A Teatro Colón világhírű operaház Buenos Airesben, Argentína fővárosában. Akusztikájának és építészeti kialakításának köszönhetően a világ egyik legjobb operaházaként tartják számon.[1][2] A Colón kezdettől a legnevesebb művészek által tisztelt színház volt – Luciano Pavarottitól és Maria Callastól kezdve Nyizsinszkijig és Nurejevig.[3] A Teatro Colón épülete ad otthont az opera 1925-ben alakult zenekarának, kórusának és balettegyüttesének, valamint a Buenos Aires-i Filharmonikus Zenekarnak. A Colón nem repertoárszínház, hanem szezon- vagy stagione-színház, azaz évadonként megújítja műsorát.[4]
A mai Teatro Colón elődje 1856–1857-ben épült egy másik helyen (a Plaza de Mayón), az új színházat 1908-ban avatták fel, közel húsz évig tartó építkezés után. 1989-ben nemzeti műemlékké nyilvánították. A színházépület 2001 és 2010 között alapos felújítási és modernizációs folyamaton ment keresztül, amely során visszakapta eredeti fényét, anélkül, hogy a terem féltett akusztikája, vagy az eredeti építészeti kialakítás megváltozott volna.[5] A színházat 2010. május 24-én nyitották meg újra, Argentína bicentenáriumi ünnepségsorozatának részeként.[3]
Az első Teatro Colón Buenos Airesben, a Plaza de Mayón épült fel Charles Henri Pellegrini tervei alapján. A nézőtér 2500 nézőt tudott befogadni, színpada az addig épített legnagyobb volt, és ez volt Argentínában az első vasszerkezetes középület, és az első, amelyben gázvilágítást használtak. Az építkezés 1856-ban kezdődött, és 1857. április 25-én már fel is avatták VerdiTraviata című operájával. Az első Colón 1888. szeptember 13-áig működött, akkor bezárta kapuit, épületét a Banco de la Nación Argentina nevű kereskedelmi bank vette meg 950 000 pesóért, és az összeget az új színház felépítésére fordították.[6][7] Az új színház felépüléséig a társulat a Teatro Operában játszott.
Az új színház felépítéséről szóló 2381-es törvényt 1888-ban fogadták el. A kiírt nyilvános tervpályázatra hárman neveztek be, Camilo Bonetti, José Astigueta és Angel Ferrari. A versenyt közülük Angel Ferrari építész nyerte meg, aki az olasz Francisco Tamburini mérnököt nevezte ki a projekt felelősévé. A színház alapkövét 1892. május 25-én tették le, és a kivitelezésre 30 hónapot szántak. Az építkezést azonban számos különböző esemény hátráltatta: 1891-ben, még a tényleges építkezés megkezdése előtt váratlanul meghalt Tamburini, majd a helyettesét, a szintén olasz Vittorio Meano mérnököt 1904-ben meggyilkolták. Az építkezést ezután a belga Julio Dormal vitte tovább, de a munkát folyamatos anyagi nehézségek késleltették. Végül a színházat 1908. május 25-én avatták fel, húsz évvel a törvény elfogadása után. A házat olasz társulat előadása nyitotta meg, Verdi Aidájaval, Luigi Mancinelli rendezésében, Lucía Crestani, María Verger, Amadeo Bassi, Vittorio Arimondi, Giuseppe Bellantoni és Berardo Berardi szereplésével.[7]
A színház az előadások színpadra állításához saját kivitelezőműhelyekkel rendelkezik az alagsorokban (három szint az utcaszint alatt). 1938-ban megépítették az Arturo Toscanini utca alatti alagsori részt, ahol a lakatos-, a díszlet-, a kárpitos- és a szobrászműhelyt, a kelléktárat, a varrodát, a cipészetet, a fényképészetet, a sminkelőt és a fodrászatot helyezték el, és megépítették a műhelyeket összekötő alagutat is. 1968 és 1972 között Mario Roberto Álvarez építész tervei szerint a tér és a Cerrito utca alatt tovább bővítették az alagsori hálózatot. A színpadi gyártás és a kellékkészítés műhelyei mellett itt helyezték el a próbatermeket, az adminisztratív irodákat és a személyzet étkezőjét. A következő lépésben elkészítették a világítástechnika és az elektromechanikus speciális effektusok részlegét, valamint az audio-videó műhelyt.[4]
A felavatása óta eltelt közel száz év alatt az épület, a technika, a belső és a külső komoly állagromlást szenvedett. Bár közben végeztek bizonyos korszerűsítéseket, a 2000-es évekre teljes helyreállításra volt szükség. A munkálatok 2006-ban kezdődtek, amit 2010-re fejeztek be, amibe Buenos Aires városa 340 millió dollárt fektetett be. A mintegy 60 000 m²-es területen 1500 ember dolgozott.[8] A helyreállítás során rendkívül aprólékos munkát végeztek, arra törekedtek, hogy az épület a lehető legjobban hasonlítson az 1908-ban felavatottra. Ezért mindenhez az eredetihez leginkább hasonló anyagokat használtak. Mindemellett a technikát jelentősen megújították, légkondicionálót és tűzoltó berendezést is beépítettek.[9] A legnagyobb aggodalmat az akusztika okozta, de az átalakítás után részletes vizsgálatokkal bizonyították, hogy a terem hangzási viszonyai változatlanul kiválóak maradtak. „A Colón akusztikája sértetlen” – jelentette ki Rafael Sánchez Quintana mérnök, világhírű hangspecialista.[5][10]
