1890-ben szegény tanári családba született. Édesanyját korán, hatéves korában elvesztette, ahogy Kleiber emlékezett rá, korai „wagneriánus” volt, Wagner zongoraátiratokat, a Lohengrint és a Trisztán és Izoldát játszotta otthon. Édesapja az azt megelőző évben halt meg, így nagyapjához került Prágába, majd 1900-ban visszatért Bécsbe, hogy egy nagynénje gondoskodjon róla. 1908-ban Bécsből Prágába költözött, ahol 1908 és 1912 között a Prágai Egyetemen művészetet, filozófiát, történelmet tanult, valamint karmesterórákat vett a prágai konzervatóriumban.[10]
Karrierjének kezdete
Erich Kleiber a Prágai Nemzeti Színháznál debütált 1911-ben. Ezt különböző rövidebb szerződések követték a Darmstadti Operaházban (1912–1919), majd Barmen-Elberfeldben (1919–1921), Düsseldorfban (1921–1922), és Mannheimben (1922–1923).
Arturo Toscanini (jobbra) Erich Kleiber (balra) 1930-ban Berlinben
Repertoárján Beethoven és Wagner művek előadása mellett – a könnyebb műfajt sem teljesen visszautasítva – mint a modern zene elkötelezett képviselője Alban Berg, Ernst Krenek, Darius Milhaud és Igor Stravinsky művei szerepeltek. Alban Berg operája, a Wozzeck ősbemutója (1925), Leoš Janáček operájának, a Jenůfának németországi bemutatója nevéhez fűződik. Ebben az időszakban, 1923 és 1929 között több mint 100 lemezfelvételt készített.
Tulajdonképpeni világkarrierje a húszas évek közepétől kezdődik. Külföldi szerződések sokasága vár rá, melynek állomásai Buenos Aires (1926, 1927), Moszkva (1927) és New York (1930/1931, 1931/1932).[11]
Kleiber a New York-i Filharmonikusok 1930-as évadját nyitja Toscanini mellett, s hat héten át koncertezik velük.[12]
1935-ben Németországban, konfrontálódva a náci rezsimmel lemondott a Berlini Állami Operaház főzeneigazgatói posztjáról.
Emigráció
A vándorlás évei következtek, emigrációja során fellépett Amszterdamban, Londonban, Buenos Airesben, Montevideóban, Havannában, New Yorkban és Rómában.[13]
1939-ben Kleiber visszautasította szerződését a milánói Scalával, nem sokkal azután, hogy a Mussolini-rezsim antiszemita jogszabályt alkotott, mondván: „.... mint keresztény és művész, már nem tudok együttműködni.”[14]
Kleiber az emigráció éveiben Argentínában a Buenos Aires-i Opera (Teatro Colón) vezetője 1936 és 1949 között, ahol főleg a német operarepertoárra specializálódott, különös tekintettel Wagner műveire. Olyan hírességeket tudott megnyerni a Colón számára, mint Emanuel List, Kirsten Flagstad, Viorica Ursuleac valamint Set Svanholm. Az ebben az időben néhány előadásáról készült felvétel jelenleg CD-n is elérhető, viszont eltérő hangminőségben, az eredeti felvétel technikai körülményeitől függően.
Kleiber 1938-ban megkapta az argentin állampolgárságot.[15]
A második világháború után
1950-ben végleg visszatért Európába. 1952-ben felkínálták hajdani pozícióját a Berlini Állami Operaházban,[16] amely a kettéosztott Berlin keleti zónájában volt. 1953-ban Kleiber a teljes Ring-ciklust vezényelte Rómában, a rádióközvetítés felvétele azonban végérvényesen elveszett.[17]
Kleiber és felesége, Ruth Goodrich (1900-1967) sírja a zürichi Hönggerberg temetőben.
1954-ben kinevezték a Berlini Állami Operaház főzeneigazgatójává, de 1955-ben konfrontálódva immár a kommunista vezetéssel újból lemondott főzeneigazgatói posztjáról, családjával elhagyta Kelet-Berlint. Egy ideig egy zürichi szállodában élt, egy várt bécsi szerződése azonban nem realizálódott.
Erich Kleiber 1956. január 27-én Zürichben hunyt el, Mozart születésének 200. évfordulóján. Halála váratlan volt, valószínűleg infarktus okozta, sírhelye is Zürichben van.
Művészi öröksége
Kleibertől viszonylag kevés felvétel maradt, viszont élete utolsó tíz évében jelentős lemezfelvételeket készített a Decca számára. Két operafelvételét a legjobbak között tartják számon, MozartFigaro házasságát (Bécsi Filharmonikusokkal, Cesare Siepi mint Figaro) és Richard StraussA rózsalovagját. Az előzőt az angol Gramophone magazin a 100 legjobb lemez közé sorolta. Az NBC Szimfonikus Zenekarral Arturo Toscanini távollétében készült koncertjeinek felvételeit CD-n is kiadták.
A zeneszerző Kleiber jelentősebb művei: Hegedűverseny, Zongoraverseny, Zenekari variációk, Zenekari capriccio, számos kamara kompozíció, zongoradarab és dal.
Erich Kleiber fia, Carlos Kleiber, (az Argentínában töltött évek alatt lett Karlból Carlos) szintén világhírű karmester lett.
2010 augusztusában a Teatro Colón Kleiber születésének 120-ik évfordulóján Daniel Barenboim vezénylete mellett emlékezett meg Erich Kleiberről.
Magyar vonatkozások
Breuer János zenekritikus így emlékezik meg róla: „Kleiber, a berlini Staatsoper (Lindenoper) főzeneigazgatója a legnépszerűbb vendég-karmesterek egyike volt nálunk: 1924-től 1938-ig évente, menetrendszerűen megérkezett Budapestre.
...1925 februárjában Gustav Mahler3. szimfóniájának magyarországi bemutatóját vezényelte Kleiber (nálunk korábban csupán a második tétel hangzott el a zeneszerző vezényletével, még a múlt század végén).
