A magyar labdarúgó-válogatott 2013. augusztus 14-i mérkőzése

Magyarország–Csehország
Kiírás:
Barátságos labdarúgó-válogatott mérkőzés
A mérkőzés végeredménye
Magyarország Csehország
Magyarország Csehország
11
A mérkőzés adatai
Dátum2013. augusztus 14.
StadionPuskás Ferenc Stadion
VárosBudapest
JátékvezetőHoward Webb (angol)

 ← HUN–KUWROM–HUN → 

A magyar labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzése Csehország ellen, 2013. augusztus 14-én. A találkozó végeredménye 1–1 lett.

Előzmények

A magyar labdarúgó-válogatottnak a Csehország elleni volt az ötödik mérkőzése a 2013-as esztendőben. Az elsőre február 6-án került sor, Fehéroroszország ellen (barátságos, 1–1). Ezt követte két márciusi világbajnoki-selejtező, először döntetlen hazai pályán Romániával (2–2), majd szintén döntetlent ért el a csapat Törökország ellen, idegenben (1–1). Az ötödik találkozón született meg a válogatott első győzelme, június 6-án Kuvait ellenében (barátságos, 1–0).

„Ez nemcsak egy szimpla tesztmérkőzés számunkra, hanem komoly erőfelmérő, amelyen szeretnénk meghatározó játékot bemutatni még akkor is, ha legutóbb a tavaly júniusi, prágai találkozón ránk erőltették az akaratukat. (...) Szeretnénk ősszel összesen hat tétmérkőzést játszani, ehhez már a csehek ellen is fegyelmezett, jó játékot kell mutatnunk.”

Egervári Sándor, Magyarország szövetségi kapitánya.[1]

Csehország négy mérkőzést játszott a magyarok elleni budapesti összecsapásig 2013-ban. Ezek közül kettőt megnyert, egy döntetlennel, valamint szintén egy találkozó vereséggel végződött számukra.

„Elsősorban nem az eredmény a fontos, de azért nem lényegtelen, mert tudjuk, hogy odahaza nagyítóval figyelik azt is, hogy a barátságos meccseken hogyan szerepelünk. Ugye tudjuk azt is, hogy tavaly a magyar csapat hazai pályán vert meg bennünket, ezért is szeretnénk revánsot venni. Olyan értelemben viszont nem készültünk külön a találkozóra, hogy extra módon kielemezzük a magyarok játékát, hiszen elsősorban magunkra, és arra koncentrálunk, hogy megfelelően felkészüljünk az örmények és az olaszok elleni selejtezőkre. Ettől függetlenül természetesen tisztában vagyunk a magyar csapat képességeivel, a támadósorukból például mindenképpen kiemelném Dzsudzsákot és Szalait. Azzal is tisztában vagyunk, hogy egy offenzív típusú együttessel találjuk magunkat szembe szerdán, amely jó játékerőt képvisel.”

Michal Bílek, Csehország szövetségi kapitánya.[2]

A két csapat legutóbb 2012. június 1-jén csapott össze egymással, akkor Prágában, szintén barátságos mérkőzésen. A magyar válogatott Dzsudzsák Balázs, valamint Gyurcsó Ádám találatával 2–1-re nyert idegenben.

Keretek

Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, augusztus 5-én hirdette ki huszonhárom főből álló keretét a Csehország elleni mérkőzésre.[3] A keretben egy abszolút újonc játékos volt megtalálható, Fiola Attila személyében, aki Paksi FC játékosa.

