2007-es sakkvilágkupa

A 2007-es sakkvilágkupa a 2010-es sakkvilágbajnokság versenysorozatának egyik fő tornája volt. A verseny 2007. november 24. és december 16. között, az Oroszországbeli Hanti-Manszijszkban.[1] A zónaversenyeken kvalifikációt szerzett 128 versenyző egyenes kieséses rendszerben párosmérkőzéseket játszott, és a végső győztes szerzett jogot arra, hogy a világbajnok kihívójának személyét eldöntő mérkőzésen küzdjön meg a 2006-os címegyesítő sakkvilágbajnokság vesztesével a bolgár Veszelin Topalovval.

A világkupát az amerikai Gata Kamsky nyerte, miután a döntőben 2,5–1,5 arányban legyőzte a spanyol Alekszej Sirovot, így ő játszhatott Topalovval a világbajnok kihívásának jogáért.

Előzmények

A kvalifikáció

A világkupán 128 versenyző vett részt,[2] akik a következő versenyeken szerezhettek jogot az indulásra:

  • A 2007-es sakkvilágbajnokság nyolc résztvevője közül hárman (Levon Aronján, Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk. A távolmaradó öt további résztvevő helye a FIDE világranglistájáról az Élő-pontszám alapján legerősebb öt – más módon kvalifikációt nem szerző – versenyzővel került feltöltésre.
  • A 2006-os női sakkvilágbajnokság győztese a kínai Hszü Jü-hua.
  • A 2006-os junior sakkvilágbajnokság győztese az örmény Zaven Andriaszjan.
  • A 2006. július és 2007. január közötti időszak átlag-Élő-pontszáma alapján legerősebb 25 játékos.
  • 89 versenyző a kontinentális bajnokságokról és a zónaversenyekről.
    • 45 versenyző Európából (16-an a 2006-os és 29-en a 2007-es sakk-Európa-bajnokságról);
    • 19 versenyző Amerikából (7-en az amerikai kontinensbajnokságról, 12-en a zónaversenyekről);
    • 19 versenyző Ázsiából és Óceániából (10-en az Ázsia-bajnokságról, 9-en a zónaversenyekről);
    • 6 versenyző Afrikából, a 2007-es Afrika-bajnokságról.
  • A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnökének 5 szabadkártyása.
  • A helyi szervezők négy szabadkártyása.

Neves távolmaradók

A 2007-es sakkvilágbajnokság nyolc résztvevővel körmérkőzéses formában zajlott. A nyolc résztvevő közül csak hárman éltek a világkupán való közvetlen indulás lehetőségével. Öten – különböző okokból – nem indultak. Vlagyimir Kramnyik és Veszelin Topalov a FIDE korábbi döntése alapján 2008-ban, illetve 2009-ben[3] közvetlenül játszhattak párosmérkőzést a világbajnoki címért a regnáló világbajnokkal. A világbajnok Visuvanádan Ánand lehetőséget kapott az indulásra, de nem élt vele. Lékó Péter és Alekszandr Morozevics a Kramnyiknak és Topalovnak adott privilégiumok miatti tiltakozásuk jelzéseként bojkottálták a versenyt.[4][5] Rajtuk kívül a világranglista első 30 helyezettje közül csak Polgár Judit hiányzott.

A verseny szabályai

A verseny menete megegyezett az 1998–2004 közötti világbajnokságokkal. Az összesorsolt versenyzők két játszmát játszottak egymással. Ha ennek eredménye döntetlen volt, akkor rájátszások döntöttek egyre rövidülő gondolkodási idővel. A 7. körben, a döntőben négy játszmára került sor, és csak annak egyenlősége esetén folytatódott a mérkőzés a rövidített játszmákkal.

