A Robert Graves-díjat (vagy egyszerűen csak Graves-díjat) Robert Graves angol költő anyagi támogatásával alapították 1968-ban,^[1] évente egy magyar vers, vagy verseskötet elismerésére. A díjat először 1970-ben, utoljára 1999-ben adták át.

Robert Graves angol költő – aki több ízben járt is Magyarországon – jó kapcsolatokat ápolt magyar irodalmárokkal, mások mellett Devecseri Gáborral, sőt állítólag még magával Aczél György kultúrpolitikussal is.^[2] Graves 1968-ban szembesült azzal, hogy Magyarországon kapott jogdíjai átválthatatlanok konvertibilis valutára, ezért Vajda Miklós javaslatára ebből az összegből, illetve a későbbi bevételekből egy díjat alapított.^[3] A díj egy-egy év legszebb versének elismerésére született, amit később "különleges, szép, ám betarthatatlan klauzulának" tartottak, így nem költői indulásra, és nem is életműre adták, hanem "hanem egy-egy kiválasztott versre irányzott fénysugárnak" tekintették a díjat a kuratóriumi tagok.^[4] Robert Graves egy autóút során fogalmazta meg – versben -, hogy az évente díjazandó vers milyen legyen:

„Tömör, magyar, büszke, önálló,
csak önmagával szembeszálló,
nem kapzsi, nem,
könnyen tud szállni fenn.^[3]”

Az 1972-ben Zelk Zoltánnak odaítélt díj után döntött úgy a kuratórium, hogy a jövőben elsősorban olyan fiatal költők elismerésére fordítják a díjat, akik esztétikai vagy politikai okból mellőzöttek.^[5] A díj odaítéléséről a Magyar Írószövetség tagjaiból alakult háromtagú kuratórium döntött. Az első grémium tagjai Devecseri Gábor, Nemes Nagy Ágnes és Vajda Miklós voltak,^[6] az utolsó kuratóriumé: Lakatos István, Lator László, Vajda Miklós, Somlyó György.^[4]

A díj jelentőségét nem csak az adta, hogy egy világhírű külföldi író magyar költői díjként alapította – ami világirodalmi viszonylatban is ritkaság -,^[4] hanem az is, hogy fennállása alatt mindvégig szakmai díjként tartották számon, mivel a kultúrpolitika nem szólt – nem szólhatott – bele az odaítélésébe.^[7]

A díj anyagi hátterét Graves halála után az örökösök már nem tartották fontosnak biztosítani, ezért 1993-tól Csepei Tibor zeneművész-író és a Magyar Írószövetség gondoskodott a díj fennmaradásáról.^[8]

A díjat utoljára 1999-ben adták át.

A díjat jellemzően Robert Graves születésnapján (vagy egy ahhoz közeli időpontban), július 24-én adták át. A kitüntetett verset a díj átadását megelőző év terméséből válogatták. Ezért előfordul, hogy például egy 1988-ban megjelent versért 1989-ben átadott díjat hol 1988-as, hol 1989-es dátummal láttak el.

• 1999:
  • Baránszky László Kosztolányi húga című verseskötetéért, és
  • Imreh András Feketerigó című verse az Aminek két neve van című kötetéből^[9]
• 1998:
• 1997: Imre Flóra EHEU, FUGACES c. verse, megjelent a Holmi 1996/9. számában^[8]
• 1996: Tóth Krisztina négy rövid költeményért, melyek a Holmi 1995 szeptemberi számában jelentek meg^[10]
• 1995: Kemény István Nagymonológ c. verse az Alföldben és a Szép versek 1994. évi kötetében jelent meg^[11]
• 1994: Tóth Judit Nisi dominus c. verse, megjelent az Orpheus című folyóirat 1993/1 számában^[4]
• 1993: Nádasdy Ádám Mezőtúr c. verse, ami a Holmi 1992 októberi számában jelent meg^[12]
• 1992: Horváth Elemér Orpheusz redivius c. verse A szélrózsa gyökerei c. verseskötetéből (Orpheusz Kiadó, 1990)^[13]
• 1991: Parti Nagy Lajos Mint egy szétgurult hőerőmű című verséért, mely a 2000 1990 márciusi számában jelent meg.
• 1990: Petőcz András Európa metaforája című versért, mely a 2000-ben jelent meg^[5]
• 1989:
• 1988–1989^[14]:
  • Bertók László Furkálja a semmit a szó c. szonettért, mely a Kortárs 1988 januári számában jelent meg^[15]
  • Lászlóffy Aladár
• 1987: Ferencz Győző Vigyázat, omlásveszély! c. verséért^[16]
• 1986: Szőcs Géza^[8]
• 1985: Baka István Mefisztó- keringő ciklusban megjelent Liszt Ferenc éjszakája a Hal téri házban című verse a Döbling verseskötetéből (Szépirodalmi Könyvkiadó 1985)^[17]
• 1984:
  • Takács Zsuzsa
  • Zalán Tibor
• 1983: nem adták ki a díjat^[8]
• 1982: Lakatos István Atrium mortis c. verséért^[18]
• 1981: Várady Szabolcs Holtpont derűje c. versért, megjelent a Magyar Nemzet 1981. július 12i számában^[19]
• 1980: Rakovszky Zsuzsa Strand c. verséért, megjelent a Madárúton című kötetben^[20]
• 1979: Parancs János^[21]
• 1978: Sumonyi Zoltán^[22]
• 1977: Palasovszky Ödön A fürdőző Zsuzsanna c. verséért^[23]
• 1976: Görgey Gábor Egy vacsora anatómiája c. verséért^[24]
• 1975: Simon István Rapszódia az időről c. verséért posztumusz^[24]
• 1974: Orbán Ottó Chile c. verse^[24]
• 1973: Székely Magda Ítélet c. verséért, ami az Élet és Irodalomban jelent meg^[25]
• 1972: Tandori Dezső S gyorsan, anyám, mert nagyon sietek c. verse^[24]
• 1971: Zelk Zoltán Es és c. verse^[24]
• 1970: Kálnoky László De profundis c. verséért, ami az Új Írás 1970 májusi számában jelent meg^[24]