Michal Bílek, Csehország szövetségi kapitánya, augusztus 7-én nevezte meg azt a tizennyolc játékost akik elutazhattak Magyarországra.[4]

 Magyarország
Poszt Név Születési idő és életkor Vál. Gól Klub Utolsó válogatottság
K Bogdán Ádám 1987. szeptember 27. (25 évesen) 14 0 ENG Bolton Wanderers 2013. 06. 06-án Kuvait ellen.
K Király Gábor 1976. április 1. (37 évesen) 89 0 GER 1860 München 2013. 03. 26-án Törökország ellen.
K Megyeri Balázs 1990. március 31. (23 évesen) 0 0 GRE Olimbiakósz
V Fiola Attila 1990. február 17. (23 évesen) 0 0 HUN Paksi FC
V Guzmics Richárd 1987. április 16. (26 évesen) 3 0 HUN Haladás 2013. 06. 06-án Kuvait ellen.
V Juhász Roland Csapatkapitány 1983. július 1. (30 évesen) 77 6 HUN Videoton 2013. 06. 06-án Kuvait ellen.
V Kádár Tamás 1990. március 14. (23 évesen) 11 0 HUN Diósgyőr 2013. 06. 06-án Kuvait ellen.
V Korcsmár Zsolt 1989. január 9. (24 évesen) 18 0 GER Greuther Fürth 2013. 06. 06-án Kuvait ellen.
V Laczkó Zsolt 1986. december 18. (26 évesen) 21 0 ITA Sampdoria 2012. 09. 07-én Andorra ellen.
V Mészáros Norbert 1980. augusztus 19. (32 évesen) 8 0 HUN Debreceni VSC 2013. 03. 26-án Törökország ellen.
V Vanczák Vilmos 1983. június 20. (30 évesen) 71 4 SUI FC Sion 2013. 06. 06-án Kuvait ellen.
KP Dzsudzsák Balázs 1986. december 23. (26 évesen) 53 11 RUS Gyinamo Moszkva 2013. 06. 06-án Kuvait ellen.
KP Elek Ákos 1988. július 21. (25 évesen) 25 1 HUN Diósgyőr 2013. 03. 26-án Törökország ellen.
KP Hajnal Tamás 1981. március 15. (32 évesen) 55 6 GER FC Ingolstadt 2013. 03. 26-án Törökország ellen.
KP Koman Vladimir 1989. március 16. (24 évesen) 29 7 RUS FK Krasznodar 2013. 06. 06-án Kuvait ellen.
KP Kovács István 1992. március 27. (21 évesen) 1 0 HUN Videoton 2013. 03. 22-én Románia ellen.
KP Pintér Ádám 1988. június 12. (25 évesen) 16 0 2013. 03. 26-án Törökország ellen.
KP Varga József 1988. június 6. (25 évesen) 21 0 ENG Middlesbrough 2013. 06. 06-án Kuvait ellen.
CS Böde Dániel 1986. október 24. (26 évesen) 3 1 HUN Ferencváros 2013. 06. 06-án Kuvait ellen.
CS Lovrencsics Gergő 1988. szeptember 1. (24 évesen) 1 0 POL Lech Poznań 2013. 06. 06-án Kuvait ellen.
CS Szabics Imre 1981. március 22. (32 évesen) 34 13 AUT SK Sturm Graz 2013. 03. 22-én Románia ellen.
CS Szalai Ádám 1987. december 9. (25 évesen) 16 7 GER Schalke 04 2013. 03. 26-án Törökország ellen.
CS Varga Roland 1990. január 23. (23 évesen) 0 0 HUN Győri ETO
Szövetségi kapitány: HUN Egervári Sándor
 Csehország
Poszt Név Születési idő és életkor Vál. Gól Klub Utolsó válogatottság
K Jaroslav Drobný 1979. október 18. (33 évesen) 6 0 GER Hamburg 2012. 05. 26-án Izrael ellen.
K Tomáš Vaclík 1989. március 29. (24 évesen) 1 0 CZE Sparta Praha 2012. 11. 14-én Szlovákia ellen.
V Theodor Gebre Selassie 1986. december 24. (26 évesen) 23 1 GER Werder Bremen 2013. 06. 07-én Olaszország ellen.
V Michal Kadlec 1984. december 13. (28 évesen) 47 8 TUR Fenerbahçe 2013. 06. 07-én Olaszország ellen.
V David Limberský 1983. október 6. (29 évesen) 20 0 CZE Viktoria Plzeň 2013. 06. 07-én Olaszország ellen.
V Václav Procházka 1984. május 8. (29 évesen) 0 0 CZE Viktoria Plzeň
V Tomáš Sivok 1983. szeptember 15. (29 évesen) 40 3 TUR Beşiktaş 2013. 06. 07-én Olaszország ellen.
V Marek Suchý 1988. március 29. (25 évesen) 11 0 RUS Szpartak Moszkva 2013. 06. 07-én Olaszország ellen.
KP Vladimír Darida 1990. augusztus 8. (23 évesen) 13 0 CZE Viktoria Plzeň 2013. 06. 07-én Olaszország ellen.
KP Tomáš Hořava 1988. május 29. (25 évesen) 1 0 CZE Viktoria Plzeň 2013. 02. 06-án Törökország ellen.
KP Tomáš Hübschman 1981. szeptember 4. (31 évesen) 54 0 UKR Sahtar Doneck 2013. 06. 07-én Olaszország ellen.
KP Josef Hušbauer 1990. március 16. (23 évesen) 2 0 CZE Sparta Praha 2012. 09. 08-án Dánia ellen.
KP Petr Jiráček 1986. március 2. (27 évesen) 21 3 GER Hamburg 2013. 06. 07-én Olaszország ellen.
KP Jaroslav Plašil Csapatkapitány 1982. január 5. (31 évesen) 84 6 FRA Bordeaux 2013. 06. 07-én Olaszország ellen.
KP Ondřej Vaněk 1990. szeptember 25. (22 évesen) 0 0 CZE Baumit Jablonec
CS Václav Kadlec 1992. május 20. (21 évesen) 3 1 CZE Sparta Praha 2013. 06. 07-én Olaszország ellen.
CS Libor Kozák 1989. május 30. (24 évesen) 3 0 ITA Lazio 2013. 06. 07-én Olaszország ellen.
CS Michael Rabušic 1989. szeptember 17. (23 évesen) 0 0 CZE Slovan Liberec
CS Matěj Vydra 1992. május 1. (21 évesen) 7 2 ENG West Bromwich Albion 2013. 03. 26-án Örményország ellen.
Szövetségi kapitány: CZE Michal Bílek
Az adatok a mérkőzés előtti állapotnak megfelelőek.