Minden játékosnak 90 perce volt az első 40 lépés megtételéhez, és ha a játszma ekkor még nem fejeződött be, akkor a versenyzők még 15 percet és lépésenként további 30 másodpercet kaptak a játszma befejezéséig. A rájátszások során a két rapidjátszmában a versenyzők 25 perc gondolkodási időt kaptak lépésenként 10 másodperc többletidővel. Ha az eredmény ekkor is döntetlen volt, akkor a két villámjátszmában 5–5 perc állt rendelkezésükre lépésenként 10 másodperc többletidővel, és ha még mindig nem született döntés, akkor az armageddonjátékban világosnak 6, sötétnek 5 perc állt rendelkezésére, de sötéttel a döntetlen is a továbbjutást jelentette.[6]

A díjalap

A teljes díjalap 1 600 000 amerikai dollár, amely az alábbiak szerint került felosztásra:[6]

Forduló Díj (US$)[7]
1. kör 6 000
2. kör 10 000
3. kör 16 000
4. kör 25 000
Negyeddöntők 35 000
Elődöntők 50 000
Döntő vesztes 80 000
győztes 120 000

A résztvevők

A résztvevők nemzetközi nagymesterek, kivéve akinél IM (nemzetközi mester vagy FM (FIDE-mester) szerepel.

  1.  Vaszil Ivancsuk (UKR), 2787
  2.  Sahrijar Mamedjarov (AZE), 2752
  3.  Tejmur Radzsabov (AZE), 2742
  4.  Levon Aronján (ARM), 2741
  5.  Alekszej Sirov (ESP), 2739
  6.  Peter Szvidler (RUS), 2732
  7.  Michael Adams (GBR), 2729
  8.  Jevgenyij Alekszejev (RUS), 2716
  9.  Alekszandr Griscsuk (RUS), 2715
  10.  Magnus Carlsen (NOR), 2714
  11.  Gata Kamsky (USA), 2714
  12.  Vladimir Hakobján (ARM), 2713
  13.  Dmitrij Jakovenko (RUS), 2710
  14.  Ruszlan Ponomarjov (UKR), 2705
  15.  Vang Jüe (CHN), 2703
  16.  Étienne Bacrot (FRA), 2695
  17.  Szergej Karjakin (UKR), 2694
  18.  Pu Hszing-cse (CHN), 2692
  19.  Pavel Eljanov (UKR), 2691
  20.  Almási Zoltán (HUN), 2691
  21.  Vlagyimir Malahov (RUS), 2690
  22.  Rusztam Kaszimdzsanov (UZB), 2690
  23.  Leinier Domínguez (CUB), 2683
  24.  Loek van Wely (NED), 2679
  25.  Konstantin Landa (RUS), 2678
  26.  Andrei Volokitin (UKR), 2678
  27.  Szergej Rubljovszkij (RUS), 2676
  28.  Alekszander Oniscsuk (USA), 2674
  29.  Ernesto Inarkiev (RUS), 2674
  30.  Vadim Zvjaginsev (RUS), 2674
  31.  Ivan Cseparinov (BUL), 2670
  32.  Pendjála Harikrisna (IND), 2668
  33.  Liviu-Dieter Nisipeanu (ROU), 2668
  34.  Vladislav Tkachiev (FRA), 2661
  35.  Krishnan Sasikiran (IND), 2661
  36.  Francisco Vallejo Pons (ESP), 2660
  37.  Predrag Nikolić (BIH), 2657
  38.  David Navara (CZE), 2656
  39.  Emil Sutovsky (ISR), 2655
  40.  Laurent Fressinet (FRA), 2654
  41.  Jevgenyij Barejev (RUS), 2653
  42.  Nigel Short (GBR), 2649
  43.  Kiril Georgiev (BUL), 2649
  44.  Szergej Volkov (RUS), 2648
  45.  Bartosz Soćko (POL), 2646
  46.  Jevgenyij Tomasevszkij (RUS), 2646
  47.  Alekszandr Motiljev (RUS), 2645
  48.  Csang Peng-hsziang (CHN), 2644
  49.  Michael Roiz (ISR), 2643
  50.  Sergei Tiviakov (NED), 2643
  51.  Vang Hao (CHN), 2643
  52.  Alekszandr Halifman (RUS), 2643
  53.  Zviad Izoria1 (GEO), 2643
  54.  Boris Avrukh (ISR), 2641
  55.  Arkadij Naiditsch (GER), 2639
  56.  Jevgenyij Najer (RUS), 2635
  57.  Konsztantyin Szakajev (RUS), 2634
  58.  Mihail Gurevics (TUR), 2627
  59.  Alexander Shabalov (USA), 2626
  60.  Yuri Shulman (USA), 2616
  61.  Maxim Rodshtein (ISR), 2615
  62.  Viktor Laznicka (CZE), 2610
  63.  Zdenko Kozul (CRO), 2609
  64.  Mateusz Bartel (POL), 2608

