A nankingi metró (egyszerűsített kínai: 南京地铁; hagyományos kínai: 南京地鐵; pinjin: Nancsing titie(Nánjīng dìtiě)) a kínai Nanking városának hét vonalból álló metróhálózata. A hálózat első vonalának átadására 2005. szeptember 3-án került sor, ez az 1-es vonalMajkaocsiao(Maigaoqiao)–Olimpiai stadion szakasza volt. A hálózat 2005 óta jelentősen bővült, 2018 májusára hossza elérte a 376,5 kilométert, ezzel Kína ötödik legnagyobb metróhálózatává vált. A nankingi metrót a Nankingi Metró Társaság[* 1] üzemelteti.
Története
1984-ben tettek először javaslatot a nankingi Városi Kongresszuson metróhálózat építésére. A lehetséges nyomvonalakhoz szükséges vizsgálatok 1986 áprilisában megtörténtek és még ez év decemberében megjelentek az első tervek. A terv egy észak–déli, egy kelet–nyugati és egy északnyugat–délkeleti irányú vonalat tartalmazott. A három vonal a belvárosban egy háromszög alakban találkozott volna. 1993-ban újabb vonal került bele a tervezetbe, ez a városmagot keresztezte volna. Ugyanekkor felmerült a Pukou kerülettel való összekötés is, illetve az akkor még tervezett Nanking-Lukou(Nánjīng-Lùkǒu) nemzetközi repülőtér metrókapcsolata is.
Az első vonal Majkaocsiao(Maigaoqiao)–Olimpiai stadion szakasza 1999-ben megkapta az építési engedélyt, a kísérleti állomás építése pedig 2000 májusában megkezdődött. 2000 decemberében a teljes vonalon elkezdődtek a munkálatok. Az 1-es vonal átadására 2005. szeptember 3-án került sor. A második vonal építése 2006 májusában indult meg, megnyitása pedig négy évvel később, 2010. május 28-án volt. Ugyanekkor az 1-es vonalnak kiágazása épült Antömen(Andemen) állomásnál a Kínai Gyógyszerészeti Egyetem[* 2] felé. 2014. július 1-jén az 1-es metró Antömen(Andemen)–Olimpiai stadion szakaszán elindult a 10-es metró, amit ekkor új vonalrésszel is bővítettek: megnyílt az Olimpiai stadion–Jüsanlu(Yushanlu) szakasz. Ettől kezdve az 1-es metró nem közlekedik a stadion felé. Ugyanekkor indult el az S1-es metró is a nankingi Déli pályaudvar és a Nanking-Lukou(Nánjīng-Lùkǒu) nemzetközi repülőtér között. Egy hónappal később, augusztus 1-jén elindult az S8-as is, Tajsanhszincun(Taishanxincun) és Csinniuhu(Jinniuhu) állomások között. Ennek a vonalnak 2015. április 1-jéig nem volt kapcsolata a hálózattal, ez a 3-as metró elindulásával valósult meg. 2017. január 18-án átadták a 4-es metrót, ami Longjiang(Lungcsang) és Hszienlinhu(Xianlinhu) állomások között szállít utasokat. 2017 legvégén újabb vonalakkal bővült a hálózat, megnyílt az S3-as és az S9-es vonal is. 2018 májusában megnyitották az S7-es vonalat is. A tervek szerint a város metróhálózata 2022 végére már 14 vonalból fog állni (1–7, 10–11, S1, S3, S7–S9).
Nankingban 2018 végén három új metróvonal és két új szakasz építése van folyamatban: várhatóan 2022-ig befejeződik az 5-ös, a 6-os és a 7-es vonal építése, illetve az 1-es és a 10-es metró meghosszabbítása. Az 5-ös vonal építése 2016 óta folyik, 37,5 km hosszú vonalán 30 állomást alakítanak ki. A 2017–18-as év fordulóján megindult 6-os és 7-es vonal hossza közel 35 kilométer lesz vonalanként, a 6-oson 18, a 7-esen 27 állomást érintve. Az 1-es és a 10-es metró meghosszabbítása 2016-ban kezdődött meg, az 1-es új szakasza 7,2 hosszú lesz és 5 állomás épül a vonal mentén, míg a 10-esén 12,1 km hosszan 7 állomás lesz.
Jegyrendszer
A metróvonalakat 2 jüan(yüan)ért lehet igénybe venni maximum 8 állomásnyi távolságra, a 9 és 12 állomás közötti táv 3 jüan(yüan)ba, a 13 állomásnyi, és az annál hosszabb utazás pedig 4 jüan(yüan)ba kerül. A Jinlingtung(Jīnlíngtōng)-kártyát használók ezeknél olcsóbban, 5%-os kedvezménnyel utazhatnak. A Jinlingtung(Jīnlíngtōng)-kártya ára 25 jüan(yüan), és ezt a metrón való utazáshoz is fel lehet használni és az egész városban újra lehet tölteni. Hasonlít a londoniOyster kártyához, ugyanis ezt is lehet használni más tömegközlekedési eszközökön, illetve taxival való utazásra is.
Jegyárak
Viteldíj (¥ = jüan)
¥2
¥3
¥4
¥5
¥6
¥7
¥8
¥9
¥10
¥11
¥12
¥13
¥14
¥15
Távolság (km)
0~10
10~16
16~22
22~30
30~38
38~48
48~58
58~70
70~84
84~98
98~112
112~126
126~140
140~154
*Az S9-es vonal megnyitása után a leghosszabb megtehető út a Csinniuhu(Jinniuhu)–Kaocsun(Gaochun) útvonal (148,4 km) lett.
↑Egyes állomásokat több vonal is érint; vonalanként külön számolva 173 állomás lenne.
↑CRRC Nanjing Puzhen Rolling Stock Co., Ltd. (angolul)
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Nanjing Metro című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) 南京地铁 című kínai Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.