A mérkőzés

A találkozót a budapesti Puskás Ferenc Stadionban rendezték, 20:30-as kezdéssel. Az első játékrész elején felváltva forogtak veszélyben a kapuk, mindkét csapat veszélyes támadásokat vezetett. A huszonharmadik percben Libor Kozák közelről emelt a magyar kapuba, ezáltal vezetéshez juttatva a cseheket. A szünetre 1–0-s vendég vezetéssel vonultak a csapatok. A félidőben mindkét szövetségi kapitány változtatott csapatán. Rögtön a fordulás után Vanczák Vilmos fejelt kapufára egy szögletből érkező beadást. Az ötvennegyedik percben Petr Jiráček három méterről lőtt az üres kapu mellé. Két perccel később tizenegyeshez jutott Magyarország, Vanczákot lökték fel a tizenhatoson belül. A büntetőt Dzsudzsák Balázs értékesítette, a labda a jobb kapufáról került a cseh kapuba. A találkozó hátralevő részét nagy iram jellemezte, sok helyzettel, azonban az eredmény már nem változott: Magyarország–Csehország 1–1.

„A második félidőben kifejezetten jól játszottunk, ahhoz is közel jártunk, hogy megnyerjük a mérkőzést, de bőven volt helyzete az ellenfélnek is. Voltak hibáink, amiket ki kell javítanunk, sokszor mögénk kerültek, és ezekből nagy helyzeteket teremtettek. A csapat hozzáállása, akarata dicséretet érdemel, még akkor is, ha hibáztunk néhányszor. Bölcsebbek lettünk néhány játékos formáját illetően, illetve beilleszthetőségével kapcsolatban. Én azt a harcos hozzáállást, amit a második félidőben, egy erős csapat ellen mutattunk a győzelem érdekében, olyan erénynek vélem, amit kamatoztathatunk.”

