A mohák az egész Földön elterjedt, nem edényes, embriós növények, mintegy 26 000 ismert fajjal, amelyek közül Magyarországon 659 él (2 becősmoha, 146 májmoha és 511 lombosmoha).[1]
Kis termetű, levélkére és száracskára tagolódó vagy telepes, zöld, spórás növények, amelyeknek nincsenek gyökerei és szállítószövete. A szárazságot és a fagyot is jól tűrik. Kanadai tudósok megállapították, a mohák a gleccsertakarók alatt átvészelt 400 év elteltével is képesek új életre kelni, amint napfény éri őket. Ezt a képességüket annak is köszönhetik, hogy az emberi őssejtekhez hasonlóan működő, ún. totipotens sejtjeik vannak. Egyetlen sejtből képes létrejönni egy teljes növény.[2][3]
Nevük eredete
Több forrás szerint is a moha növények régies megnevezése: halápok, mohok illetve a latin muscus.[4][5][6]
A moha szó valószínűleg a déli szláv nyelvekből került át a magyar szóhasználatba. Már a 15. században leírták a moh(Földön folyó moh) formát, ’apró, zöld levelű és szárú, spórákkal szaporodó virágtalan növény’ értelemben.[7]
Az új vizsgálatok megállapították, hogy a mohák csoportja parafiletikus (nincs kizárólagos közös ősük). A filogenetikus értékelések három „moha-vonalra” osztják őket, és most ezeket szerepeltetik a törzsek szintjén:
A többi embriós növénytől megkülönbözteti őket a szállítószövet hiánya. Bár szállításra alkalmas sejtek, sejtcsoportok a mohákban is előfordulnak (a lombosmoháknál a sporofitonban és a gametofitonban is, néha igen fejlett formában, a májmoháknál csak a gametofitonban, a becősmoháknál egyáltalán nem), ezek nem homológok az edényes növények (Tracheophyta) edényeivel, ugyanis nincs bennük se lignin, se valódi rostasejt.
Életfázisaik úgy váltakoznak, hogy a gametofiton szakasz dominál a sporofitonnal szemben.
Sporofitonjuk nem ágazik el, és azon a többi embriós növénytől eltérően csak egyetlen sporangium fejlődik ki.
Nincs önálló vízháztartásuk (poikilohidrikusak). Víztartalmuk környezetfüggő; a vizet teljes testfelületükön veszik fel. A szárazságtűrő mohák egyes fajai kiszáradt állapotban is több évig életképesek maradnak, majd vízhez jutva életfolyamataik teljesen helyreállnak (akár múzeumi példányokéi is).
Evolúciójuk
Törzsfejlődésük, evolúciós kapcsolatrendszerük, viszonyuk a többi embriós növénnyel még nem teljesen tisztázott. Az alábbi kladogramokon két hipotézis látható erről:
Vízicsipke(Riccia fluitans) 1–6 cm-es teleptestű májmoha. Lápos vizekben az egész Földön gyakori, de tarthatjuk akváriumban is.
Békalencsemoha(Ricciocarpus natans) Szív alakú, sárgászöld májmoha, középen árkolt karéjjal. Semleges vagy savanyú lápos vizekben lebeg, leapadás után szalag alakú pikkelyeivel a talajhoz tapad.
Illatos májmoha(Mannia fragrans) A teleptest 1–2 cm-es. Felül sötétzöld, alul vörösbarna, a telepvégeken fehér pikkelyes rojtokkal. Jellemző „ceruzaszaga”, a virginiai boróka aromás illatára emlékeztet.
Lombosmohák
A száruk leveles; a levélkék szórtan ülnek a száracskán. Egyes fajták spóratokja a felálló száracska csúcsán fejlődik, másoknál az oldalágakon.
↑Papp, B., Erzberger, P., Ódor, P., Hock, Zs., Szövényi, P., Szurdoki, E. & Tóth, Z. 2010. Updated checklist and Red List of Hungarian bryophytes. Studia bot. hung. 41: 31-59 [1]Archiválva2016. november 9-i dátummal a Wayback Machine-ben
↑Catherine La Farge, Krista H. Williams, and John H. England - Regeneration of Little Ice Age bryophytes emerging from a polar glacier with implications of totipotency in extreme environments - PNAS June 11, 2013 110 (24) 9839-9844 [2]Archiválva2019. február 20-i dátummal a Wayback Machine-ben
↑Révai nagy lexikona. 9. kötet383. oldal (Haláp); 13. kötet826. (Moha), 828. (Mohák) oldalai Budapest: Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság (1911–1935)
.jpg)
