Samuel Leroy Jackson (Washington, 1948. december 21. –) BAFTA-díjasamerikaiszínész.[3] Hírnevet az 1990-es évek elején szerzett néhány kritikai sikert aratott alakításával, s azóta élvonalbeli filmsztárrá és kulturális ikonná nőtte ki magát; számos sikerfilmben tűnt fel, főként akciófilmekben és thrillerekben.
Jackson felesége Latanya Richardson, akitől egy lánya született. Nagy sportrajongó hírében áll, megszállott golfozó. Számtalan díjat nyert alakításaival, s több ízben jelenítették meg a média különböző formáiban, köztük filmekben, tévésorozatokban és dalokban. Jackson több mint száz filmben szerepelt karrierje során.
Jackson elmondta, hogy azokat a szerepeket vállalja el, amelyeket „izgalmas nézni” és amelyeknél „érdekes karakter rejlik a sztoriban,” illetve hogy szerepeiben olyan dolgokat akar csinálni, amiket korábban még nem, amiket gyermekként látott és meg akart tenni, s most alkalma nyílik rá.[4]
Élete
Ifjúkora
Jackson Washingtonban született. Egyedüli gyermekként, ám nagy családban nőtt fel Chattanoogában, Tennessee államban. Édesanyja, Elizabeth Jackson, aki gyári munkásként, majd később egy mentális intézmény ellátmány-beszerzőjeként dolgozott anyai nagyszülei mellett. Édesapja a családjától távol élt Kansas Cityben, Missouriban, s később az alkoholizmusba halt bele.[5] Jackson a szegregált Riverside Középiskolába járt (ma Chattanooga Művészetek és Tudományok Iskolája), ahol a harmadik és tizenkettedik osztály között kürtön és trombitán játszott az iskolai zenekarban.[6] Később az Atlantai Morehouse Collage-ban tanult, Georgia államban, ahol társalapítója volt a „Just Us Theater”-nek. 1972-ben szerezte meg diplomáját.[7]
Részvétele polgárjogi mozgalmakban
Martin Luther King1968-as meggyilkolását követően Jackson az egyik szertartásmesterként részt vett az atlantai temetésen.[8] Ezután Memphisbe repült, hogy csatlakozzon az egyenlő jogokért szervezett meneteléshez. Egy közelmúltbeli, a Parade magazinnak adott interjújában Jackson elárulta: „Dühös voltam a gyilkosság miatt, de nem rázott meg. Tudtam, hogy a változás valami újat hoz – nem ülősztrájkot és nem békés egymás mellett élést.”[9]1969-ben Jackson több másik diákkal fogva tartotta a Morehouse Collage megbízotti táblájának több tagját (köztük az idősebb Martin Luther Kinget) a kampuszon, reformokat követelve az iskolai tantervben és irányításban.[10] A főiskola végül beleegyezett a változtatásokba, de Jacksont két évre felfüggesztették cselekedete miatt (később azonban visszatért, hogy megszerezze művészeti és drámai oklevelét 1972-ben).[11] Úgy döntött, Atlantában marad, itt találkozott Stokely Carmichaellel, H. Rap Brownnal és másokkal, akik a Black Power („Fekete Erő”) mozgalom tagjai voltak.[9] Jackson a már említett Parade-interjúban fedte fel, hogy e mozgalomban való részvételének köszönhetően megerősödöttnek érezte magát, különösen, mikor a csoport fegyvereket kezdett venni.[9] Azonban, mielőtt részesévé vált volna bármilyen jelentősebb fegyveres összetűzésnek, édesanyja Los Angelesbe küldte, miután az FBI tájékoztatta róla, hogy ha továbbra is a Black Power-mozgalom tagja marad, egy éven belül halott lehet.[12]
Karrierje
Az 1970-es és 1980-as évek
Jackson kezdetben úgy tervezte, építészetet fog tanulni a Morehouse College-on, ám miután egy alkalommal nyilvános iskolai beszédet tartott és megjelent a The Threepenny Opera egy változatában, végül a dráma mellett döntött.[13][14] Több színdarabban is elkezdett játszani, köztük a Home és az A Soldier's Playben, tévéfilmekben is szerephez jutott, s az első mozifilm, amiben feltűnt, a Together for the Days volt 1972-ben. 1976-ban, ezen kezdeti szerepeit követően AtlantábólNew Yorkba költözött, s az elkövetkezendő tíz évet a színpadon töltötte, olyan darabokban, mint a The Piano Lesson és a Two Trains Running; mindkettő premierjére a Yale Repertory Theaterben került sor.[15] Karrierje e korai szakaszán Jackson alkohol- és drogfüggő lett, így nem tudta folytatni a Broadwayre vándorló két színműben való szereplését (helyét Charles S. Dutton és Anthony Chisolm vették át).[11] Filmes pályafutása kezdetén, amely főként apró szerepeket foglalt magában, úgymint a gyorséttermi rabló az Amerikába jöttemben és különböző tévéfilmek, Jackson mentora Morgan Freeman volt.[6] Még az 1981-es, az A Soldier's Play című darabbeli alakítását követően bemutatták az akkor kezdő rendezőnek, Spike Lee-nek,[16] aki később kisebb szerepeket biztosított neki a Sulilázban (1988) és a Szemet szemértben (1989).