Egervári Sándor[5]

„Ez egy jó mérkőzés volt. Összességében elégedett vagyok az eredménnyel és a játékkal, nyilván figyelembe kell venni, hogy még a szezon elején járunk. Voltak helyzetek, amik előttünk adódtak, azokat be kellett volna rúgni, de azt is el kell ismerni, hogy akadt, amikor a mi kapusunknak kellett nagyot mentenie, ezért vélem úgy, hogy igazságos az eredmény.”

Michal Bílek[6]

Az összeállítások

Magyarország  1 – 1  Csehország
Dzsudzsák Gól : 56' 56' (11-esből) (0 – 1)
Jegyzőkönyv
Gól : 23' 23' Kozák
Sárga lap 50' Suchý
Puskás Ferenc Stadion, Budapest
Nézőszám: 18 000
Játékvezető: Howard Webb (angol)

Csapatszínek Csapatszínek Csapatszínek
Csapatszínek
Csapatszínek
 
Magyarország
Csapatszínek Csapatszínek Csapatszínek
Csapatszínek
Csapatszínek
 
Csehország

Használt rövidítések (magyar rövidítés – angol rövidítés – poszt):

MAGYARORSZÁG:
KA 1 Bogdán Ádám
JV 3 Vanczák Vilmos
KV 21 Korcsmár Zsolt lecserélve 69'
KV 23 Juhász Roland Csapatkapitány
BV 4 Kádár Tamás
VKP 16 Pintér Ádám lecserélve a szünetben
VKP 8 Varga József
JSZ 11 Koman Vladimir
TKP 10 Kovács István lecserélve a szünetben
BSZ 7 Dzsudzsák Balázs
CS 9 Szalai Ádám lecserélve 89'
Cserék:
KA 12 Király Gábor
V 2 Guzmics Richárd becserélve 69'
KP 5 Elek Ákos
V 6 Laczkó Zsolt
CS 13 Böde Dániel becserélve a szünetben
V 14 Fiola Attila
CS 15 Lovrencsics Gergő
V 17 Mészáros Norbert
CS 18 Szabics Imre becserélve 89'
CS 19 Varga Roland
KP 20 Hajnal Tamás becserélve a szünetben
KA 22 Megyeri Balázs
Vezetőedző:
Magyarország Egervári Sándor
CSEHORSZÁG:
KA 23 Jaroslav Drobný
JV 2 Theodor Gebre Selassie
KV 6 Tomáš Sivok lecserélve a szünetben
KV 4 Marek Suchý Sárga lap 50'
BV 3 Michal Kadlec lecserélve 81'
VKP 13 Jaroslav Plašil Csapatkapitány
JSZ 22 Vladimír Darida lecserélve 58'
TKP 7 Josef Hušbauer lecserélve 66'
BSZ 19 Petr Jiráček
CS 12 Matěj Vydra lecserélve 58'
CS 9 Libor Kozák lecserélve 58'
Cserék:
KA 16 Tomáš Vaclík
V 5 Václav Procházka becserélve a szünetben
V 8 David Limberský becserélve 81'
CS 11 Michael Rabušic becserélve 58'
CS 14 Václav Kadlec becserélve 58'
KP 17 Tomáš Hořava becserélve 58'
KP 18 Ondřej Vaněk becserélve 66'
Vezetőedző:
Csehország Michal Bílek

Asszisztensek:
Mike Mularkey (angol) (partvonal)
Simon Long (angol) (partvonal)
Negyedik játékvezető:
Martin Atkinson (angol)


Örökmérleg a mérkőzés után

Magyarország   Csehország
4 Győzelem 2
3 Döntetlen 3
23 Gólok 19
15/27 Pontok 9/27
55,5% % 33,3%