A színházat 2010. május 24-én, az argentin függetlenség kikiáltásának 200. évfordulóján nyitották meg. „A Colón teljes pompájában nyílik meg újra” – mondta megnyitó beszédében Mauricio Macri, Buenos Aires polgármestere, és az operaházat „az ország kulturális ikonjának” nevezte.[11] Az ünnepséget mintegy 2700 főnyi néző tekintette meg, köztük Uruguay, Venezuela, Chile, Ecuador, Bolívia, Paraguay és Brazília elnöke, de Argentína akkori államfője, Cristina Kirchner távol maradt, hogy elkerülje a nem kívánt politikai megnyilvánulásokat.[3] A nyitóünnepséget több ezren kísérték figyelemmel a színház előtt elhelyezett óriáskivetítőn is. A műsorban többek között PucciniBohémélet című operájának második felvonása és CsajkovszkijA hattyúk tava című balettjének részletei szerepeltek.[11]
A Teatro Colón Argentína legismertebb operaházai közé tartozik és Buenos Aires ikonikus épülete is egyben, mely a világ egyik legnagyobb és legmodernebben felszerelt operaszentélyei közé tartozik.[12]
Jellemzői
A színház első szintjének alaprajza
A színház Buenos Airesben a 9 de Julio sugárút (Cerrito utca), a Libertad utca (itt van a főbejárat), az Arturo Toscanini utca és a Tucumán utca által határolt területen, a város szívében áll. Az épület megjelenésében keverednek az olasz reneszánsz, a görög klasszikus és a könnyed francia stíluselemek, a részletek kidolgozása gondos és pontos. Neoreneszánsz főhomlokzata hatalmas, uralja a színház előtti térséget. Belső terét márvány lépcsőfeljárók, klasszicista oszlopok és szobrok díszítik, a boltívek aranylemezekkel vannak bevonva. A nézők számára 2487 bársonnyal bevont ülőhelyet – ebből 632 a földszinten van – és 1000 állóhelyet alakítottak ki. A páholyokat és karzatokat három-három szinten alakították ki, amitől a látvány valóban grandiózus. A nézőtéri kupola freskóját Raul Soldi argentin festő készítette, a kupolát ezen felül a közepéről lelógó hatalmas, 7 méter átmérőjű, 750 izzót tartalmazó kristálycsillár is díszíti. A színpad hatalmas, 35,5 méter széles, 34,5 méter mély és 48 méter magas, egy 20,3 méter átmérőjű forgószínpaddal. 1987 és 1989 között a gépeket és a színpadi berendezéseket és az ügyeletet számítógépes rendszerekkel újították meg. A függöny tűzálló bársonyból készült, Guillermo Kuitca és Julieta Ascar művészek tervei alapján. A zenekari árokban 120 zenész foglalhat helyet.[7][8][13]
A színházba a Libertad utcáról belépve helyezkedik el a méretes előcsarnok, veronai vörös márványoszlopokkal, ólomüveg ablakkal, amelyet a felső emeleten lévő többihez hasonlóan a párizsi Gaudin cég készített. A csarnokba vezető lépcső carraraimárványból készült, és két oroszlánfej díszíti. Az Aranyterem egy vörös és arany díszítésű koncertterem, amely az 1900-as éveket idézi, nevét gazdag aranydíszítéséről kapta. Kamarakoncerteket, előadásokat, meghallgatásokat és mesterkurzusokat tartanak benne. A Mellszobrok csarnoka a páholyok előtti társalgórészben helyezkedik el, és az ajtók fölött elhelyezett zeneszerző-szobrokról (Verdi, Mozart, Beethoven, Liszt, Wagner, Rossini, Bizet, Gounod) nevezték el. A nézőtér alaprajza patkó alakú, ami lehetővé teszi, hogy a hang elérje a nézőtér minden pontját, ilyenformán nincsenek benne akusztikailag holt terek. A kiváló akusztika további fontos elemei a teremben felhasznált anyagok: az első három szinten puha, hangelnyelő anyagokat, szöveteket és fákat használtak, míg a felső szinteken éppen ellenkezőleg, kemény anyagokat, például márványt és bronzot, a szükséges visszhang generálására.[9]
Az operaház a Buenos Aires-i Filharmonikus Zenekarnak, az opera zenekarának, kórusának és balett-társulatának ad helyet. Saját színházi műhelyekkel rendelkezik, ahol a díszleteket, a jelmezeket és más kellékeket készítik. A színpad alatt három emelet mélységben próbatermek, jelmeztár és műhelyek helyezkednek el.[13] A Teatro Colonban 1960 óta komplex művészeti iskola működik (Instituto Superior de Arte del Teatro Colón), ahol operai, zenekari, kamarazenekari, tánc és koreográfiai, valamint kísérleti művészeti képzés folyik, de foglalkoznak még a smink- és a parókakészítés oktatásával is.[14]
Művészek
Liszt Ferenc szobra a színházban, Gerő Katalin alkotása
.jpg)