  1.  Alexander Galkin (RUS), 2608
  2.  Lazaro Bruzon Batista (CUB), 2607
  3.  Bartłomiej Macieja (POL), 2606
  4.  Jan Gustafsson (GER), 2606
  5.  Rafael Leitao (BRA), 2601
  6.  Dusko Pavasovic (SLO), 2597
  7.  Gregory S. Kaidanov (USA), 2597
  8.  Nyikita Vityugov (RUS), 2594
  9.  Emanuel Berg (SWE), 2593
  10.  Julio E. Granda Zuniga (PER), 2592
  11.  Gilberto Milos (BRA), 2592
  12.  Ehsan Ghaem Maghami (IRI), 2591
  13.  Vlagyimir Belov (RUS), 2587
  14.  Robert Markuš (SRB), 2586
  15.  Surya Shekhar Ganguly (IND), 2585
  16.  Varuzhan Akobian (USA), 2584
  17.  Merab Gagunashvili (GEO), 2584
  18.  Boris Savchenko (RUS), 2583
  19.  Rauf Mammadov (AZE), 2582
  20.  Vladimir Georgiev (MKD), 2576
  21.  Grzegorz Gajewski (POL), 2573
  22.  Susanto Megaranto (INA), 2569
  23.  David Baramidze (GER), 2569
  24.  Julio Becerra (USA), 2568
  25.  Diego Flores (ARG), 2566, IM
  26.  Csou Csien-csao (CHN), 2565
  27.  Alexander Ivanov (USA), 2565
  28.  Artem Iljin (RUS), 2565
  29.  Sergey Kudrin (USA), 2563
  30.  Sergei Zhigalko (BLR), 2562
  31.  Balogh Csaba (HUN), 2561
  32.  Bassem Amin (EGY), 2561
  33.  Csao Csün (CHN), 2552
  34.  Juan Carlos González Zamora1 (MEX), 2552
  35.  Abhijit Kunte (IND), 2547
  36.  Fernando Peralta (ARG), 2546
  37.  Zaven Andriasian (ARM), 2546
  38.  Héra Imre (HUN), 2544
  39.  Le Quang Liem (VIE), 2534
  40.  Vladislav Nevednichy (ROU), 2531
  41.  Nguyen Ngoc Truong Son (VIE), 2530
  42.  Alexei Iljushin (RUS), 2528
  43.  G.N. Gopal (IND), 2520, IM
  44.  Hszü Jü-hua (CHN), 2517
  45.  Ven Jang (CHN), 2515, IM
  46.  Enamul Hossain (BAN), 2514, IM
  47.  Nikolai Kabanov (RUS), 2512, IM
  48.  Everaldo Matsuura (BRA), 2511, IM
  49.  Darwin Laylo (PHI), 2508, IM
  50.  Aleksei Pridorozhni (RUS), 2506, IM
  51.  Essam El Gindy (EGY), 2503, IM
  52.  Ziaur Rahman (BAN), 2497
  53.  Anton Filippov (UZB), 2496, IM
  54.  Ahmed Adly (EGY), 2494
  55.  Zhao Zong-Yuan (AUS), 2491, IM
  56.  Darcy Lima (BRA), 2484
  57.  Anuar Ismagambetov (KAZ), 2480, IM
  58.  Igor Zugic (CAN), 2477, IM
  59.  Eduardo Iturrizaga (VEN), 2435, IM
  60.  Robert Gwaze (ZIM), 2429, IM
  61.  Juan Pablo Hobaica (ARG), 2427, IM
  62.  Vladimir Genba (RUS), 2413, IM
  63.  Khaled Abdel Razik (EGY), 2389, FM
  64.  Pedro Aderito (ANG), 2352, IM

