A Karancs–Medves-vidék növényzete

A Karancs–Medves-vidék természetföldrajzilag a Szlovákiában található Ajnácskői-hegység déli pereme, növényföldrajzi értelemben pedig az Északi-középhegységet felölelő Matricum flóravidék Agriense flórajárásának része; a flórajárás átnyúlik a Felvidékre. Az áttekinthetőség érdekében növényzetének leírásában ismertetjük az egyes növénytársulásokra jellemző nagygombákat is.

Erdőtársulások

Bükkösök

Szubmontán bükkös

A bazaltvidék egyik jellegzetes növénytársulása a szubmontán bükkös, aminek változatos összetételű és szerkezetű típusai maradtak fenn viszonylag nagy területen és jó állapotban. Ezek 550–600 m fölött zonálisnak tekinthetők. Cserjeszintjük a Karancs környékén általában hiányzik; a bükkösökre jellemző montán fajok:

csak a lékek, tisztások környékén, az északnak néző lejtőkön jelennek meg.

Ezen a vidéken éri el elterjedésének északi határát:

A lombkoronaszint uralkodó fái:

Elegyfajok a lombkoronaszintben:

A fejletlen cserjeszintben a lombkoronaszint fajainak csemetéi mellett megjelenik még:

A gyepszintben tömegesek lehetnek a mezofil erdők domináns fajai:

A szárazabb részeken előfordul:

Nedvesebb termőhelyeken:

Helyenként tömeges a kárpáti hatásra utaló

Mészkerülő bükkös

A mészkerülő bükkösök a meredek oldalak sekély, savanyú talajain nőnek. Lombkoronájuk alacsonyabb, mint a szubmontán bükkösöké, a girbegurba fák többnyire már alacsonyan elágaznak. Mohaszintjük fejlett.

Gyepszintjük gyakori növényei:

Védett fajok:

A bükkösök gombái

A bükkösökben csak acidofil gombákat találunk:

Szurdokerdők és törmeléklejtő-erdők

A törmeléklejtők, kőtengerek többnyire a vulkáni takarók peremein alakultak ki, a szurdokvölgyek a mállékonyabb üledékes kőzetekbe vágódnak be (a Medves-fennsík környékén, ugyancsak a vulkáni takarók peremein, általában 350–450 m magasan). Ezeket az élőhelyeket sekély talajon is megélő, sérüléseiket gyorsan regeneráló, gyorsan terjedő fajok foglalták el.

Hársas sziklatömberdő

A hársas sziklatömberdő a kőtengerek jellemző növényzete, amit először (2001-ben) ezen a vidéken írtak le. Lombkoronaszintjének növényei:

valamint különböző pionír fajok:

A cserjeszintben helyenként tömegesen nő:

A gyepszintben a páfrányok uralkodnak:

A mohaszint igen fejlett; megtalálható benne a magashegységekre jellemző hasadó tokú moha (Andreaea rupestris) is.

Hársas törmeléklejtő-erdő

A hársas törmeléklejtő-erdők a szubmontán bükkösök és a sziklatömberdők átmeneti zónájában alakulnak ki. Lombkoronájuk zártabb, mint a sziklatömberdőké; uralkodó fája a bükk vagy a gyertyán; cserjeszintjükben megtalálható a

Gyepszintjükben tömegesen nő:

A törmeléklejtő-erdők gombái

Jellemzőek a fák gyökeréhez kötődő nagygombák:

a gombák másik csoportja a mohapárnában felhalmozódó szerves anyagokon él:

Szurdokerdő

A szurdokok falain jóformán semmi más nem nő, mint:

A szurdokok falain szivárgó vízből gyakran kiválik a mész. A növények fejlődését a völgytalpon időszakosan felhalmozódó, vastag korhadéktakaró is gátolja, ezért a szurdokerdő leginkább a völgytalp és a fal keskeny átmeneti sávjában kapaszkodik meg.

Lombkoronája általában kétszintes. A fölső (20–30 m magas) szint leggyakoribb fája a bükk (Fagus), az alsó szinté a hárs (Tilia) és a juhar (Acer).

A cserjeszintben megjelenik a lombkoronaszintek valamennyi fája, továbbá:

A gyepszint jellemző fajai:

A köves, sekély talaj és az avar gyakori hiánya nem kedvez a gombáknak, az árnyas, párás mikroklíma viszont segíti a termőtestek növesztését.

Jellemzően a talajon nő a ritka

A korhadó fákon telepszik meg:

Kibúvó sziklákon, mindig a mohapárnában terem a

Tölgyesek

Gyertyános–tölgyes

A platók és völgyaljak üde termőhelyeit foglalják el a Medves és az Ajnácskői-hegység fennsíkjain és a letörések alatti, homorú régiókban. A Karancs vidékén a túltartott vadállomány miatt károsult, erdészeti beavatkozásokkal megbolygatott maradványaik a völgyek aljára szorultak vissza. A Medves gyertyános–tölgyesei az erdészeti beavatkozások hatására többhelyütt másodlagos, gyertyán nélküli, néhol mezei juharral (Acer campestre), másutt bükkel elegyes, fokozatosan kiszáradó, mezofil tölgyesekké alakultak át.

A gyertyános–tölgyes (Carpinion betuli) lombkoronája általában kétszintes, zárt. A felső lombkoronaszint legfeljebb 30 m, az alsó 15–20 m magas.

A felső lombkoronaszintben szokatlanul sok a cser és a bükk. Meghatározó növényei:

kísérő fajok:

Az alsó lombkoronaszint meghatározó fája a gyertyán. Mellette előfordul:

A cserjeszintben a lombkoronaszinteknél említett fajok mellett jellemzően a mezofil erdőkben szokásos növényeket találjuk:

A gyepszint uralkodó fajai:

További, jellemző fajok:

Montán fajok:

Bolygatásra, zavarásra utaló erdei gyomok:

A gyertyános-tölgyesek gombái

A gyertyános-tölgyesekben sok a nagygomba:

Cseres-tölgyes

A bazaltvidéken ez a legelterjedtebb, természetközeli erdőtársulás. Eredetileg a hegylábaktól 400–500 m-ig lehetett klímazonális, de az emberi beavatkozások hatására természetes élőhelyéről, a völgyekből-hegylábakról igencsak visszahúzódott. Korábbi élőhelyeinek java részére tájidegen akácosokat és fenyveseket ültettek. Több, fennmaradt állományába is betelepült elegyfaként az akác.

