PROFILPELAJAR.COM

	Vágó Béla
	Vágó Béla 1919-ben.
Született	Weisz Béla; 1881. augusztus 9.; Kecskemét
Elhunyt	1939. március 10. (57 évesen); Szovjetunió
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Házastársa	Soós Berta
Foglalkozása	politikus, ; újságíró
Tisztsége	népbiztos (1919–1919)
	Sablon • Wikidata • Segítség

Ez a szócikk a politikusról szól. Hasonló címmel lásd még: Vágó Béla (egyértelműsítő lap).

Vágó Béla, 1898-ig Weisz,^[2] (Kecskemét, 1881. augusztus 9. – Szovjetunió, 1939. március 10.^[1]) újságíró, szociáldemokrata majd kommunista politikus, a Magyarországi Tanácsköztársaság népbiztosa, katonai parancsnok, a KMP alapító tagja.

Életútja

Vágó (Weisz) Sándor kereskedő és Kohn Cecília fia. Szülővárosában és Budapesten végezte iskoláit, majd a budapesti tudományegyetem bölcsészkarára jelentkezett. Egyetemi évei alatt 1900-ban lépett be a szociáldemokrata pártba, 1903-tól tagja volt a magánalkalmazottak szakszervezetének, tüntetéseken való részvétel miatt azonban kizárták az egyetemről, 1905 után a szociáldemokrata baloldal egyik vezetője Szabó Ervinnel együtt, és a Népszava munkatársa volt. 1906-tól az MSZDP több vidéki szervezetének (1906-1908: Debrecen, 1908-1912: Kecskemét) titkára. 1911. szeptember 2-án Budapesten házasságot kötött Soós Bertával, Soós Sámuel és Bortnyik Alojzia lányával.^[3] 1912 táján ismét felkerült a fővárosba, ahol Az Est kiadóhivatalánál működött, a periodika vidéki terjesztését irányította. Az I. világháború idején kapcsolódott be az antimilitarista mozgalomba, melynek később egyik vezetője lett, s a magánalkalmazottak szakszervezetének egyik vezetője lett. 1918-ban tagja volt a Gyárközi Bizottságnak és az IKTOSZ-nak^{[m 1]} is, és szerepet vitt a kommunista párt létrehozásában is, az első KB-ba is beválasztották. 1918 és 1919. január 28-a között a Budapesti Munkástanács kommunista frakciójának vezetője, majd Borsod megyében szervezte a munkásokat. 1919. február 20-án letartóztatták, a Gyűjtőfogházban pedig az egyik aláírója volt a két párt (MSZDP és KMP) egyesülését, illetve a proletárdiktatúra kikiáltását kimondó nyilatkozatnak.^[4]^[5] A Tanácsköztársaság idején 1919. március 21. és 1919. április 3. között belügyi népbiztoshelyettes, 1919. április 3. és 1919. május 25. között belügyi, vasúti illetve hajózási, 1919. május 25. és 1919. június 24. között belügyi népbiztos,^[6] s a Vörös Hadsereg I. hadtestének parancsnoka: a Tiszántúl védelmét szervezte Debrecenből. A tanácshatalom bukása után emigrált Ausztriába, majd Németországba, Hitler hatalomra jutását követően pedig a Szovjetunióba, ahol a Sarló és Kalapács című moszkvai emigráns újság főszerkesztője lett. Emellett tevékenykedett a MOPR-ban, illetve a Nemzetközi Vörös Segélyben is. 1939. február 28-án koholt vádak (kémkedés, ellenforradalmi tevékenység) alapján letartóztatták, majd március 10-én halálraítélték, s az ítéletet még aznap végrehajtották. 1956. február 25-én rehabilitálták.^[1]

Emlékezete

Őróla szól Lengyel József Visegrádi utca című művében a „Möglösz elvtárs” fejezet.^[7]

Publikációi

László Jenő és Korvin Ottó (Új Előre, New York, 1922. febr. 1.);
A Vörös Ujság első számáról (Új Március, 1928. 3. sz.).

Megjegyzések

↑ Ipari és Közlekedési Tisztviselők Országos Szövetsége.

Jegyzetek

↑ ^a ^b ^c A politikai elnyomás, Moszkvában és a Moszkvai területen agyonlőtt és eltemetett áldozatainak mártirológiája 1938-53 – Vágó Béla
↑ A Belügyminisztérium 1898. évi 93519. sz. rendelete. MNL-OL 30808. mikrofilm 952. kép 3. karton. Névváltoztatási kimutatások 1898. év 170. oldal 18. sor.
↑ A házasságkötés bejegyezve Budapest VI. ker. polgári házassági akv. 1139/1911. folyószáma alatt.
↑ HU BFL - VII.102.a - fogoly - 1919 - 904.
↑ Az egyesülési határozat. Wikidézet. (Hozzáférés: 2015. október 17.)
↑ Bölöny József: Magyarország kormányai. Bp., Akadémiai Kiadó, 1987, 398. o.
↑ Möglösz elvtárs. In: Lengyel József: Visegrádi utca. Budapest, 1962, Szépirodalmi Könyvkiadó

Források

Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969.
Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar zsidó lexikon. 1929.
Vágó Béla. Magyar Életrajzi Index. Petőfi Irodalmi Múzeum (Hozzáférés: 2015. október 17.)
A szocialista forradalomért: A magyar forradalmi munkásmozgalom kiemelkedő harcosai. Szerk. Bakó Ágnes. Budapest: Kossuth Könyvkiadó. 1975. 725–726. o. ISBN 9630902435

További információk

Imre Magda: A Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyvei 1919 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 13a. pp. 34. Arcanum, 1986. (Hozzáférés: 2015. október 17.)
Péterné Fehér Mária-Szabó Tamás-Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskeméti életrajzi lexikon. Kecskemét, Kecskeméti Lapok Kft.-Kecskemét Monográfia Szerkesztősége, 1992. (Kecskeméti Füzetek 4.)
Váry István-Heltai Nándor: Kecskemét jelesei. Szerk. Heltai Nándor. Kecskemét, Kecskemét Város Tanácsa, 1968. (Aranyhomok Kiskönyvtár 2.)
Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. Bp., Argumentum Kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000.
Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-.
Lázár Ervin: A szocialista Diákok Szervezetének utolsó elnöke (Dunántúli Napló, 1958. 276. sz.);
Mucsi Ferenc: Szabó Ervin, az ellenzéki szociáldemokraták és az MSZDP választójogi taktikája az 1905 – 06, évi politikai válság időszakában (Párttört. Közl. 1967. 1. sz.).
Hajdu Tibor: Magyarországi Tanácsköztársaság. Bp., 1969.
Hajdu Tibor: Az 1918-as magyarországi polgári demokratikus forradalom. Bp., 1968.
Liptai Ervin: Vöröskatonák előre! A magyar Vörös Hadsereg harcai 1919. Bp., 1969, Zrínyi Katonai Kiadó.
A magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai. 6/A, 6/B. kötet. Bp., 1959–1960.
Mucsi Ferenc: A Kristóffy-Garami-paktum. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt taktikája az 1905-1906. évi politikai válság időszakában. Bp., 1970.
Svéd László: Utat tör az ifjú sereg. A forradalmi ifjúmunkás-mozgalom kialakulása Magyarországon. Bp., 1962.
Tetteikben tovább élnek. A forradalmi munkásmozgalom kiemelkedő, elhunyt Hajdú-Bihar megyei harcosainak életrajzkötete. Debrecen. 1970, 156–157. o.