1-4. forduló

1. szekció

1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
            
1 Vaszil Ivancsuk 2
128 Pedro Aderito 0
1 Vaszil Ivancsuk
65 Alexander Galkin
64 Mateusz Bartel 1
65 Alexander Galkin 3
1 Vaszil Ivancsuk
33 Liviu-Dieter Nisipeanu
32 Pendjála Harikrisna
97 Csao Csün
97 Csao Csün
33 Liviu-Dieter Nisipeanu
33 Liviu-Dieter Nisipeanu
96 Bassem Amin ½
33 Liviu-Dieter Nisipeanu ½
17 Szergej Karjakin
16 Étienne Bacrot
113 Darwin Laylo ½
16 Étienne Bacrot
49 Michael Roiz ½
49 Michael Roiz 4
80 Varuzhan Akobian 3
16 Étienne Bacrot 1
17 Szergej Karjakin 3
17 Szergej Karjakin 2
112 Everaldo Matsuura 0
17 Szergej Karjakin
48 Csang Peng-hsziang ½
48 Csang Peng-hsziang
81 Merab Gagunashvili

2. szekció

1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
            
8 Jevgenyij Alekszejev
121 Anuar Ismagambetov
8 Jevgenyij Alekszejev
57 Konsztantyin Szakajev ½
57 Konsztantyin Szakajev 4
72 Nyikita Vityugov 3
8 Jevgenyij Alekszejev
40 Laurent Fressinet ½
25 Konstantin Landa ½
104 Vladislav Nevednichy
104 Vladislav Nevednichy ½
40 Laurent Fressinet
40 Laurent Fressinet 2
89 Diego Flores 0
8 Jevgenyij Alekszejev 3
41 Jevgenyij Barejev 1
9 Alekszandr Griscsuk
120 Darcy Lima ½
9 Alekszandr Griscsuk
56 Evgeniy Najer ½
56 Evgeniy Najer
73 Emanuel Berg ½
9 Alekszandr Griscsuk
41 Jevgenyij Barejev
24 Loek van Wely
105 Nguyen Ngoc Truong Son
24 Loek van Wely ½
41 Jevgenyij Barejev
41 Jevgenyij Barejev 2
88 Julio Becerra Rivero 0

3. szekció

1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
            
4 Levon Aronján 2
125 Juan Pablo Hobaica 0
4 Levon Aronján
68 Jan Gustafsson ½
61 Maxim Rodshtein ½
68 Jan Gustafsson
4 Levon Aronján 3
29 Ernesto Inarkiev 1
29 Ernesto Inarkiev
100 Fernando Peralta ½
29 Ernesto Inarkiev
36 Francisco Vallejo Pons ½
36 Francisco Vallejo Pons
93 Sergey Kudrin ½
4 Levon Aronján
13 Dmitrij Jakovenko
13 Dmitry Jakovenko 2
116 Ziaur Rahman 0
13 Dmitrij Jakovenko
77 Vladimir Belov ½
52 Alekszandr Halifman
77 Vladimir Belov
13 Dmitrij Jakovenko
20 Almási Zoltán ½
20 Almási Zoltán
109 Ven Jang ½
20 Almási Zoltán 2
45 Bartosz Soćko 0
45 Bartosz Soćko 2
84 Vladimir Georgiev 0

4. szekció

1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
            
5 Alekszej Sirov 2
124 Robert Gwaze 0
5 Alekszej Sirov
60 Yuri Shulman ½
60 Yuri Shulman 3
69 Rafael Leitao 1
5 Alekszej Sirov
28 Alexander Onischuk ½
28 Alexander Onischuk
101 Zaven Andriasian
28 Alexander Onischuk
37 Predrag Nikolić ½
37 Predrag Nikolić 2
92 Artem Iljin 0
5 Alekszej Sirov
12 Vladimir Hakobján ½
12 Vladimir Hakobján
117 Anton Filippov
12 Vladimir Hakobján
76 Ehsan Ghaem Maghami ½
53 Zviad Izoria
76 Ehsan Ghaem Maghami w/o
12 Vladimir Hakobján
21 Vlagyimir Malahov ½
21 Vlagyimir Malahov 2
108 Hszü Jü-hua 0
21 Vlagyimir Malahov
44 Szergej Volkov
44 Szergej Volkov
85 Grzegorz Gajewski ½

