember 6. Törökország  5–0  Andorra
2013. szeptember 6. Észtország  2–2  Hollandia
Tabella a mérkőzés után
Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
 Hollandia 7 6 1 0 22 4 +18 19
 Románia 7 4 1 2 13 10 +3 13
 Magyarország 7 3 2 2 13 11 +2 11
 Törökország 7 3 1 3 12 7 +5 10
 Észtország 7 2 1 4 5 11 –6 7
 Andorra 7 0 0 7 0 22 –22 0

Örökmérleg a mérkőzés után

Magyarország   Románia
11 Győzelem 6
6 Döntetlen 6
47 Gólok 28
39/69 Pontok 24/69
56,52% % 34,78%

Összes mérkőzés

      Győzelem       Döntetlen       Vereség

No. Dátum Helyszín Nézőszám Mérkőzés Eredmény Gólszerző(k)
1. (196.) 1936. 10. 04. Bukarest 35 000 barátságos Románia–Magyarország 1–2 (1–0) Bindea Gól : 22' 22' és Lázár Gól : 65' 65', Toldi Gól : 83' 83'
2. (224.) 1939. 10. 22. Bukarest 32 000 barátságos Románia–Magyarország 1–1 (0–0) Spielmann Gól : 78' 78' és Tóth Mátyás Gól : 76' 76'
3. (229.) 1940. 05. 19. Budapest, Üllői út 20 000 barátságos Magyarország–Románia 2–0 (0–0) Sárosi Gól : 73' 73', Gyetvai Gól : 75' 75'
4. (247.) 1945. 09. 30. Budapest, Üllői út 35 000 barátságos Magyarország–Románia 7–2 (5–2) Hidegkuti Gól : 8' 8' Gól : 86' 86', Puskás Gól : 15' 15' Gól : 66' 66', Zsengellér Gól : 25' 25', Rudas Gól : 32' 32' (11-esből), Nyers Gól : 39' 39'
5. (257.) 1947. 10. 12. Bukarest 35 000 Balkán-bajnokság Románia–Magyarország 0–3 (0–2) Egresi Gól : 21' 21', Puskás Gól : 35' 35' Gól : 74' 74'
6. (262.) 1948. 06. 06. Újpest, Megyeri út 45 000 Balkán-bajnokság Magyarország–Románia 9–0 (2–0) Mészáros Gól : 30' 30' Gól : 46' 46', Egresi Gól : 43' 43' Gól : 60' 60' Gól : 71' 71', Puskás Gól : 57' 57' Gól : 87' 87', Kocsis Gól : 66' 66' Gól : 84' 84'
7. (265.) 1948. 10. 24. Bukarest 48 000 Balkán-bajnokság Románia–Magyarország 1–5 (0–1) Perényi-Pecsovszky Gól : 77' 77' és Puskás Gól : 44' 44' Gól : 63' 63' Gól : 84' 84', Deák Gól : 50' 50' Gól : 68' 68'
8. (289.) 1952. 07. 15. Turku 14 000 Olimpiai-selejtező Magyarország–Románia 2–1 (1–0) Czibor Gól : 22' 22', Kocsis Gól : 73' 73' és Suru Gól : 86' 86'
9. (312.) 1954. 09. 19. Budapest, Népstadion 93 000 barátságos Magyarország–Románia 5–1 (3–1) Kocsis Gól : 20' 20' Gól : 35' 35', Hidegkuti, Gól : 44' 44' Gól : 53' 53', Budai II Gól : 68' 68' és Ozon Gól : 24' 24'
