Az Olimpiai Stadiont 2016. szeptember 15-én jelölték ki a döntő helyszínéül az UEFA Végrehajtó Bizottságának athéni ülésén. Ez volt a hatodik Bajnokcsapatok Európa-kupája/Bajnokok Ligája döntő amit kelet-európai helyszínen tartottak.[3][4][5][6]
A kijevi Olimpiai Stadion 1923-ban épült, története során háromszor lett felújítva, ezt megelőzően legutóbb 2011-ben, a 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokságra készülve.[7] A kontinenstorna döntőjének is a stadion volt helyszíne, a spanyolok 4-0-s győzelmet arattak az olasz válogatott felett.[8] Az Olimpiai Stadion maximális befogadóképessége 70 050 fő, a Dinamo Kijiv és az ukrán válogatott otthona.[9][10]
A 2017–2018-as UEFA-bajnokok ligája csoportkörének mérkőzéseit 2017. szeptember 12. és december 6. között játszották le.
Résztvevők
Az 1–3.-ig rangsorolt nemzeti labdarúgó-bajnokságok dobogós csapatai, a 4–6.-ig rangsorolt nemzeti labdarúgó-bajnokságok bajnok és ezüstérmes csapatai, valamint a 7–12.-ig rangsorolt nemzeti labdarúgó-bajnokságok bajnokcsapatai és a 2016–2017-es Európa-liga győztese a csoportkörben csatlakoztak a bajnokcsapatok rájátszásának, illetve a bajnoki helyezés alapján részt vevő csapatok rájátszásának öt-öt továbbjutójához.
A csoportkörben nyolc egyaránt négycsapatos csoportot képeztek. A csoportokban a csapatok körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A csoportok első két helyen záró csapat az egyenes kieséses szakaszba jutott, a harmadik helyezettek a 2017–2018-as Európa-liga egyenes kieséses szakaszában folytatták, míg az utolsó helyezettek kiestek.
Az 1. kalapba a címvédő és a rangsor szerinti 1–7. ország bajnokcsapata került. A többi csapatot az együtthatójuk szerint rendezték sorba. A sorsolást 2017. augusztus 24-én tartották Monacóban.
Az UEFA versenyszabályzata alapján, ha két vagy több csapat a csoportmérkőzések után azonos pontszámmal állt, az alábbiak alapján kellett meghatározni a sorrendet:
az azonosan álló csapatok mérkőzésein szerzett több pont
az azonosan álló csapatok mérkőzésein elért jobb gólkülönbség
az azonosan álló csapatok mérkőzésein szerzett több gól
az azonosan álló csapatok mérkőzésein idegenben szerzett több gól
az összes mérkőzésen elért jobb gólkülönbség
az összes mérkőzésen szerzett több gól
az azonosan álló csapatok és nemzeti szövetségük jobb UEFA-együtthatója az elmúlt öt évben
Megjegyzés: Az 1991–92-es kiírás még bajnokcsapatok Európa-kupája néven volt, de ez volt az első szezon, amelyben csoportkör is volt. A szezonban nem volt egyenes kieséses szakasz a csoportkör és a döntő között.
Megjegyzés: A 2024–25-ös szezontól a csoportkör helyét átvette az alapszakasz, minden csapat egy csoportban versenyzett