5. szekció

1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
            
2 Sahrijar Mamedjarov 2
127 Khaled Abdel Razik 0
2 Sahrijar Mamedjarov
63 Zdenko Kozul ½
63 Zdenko Kozul
66 Lazaro Bruzon Batista
2 Sahrijar Mamedjarov ½
31 Ivan Cseparinov
31 Ivan Cheparinov w/o
98 Juan Carlos González Zamora
31 Ivan Cseparinov
34 Vladislav Tkachiev
34 Vladislav Tkachiev
95 Balogh Csaba ½
31 Ivan Cseparinov
15 Vang Jüe ½
15 Vang Jüe
114 Aleksei Pridorozhni ½
15 Vang Jüe
50 Szergej Tyivjakov
50 Szergej Tyivjakov
79 Surya Shekhar Ganguly ½
15 Vang Jüe
18 Pu Hszing-cse ½
18 Pu Hszing-cse 2
111 Nikolai Kabanov 0
18 Pu Hszing-cse
47 Alekszandr Motiljev
47 Alekszandr Motiljev
82 Boris Savchenko ½

6. szekció

1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
            
7 Michael Adams
122 Igor Zugic ½
7 Michael Adams
58 Mihail Gurevics ½
58 Mihail Gurevics
71 Gregory S. Kaidanov
7 Michael Adams
90 Csou Csien-csao ½
26 Andrei Volokitin
103 Le Quang Liem ½
26 Andrei Volokitin 3
90 Csou Csien-csao 4
39 Emil Sutovsky ½
90 Csou Csien-csao
7 Michael Adams ½
10 Magnus Carlsen
10 Magnus Carlsen 2
119 Zhao Zong-Yuan 0
10 Magnus Carlsen 3
55 Arkadij Naiditsch 1
55 Arkadij Naiditsch
74 Julio E. Granda Zuniga ½
10 Magnus Carlsen
23 Leinier Domínguez ½
23 Leinier Domínguez 2
106 Alexei Iljushin 0
23 Leinier Domínguez
87 David Baramidze ½
42 Nigel Short
87 David Baramidze

7a. szekció

1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
            
3 Tejmur Radzsabov 2
126 Vladimir Genba 0
3 Tejmur Radzsabov 0
67 Bartłomiej Macieja 2
62 Viktor Laznicka ½
67 Bartłomiej Macieja
67 Bartłomiej Macieja 2
35 Krishnan Sasikiran 4
30 Vadim Zvjaginsev
99 Abhijit Kunte
30 Vadim Zvjaginsev 2
35 Krishnan Sasikiran 4
35 Krishnan Sasikiran
94 Sergei Zhigalko
35 Krishnan Sasikiran ½
14 Ruszlan Ponomarjov
14 Ruszlan Ponomarjov
115 Essam El Gindy
14 Ruszlan Ponomarjov
51 Vang Hao
51 Vang Hao
78 Robert Markuš ½
14 Ruszlan Ponomarjov
46 Jevgenyij Tomasevszkij ½
19 Pavel Eljanov ½
110 Enamul Hossain
110 Enamul Hossain ½
46 Jevgenyij Tomasevszkij
46 Jevgenyij Tomasevszkij
83 Rauf Mammadov

8. szekció

1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
            
6 Peter Szvidler 2
123 Eduardo Iturrizaga 0
6 Peter Szvidler 2
70 Dusko Pavasovic 0
59 Alexander Shabalov ½
70 Dusko Pavasovic
6 Peter Szvidler
27 Szergej Rubljovszkij
27 Szergej Rubljovszkij
102 Héra Imre ½
27 Szergej Rubljovszkij
38 David Navara
38 David Navara
91 Alexander Ivanov ½
6 Peter Szvidler
11 Gata Kamsky
11 Gata Kamsky
118 Ahmed Adly ½
11 Gata Kamsky
54 Boris Avrukh ½
54 Boris Avrukh 3
75 Gilberto Milos 1
11 Gata Kamsky
43 Kiril Georgiev ½
22 Rusztam Kaszimdzsanov 4
107 G.N. Gopal 2
22 Rusztam Kaszimdzsanov 3
43 Kiril Georgiev 4
43 Kiril Georgiev 2
86 Susanto Megaranto 0