10. (358.) 1958. 10. 26. Bukarest 100 000 barátságos Románia–Magyarország 1–2 (1–0) Dinulescu Gól : 30' 30' és Vasas Gól : 72' 72', Tichy Gól : 78' 78'
11. (466.) 1972. 04. 29. Budapest, Népstadion 68 585 Eb-negyeddöntő Magyarország–Románia 1–1 (1–0) Branikovits Gól : 10' 10' és Szatmári Gól : 55' 55'
12. (468.) 1972. 05. 14. Bukarest 75 000 Eb-negyeddöntő Románia–Magyarország 2–2 (1–2) Dobrin Gól : 14' 14', Neagu Gól : 81' 81' és Szőke Gól : 5' 5', Kocsis Gól : 36' 36'
13. (469.) 1972. 05. 17. Belgrád 55 000 Eb-negyeddöntő Magyarország–Románia 2–1 (1–1) Kocsis Gól : 26' 26', Szőke Gól : 87' 87' és Neagu Gól : 33' 33'
14. (555.) 1981. 05. 13. Budapest, Népstadion 62 000 vb-selejtező Magyarország–Románia 1–0 (1–0) Fazekas Gól : 18' 18'
15. (558.) 1981. 09. 23. Bukarest 75 000 vb-selejtező Románia–Magyarország 0–0
16. (727.) 1998. 10. 14. Budapest, Népstadion 30 000 Eb-selejtező Magyarország–Románia 1–1 (0–0) Hrutka Gól : 83' 83' és Dinu Gól : 50' 50'
17. (733.) 1999. 06. 05. Bukarest 25 000 Eb-selejtező Románia–Magyarország 2–0 (2–0) Ilie Gól : 2' 2', Munteanu Gól : 15' 15'
18. (752.) 2001. 06. 02. Bukarest 20 526 vb-selejtező Románia–Magyarország 2–0 (1–0) Niculae Gól : 5' 5' Gól : 53' 53'
19. (756.) 2001. 09. 05. Budapest, Népstadion 6 000 vb-selejtező Magyarország–Románia 0–2 (0–2) Ilie Gól : 11' 11', Niculae Gól : 27' 27'
20. (781.) 2004. 02. 21. Nicosia 1 200 barátságos Magyarország–Románia 0–3 (0–1) Mihut Gól : 11' 11', Dănciulescu Gól : 89' 89', CaramarinGól : 90+2' 90+2'
21. (841.) 2009. 08. 12. Budapest, Puskás Ferenc Stadion 14 000 barátságos Magyarország–Románia 0–1 (0–1) Ghioane Gól : 42' 42'
22. (877.) 2013. 03. 22. Budapest, Puskás Ferenc Stadion zárt kapuk mögött vb-selejtező Magyarország–Románia 2–2 (1–0) Vanczák Gól : 16' 16', Dzsudzsák Gól : 71' 71' (11-esből) és Mutu Gól : 68' 68' (11-esből), Chipciu Gól : 90+2' 90+2'
23. (881.) 2013. 09. 06. Bukarest, Arena Națională 41 405 vb-selejtező Románia–Magyarország 3–0 (2–0) Marica Gól : 2' 2', Pintilii Gól : 31' 31', Tănase Gól : 88' 88'
24. (890.) 2014. 10. 11. Bukarest, Arena Națională 54 000 Eb-selejtező Románia–Magyarország 1–1 (1–0) Rusescu Gól : 45' 45' és Dzsudzsák Gól : 82' 82'
25. (897.) 2015. 09. 04. Budapest, Groupama Aréna 22 060 Eb-selejtező Magyarország–Románia 0–0