Az olyan sikertelen filmeket követően, mint a Megérint a halál, a Pofonláda és a Bármi áron, Jacksont sorra negatív kritikákkal illették. A rossz szérián két, a mozipénztáraknál sikert hozó film változtatott: a Ha ölni kell, melyben egy bíróság előtt álló apát alakított, aki megölte lánya megerőszakolóit, illetve Die Hard-sorozat harmadik része, Az élet mindig drága, amiben Bruce Willis oldalán szerepelt. Előbbiért NAACP Image-díjat is vehetett át, mint legjobb férfi mellékszereplő, emellett Golden Globe-ra jelölték.[18]
Jacksonból így hamar a jegypénztárak sztárja lett, 1997-ben három főszerepet kapott. A 187-ben egy szörnyű titkot hordozó tanárt játszott, aki Los Angeles-i diákok tanításának szenteli életét. Az Eve's Bayou című filmet producerként is jegyezte, amiért Independent Spirit-díjjal jutalmazták, mint első ilyen jellegű feladatát, az elsőfilmes rendezővel, Kasi Lemonsszal egyetemben.[19] Ismét közös munkára szerződött Quentin Tarantinóval, s elkészült a Jackie Brown, s BerlinbenEzüst Medvét vehetett át szerepformálásáért.[19]1998-ban Sharon Stone-nal és Dustin Hoffmannal játszott együtt A gömbben, majd Kevin Spacey mellett a Nincs alkuban, ahol egy hamisan megvádolt, ezért túszokat szedő túsztárgyalót alakított. Egy évvel később a Háborgó mélység című cápáshorrorban tűnt fel, illetve Mace WindujedimesterkéntGeorge LucasCsillagok háborúja I: Baljós árnyakjában. Egy interjúban Jackson elmondta, nem volt lehetősége elolvasni a forgatókönyvet, s egészen a jelmezpróbákig azt sem tudta, milyen szereplőt játszik majd (ismert történet, hogy hajlandó lett volna bármilyen szerepet elfogadni, csak hogy része lehessen a Star Wars-sagának).[20]
2005-ben szép sikert ért el az amerikai mozikban a Carter edző című sportdráma, ahol egy Ken Carter edző személyére alapozott karaktert személysített meg. Két folytatást is jegyzett ebben az évben: a XXX 2 – A következő fokozat minden téren kudarc volt, ám ennek szöges ellentéte mondható el a Csillagok háborúja-széria befejező darabjáról, a Csillagok háborúja III: A Sith-ek bosszújáról. Ősszel újfent mélypontra ért a Ki a faszagyerek? című vígjátékkal, amiben Eugene Levyvel kapott keresetlen szavakat a kritikusoktól. 2005. november 4-én a Hawaii Nemzetközi Filmfesztiválon kitüntetést kapott színészi teljesítményéért.
2006. január 30-án a Grauman's Chinese Theaternél kéz- és lábnyomát hagyhatta ott, így a hetedik afroamerikaivá, és egyben a 191. színésszé vált, akit e módon elismertek.[23] Következő filmszerepe Julianne Moore-ral volt A bűn színében, a film azonban rossz fogadtatásra lelt. Második munkája az évben a Kígyók a fedélzeten volt, ami már bemutatója előtt hónapokkal kultikus érdeklődést keltett, csupán címe és maga a főszereplő személye miatt. Jackson is csak a cím miatt vállalta a szereplést.[24] A filmet övező várakozásra építve, feltűnt a produkcióhoz készült zenés videóklipben is. December 2-án Jackson elnyerte a németBambi-díjat, amit számos munkájával érdemelt ki.[25]2006 legvégén az iraki háborúból hazatérő orvost játszott a Home of the Brave című alkotásban.
2007 elején, DVD-n jelent meg a Farce of the Penguins című paródia, ami a Pingvinek vándorlását figurázta ki, Jackson narrációjával kísérve (az angol változatban a gúny tárgyát képező film narrátora Morgan Freeman volt). Legutóbbi filmjei közé tartozik a 2007 tavaszán mozikba került A lánc, melyben egy blueszenészt formál meg, aki megpróbál a helyes útra terelni egy szexfüggő fiatal nőt (Christina Ricci). Nyáron az 1408-ban láthatta a közönség Mr. Olin szerepében; a film a második legnagyobb bevételt elérő Stephen King-adaptációvá vált, a Halálsoron mögött. Jackson a Cleaner című filmben, melynek bemutatója a 2007-es torontói filmfesztiválon volt, egy bűntények helyszínén takarító férfit alakít; a produkció az Egyesült Államokban csak DVD-n jelent meg. A 2008. február 14-én, Valentin napon bemutatott Hipervándor című sci-fibenStar Wars-beli szereplőtársa, Hayden Christensen a partnere, s felbukkant a nyári mozszezon első bombasikerében, A Vasemberben is, Nick Fury szerepében. Jackson a Kínzó közellenség-ben rasszistarendőrként tért vissza a vászonra 2008 szeptemberében. Ezután következett a The Spirit – A sikító város, a képregény az alkotó, Frank Miller által rendezett moziadaptációja, illetve a már régóta munkafázisban lévő Quantum Quest: A Cassini Space Odyssey, amihez a hangját adja.