5-7. forduló

Negyeddöntők Elődöntők Döntő
         
17 UKR Szergej Karjakin
8 RUS Jevgenyij Alekszejev
17 UKR Szergej Karjakin
5 ESP Alekszej Sirov
13 RUS Dmitrij Jakovenko 0
5 ESP Alekszej Sirov 2
5 ESP Alekszej Sirov 1½'
11 USA Gata Kamsky
31 BUL Ivan Cseparinov ½
10 NOR Magnus Carlsen
10 NOR Magnus Carlsen ½
11 USA Gata Kamsky
14 UKR Ruszlan Ponomarjov ½
11 USA Gata Kamsky

Kapcsolódó szócikkek

Sakkvilágbajnokság

Jegyzetek

  1. Chess in Khanty-Mansiysk. [2007. november 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 11.)
  2. List of Qualifiers for the World Cup 2007 (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2015. június 13.)
  3. Ez 2010-re halasztódott.
  4. Carsten Hensel on Kramnik and the World Championship cycle (angol nyelven). ChessBase GmbH, 2007. július 11. (Hozzáférés: 2015. június 13.)
  5. Alexander Morozevich: “I cannot play without motivation” (angol nyelven). ChessBase GmbH, 2007. október 30. (Hozzáférés: 2015. június 13.)
  6. a b Regulations for the 2007 - 2009 World Chess Championship Cycle (angol nyelven). World Chess Federation. [2007. december 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. június 13.)
  7. Az adott körben kiesők fejenkénti díjazása

Források

További információk

Az eseményről a sportversenyek.hu oldalon

  • Sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

Read other articles:

Primary federal legislation authorizing the creation of national banks in the US National Bank Act of 1863Long titleAn Act to provide a national currency, secured by a pledge of United States stocks, and to provide for the circulation and redemption thereof.Enacted bythe 37th United States CongressEffectiveFebruary 25, 1863CitationsStatutes at Large12 Stat. 665Legislative historyIntroduced in the SenatePassed the Senate on February 12, 1863 (23–21)Passed the House on Feb...

 

Newspaper in Pittsburgh, Pennsylvania This article is about the faculty and staff newspaper of the University of Pittsburgh. For the student newspaper at Trinity College, see The University Times. University TimesThe June 9, 2011 front page of the University TimesTypeBi-weekly newspaperFormatTabloidPublisherUniversity of PittsburghEditorN. J. BrownStaff writersKimberly K. BarlowPeter HartFounded1968 (1968)Headquarters308 Bellefield HallPittsburgh, PA 15260Circulation11,000OCLC number2161...

 

Theoretical study of law For the jurisprudence of courts, see Case law. Concept of law redirects here. For the book by H. L. A. Hart, see The Concept of Law. This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article possibly contains original research. Please improve it by verifying the claims made and adding inline citations. Statements consisting only of original research should be r...

2014 Indian Premier League finalEvent2014 Indian Premier League Kings XI Punjab Kolkata Knight Riders 199/4 200/7 (20 overs) (19.3 overs) Kolkata Knight Riders won by 3 wicketsDate1 June 2014VenueM. Chinnaswamy Stadium, BangalorePlayer of the matchManish Pandey (KKR)UmpiresKumar Dharmasena (Sri Lanka)Bruce Oxenford (Australia)Attendance37,854← 2013 2015 → Cricket final The 2014 Indian Premier League final was a day/night Twenty20 cricket match on 1 June 2014 at the M. Chinnaswamy...