Magyar gólszerzők sorrendje, szerzett találatok szerint rendezve: Puskás (9 gól), Kocsis Sándor (5 gól), Egresi, Hidegkuti (4-4 gól), Mészáros, Deák, Szőke, Kocsis Lajos, Dzsudzsák (2-2 gól), Lázár, Toldi, Tóth Mátyás, Sárosi, Gyetvai, Zsengellér, Rudas, Nyers, Perényi-Pecsovszky, Czibor, Budai II, Vasas, Tichy, Branikovits, Fazekas, Hrutka, Vanczák (1-1 gól)


Jegyzetek

  1. Egervári: Az elmúlt három év legjobb játéka kell a sikerhez”, nemzetisport.hu, 2013. szeptember 5. (Hozzáférés: 2013. szeptember 6.) 
  2. Román-magyar: A döntetlen is jó lehet, de győzelemre törünk - Piturca”, nemzetisport.hu, 2013. szeptember 5. (Hozzáférés: 2013. szeptember 6.) 
  3. Impozáns, de drága - itt játssza vb-selejtezőjét a válogatott”, nemzetisport.hu, 2013. szeptember 6. (Hozzáférés: 2013. szeptember 6.) 
  4. Piturca nem számít Mutura”, mlsz.hu, 2013. augusztus 22.. [2013. augusztus 27-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. szeptember 6.) 
  5. Román-magyar: Marica van, Mutu nincs - román keret”, nemzetisport.hu, 2013. augusztus 30. (Hozzáférés: 2013. szeptember 6.) 
  6. Egervári Sándor kihirdette a románok és az észtek elleni keretet”, mlsz.hu, 2013. augusztus 26.. [2013. augusztus 31-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. szeptember 6.) 
  7. Devecseri Szilárd is a keretben”, mlsz.hu, 2013. szeptember 1.. [2013. szeptember 7-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. szeptember 6.) 
  8. Videoton: Kovácsot műteni kell, több hét kihagyásra számíthat”, nemzetisport.hu, 2013. szeptember 6. (Hozzáférés: 2013. szeptember 6.) 
  9. Vonattal a bukaresti pokolba: könnygáz és egy betojt magyar csapat”, pecsiujsag.hu. [2013. szeptember 15-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. szeptember 8.) 
  10. Horog László, Matók János: Szomorú valóság a román-magyar vb-selejtezőn (PHP). feol.hu. Fejér Megyei Hírlap, 2013. szeptember 6. [2013. szeptember 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. szeptember 7.)
  11. Nem volt esélyünk a pontszerzésre Bukarestben”, mlsz.hu, 2013. szeptember 6.. [2013. szeptember 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. szeptember 6.) 
  12. Válogatott: Nem szabad megkérdőjelezni az előrelépést - Egervári”, nemzetisport.hu, 2013. szeptember 6. (Hozzáférés: 2013. szeptember 6.) 

Források

További információk

Kapcsolódó szócikkek

Read other articles:

Kebenaran artikel ini dipertanyakan. Kemungkinan isinya berupa hoaks. Harap verifikasi sumber tepercaya yang digunakan di artikel atau bagian-bagiannya, serta tambahkan sumber tepercaya pada klaim yang tidak ada rujukannya. Jika rujukannya tidak tepercaya, cobalah mengusulkan artikel ini untuk dihapus dan/atau menghapus bagian yang dipertanyakan. Jika halaman ini terang-terangan merupakan hoaks, tambahkan {{db-hoax}} agar dapat dihapus dengan cepat. Silakan bicarakan halam...

 

Puerto Rican tennis player In this Spanish name, the first or paternal surname is Puig and the second or maternal family name is Marchán. Monica PuigPuig at the 2019 French OpenFull nameMonica Puig MarchánCountry (sports) Puerto RicoResidenceChicago, Illinois, U.S.Born (1993-09-27) September 27, 1993 (age 30)San Juan, Puerto RicoHeight1.70 m (5 ft 7 in)Turned pro2010Retired2022PlaysRight-handed (two-handed backhand)CoachDorian DescloixPrize mo...

 

العلاقات الروسية الكورية الشمالية   كوريا الشمالية   روسيا تعديل مصدري - تعديل   العلاقات الروسية الكورية الشمالية (هانغل: 로씨야련방-조선민주주의인민공화국 관계) (بالروسية: Российско-северокорейские отношения)‏ هي علاقات ثنائية بين روسيا وكوريا الشمالية. أقيمت أو�...

Medical school in West Des Moines, Iowa This article is about the current day medical school. For the defunct school that closed in 1929, see Des Moines University (1865–1929). Des Moines UniversityFormer namesDr. S.S. Still College and Infirmary of Osteopathy & Surgery (1898–1905)Still College (1905–1958)College of Osteopathic Medicine and Surgery (1958–1980)University of Osteopathic Medicine and Health Sciences (1980–1999)TypePrivate medical schoolEstablished1898 (189...