A Karancson a cseres-kocsánytalan tölgyes (Quercetum petraeae-cerris) már csak a délnek néző oldalakon maradt fönn, de ott 700 m-ig felhatol. A MedvesAjnácskői hegységben is csak a meredek, délnek néző oldalakon maradt fönn.

Az erdészeti beavatkozások a magasabb részeken a gyertyán és más, üde termőhelyeket kedvelő fa- és cserjefajok irtásával az üde állományokat félszáraz tölgyesekké alakítják át.

A cseres-kocsánytalan tölgyesek lombkoronája általában egyszintes; az idősebb fák 15–25 m magasak. A lombkoronaszint sok fényt átereszt. A cserjeszint gyengén vagy közepesen fejlett, a gyepszint közepesen vagy erősen zárt.

A lombkoronaszintben a cserfa (Quercus cerris) dominál. További fajok:

A cserjeszintben a lombkoronaszint fajai mellett jellegzetes:

Gyakori gyepalkotó fajok:

Ritka gyepalkotó fajok:

A pannon cseres-tölgyesek visszaszoruló karakterfajai a gyepszintben:

A környezet átalakításának jeleként egyes fajok, mint például a bazaltvidéken a fehér pimpó (Potentilla alba) már nem a cseres-tölgyesekben élnek.

A cseres-tölgyesek gombái

A cseres-tölgyesekben sok a nagygomba, ezek megjelenése és egyedszáma azonban sokkal változékonyabb, mint a gyertyános-tölgyesekben: egyes fajok évekig nem fejlesztenek termőtestet.

Kora tavaszi gombák:

Április végétől terem:

A melegkedvelő fajok első hullámában, június végétől:

Augusztustól:

Korhadó tölgyeken:

A tölgyek törzséhez közel:

Ősszel termő nemzetségek:

Ritkán, de a felszínen is előfordul:

Molyhos tölgyes

A területen a molyhos tölgyerdők többnyire viszonylag nyíltak, bokorerdőszerűek; a zártabb, magasabb lombkoronájú típus ritkább.

1. A zárt molyhos tölgyes, avagy melegkedvelő tölgyes (Corno-Quercetum pubescentis) lombkoronája is viszonylag alacsony (12 m) körüli. Tömegesen előforduló fafajai:

Elegyfaként, szálanként jelenik meg:

A közepesen fejlett cserjeszintben a lombkoronaszint fajai mellett gyakori még:

A gyepszint a nyár elején igen fejlett. Benne tömeges:

Csak egyes helyeken jelenik meg:

A Karancson sok a jajrózsa (Rosa spinosissima).

2. A bokorerdő jellegű molyhos tölgyes változatos alapkőzeteken (főleg andeziteken és törmelékes üledékeken) megtalálható; a meszes, oligocén homokkövön növő típusában sok a homokpusztákon megszokott növényfaj, ezért ezt egyes szerzők önálló társulásnak (Epipactio microphyllae–Quercetum pubescentis) írták le.

A bokorerdő jellegű molyhos tölgyesek többnyire a délnek néző, meredek oldalakon nőnek. Lombkoronaszintjük alacsony (5–9 m) és meglehetősen nyitott. Cserjeszintjük a talajtakaró vastagságának függvényében lehet közepesen fejlett, de sziklás talajon akár teljesen hiányozhat is.

A lombkoronaszint két, uralkodó faja a molyhos tölgy és a csertölgy. Jellegzetes, de ritkább fajok:

A lombkoronaszint gyakori félparazitája a sárga fagyöngy ().

A cserjeszint állandó faja:

A cserjeszint ritkább fajai:

A fajgazdag gyepszint ritka, védett elemei:

A gyepszint jellemző fajai:

és számos orchidea (Epipactis spp., Orchis spp., Cephalanthera spp., Platanthera bifolia, Neottia nidus-avis):

A molyhos tölgyesek gombái

Az erdőtípus száraz és nyitott jellege miatt kevés benne a nagygomba. Jellemző fajok:

Sziklai sztyepperdő

Az Északi-középhegységben meglehetősen gyakori sziklai sztyepperdő (Tilio-Fraxinetum excelsioris) e tájegységen csak a Salgó sziklás, meglehetősen meredek lejtőjén, 500–600 m magasan, a szubmontán bükkös, illetve a gyertyános–tölgyes zónában jelenik meg. Az egyéb bazaltkibúváson más, gyakorta cserjés társulások helyettesítik. A Salgón a sziklai sztyepperdő lombkoronája meglehetősen gyengén zár; magassága legfeljebb 15 m, a fák csúcsa gyakran szárad. Uralkodó fafajai a

de gyakori még a

A cserjeszint gyengén-közepesen fejlett, de meglehetősen fajgazdag. Jellemző fajai:

Mészkerülő tölgyes

A mészkerülő tölgyeseknek két típusa is előfordul a területen.

1. A zártabb és magasabb lombkoronájú típus (Deschampsio flexuosae-Quercetum sessiflorae) leggyakrabban a nyugatnak néző oldalakon és völgyekben fordulnak elő, de magasabb helyzetben (600–700 m) egyes lankásabb, délnek lejtő oldalakon, illetve árnyasabb völgyekben is megtalálhatjuk őket. E típus átmenete a kisavanyodó talajokon növő kocsánytalan tölgyesek felé folyamatos.

A lombkoronaszint uralkodó faja a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea). Mellette előfordul:

Cserjeszintje jóformán nincs, gyepszintje többnyire lazán záródik.