 

Le Journal du dimanche Pays France Langue Français Périodicité Hebdomadaire Genre Généraliste Diffusion 135 939[1] ex. (2022) Date de fondation 1948 Ville d’édition Paris Propriétaire Vincent Bolloré via Lagardère Média News Directeur de la rédaction Geoffroy Lejeune ISSN 0242-3065 ISSN (version électronique) 1961-9456 Site web www.lejdd.fr modifier  Le Journal du dimanche, aussi appelé JDD[Note 1], est un titre de presse dominicale français fondé en 1948. Il s'agi...

 

Artikel atau sebagian dari artikel ini mungkin diterjemahkan dari Integral di en.wikipedia.org. Isinya masih belum akurat, karena bagian yang diterjemahkan masih perlu diperhalus dan disempurnakan. Jika Anda menguasai bahasa aslinya, harap pertimbangkan untuk menelusuri referensinya dan menyempurnakan terjemahan ini. Anda juga dapat ikut bergotong royong pada ProyekWiki Perbaikan Terjemahan. (Pesan ini dapat dihapus jika terjemahan dirasa sudah cukup tepat. Lihat pula: panduan penerjemahan ar...

Gianfranco Matteoli Matteoli all'Inter a fine anni 1980 Nazionalità  Italia Altezza 172 cm Peso 68 kg Calcio Ruolo Allenatore (ex centrocampista) Termine carriera 1995 - giocatore 2016 - allenatore Carriera Giovanili 1975 Cantù Squadre di club1 1975-1976 Cantù3 (0)1976-1977 Como1 (0)1977-1978→  Giulianova8 (0)1978-1979 Como5 (1)1979-1980→  Osimana31 (4)1980-1982→  Reggiana71 (8)1982-1985 Como96 (7)1985-1986 Sampdoria22 (1)1986-1990&#...

 

TegalharjoKelurahanPeta lokasi Kelurahan TegalharjoNegara IndonesiaProvinsiJawa TengahKotaSurakartaKecamatanJebresKode Kemendagri33.72.04.1009 Kode BPS3372040009 Kelurahan Tegalharjo (Jawa: ꦠꦼꦒꦭ꧀ꦲꦂꦗ, translit. Tegalharja) adalah sebuah kelurahan di kecamatan Jebres, Surakarta. Kelurahan ini memiliki kode pos 57128. Pada tahun 2020, kelurahan ini berpenduduk sebesar 4.954 jiwa. Pembagian wilayah Kelurahan Tegalharjo terbagi menjadi beberapa kampung : Kandangs...

 

Army Air Forces Eastern Flying Training CommandLocations of airfields controlled by the AAF Eastern Flying Training CommandActive1940–1945Country United StatesBranch  United States Army Air ForcesTypeCommand and ControlRoleTrainingPart ofArmy Air Forces Training CommandEngagementsWorld War II World War II American Theater InsigniaArmy Air Forces Eastern Flying Training Command distinctive unit insigniaMilitary unit Postcard photo of the Headquarters, AAF Eastern Flying Train...

City in IsraelBaqa al-Gharbiyye בָּקַה אל-גרְבִּיָּה‎باقة الغربيةCity (from 1996)Hebrew transcription(s) • Also spelledBaqa al-Gharbiya (unofficial) Emblem of Baqa al-GharbiyyeBaqa al-GharbiyyeShow map of Haifa region of IsraelBaqa al-GharbiyyeShow map of IsraelCoordinates: 32°25′13″N 35°02′32″E / 32.42028°N 35.04222°E / 32.42028; 35.04222Grid position154/202 PALCountry IsraelDistrict Haifa...

 

この記事は検証可能な参考文献や出典が全く示されていないか、不十分です。出典を追加して記事の信頼性向上にご協力ください。(このテンプレートの使い方)出典検索?: コルク – ニュース · 書籍 · スカラー · CiNii · J-STAGE · NDL · dlib.jp · ジャパンサーチ · TWL(2017年4月) コルクを打ち抜いて作った瓶の栓 コルク(木栓、�...