Jegyzetek

  1. Egervári: A pótselejtező miatt is fontos a csehek legyőzése”, nemzetisport.hu, 2013. augusztus 13. (Hozzáférés: 2013. augusztus 14.) 
  2. Válogatott: Revánsot akar venni a csehek edzője - itt a kezdőjük”, csakfoci.hu, 2013. augusztus 13. (Hozzáférés: 2013. augusztus 14.) 
  3. Fiola Attila is a válogatott keretben”, mlsz.hu, 2013. augusztus 5.. [2013. augusztus 11-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. augusztus 14.) 
  4. Keretet hirdetett a cseh kapitány”, mlsz.hu, 2013. augusztus 7.. [2013. augusztus 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. augusztus 14.) 
  5. Válogatott: A hozzáállás, akarat dicséretet érdemel - Egervári”, nemzetisport.hu, 2013. augusztus 14. (Hozzáférés: 2013. augusztus 14.) 
  6. "A meccs elérte célját" - Egervári nem zárja ki a kétcsatáros játékot Bukarestben”, csakfoci.hu, 2013. augusztus 14. (Hozzáférés: 2013. augusztus 14.) 

További információk

Read other articles:

American college basketball season 2017–18 Hofstra Pride men's basketballConferenceColonial Athletic AssociationRecord19–12 (12–6 CAA)Head coachJoe Mihalich (5th season)Assistant coaches Mike Farrelly Speedy Claxton Lamar Barrett Home arenaMack Sports ComplexSeasons← 2016–172018–19 → 2017–18 CAA men's basketball standings vte Conf Overall Team W   L   PCT W   L   PCT College of Charleston † 14 – 4   .7...

 

Observation and communication tower in Auckland, New Zealand Sky TowerThe tower within the SkyCity Auckland complexRecord heightTallest in the Southern Hemisphere from 1996 to 2022[I]Preceded bySydney TowerSurpassed byThamrin NineGeneral informationStatusCompletedTypeCommunications, observation, mixed use, tourismLocationAuckland CBD, Auckland, New ZealandAddressCorner Victoria and Federal StreetsCoordinates36°50′54″S 174°45′44″E / 36.8484°S 174.7621°E / -3...

 

Halaman ini berisi artikel tentang jurnalis Australian. Untuk penembak massal Baton Rouge, lihat Penembakan para perwira polisi Baton Rouge 2016. Gavin LongGavin Long pada Mei 1943Lahir(1901-05-31)31 Mei 1901Foster, VictoriaMeninggal10 Oktober 1968(1968-10-10) (umur 67)Deakin, Teritorial Ibukota AustraliaPenghargaanOfficer of the Order of the British Empire (1953)Salib Emas Ordo Elang (1956)Latar belakang akademisAlma materUniversitas SydneyDipengaruhiCharles BeanKarya akademisLembagaAus...

Pakistani squash player Hashim KhanCountry PakistanResidenceAurora, Colorado, U.S.Born1 July 1914Peshawar, British India, (now Pakistan)Died18 August 2014 (aged 100)Aurora, Colorado, U.S.Height5 ft 4 in (163 cm)[1] Medal record Men's squash Representing  Pakistan British Open Squash Championships 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 Hashim Khan SI TQA (Pashto: ہاشم خان; c. 1910 to 1914 – 18 August 2014) was a squash player from Paki...

 

Province of Indonesia Province in IndonesiaWest Sulawesi Sulawesi BaratProvinceProvince of West Sulawesi Coat of armsMotto(s): Mellete Diatonganan (Mandar)Stick to the TruthLocation of West Sulawesi in IndonesiaOpenStreetMapCoordinates: 2°41′S 118°54′E / 2.683°S 118.900°E / -2.683; 118.900CountryIndonesiaEstablished22 September 2004[1]CapitalMamujuGovernment • BodyWest Sulawesi Provincial Government • Acting GovernorZud...