Fontosabb fűfélék:

2. A másik típus az előbbinél zordabb körülmények között előforduló rekettyés tölgyes (Genisto pilosae-Quercetum) csak a Karancson található meg – többnyire homokkövön, a délnek néző, meredek lejtőkön egészen azok tetejéig (bár 600–700 m között már igen fajszegények). Lombkoronája a másik típusénál nyíltabb, alacsonyabb, egyszintes. A kocsánytalan tölgy mellett megjelenik benne:

A senyvedő fákon könnyen megtelepszik a félélősködő sárga fagyöngy (Loranthus europaeus),

E változat cserjeszintje is rendkívül csökevényes.

A gyepszintben tömeges fajok:

A gyepszintben gyakori még:

További, jellemző fajok a gyepszintben:

Az erdő egykori kiélésére emlékeztet:

Mohaszintje gyengén vagy közepesen fejlett.

Jellemző nagygombái:

Égeresek

Patakparti égerligetek eredetileg a szurdokvölgyek alsó-középső szakaszán nőttek, gyertyános–tölgyesekkel váltakozva. A bolygatás hatására fajösszetételük jelentősen átalakult; a természetközeli állapotú égeresek 300 m fölé szorultak vissza.

A Medves-Ajnácskői hegység 515 m fölött is megtalálható égereseinek (Aegopodio-Alnetum) lomboronája általában kétszintű. A felső (20–30 m) szint igen változó mértékben (25–90%) zárt; az alsó szint többnyire gyengén fejlett.

A fölső szint uralkodó növényei:

Az alsó lombkoronaszint fái:

A cserjeszint gyengén-közepesen fejlett. A lombkoronaszintek fajai mellett gyakori benne:

A gyepszint különösen kora tavasszal fejlett:

A gyepszint fajai az év második felében:

A gyepszint kiegészítő fajai a bazaltvidéken:

Az égeresek gombái

Gyökérkapcsolt gombák:

Cserjetársulások

Sziklai cserjések

Sziklai cserjések ott vannak, ahol a sziklai gyöngyvessző (Spiranthes aestivalis) nő – meredek, sziklás lejtőkön, egy termőhely kivételével bazalton, gyakran pannon madárbirssel (Cotoneaster matrensis) elegyest. Gyakori még a gyepűrózsa (Rosa canina) és a bibircses kecskerágó (Euonymus europeus).

Ritkább fajok:

A gyepszint borítása több tényező függvénye. Uralkodó fajai:

ugyanazok, mint amik a sziklahasadékokban is nőnek.

További, jellemző fajok:

A Waldstein-pimpó (Waldsteinia geoides) csak a Salgó hegyen nő.

A mohaszint az északi oldalakon fejlettebb, mint a délnek nézőkön. A leggyakoribb mohafajok:

a leggyakoribb zuzmó a kutyazuzmó (Peltigera canina).

Legelőcserjések

A kistájon korábban általános kültéri állattartás egyre inkább visszaszorul, a szukcesszió első lépéseként az egykori legelők fokozatosan cserjésednek. Jellegzetes, pionír cserjefajok:

és persze a környező erdők fáinak csemetéi.

Ritkább fajok:

A legelőcserjések gyepszintje a cserjés zártságától, a lejtés irányától és a talaj jellegétől függően igen változatos; benne a kaszálók és legelők fejezetekben felsorolt fajok uralkodnak.

A legelőcserjések gombái

Vízi, vízközeli növényzet

A Karancs–Medves vidékén a kimondottan vízi (hidro- és higrofil) növényzet meglehetősen ritka. A szukcessziós sor a nyílt vízi hínártársulásoktól a mocsári növényzet társulásain át jut el a nedvességkedvelő rétekhez.

Hínárnövényzet

A hínártársulások fő típusai:

1. A rögzült hínarasok összetettebb struktúrájú, fajgazdagabb társulásai a víztározók mélyebb vizeiben fordulnak elő:

A harmaci és a Gortva-tavi víztározó ritka növénytársulása kopasz víziboglárkás (Ranunculetum rionii).

A Gortva-patak medrének egy szakaszán Ajnácskőtől nem messze a mocsárhúr (Callitriche palustris) uralkodik el.

2. A felszíni lebegőhínarasok sekélyebb, leginkább (többnyire gödrökben kialakuló) időszakos vizek felszínét foglalják el.

Egyes időszakos tocsogókra, valamint Ajnácskőtől nem messze a Gortva menti mélyedésekre a rence-békalencsehínártársulás (Lemno–Utricularietum vulgaris) jellemző.

Almágy, Harmac és Gömörpéterfalva mellett az apró békalencsés társulás (Lemnetum minoris) fejlődött ki.

3. A legritkább nyíltvízi társulás a csillárkagyepeké, mivel a csillárkamoszatokat a vegetációs időszakban rendszerint elnyomják a versenyképesebb vízi és mocsári társulások. Így például a tajti víztározó parti övében 2003-ban még tömeges Chara globularis 2006-ra teljesen eltűnt. A korláti bazaltbánya felhagyott gödreiben 1995-ben jelent meg tömegesen a leggyakoribb csillárkafaj, a Chara tomentosa. A 2000-es évek vége felé Karancsberény környékén találunk csillárkamoszatgyepeket.

Különböző társulások ritka vízinövényei

pajzsos víziboglárka (Ranunculus peltatus)

Forrásgyep

A források alatt, a völgyfőkben gyakoriak a kisebb-nagyobb mésztufagátak; a kimondottan vízkedvelő növényekkel jellemezhető, két-három szintes, de általában 1 m-nél alacsonyabb forrásgyep (Caricion remotae) gyakran ezeken fejlődik ki.

A sekély víz felszínén szőnyeget alkotó növények:

A gyepszintben tömeges lehet a magaskórósokban és patakparti nádasokban is gyakori erdei nenyúljhozzám (Impatiens noli-tangere). Ritkább fajok:

Partmenti nádasok

A patakmenti nádasok (Gycerio-Sparganion) többségének fajösszetételét jelentősen befolyásolta az emberi beavatkozás (a meder kotrása, a kaszálás stb.), a külterjes gazdálkodás csökkenése óta azonban ezek élőhelyek az áradások és egyéb, kedvező természeti adottságaik jóvoltából gyorsan regenerálódnak. A társulás jellemzően többszintes; a fölső szintje 1–2 m magas.