A filmek, melyekben Jackson főszereplőként, vagy mellékszereplőként feltűnt, összesen 2.23 milliárd,[26] illetve 3,95 milliárd[27] dollár bevételt hoztak az észak-amerikai jegypénztáraknál. Ezzel az eredménnyel ő a kilencedik (ha csak a főszerepeket számítjuk), vagy a második (beleértve a kis szerepeket is) legtöbb pénzt termelő filmsztár, akit így csak Frank Welkerszinkronszínész előz meg. 2007 augusztusában Jackson egy interjúban közölte, hogy George Lucas és közte szóba került, hogy eljátsszon egy kisebb szerepet az Indiana Jones és a kristálykoponya királyságában, csak hogy Harrison Ford ne tudja megelőzni őt ezen a listán.[28]
Jackson nevét viseli egy szám címe is, a Sammy L. Jackson, amit a Hot Action Cop ad elő.[30] A dal a 2003-as S.W.A.T. filmzenealbumán helyet is kapott.
Jacksont több alkalommal parodizálták különböző televíziós műsorokban és filmekben. A Chappelle's Showban kétszer figurázta ki Dave Chappelle komikus; egy szkeccsben Mace Winduként, egy másikban pedig a "Samuel Jackson" ál-sörreklámban, ami egyúttal a Samuel Adamssört is tréfa tárgyává tette. A mozivásznon az Amerika Kommandó: Világrendőrségben és a Bazi nagy filmben tették nevetség tárgyává. Előbbiben a FASZ egyik gonosz tagjaként érte a halál bábmását, utóbbiban pedig egy Kígyók a fedélzeten-jelenet újrajátszásában idézték meg. Jackson a Family Guy című animációs sorozat egyik epizódjában is szóba került, mikor Brian egy pornófilmben rendezi őt; ez azt a tényt állítja pellengérre, hogy Jackson szerepeit tekintve széles műfaji skálán mozog.
Jackson vendégszerepelt a BBC és az HBOszituációs komédia-sorozatában, az Extrasban, hangját kölcsönözte a Grand Theft Auto: San Andreas című videójáték egyik szereplőjének, illetve az Afro Samurai című animációs minisorozat címszereplőjének. Visszatérő közreműködője a The Boondocks nevet viselő animációs sorozatnak is.
Ő szolgáltatta az Úr hangját az Biblia egy hangoskönyv-változatában, amely a The Bible Experience címet viseli, s amely 2006 novemberében jelent meg. A producerek úgy vélték, mély, tekintélyt parancsoló hangja tökéletesen illik a szerepre.[31]
Jackson ezen felül több ízben vállalt műsorvezetői feladatot. Idáig az MTV Movie Awards házigazdája volt 1998-ban, háromszor vezette az ESPYs-t (1999-ben, 2001-ben és 2002-ben), illetve kétszer a Spike TV Video Game Awardsot, 2005-ben és 2006-ban.
Magánélete
Jackson 1980-ban vette feleségül Latanya Richardsont, akivel a Morehouse Collage-beli évei alatt ismerkedett meg.[32] A Los Angelesben élő párnak 1982-ben született Zoe nevű lánya, aki konyhaművészeti iskolába jár.
Jackson lelkes kosárlabda-rajongó, különösen élvezi a Harlem Globetrotters és a Toronto Raptors meccseit.[33] A Hetedik mennyországliverpooli forgatása óta kedveli a Liverpool FC csapatát is.[34] Szeret golfozni, amiben értesülések szerint igazi profizmusra tett szert. Jackson úgy nyilatkozott, ha egy másik pályát kellene választania, a PGA keretein belül golfozna,[14] és „ez az egyetlen hely, ahová úgy öltözhetek fel, mint egy strici, s ez tökéletesen illik is hozzám.”[6] Azt is elárulta, hogy filmszerződéseinek van egy kitétele, aminek értelmében heti kétszer golfozhat.[35]
Jackson megosztotta egy interjú során, hogy minden filmjét megnézi a moziban a fizető közönséggel együtt, mert „már a színházi éveim alatt is úgy szerettem volna megnézni a darabot, amiben szerepelek – miközben a színpadon játszottam! Imádom látni magamat munka közben.”[36] Jackson gyűjti az általa eljátszott szereplőkről mintázott játékfigurákat, így Jules Winnfieldet, Shaftet, Mace Windut és Fridzsimant is.[37]
A közelmúltban látogatott el a louisianaiShreveportba, hogy a Head Start elnevezésű kormányprogramban részt vevő diákok előtt mondjon beszédet. Az esemény alkalmával a város azzal tüntette ki, hogy március 9-ét Samuel L. Jackson-nappá nyilvánították az iránta való megbecsülésük jeléül.[40]