 

SKJ (Seleb Kota Jogja)Poster filmSutradaraLakondeProduserChand Parwez ServiaDitulis olehTamidiaPemeranJuan Rangga SKJTama SKJBagus SKJCinta LauraNindyLala KarmelaFandy ChristianAndy /rifJaja MihardjaButet KertaradjasaKhalifa HisyamSita NursantiRico VeraldKris HattaVanessa AngelIrfan HakimHanung BramantyoVagetoz BandNumata BandEpy KusnandarUdin NgangaNaratorCinta LauraPenata musikCandilSinematograferHalaston PakpahanPenyuntingCesa David LuckmansyahDistributorKharisma Starvision PlusTangg...

 

Dutton is a civil parish in Ribble Valley, Lancashire, England, located to the northeast of Ribchester. The parish is rural, with the River Ribble running to the south. It contains 15 buildings that are recorded in the National Heritage List for England as designated listed buildings. These mainly consist of houses with related structures, or farm buildings, but there are also a church, a bridge and two cross bases. Key Map all coordinates using OpenStreetMap Download coordinates as: KM...

Pour les articles homonymes, voir Alexandre Ier. Alexandre IerАлександр I Alexandre Ier en 1817, peint par George Dawe. Titre Empereur de Russie 23 mars 1801 – 1er décembre 1825(24 ans, 8 mois et 8 jours) Couronnement 15 septembre 1801 Président du Conseil Alexandre VorontsovAdam Jerzy CzartoryskiAndreï BudbergNikolaï RoumiantsevNikolaï SaltykovPiotr Lopoukhine Prédécesseur Paul Ier Successeur Nicolas Ier Roi de Pologne 9 juin 1815 – 1er décembre 1825(10&#...

 

Почтовая карточка Отрасль почта Заменил Offene Karte[d] Собрание работ Всемирный музей[1] и Netherlands Photo Museum[d][1]  Медиафайлы на Викискладе Односторонняя почтовая карточка с оригинальной маркой (Россия, 2006); номинал в 4 рубля 15 копеек соответствует тарифу 2006 года Почт...

 

Questa voce o sezione sull'argomento centri abitati della Lombardia non cita le fonti necessarie o quelle presenti sono insufficienti. Puoi migliorare questa voce aggiungendo citazioni da fonti attendibili secondo le linee guida sull'uso delle fonti. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. CiliverghefrazioneCiliverghe – VedutaLa chiesa parrocchiale dedicata a San Filippo Neri LocalizzazioneStato Italia Regione Lombardia Provincia Brescia Comune Mazzano Terri...

Cake from Abruzzo, Italy This article relies largely or entirely on a single source. Relevant discussion may be found on the talk page. Please help improve this article by introducing citations to additional sources.Find sources: Parrozzo – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (April 2024) ParrozzoCourseDessertPlace of originItalyRegion or stateAbruzzoMain ingredientsSugar, eggs, semolina, almonds, orange or lemon, dark chocolate Parrozzo (Itali...

 

French rower Lucien MartinetPersonal informationNationalityFrenchBorn1878SportSportRowingClubSociété Nautique de la Marne Medal record Men's rowing Representing  France Olympic Games 1900 Paris Coxed pair European Rowing Championships 1898 Turin Double scull 1900 Paris Coxed pair Lucien Martinet (born 1878, date of death unknown) was a French rower who competed in the 1900 Summer Olympics.[1] He was a member of the French club Société Nautique de la Marne and his team won the...

 

14th-century battle in India Mongol invasion of India, 1306Part of Mongol invasions of IndiaDate1306LocationRavi River bank29°23′N 76°58′E / 29.39°N 76.97°E / 29.39; 76.97Result Delhi Sultanate's victory Mongol forces repulsed in North Western India.Territorialchanges Mongol territories of Kabul, Ghazni, Kandahar, and Garmsir raided and Plundered by the Delhi army as a part of Counter offensive.[1]Belligerents Chagatai Khanate Delhi SultanateCommanders...