Fontosabb kétszikűek:

Fontosabb egyszikű:

Gyorsan folyó, köves vagy kavicsos medrű vizekben:

Sekély vízben tömeges lehet:

A lassú, eliszaposodott vizek és a víztározók parti-partmenti társulása a virágkákás (Butomo-Alismatetum plantaginis-aquaticae); a tocsogóké és a kisebb, gyakran kiszáradó állóvizeké a csetkákás (Eleocharitetum palustris) – ez az élőhely jellegéből adódóan mindig kis foltokon jelenik meg. E társulások ritka és veszélyeztetett fajait:

a tájegység szlovákiai részéről írták le.

A forrásgyepek és a patakmenti nádasok gombái

A korhadó leveleken:

Mocsári növényzet

A vízi növénytársulásoknál nagyobb területet borítanak a mocsáriak:

  1. főleg a víztározók körül, kisebbrészt a patakok melletti nagyobb mélyedésekben nőnek a nádasok;
  2. az időszakosan elöntött laposokon, másodlagosan, többnyire az égeresek és keményfaligetek helyén alakulnak ki a magassásosok;
  3. a gyorsan és többnyire emberi beavatkozásra változó körülményekhez a legjobban az egyéves mocsári társulások alkalmazkodnak.

Nádasok

A területen igen sokféle part menti nádas (Phragmition communis) társulás nő. Gyepszintjük általában magas (1–3 m), de igen fajszegény. Leggyakoribb fajtájuk a széleslevelű gyékényes (Typhenum latifoliae), a legritkább a rizsgyékényes (Typhenum laxmannii). A békabuzogányos Sparganietum erecti helyenként a szabályozott, iszapos patakmedreket is benőheti.

További nádas társulások:

Magassásosok

A magassásosok szerkezete meglehetősen egyszerű. Gyepszintjük 1–2 m magas; fajkészletük igen hasonló a magaskórós és part menti nádas társulásokéhoz. Leggyakoribb kísérő fajaik:

A 2000-es években megjelent néhány, Magyarországon védett magaskórófaj is, mint például:

Egyéves mocsári társulások

1. A különböző farkasfogtársulások (Bidention tripartitae) bolygatás hatására alakulnak ki:

  • az álló vagy lassan folyó vizek időnként kiszáradó partjain,
  • a tavacskák, vízfolyások medrében,
  • az időnként elöntött mélyedésekben,
  • a víztározók partvidékén,
  • az udvarok vizenyős gödreibenm
  • az állattartó gazdaságok környékén.

Gyakoribb fajtáik:

E társulások jellegzetes növényei:

2. A törpekákás iszaptársulások (Isoëto-Nanojuncetea) többnyire egynyári fajai sekély vízben kezdenek növekedni, és annak kiszáradása után fejlődnek ki. E társulások jellemző fajai:

ritkaságnak számít az iszaprojt (Limosella aquatica).

A mocsári társulások gombái

A magassásosok zsombékjai között nő:

Patak menti magaskórósok

A kisebb vízfolyások magaskórósai (Filipendulo-Petasition és Calthion) a patakmenti erdők kiirtása után a legeltetés hatására alakultak ki a völgytalpakon, ritkábban a vizenyős erdőszéleken. Ezeknek az embernyi magas, többszintes társulásoknak az uralkodó fajai:

Jellegzetes kísérő fajaik:

A szélesebb, naposabb részeken válhat uralkodóvá az erdei káka (Scirpus syvaticus). Ezt a partmenti nádasokra (is) jellemző fajok:

kísérik. A fajgazdag állományok mára erősen megritkultak.

A patak menti magaskórósok gombái

A tápanyagdús, nedves talajon nő:

A fűzfák gyökereihez kötődik:

A korhadó fatörzseken él:

A lehullott, korhadó ágakon helyenként tömegesen terem a porcos csészegomba (Ascocoryne sarcoides).

Rétek, legelők

Kaszálók

Az állattartáshoz takarmányt és almot biztosító kaszálókat (Molinio-Arrhenatheretea) általában a dús, úgynevezett édes füvet termő réteken alakították ki, de mivel ilyen viszonylag kevés volt, szükség idején a félszáraz oldalakról is gyűjtöttek szénát. Ínség idején alomnak a „savanyú füveknek” nevezett sásokat is kaszálták. Gyakran okozott nagy gondot, hogy a nagy esők után lezúduló víz- és sártömeg eliszaposította a jó füvet adó réteket.

A tájegység három fő kaszálótípusa:

  1. mocsárrét (a nedves völgytalpakon),
  2. üde, többletvíz nélküli kaszálórét,
  3. félszáraz kaszáló a tölgyes öv napos oldalain.

1. A mocsárrétek az égerligetek és keményfaligetek helyén alakultak ki; hóolvadás idején és nagyobb esők után gyakran elöntötte őket a víz. Növényzetük az üde típussal közös elemei:

A többszintes gyepszint fölső szintjének jellemző fajai:

A második gyepszint jellemző fajai:

Az alsóbb szintekben nő:

egyes lápréti fajok:

Fentieken kívül a Medves fennsíkján gyepalkotó faj az egyébként a tiszántúli szikesekre jellemző hernyópázsit (Beckmannia eruciformis) is.

2. Az üde kaszálóréteknek nemcsak fajkészlete, de szerkezete is hasonló a mocsárrétekéhez.

Jellemző, gyakoribb növényfajok:

Szintén sajátos, de jóval ritkább:

A legelőkkel közös fajok:

3. A félszáraz kaszálók két, tömegesen megjelenő faja:

foltokban jelenik meg az élesmosófű (Chrysopogon gryllus).

A bolygatott állományokra jellemző fajok:

Fontosabb szórványfajok:

Legelők

A hagyományos mezőgazdaság részeként a külterjes állattartás alaposan átalakította a táj növényzetét: e folyamat eredményeként alakultak ki a legelők, majd a felhagyása utáni szukcesszió eredményei a fentebb ismertetett legelőcserjések.