 

Hong Kong Open 2015 Sport Tennis Data 12 - 18 ottobre Edizione 6a Superficie Cemento Campioni Singolare Jelena Janković Doppio Alizé Cornet / Jaroslava Švedova 2014 2016 Il Hong Kong Open 2015, anche conosciuto come Prudential Hong Kong Tennis Open per motivi di sponsorizzazione, è stato un torneo di tennis giocato sul cemento. Questa è stata la 6ª edizione dell'evento e fa parte della categoria International del WTA Tour 2015. L'Hong Kong Open si è giocato dal 12 al 18 settembre 2015...

Keputusan Paris, Peter Paul Rubens, ca 1636 (National Gallery, London) Keputusan Paris adalah sebuah kisah dalam mitologi Yunani. Peristiwa ini adalah peristiwa yang kemudian berujung pada Perang Troya dan (dalam beberapa versi) pendirian kota Roma. Di ceritakan bahwa[1] Zeus menggelar pesta pernihakan Peleus dengan Thetis (orang tua Akhilles). Eris, dewi perselisihan, tidak diundang dan dia pun marah sehingga Eris melempar sebuah apel emas (Apel Perselisihan) ke pesta tersebut. Apel ...

 

Sceaux 行政国 フランス地域圏 (Région) イル=ド=フランス地域圏県 (département) オー=ド=セーヌ県郡 (arrondissement) アントニー郡小郡 (canton) 小郡庁所在地INSEEコード 92071郵便番号 92330市長(任期) フィリップ・ローラン(2008年-2014年)自治体間連合 (fr) メトロポール・デュ・グラン・パリ人口動態人口 19,679人(2007年)人口密度 5466人/km2住民の呼称 Scéens地理座標 北緯48度4...

 

Терморегулятор Електрокабелі, що формують систему обігріву Ця стаття потребує упорядкування для відповідності стандартам якості Вікіпедії. Будь ласка, допоможіть поліпшити цю статтю. Можливо, сторінка обговорення містить зауваження щодо потрібних змін. (лютий 2020) Ця...

Римский Пантеон, при котором была создана академия Папская академия литературы и изящных искусств, полное название — Папская выдающаяся академия изящных искусств и словесности виртуозов при Пантеоне (итал. La Pontificia Insigne Accademia di Belle Arti e Letteratura dei Virtuosi al Pantheon) — старе...

 

الأحداث الواردة في هذه المقالة هي أحداث جارية وقد تكون عرضة لتغيرات سريعة وكبيرة. فضلًا، حدِّث المحتوى ليشمل أحدث المعلومات الموثوق بها المعروفة عن موضوع المقالة. مظاهرات الجامعات الأمريكية المؤيدة لفلسطين جزء من المظاهرات على الحرب الإسرائيلية على قطاع غزة 2023 مجموعة ...

 

Glen Burnie redirects here. For other uses, see Glen Burnie (disambiguation). Census-designated place in Maryland, United StatesGlen Burnie, MarylandCensus-designated placeNickname: Chrome CityLocation of Glen Burnie, MarylandCoordinates: 39°9′36″N 76°36′38″W / 39.16000°N 76.61056°W / 39.16000; -76.61056CountryUnited StatesStateMarylandCountyAnne ArundelFounded1812Area[1] • Total18.02 sq mi (46.67 km2) • L...

U.S. Congress-affiliated think tank This article may be too long to read and navigate comfortably. Consider splitting content into sub-articles, condensing it, or adding subheadings. Please discuss this issue on the article's talk page. (May 2023) Congressional Research ServiceAgency overviewFormedJuly 16, 1914; 109 years ago (1914-07-16)Headquarters101 Independence Ave SEWashington, D.C., U.S.Annual budget$133.6 million (2023)[1]Agency executivesRobert Newlen, ...

 

French revolutionary syndicalist (1886–1947) Pierre BesnardBorn(1886-10-08)October 8, 1886Montreuil-Bellay, French Third RepublicDiedFebruary 19, 1947(1947-02-19) (aged 60)Bagnolet, French Fourth RepublicOccupationRailway workerEmployerChemins de fer de l'ÉtatOrganizations CGT-SR IWA–AIT MovementAnarchism Part of a series onAnarcho-syndicalism Concepts Anarchism Co-operative economics Direct action General strike Industrial unionism Syndicalism Wage slavery Workers' cooperative Work...