 

 Bene protetto dall'UNESCORives de la Seine à Paris Patrimonio dell'umanità TipoCulturale Criterio(i) (ii) (iv) PericoloNon in pericolo Riconosciuto dal1991 Scheda UNESCO(EN) Paris, Banks of the Seine(FR) Paris, rives de la Seine Manuale Sulle rive della Senna a Parigi si possono contemplare alcuni dei monumenti più famosi della capitale francese, dalla Torre Eiffel a Notre-Dame passando per Place de la Concorde, ma anche gli storici ponti che le collegano. Entrambe le sponde son...

Sir Timothy LaurenceLaurence pada 2014Lahir1 Maret 1955 (umur 69)Camberwell, London,InggrisPengabdianBritania RayaDinas/cabangAngkatan Laut KerajaanLama dinas1973–2011PangkatLaksamana madyaKomandanKepala Eksekutif, Defence Estates (2007–10)HMS Montrose (1996)HMS Cumberland (1995– 96)HMS Boxer (1990–92)HMS Cygnet (1982–83)Perang/pertempuranIntervensi NATO di Bosnia dan HerzegovinaPenghargaanKnight Commander of the Royal Victorian OrderCompanion of the Order o...

 

دعبل الخزاعي   معلومات شخصية الميلاد سنة 765   العراق  مواطنة الدولة العباسية  مشكلة صحية عمى  أقرباء أبو الشيص محمد (ابن خال من الدرجة الأولى)  الحياة العملية المهنة شاعر  اللغات العربية  أعمال بارزة وصايا الملوك مؤلف:دعبل الخزاعي  - ويكي مصدر تعد�...

 

La stéréochimie, est une sous-discipline de la chimie ; elle implique l'étude de l'arrangement spatial relatif des atomes au sein des molécules. Une branche importante de la stéréochimie est l'étude des molécules chirales. Bien qu'elle se préoccupe de tous composés, la stéréochimie se rapporte surtout aux composés organiques, vu leur nombre croissant d'arrangements et de combinaisons spatiales, dépassant de loin celui des composés minéraux. La stéréochimie comprend des ...

البحث عن نيموFinding Nemo (بالإنجليزية) الشعارملصق الفيلم بالعربيةمعلومات عامةالتصنيف فيلم رسوم متحركة الصنف الفني فيلم مغامرة — فيلم عائلي — فيلم كوميدي — فيلم للأطفال المواضيع علاقة الوالدين بالابناء[1] — سمك تاريخ الصدور 30 مايو 2003[2][3] (الولايات المتحدة، ‏كندا)...

 

Primrose League badges The Primrose League was an organisation for spreading Conservative principles in Great Britain. It was founded in 1883. At a late point in its existence, its declared aims (published in the Primrose League Gazette, vol. 83, no. 2, March/April 1979) were: To Uphold and support God, Queen, and Country, and the Conservative cause; To provide an effective voice to represent the interests of our members and to bring the experience of the Leaders to bear on the conduct of pub...

 

Class of bacterial toxins Heat-stable enterotoxin B, secretoryStructure of Escherichia coli heat-stable enterotoxin b.[1]IdentifiersSymbolSTb_secretePfamPF09075InterProIPR015160PROSITEPDOC00246SCOP21ehs / SCOPe / SUPFAMOPM superfamily88OPM protein1ehsAvailable protein structures:Pfam  structures / ECOD  PDBRCSB PDB; PDBe; PDBjPDBsumstructure summary Heat-stable enterotoxin STstructural characteristics for biological activity of heat-stable enterotoxin produced by enterotoxig...

Ōzora 大空町KotaprajaBalai Kota Ōzora BenderaEmblemLokasi Ōzora di Hokkaido (Subprefektur Okhotsk)ŌzoraLokasi di JepangKoordinat: 43°55′N 144°10′E / 43.917°N 144.167°E / 43.917; 144.167NegaraJepangWilayahHokkaidoPrefektur Hokkaido (Subprefektur Okhotsk)DistrikAbashiriPemerintahan • WalikotaKazumasa MatsukawaLuas • Total343,62 km2 (132,67 sq mi)Populasi (30 September 2016) • Total7,430 •&...