A termőhelyi adottságok függvényében változatos gyeptípusok alakultak ki:

1. A szárazabb, naposabb helyeken (az egykori száraz, nyílt tölgyesek és lejtősztyeppek helyén) a sodrott, szálas levelű füvek:

szaporodtak el.

2. Az egykori cseres-tölgyesek helyén főleg a széles levelű füvek:

uralkodtak el.

3. a félüde–üde élőhelyeken (az egykori cseres-tölgyesek, gyertyános-tölgyesek, bükkösök helyén) szintén szélesebb levelű, de a kiszáradást kevésbé tűrő fajok:

nőnek.

Ahogy ezek a rétek cserjésednek, eltűnik róluk a korábban gyakori háromfogfű (Sieglingia decumbens) és szőrfű (Nardus stricta).

4. A nedvesebb élőhelyeken (a keményfaligetek és égeresek helyén főleg a

és közöttük ugyancsak tömegesen jelenik meg a gyepes sédbúza (Deschampsia caespitosa).

További, a legelőkön gyakori növények:

valamint az

Mindig legeltetésre utaló fajok:

Ritka, védett, a kaszálórétekkel közös fajok:

A kaszálók és legelők gombái

A kaszálók magas füvében él:

Az alacsonyabb gyepet kedveli a fehér nedűgomba (Hygrocybe virginea) és több döggomba (Entoloma spp.)is.

A legelők erősen trágyás gyepe kedvez többféle csiperkének (Agaricus spp.); a leggyakoribb ezek közül március végétől késő őszig a mezei csiperke (Agaricus campestris). A füvek gyökereihez kapcsolódik a mezei szegfűgomba (Marasmius oreades), illetve (savanyúbb talajon) a barnatönkű fokhagymagomba (Marasmius scorodonius). A friss, szikkadó trágyadarabokon tűnik fel a hófehér tintagomba (Coprinopsis nivea). A kis, fehér tölcsérgombák (Clitocybe) közül súlyosan mérgező a mezei tölcsérgomba (Clitocybe rivulosa).

Lejtősztyeppek

A tájegységen kevés a lejtősztyepprét (Festucetalia valesiacae); azok is kis foltokban, mozaikosan, a sziklai cserjésekkel, sziklai sztyepperdőkkel, molyhos tölgyesekkel és dzilikát sziklaerdőkkel összefogazódva jelennek meg. feltételezhető, hogy legalább részben a legeltetés hatására, a xerofil tölgyesek helyén fejlődtek ki.

Gyepszintjük többszintes; borítottsága > 70%. Gyepalkotó fajai:

További, jellemző fajok:

A kései perje (Cleistogenes serotina) főleg a vad zavarta helyeken tűnik fel.

Ritka fajok:

A szélsőséges sztyepp jellegre utaló, geofiton fajok:

A helyenként feltűnő cserjék közül legjelentősebb a Gizella-rózsa (Rosa elliptica).

A mohaszintben feltűnnek a sziklagyepekre jellemző májmohák:

A lejtősztyeppek gombái

Az alacsony sűrű gyepben tavasszal jelenik meg:

Nyár elejétől jellemzőek az apró őzlábgombák:

Ősszel, savanyú talajon terem több nedűgomba, mint például a sáfrányos nedűgomba (Hygrocybe persistens) és az élénkszínű nyirokgomba (Hygrocybe pratensis),

Sziklagyepek vulkáni kőzeteken

1. A bazaltvidéken az erózió mintegy 10 km hosszan alakított ki rendkívül meredek (60–90°-ban dőlő) lejtőket, illetve falakat. Az átlagos falmagasság 10 m körüli. A meredeken lejtő, sziklás térszínt sziklahasadékgyepek (Asplenio septentrionalis–Festucion pallentis) növik be. A gyér növénytakaró leggyakoribb fajai:

Szórványosan fordul elő:

Néhány várrom (somoskői vár, sőregi Bagolyvár) körül a sziklai csenkeszt a deres csenkesz (Festuca pallens) helyettesíti.

A mohaszint főleg az északnak néző falakon fejlett. Jellemző fajai:

A hasadékgyepekben rendszeresen feltűnnek mészkerülő lejtősztyepprétek jellemző fajai is, de ezeknél sokkal jellemzőbbek különböző cserje- és félcserjefajok:

magoncai, azaz a hasadékgyepek sokkal közelibb kapcsolatban vannak a sziklai cserjésekkel, mint a zárt gyepekkel.

2. Az árnyasabb törmeléklejtőkön, természetes és mesterséges sziklaletöréseken előszeretettel telepszenek meg a párás, hűs levegőt kedvelő növények. Ebben a szilikátsziklabevonat-társulásban (Asplenieta trichomanis) a dús mohaszintből emelkedik ki:

A sziklafalakon, törmeléklejtőkön gyér cserjeszint is kialakulhat az alábbi növényekből:

Sziklagyepek homokkövön

A mésszel cementált homokkő sziklavegetációja igen érdekes: jobban hasonlít a mészköveken és az alföldi meszes homokokon megszokott nyílt, évelő gyepekhez (Festuco-Brometea), mint a szilikátos kőzeteken megszokott vegetációhoz. Ezek a gyepek főleg a délnek–délnyugatnak néző domboldalak ligocén homokkőpadjain az Ipoly és a Sajó között a Heves-Borsodi-dombságon végig általánosak.

Uralkodó fűféléje a deres csenkesz (Festuca pallens); mellette tömeges még:

További, jellegzetes fajok:

Ritkább fajok:

A mohaszintben (mint általában a száraz, gyorsan felmelegedő sziklafalakon) főleg a zuzmók tűnnek fel. Jellemző fajaik:

  • homokon:
  • homokkőpadokon:
    • Lecanora muralis
    • Physcia caesia
    • Caloplaca crenularia;
  • a meredek falakon:
    • Squamarina cartilaginea
    • Toninia sedifolia
    • Lepraria incana
    • Physcia caesia
    • Diploschistes scruposus
    • Neofuscelia verruculifera
    • Candelariella vitellina
    • Tortella spp.