Disambiguazione – Se stai cercando altri significati, vedi Settala (disambigua). Settalacomune Settala – Veduta LocalizzazioneStato Italia Regione Lombardia Città metropolitana Milano AmministrazioneSindacoMassimo Gianfranco Giordano (Settala Bene Comune) dal 10-06-2024 TerritorioCoordinate45°27′21″N 9°23′31″E45°27′21″N, 9°23′31″E (Settala) Altitudine108 m s.l.m. Superficie17,42 km² Abitanti7 401[1] (31-01-2024)...

 

انقراض العصر الطباشيري الباليوجيني شدة الانقراض البحري خلال دهر البشائر % مليون سنة مضت (H) K–Pg Tr–J P–Tr Late D O–S يبين الرسم البياني الأزرق نسبة واضحة (ليس عدد مطلق) لأجناس الحيوانات البحرية المنقرضة خلال أي فترة زمنية معينة. ولا تمثل جميع الأنواع البحرية، بل فقط التي تحجرت بس�...

 

I tredici spettriTitolo originaleThir13en ghosts Paese di produzioneStati Uniti d'America Anno2001 Durata91 min Genereorrore RegiaSteve Beck SoggettoRobb White, Neal Marshall Stevens SceneggiaturaRichard D'Ovidio, Neal Stevens ProduttoreGilbert Adler, Joel Silver, Robert Zemeckis Casa di produzioneWarner Bros. Pictures, Sony Pictures, Columbia Pictures, Dark Castle Entertainment, TriStar Pictures, Silver Pictures, Universal Pictures Distribuzione in italianoSony Pictures Entertainment Italia ...

Nigerian soup made from goat's head Isi ewuAlternative namesGoat's head soup, spiced goat's headTypemeatPlace of originNigeriaRegion or stateIgbolandMain ingredientsGoat's head Isi ewu (English: Goat's head) // ⓘ is a traditional Igbo dish that is made with a goat's head.[1] It is an Igbo soup similar to spicy cow feet (nkwobi) except that isi ewu is made up of goat head while the latter is made up of cow foot. Some restaurants choose to cook the whole head at once but to reduce...

 

Gambar jarak dekat Za'atar, sebuah campuran dari herbal, wijen dan garam Origanum syriacum, pada musim semi Za'atar[1] (bahasa Arab: زَعْتَر, IPA: [ˈzaʕtar]) adalah sebuah nama generik dari herbal Timur Tengah terkait dari genera Origanum (oregano), Calamintha (basil thyme), Thymus (biasanya Thymus vulgaris, i.e., thyme), dan Satureja (savory).[2] Nama za'atar sendiri paling sering ditujukan kepada Origanum syriacum, yang dianggap beberapa orang adalah hys...

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Desember 2023. Borja Borja dalam seragam ValladolidInformasi pribadiNama lengkap Francisco de Borja Fernández FernándezTanggal lahir 14 Januari 1981 (umur 43)Tempat lahir Ourense, SpanyolTinggi 1,88 m (6 ft 2 in)Posisi bermain Gelandang bertaha...

St. John's ChurchReligionAffiliationChurch of EnglandDistrictDiocese of CarlisleProvinceProvince of YorkStatusActiveLocationLocationBarrow Island, Barrow-in-Furness, Cumbria, EnglandGeographic coordinates54°06′13″N 3°13′42″W / 54.1037°N 3.2282°W / 54.1037; -3.2282 St. John's Church is a church on Barrow Island, Barrow-in-Furness, Cumbria, England. It is a Grade II listed building. The church was built in 1934-1935 of concrete with green slate roofs in a mo...

 

2016 American science fiction film The Black HoleFilm posterDirected byMark Steven GroveWritten byMark DanielsProduced byMeryem ErsozStarringMalcolm McDowellDean CainIzzie SteeleNatalie DistlerCinematographyJon FirestoneMusic byJeremy ChristopherProductioncompaniesBlack Wing DigitalRed Pine StudiosAsgard EntertainmentDistributed byITN DistributionRelease date December 2, 2016 (2016-12-02) Running time111 minutesCountryUnited StatesLanguageEnglish The Black Hole is an American s...