Magyar parlagi szamár
Természetvédelmi státusz
Háziasított
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Gerincesek (Vertebrata) Osztály: Emlősök (Mammalia) Rend: Páratlanujjú patások (Perissodactyla) Család: Lófélék (Equidae) Nem: Equus Faj: E. africanus Alfaj: E. a. asinus
Tudományos név
Equus africanus asinus Linnaeus, 1758
Hivatkozások
A Wikimédia Commons tartalmaz Magyar parlagi szamár témájú kategóriát.

A magyar parlagi szamár egyike az őshonos, törvényileg védett háziállatainknak, 2004 óta elismert szamárfajta.

A magyar parlagi szamár története időszámításunk kezdetéig nyúlik vissza, hiszen az első szamarak a kelták idejében kerültek a Kárpát-medencébe. Jelentősebb állományuk alakult ki a rómaiak ideje alatt. A mai szamaraink feltételezhetően ennek az állománynak kései leszármazottai, hiszen azóta csak kevés egyed került be az ország területére.

Bár a szamarat a szegények állatának tartották, jelentős számban dolgoztak a földbirtokokon is, mint teherszállítók és a juhászok segítői, akik málhás- és hátasállatként hasznosították. Gazdasági szerepük soha nem volt jelentős.

Tenyésztésével nagyon sokáig nem foglalkoztak. Csak a két világháború között kezdődött az uradalmakban céltudatos tenyésztése, és a mezőhegyesi ménesben foglalkoztak a nagy testű szamármének nevelésével, tenyésztésével. 1913-ban itt vetették papírra először a magyar parlagi szamár kifejezést, mint fajtamegjelölést. 1961-ben a tenyészet feloszlott, az állomány szétszóródott. Ma a szamarat leginkább hobbicélból tartják. Állományának nagyobbik rész az ország középső részén található. Populációja, ha kis mértékben is, de növekszik. A 2002-ben megalakult Magyarországi Szamártenyésztők Egyesülete foglalkozik a nyilvántartásba vétellel, a törzskönyvezéssel és az apaállat-gazdálkodással. A magyar parlagi szamarat 2004-ben ismerték el önálló fajtaként.

Bár szamaraink egymással genetikailag rokonságban álló helyi populáció egyedei, mégis sok változatuk alakult ki az évezredek folyamán. Egymás mellett több típusuk megtalálható, de három csoportjuk élesen elkülöníthető.

• A legritkább a finom testalkatú, kis testű változat. Szőrzete puha. Füle kicsi, mozgékony. A marmagassága 110 cm alatt van.
• Az állomány nagy része közepes termetű. Marmagassága 110–130 cm. Csontozata szilárd, teste izmos. Élénk, igénytelen.
• Kisebb számban fordulnak elő a nagy termetű szamarak, amelyek a mezőhegyesi állományba importált olasz mének leszármazottai. Marmagasságuk 130 cm felett van. Alkatuk durva, sokszor aránytalan. Nem olyan élénkek, mint kisebb termetű társaik, de igényesebbek.

A magyar parlagi szamár színe változatos: lehet egérszürke, barna, fekete. Leggyakoribb a barna, sötétbarna, fekete, ritkán egérfakó vagy gerlefakó. Jellegzetes jegye a gerincélen végigfutó szíjaltság és a vállkereszt, a lábakon pedig az esetenkénti haránt irányú zebroid csíkok. Mindegyik színváltozatban gyakori a világos hasalj, az ún. fecskehas. A barokk szamár egyedei is megtalálhatóak. Ezek az állatok spontán mutáció miatt pigmentszegénységgel (leucizmus) jönnek a világra. Színük izabella, vagyis egészen világos szürke, szemük világoskék, ún. csókaszem. A típus nevét magyarázza az a tény, hogy az ilyen szamarakat a nagybirtokokon céltudatosan tenyésztették.

Intelligens állat, jól idomítható, emellett igénytelen, szívós, hosszú élettartamú és békés természetű.

• Történelmi állatfajtáink enciklopédiája, szerk.: Tőzsér János, Bedő Sándor, Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2003

• A magyar parlagi szamár
• A 32/2004. (IV. 19.) OGY határozat