A sziklafalak tövében, a homoklejtőkön zárt gyepek, lejtősztyeppek alakultak ki. Ezek gyepszintjében a föntebb megszokott fajok mellett erőteljesen megjelenik:

Ritkábban feltűnő, alföldi jellegű fajok:

Kora tavasszal jellegzetes:

A sziklagyepek gombái

A sziklagyepekben, sziklabevonat-társulásokban legfeljebb egyes apró testű gombák élnek meg:

Gyomnövényzet és kultúrnövényzet

Akácosok

Az akácot (Robinia pseudo-acacia) a 18. században kezdték betelepíteni Amerikából – eleinte a kopárok fásítására és bányafának, később inkább már méhlegelőnek, és így kiterjedt, zárt állományai (Cultura Robiniae) alakultak ki. Ez a rendkívül igénytelen fa szinte bármilyen erdő helyén felnő, de leginkább a zárt tölgyesek helyén érzi jól magát. Agresszív terjeszkedése a térség legkomolyabb környezeti problémája: két-három végvágás elég ahhoz, hogy az egykori lomblevelű erdők helyén tiszta akácosok (Robinieta) cseperedjenek fel. Ezzel erőteljesen átalakulnak a fényviszonyok, drasztikusan csökken az aljnövényzetben a fajok száma – eközben elszaporodnak a nitrogénigényes erdei gyomok és az olyan, tájidegen özöngyomok, mint például a kanadai aranyvessző (Solidago canadensis). Ma már 300 m-es tengerszint feletti magassága alatt gyakorlatilag valamennyi erdő (a fenyvesek és az elhanyagolható kiterjedésű vízparti égeresek és füzesek kivételével) akáccal fertőzött.

Állományaiban gyakran a lombkoronáig felkúszik a komló (Humulus lupulus) és az erdei iszalag (Clematis vitalba).

A cserjeszint jellemző faja a fekete bodza (Sambucus nigra).

A gyepszintben tömeges fajok:

Az üdébb termőhelyeken jól érzi magát néhány páfrányfaj is:

Az akácosok gombái

Az akácosok nitrogéngazdag talaja, amit lassan korhadó avartakaró borít, számos nagygombának kedvez. Igazi hungarikum az akác pikkelyespereszke (Floccularia rickenii), aminek másfajta élőhelye jóformán nincs is. Jóval ritkábban, de a nyárasokban is megjelenik a rózsás cölöppereszke (Leucopaxillus rhodoleucus).

Jellemzőek a csillaggombák:

Igazán nagyra az akácosban tud nőni a nagy őzlábgomba (Macrolepiota procera), és az óriáspöfeteg (Langermannia gigantea) sem ritka.

Tűlevelű erdők

A kultúerdők másik nagy csoportja a fenyveseké (Cultura Pini) – feltételezik, hogy a tájegység eredeti növénytakarójában tűlevelűek legföljebb szálanként fordultak elő; a nyitvatermők egyetlen, valóban őshonos faja a közönséges boróka (Juniperus communis).

A leggyakrabban ültetett fenyőfajok:

Ritkábban fordul elő:

Ezek közül az első négy faj természetesen újul, sőt, még terjeszkedik is.

A fenyvek alatt kevés a naény és savanyú a talaj, ezért az alnövényzet hiányzik vagy csak néhány fajból áll. Az efféle, extrém körülményeket kedvelő fjok:

közül hazánkban több védett.

Az üdébb állományokban is az erdők szélén is megtelepszik több ritka faj, mint például:

A fenyvesek gombái

A fenyvesekben többnyire gyökérkapcsolt, kimondottan erre a környezetre jellemző gombákat találunk, és egyesek már tavasszal megjelennek.

A kéttűs fenyők alatt terem a barna gyűrűstinóru (Suillus luteus). Ugyancsak tavasszal jelenik meg, de az első fagyokig kitart a szemcsésnyelű fenyőtinóru (Suillus granulatus). Tavaszi faj még a enyhe tobozfülőke (Strobilurus stephanocystis) – mint neve is mutatja, ez a korhadó tobozokon él. Hasonlóképp tobozokon, de ősszel terem a derestönkű fenyőfülőke (Baeospora myosura).

Nyári-Őszi fajok:

Ősszel bújnak elő a zöldülőtejű tejelőgombák (Lactarius spp.), amelyek közül legjelentősebb az ízletes rizike (Lactarius deliciosus). További, őszi gombák:

Vágásnövényzet

A tarvágás, lékvágás, illetve egyéb véghasználat után az erdő helyén a természetes okok (széldöntés, hónyomás, földcsuszamlás stb.) hatására kialakuló erdei lékek vegetációjához (Epilobetia angustifolii) igen hasonló növényzet telepszik meg.

Az árnyas, üde erdők jellemző vágásnövényei:

Bükkösök helyén gyakran tűnik fel:

A pionír fafajokat:

a felcseperedő klimaxfajok előbb-utóbb elnyomják.

A félüde termőhelyekre jellemző:

A száraz termőhelyek jellegzetes, gyakori vágásnövényei:

A vágásnövényzet gombái

A sok szerves anyagot tartalmazó talajt kedveli:

Romterületek növényei

Romterületeknek azokat a mesterségesen kialakított felületeket (szemétdombok stb.) nevezzük, amelyeken a szukcesszió még csak első fázisában, a rövid életű, sok magot érlelő pionír fajok betelepülésénél tart – ha az ilyen felületeket nem bolygatják tovább, ezeket hamarosan kiszorítják a két- és többnyári fajok. A romterületek életlehetőségeihez már az emberi történelem hajnalán számos növény alkalmazkodott, mint például:

További, gyakori egyéves fajok:

A két- és többéves fajok közül jellegzetesen romtalajokon jelenik meg:

A romterületek gombái:

Szántóterületek növényei

Salgótarján és Fülek környékén a 20. század közepéig folyt nagyobb területen szántóföldi növénytermesztés, és jelentősen átalakította a táj képét. A szántóföldeken fejlődő gyomnövényzetben (Violenea arvensis) egyaránt jelen vannak a növénytermesztés kezdete óta ahhoz alkalmazkodott, ún. archeofiton fajok és azok (neofiton fajok), amelyek Amerikából kerültek át kontinensünkre. Az iparszerű földművelés kezdete előtt különösen a szántók szélén nőtt sokféle gyom; azóta ezek az elhanyagoltabb, illetve kisebb parcellák szegélyeire szorultak vissza. Jellemző szántóföldi gyomok:

Savanyú talajon, szórványosan jelenik meg:

Kapás kultúrákban (kukorica, napraforgó) gyakori fajok:

Ugyanezen táblákban, de csak szórványosan jelenik meg:

A vegyszerek hatására egyes fajok:

már teljesen kiszorultak a szántóföldekről a mezsgyékre, illetve az eredeti, mediterrán termőhelyükre hasonlító, bolygatott száraz gyepekbe:

Egyes, az alföldi, laza talajú kapás kultúrákra jellemző fajok:

a településeken az utak kőburkolatainak repedéseiben, valamint a vasúti sínek mentén terjednek.

A belvizes szántókon mindmáig fennmaradt fajok:

Az 1980-as évek végén jelent meg a parlagfű (Ambrosia artemisiifolia),

A szántóterületek gombái

A szántókon gyakori nagygombák:

Erősen trágyás talajon tavasztól őszig tömegesen nő a ráncos tintagomba (Coprinopsis atramentaria).

Gyümölcsösök és szőlők

A gyümölcsösök növényzete alkalmazkodott ahhoz, hogy a fák alatt évente egyszer-kétszer lekaszálják a füvet, ezért az aljnövényzetben többnyire a kaszáló, illetve legelők fajait találjuk meg. A szőlőkre a szántóterületek növényeihez hasonlóan a kapálást tűrő fajok jellemzőek, mint például:

A hagyományosan művelt szőlőkben továbbélnek egyes ritka védett növényfajok:

A gyümölcsösök és szőlők gombái:

A taplók közül a

inkább az idősebb ültetvényeket pusztítja.

Útszéli, taposott gyomnövényzet

A taposott gyomnövényzet leginkább az állatok ivóhelyeihez vezető csapásokon és a településekhez közel, a gyalogutakon alakul ki, és a taposás roncsoló hatásához leginkább alkalmazkodott fajokból áll:

Sajátos életközösségek alakulnak ki a vasutak töltésein. Ezekben a taposást tűrő fajok mellett megjelenik számos egyéb növény is:

Források

  • Kiss G. et al. (szerk.): A Karancs–Medves és a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet Nógrád és Gömör határán. Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Eger, 2007.

Read other articles:

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Desember 2023. Santo Yulianus dari Toledo oleh Juan de Borgoña Yulianus dari Toledo (642–690) lahir di Toledo, Hispania,.[1] adalah seorang rahib dan kemudian Abbas di Agali. Dia dididik dengan baik di sekolah katedral, murid Santo Eugenius II, dan Keusku...

 

Questa voce o sezione sull'argomento filosofia non cita le fonti necessarie o quelle presenti sono insufficienti. Puoi migliorare questa voce aggiungendo citazioni da fonti attendibili secondo le linee guida sull'uso delle fonti. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. PoeticaTitolo originaleΠερὶ ποιητικῆς Prima pagina della Poetica nell'edizione di Bekker (1837) AutoreAristotele 1ª ed. originaleIV secolo a.C. Generetrattato Lingua originalegreco antico Modific...

 

Flower Crew: Joseon Marriage AgencyPoster promosiHangul꽃파당: 조선혼담공작소 GenreDrama sejarahKomedi romantis[1]Ditulis olehKim Yi-rangSutradaraKim Ga-ramPemeranKim Min-jaeGong Seung-yeonSeo Ji-hoonPark Ji-hoonByeon Woo-seokNegara asalKorea SelatanBahasa asliKoreaProduksiProduserJeong Sung-taek Park Hee-sul Ju Bang-okRumah produksiBlossom Story JP E&MDistributorJTBCRilis asliJaringanJTBCFormat gambar1080i (HDTV)Format audioDolby DigitalRilis16 September (2019-09-...

Sungai Zarqa (نهر الزرقاء) River Sungai Zarqa Nama asal: Arabic زرقاء, sungai biru[1] Negara  Yordania Provinsi Kegubernuran Zarqa, Kegubernuran Jerash, Kegubernuran Balqa Anak sungai  - kiri Wadi Dhuleil Kota Amman, Zarqa, Jerash Markah tanah Sungai Yordan Sumber 'Ain Ghazal  - location Amman  - elevation 776 m (2.546 ft) Muara Sungai Yordan  - elevation −313 m (−1.027 ft) Panjang 65 km (40...

 

Sebastian Lletget Informasi pribadiTanggal lahir 3 September 1992 (umur 31)Tempat lahir San Francisco, California, A.S.Posisi bermain GelandangInformasi klubKlub saat ini LA GalaxyNomor 17Karier junior –2009 Santa Clara2009–2010 West Ham UnitedKarier senior*Tahun Tim Tampil (Gol)2010–2015 West Ham United 0 (0)2015– LA Galaxy 54 (8)2015 → LA Galaxy II (pinjaman) 1 (0) * Penampilan dan gol di klub senior hanya dihitung dari liga domestik dan akurat per March 18, 2017 S...

 

Pelangi di HatikuGenreDramaPembuatMultivision PlusDitulis olehPietrajaya BurnamaSutradaraAgus EliasPemeranRano KarnoDesy RatnasariRia IrawanAugust MelaszUlly ArthaRudy WoworNani WijayaAmbar SoedarnoEeng SaptahadiSubarkah HadisarjanaRobert SyariefPiet BurnamaPenggubah lagu tema Dwiki Dharmawan Piet Subiyakto Lagu pembukaPelangi di HatikuLagu penutupPelangi di Hatiku[a]Penata musikDwiki DharmawanNegara asalIndonesiaBahasa asliIndonesiaJmlh. musim1Jmlh. episode6ProduksiProduser ek...