 

Meleagros dari Skopas, patung kepala Meleagros di British Museum. Dalam mitologi Yunani, Meleagros (bahasa Yunani Kuno: Μελέαγρος, translit. Meléagros) adalah seorang pahlawan yang dipuja di temenosnya di Kalidon di Aitolia. Melagros terkenal sebagai penyelenggara Perburuan Babi Kalidon.[1] Meleagros adalah putra Althaia dan Oineus. Menurut beberapa sumber, Meleagrso adalah ayah dari Parthenopaios dan Polidora. Catatan kaki Wikimedia Commons memiliki media mengenai ...

 

Lambang Turki Lambang Turki adalah sebuah oval merah yang mengandung sebuah bulan sabit dan bintang dari bendera Turki dan dikelilingi nama resmi negara ini dalam bahasa Turki. Lambang negara Turki ini sedikit menyerupai lambang Kerajaan Ottoman. Turki sebenarnya tidak memiliki lambang negara resmi, tetapi gambar bulan sabit dan bintang di bendera Turki dianggap sebagai lambang negara secara de facto. lbsLambang negara-negara di AsiaNegaraberdaulat Afganistan Arab Saudi Armenia1 Azerbaijan1 B...

Clade of insects Neuropterida Sialis lutaria (Megaloptera: Sialidae) Scientific classification Domain: Eukaryota Kingdom: Animalia Phylum: Arthropoda Class: Insecta (unranked): Holometabola Clade: Aparaglossata Clade: Neuropteroidea Clade: Neuropterida Orders Megaloptera Neuroptera Raphidioptera and see text Synonyms Neuroptera sensu Palker, 1982 The Neuropterida[1] are a clade, sometimes placed at superorder level, of holometabolous insects with over 5,700 described species, containi...

 

Questa voce sull'argomento nuotatori olandesi è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Femke HeemskerkNazionalità Paesi Bassi Altezza180 cm Peso68 kg Nuoto Specialitàstile libero, misti, dorso Termine carriera4 dicembre 2021 Palmarès Competizione Ori Argenti Bronzi Giochi olimpici 1 1 0 Mondiali 2 3 3 Mondiali in vasca corta 7 8 3 Europei 3 10 4 Europei in vasca corta 6 5 4 Vedi maggiori...

 

Williams FW06La Williams FW06 al Silverstone Classic Meeting 2007Descrizione generaleCostruttore  Williams F1 CategoriaFormula 1 Progettata daPatrick HeadNeil Oatley Sostituita daWilliams FW07 Descrizione tecnicaMeccanicaTelaiomonoscocca in alluminio MotoreFord Cosworth DFV 3.0 V8 TrasmissioneHewland FGA 400 Dimensioni e pesiPasso2540 mm Peso585 kg AltroPneumaticiGoodyear Risultati sportiviDebuttoGran Premio d'Argentina 1978 PilotiAlan JonesClay Regazzoni Palmares Corse Vittorie Pole Gir...

En illustration av några olika sorters äpple Parismodet 1837 Måleri vid en konstutställning i Goma 8 mars 2014 Ett träsnitt skapas. En illustration är en visualisering i form av en ritning, skiss, målning, fotografi eller annat verk som belyser eller dikterar information med hjälp av en grafisk representation. En vanlig variant är bokillustrationen, vilken är en konstnärlig bild i en bok eller annan publikation med uppgiften att illustrera en text.[1] Etymologi Ordet illustration k...

 

Cadillac XT6 Produktionszeitraum: seit 2019 Klasse: SUV Karosserieversionen: Kombi Motoren: Ottomotoren:2,0–3,6 Liter(174–231 kW) Länge: 5042–5056 mm Breite: 1963–1964 mm Höhe: 1775–1780 mm Radstand: 2863 mm Leergewicht: 1980–2203 kg Heckansicht Der Cadillac XT6 (Abkürzung für Crossover Touring 6) ist ein Sport Utility Vehicle von Cadillac, das zwischen dem XT5 und dem Escalade positioniert ist. Inhaltsverzeichnis 1 Geschichte 2 Ausstattungslinie...