Komárom vármegye területe nagyrészt síkság, csak délen találhatóak kisebb hegyek. A Duna két partján elterülő síkság a Kisalföld része, délen a Vértes hegység egyes csoportjai emelkednek. Keletről a Koltai-dombság és a Gerecse, délkeletről a Vértes alkotta természetes határát, a Csallóközben a Csiliz-patakGyőr, a Határ-kanális pedig Pozsony vármegyétől választotta el. A vármegye folyókban igen gazdag: a Duna, a Vág, sőt a Nyitra is átfolyt a vármegyén, valamint tavakban is igen gazdag volt (Öreg-tó, Kerek-tó).
Komárom vármegye a 11. században jött létre, öreg vármegye volt. Bár Komárom várának első fennmaradt említése késői a várispánság átalakulása nemesi vármegyévé sokáig eltartott. A nemesi közgyűléseket Győr vármegye nemességével együtt tartották. Átmenetileg az első különálló nemesi közgyűléseket a 14. század második felében tartották (például 1369-ben Koppánymonostoron). A 15. században mindkét nemesi vármegye ismét együtt tartotta közgyűléseit Tatán. Később ismét külön Komáromban ültek össze. Mátyás király idejétől kezdve ott tartották a független bírósági üléseket is. A török veszedelem után a környező vármegyék (Esztergom, Fejér és Pilis) szabadon maradt részeit is Komárom vármegye igazgatta.[1]
A vármegye lakosságának túlnyomó része magyar nemzetiségű volt. A szlovák és a német lakosságot a 18. században telepítették be a török pusztítás utáni újbóli benépesítés során. Az Udvardi járásban 5 szomszédos falut (Komáromszemere, Kisbaromlak, Komáromcsehi, Kolta, Jászfalu) és Újgyallát lakták szlovákok, a déli részen pedig Tardost és a mai Oroszlány területét. A németek elsősorban a megye déli részének falvaiban (Baj, Tarján, Vértestolna, Felsőgalla) éltek.
Közigazgatás
A vármegye főispánjait 1209-től, alispánjait 1247-től ismerjük.[3]
Az első pontos adat a vármegye belső felosztásáról 1643-ból származik, amikor Fejér vármegye közigazgatásilag össze volt vonva vele. Ekkor a szolgabíróijárások a következők voltak:
Dunaközi (interdanubialis – a későbbi Csallóközi)
Dunaáti (ultradanubialis – a későbbi Udvardi)
Dunántúli (transdanubialis – a későbbi Tatai és Gesztesi)
1692-ben Fejér vármegye felújította működését és a Sári járás átkerült az ottani közigazgatás joghatósága alá, így csak 3 járás maradt. 1753-ban a Győri járás kettévált Tatai és Gesztesi járásra.[4]
Az első bécsi döntés nyomán 1938 végétől Komárom vármegye ismét önálló volt, és ide csatolták az egykori Pozsony vármegye Magyarországhoz visszakerült területéből a Csallóközben fekvő részt is, így a megye járásainak száma 1938 és 1945 között hat volt, melyek közül kettőnek is az újra egyesült Komáromban volt a székhelye:
↑Egyéb hivatalnokait és a várkapitányait lásd: A Komárom-vármegyei és Komárom városi történeti és régészeti egylet 1890. évi jelentése. 84-88; 1891, 162-165.
↑Kostický, B. - Watzka, J. a kol. 1963: Štátny archív v Bratislave - Pobočka v Nitre. Sprievodca po archívnych fondoch II. Bratislava, 82.
További információk
Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Komárom vármegye és Komárom, 1907
Alapy Gyula 1910: Komárom vármegye és az utolsó nemesi felkelés. Komárom.
Alapy Gyula 1911: Komáromvármegye nemes családai. Komárom.
Gáyer Gyula 1916: Komárommegye virágos növényeiről. Magyar Botanikai Lapok 15
Alapy Gyula 1917: Komáromvármegye levéltárának középkori oklevelei. Komárom.
2000 Olvasókönyv Esztergom és Komárom megye az 1848/49-es forradalom és szabadságharc alatt.
Juraj Žudel 2002: Osídlenie severnej časti Komárňanskej stolice v prvej polovici 16. storočia. Zborník Filozofickej fakulty Univerzity Komenského - Historica 45, 249-255
Vráblová, Zdenka 2003: Poľnohospodárska výroba na zičiovských panstvách v Komárňanskej stolici v 18. a na začiatku 19. storočia. Historický časopis 51/1. (Studia Historica Nitriensia XI.)