ساوث غلن فالس الإحداثيات 43°17′47″N 73°38′03″W / 43.2964°N 73.6342°W / 43.2964; -73.6342  [1] تقسيم إداري  البلد الولايات المتحدة[2]  التقسيم الأعلى مقاطعة ساراتوغا  خصائص جغرافية  المساحة 3.859908 كيلومتر مربع3.859906 كيلومتر مربع (1 أبريل 2010)  ارتفاع 105 متر  عدد ال�...

 

Principle or protocol to guide decisions and achieve rational outcomes For other uses, see Policy (disambiguation). Not to be confused with Police. For policies regarding Wikipedia, see Wikipedia:Policies and guidelines. Part of the Politics seriesPolitics Outline Index Category Primary topics Outline of political science Index of politics articles Politics by country Politics by subdivision Political economy Political history Political history of the world Political philosophy Political syst...

 

Ini adalah nama Korea; marganya adalah Lee. Lee Il-hwaLee Il-hwa pada 2017Lahir24 Februari 1971 (umur 53)Seoul, Korea SelatanPendidikanUniversitas Digital Hansung - Kesejahteraan SosialPekerjaanPemeranTahun aktif1991–kiniAgenImagine Asia (2016-kini)Suami/istripenyanyi Kang In-won (1996-1997; bercerai) profesor universitas (m. 2011)Nama KoreaHangul이일화 Alih AksaraI Il-hwaMcCune–ReischauerI Il-hwa Lee Il-hwa (lahir 24 Februari 1971) adalah seorang aktris Korea Selatan. Ia mem...

Questa voce sull'argomento terminologia cinematografica è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Voce che richiede profonda revisione. Motivo: La voce richiede organicità e completezza. Attualmente parte e si delinea fino alla conclusione nell'erronea accezione del termine come esclusivamente legato al mondo cinematografico. In realtà, alla produzione di qualsiasi evento mediatico (es. un evento sportivo) segue la fase di post-produzione: all...

 

For related races, see 2000 United States gubernatorial elections. 2000 West Virginia gubernatorial election ← 1996 November 7, 2000 2004 →   Nominee Bob Wise Cecil Underwood Party Democratic Republican Popular vote 324,822 305,926 Percentage 50.1% 47.2% County results Wise:      40–50%      50–60%      60–70% Underwood:      40–50%    ...

 

Сельское поселение России (МО 2-го уровня)Новотитаровское сельское поселение Флаг[d] Герб 45°14′09″ с. ш. 38°58′16″ в. д.HGЯO Страна  Россия Субъект РФ Краснодарский край Район Динской Включает 4 населённых пункта Адм. центр Новотитаровская Глава сельского пос�...

Национальное аэрокосмическое агентство Азербайджана Штаб-квартира Баку, ул. С. Ахундова, AZ 1115 Локация  Азербайджан Тип организации Космическое агентство Руководители Директор: Натиг Джавадов Первый заместитель генерального директора Тофик Сулейманов Основание Осн�...

 

German classical scholar and historian (1817–1903) This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Theodor Mommsen – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (November 2023) (Learn how and when to remove this message) Theodor MommsenBornChristian Matthias Theodor Mommsen(1817-11-30)30 November 1817Gardi...

 

This section needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources in this section. Unsourced material may be challenged and removed. (June 2009) (Learn how and when to remove this message) Dutch storm surge barrier 51°57′19″N 4°9′50″E / 51.95528°N 4.16389°E / 51.95528; 4.16389 The Maeslant Barrier seen from the north Location of the Maeslant Barrier A ship passing the barrier Model (no lon...

L'elettronegatività, simbolo χ, è una proprietà chimica che descrive la tendenza di un atomo ad attrarre verso di sé elettroni condivisi.[1] Al livello più elementare, l'elettronegatività è determinata da fattori come la carica nucleare (più protoni ha un atomo, più attrarrà gli elettroni) e il numero e posizione degli altri elettroni presenti nei vari orbitali atomici (più elettroni ha un atomo, più sono lontani dal nucleo gli elettroni di valenza, che saranno quindi sog...

 

تناخمعلومات عامةصنف فرعي من عمل أدبي الدِّين اليهودية اشتق من التوراةأسفار الأنبياءأسفار الكتابات النوع الفني الأدب الدينيأنثولوجيا إصدار أو طبعة أو ترجمة لـ العهد القديم لغة العمل أو لغة الاسم العبريةالآرامية الأسباب وحي العمل الكامل مُتوفِّر في mgketer.org (العبرانية) لدي�...

 

Bristol HotelThe Bristol HotelLocation within GibraltarGeneral informationLocation10 Cathedral Square,  GibraltarCoordinates36°8′20″N 5°21′16″W / 36.13889°N 5.35444°W / 36.13889; -5.35444Other informationNumber of rooms60Websitewww.bristolhotel.gi Bristol Hotel is Gibraltar's oldest hotel. It is located on Cathedral Square in Gibraltar, next to the Church of England Cathedral of The Holy Trinity. Established in 1894 the 19th century, it occupies a whi...

Questa voce sull'argomento centri abitati del Michigan è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Hazel Parkcity(EN) Hazel Park, Michigan Hazel Park – Veduta LocalizzazioneStato Stati Uniti Stato federato Michigan ConteaOakland TerritorioCoordinate42°27′45″N 83°06′15″W42°27′45″N, 83°06′15″W (Hazel Park) Altitudine192 m s.l.m. Superficie7,3 km² Abitanti1...

 

Saint-Pierre-dels-Forcats Blason Administration Pays France Région Occitanie Département Pyrénées-Orientales Arrondissement Prades Intercommunalité Communauté de communes Pyrénées catalanes Maire Mandat Pierre Blanqué 2020-2026 Code postal 66210 Code commune 66188 Démographie Populationmunicipale 261 hab. (2021 ) Densité 20 hab./km2 Géographie Coordonnées 42° 29′ 44″ nord, 2° 07′ 09″ est Altitude Min. 1 320 mMax. 2 ...