PROFILPELAJAR.COM

	Csallóköz (Žitný ostrov)
	Táj Gúta közelében
Elhelyezkedés	Szlovákia, Kisalföld
Fontosabb települések	Pozsony (Főrév-Farkastorok, Pozsonypüspöki, Vereknye) Komárom, Dunaszerdahely
	Földrajzi adatok
Terület	1615 km²
Folyóvizek	Duna, Kis-Duna, Vág
Időzóna	CET (UTC+1)
Résztájegységek	Alsó-Csallóköz, Csilizköz, Felső-Csallóköz
	Térkép
	A Csallóköz fekvése Szlovákián belül
	é. sz. 47° 54′ 03″, k. h. 17° 28′ 32″47.900900°N 17.475600°EKoordináták: é. sz. 47° 54′ 03″, k. h. 17° 28′ 32″47.900900°N 17.475600°E
	A Wikimédia Commons tartalmaz Csallóköz témájú médiaállományokat.

Ez a szócikk régióról szól. Hasonló címmel lásd még: Csallóköz (egyértelműsítő lap).

A Csallóköz (szlovákul: Žitný ostrov (régebben: Čalokez vagy Šuty), németül: Große Schüttinsel) hosszúkás alakú folyami sziget a Kisalföld szlovákiai részén, a Dunától északra, Pozsonytól délkeletre. A Duna, a Kis-Duna és a Vág-Duna határolja. Pozsonytól (amelynek egy kis része a Csallóközben fekszik) Komáromig húzódik. Legnépesebb települése Komárom. Legnagyobb részét a Dunaszerdahelyi járás foglalja magába.

A Csallóköz Európa legnagyobb szárazföldi szigete. A folyók övezte síkság Szlovákia legtermékenyebb területei közé tartozik. Itt található Szlovákia legnagyobb föld alatti vízkészlete, a Duna föld alatti hordalékaiban. A terület termálvizeinek ásványianyag-tartalma igen kedvező.

A Csallóköz 1918-ig a Magyar Királyság szerves részét képezte megosztva Pozsony és Komárom vármegye között. Lakossága az 1940-es évek második felében történt ki- és betelepítések ellenére is döntő többségében magyar.

Nevét valószínűleg egykor a Dunába torkolló Csalló folyótól kapta, mely nagyjából a mai Kis-Duna helyén folyhatott és török eredetű szónak vélnek.^[1] Egyes mondák szerint egykor a tündérek birodalma volt. Bővelkedett természeti kincsekben, ezért is nevezték „Aranykertnek”. A legkorábbi ismert középkori térképábrázoláson Somorja után "insula santa maria dicitur magna" néven szerepelt, később pedig Győr után "insula jaurim magna dic." (Angelino Dulcert térképein).^[2]

Földrajz

Az árvízvédelem ismert kezdetei egészen a 15. századig nyúlnak vissza, amikor Zsigmond király elrendelte a somorjai gát megépítését. A tervszerű árvízvédelem azonban csak a 19. században kezdődött el. A belvízlevezető csatornahálózat építése 1854-ben kezdődött és hosszú évtizedeken át folytatódott.

Élővilág

A terület valószínű eredeti vegetációját a kőrises, sziles tölgyes és a füzes nyárfás ártéri erdők alkotják. Helyenként szintén megtalálhatóak mocsarak különböző fajtái. Vezető fa fajta a nyárfa és a füzek, de mindezek mellett előfordul a fehér akác, kőris és a szilfák. Bokrok közül megtalálható a fekete bodza, galagonya, som, fagyal, kányabangita és a szeder. Az ártéri erdőnek dzsungelszerű jelleget kölcsönöznek a kúszónövények.

Állattani szempontból a terület rendkívül fontos a halfauna védett, kihalás szélén álló fajának a lápi pócnak, mely a dunamenti terület endemikus faja – valamint az emlősök közül a patkányfejű pocoknak az előfordulása miatt.

Értékes kétéltűek és hüllők előfordulása, mint például az ásóbéka vagy az erdei sikló. A Hami nádas emellett madártanilag is jelentős lelőhely tekintettel a 80 madárfajra, amiből 51 védett, mint például a nádiposzáta, sármány, fülemüle és mások. A Hami nádas pillanatnyilag a viszonylag legöregebb mocsári növényi biotóp a csicsói területen. Eredetileg dunai folyóág folyamatos eliszaposodásának eredménye. A terület értéke ritka mocsári életközösség megőrzésében rejlik, amely a legidősebb a csicsó terület fokozatosan eliszaposodó volt dunai-ágainak sorában.

A Csallóközben telelnek át az északi vadlibafajok, s a terület kedvelt élőhelye a vadkacsának, fácánnak, fürjnek, túzoknak és számos védett madárfajnak. Baka község határában, a Duna ártéri erdeiben található a ritkaságszámba menő rétisas kiemelten védett fészkelőhelye. A fekete harkály által kiszorított szalakóta az 1970-es években teljesen eltűnt, de az 1990-es évek közepén ismét felfedezték néhány példányát. A túzok-állomány az 1970-es években még megközelítőleg 300–400 körül mozgott, jelenlegi állománya azonban csupán néhány egyedre korlátozódik. Viszonylag gyakori madárfaj a gyurgyalag. A hattyúk egyedszáma is nagy mértékben megnövekedett.^[3]

A Csallóközben 1959 óta követhető nyomon a gólya elektromos vezetékek oszlopain való fészkelése. Míg 1934-ben még a fészkek kétharmada volt épületek (nád)fedelein, és majdnem egyharmaduk kéményeken, addig 50 évvel később épületek tetőzetén már nem ismertek a régióban fészkelést. A fészkek kétharmada ekkor már villanyoszlopokon volt. A fákon való fészkelés az egész vizsgált időszakban elenyésző mértékű volt.^[4]

Történelem

A honfoglaláskor Lél törzse szállta meg a területét. A mai holtág területét először a középkorban IV. Béla király 1268-ból származó adományozó levelében említik, mint AQUA AD VILIAM CYCHOV. Ebben az időszakban indult a terület benépesedése is.

Mátyás királynak Nagymegyer környéke volt a kedvenc vadászó területe, Komáromban pedig kedvenc hajója állomásozott. 1506-ban I. Miksa német-római császár megtámadta és felprédálta nyugat-Magyarországot: Burgenlandot, Pozsonyt, Sopront és a Csallóközt, hogy érvényt szerezzen dinasztikus érdekeinek a magyar trónt illetően.^[5]

A török megszállás alatt Csallóköz Pozsonyt és a budai pasát is kiszolgálta. A csapatok felvonulási területe is itt volt. Rengeteg portya folyt ezen a területen. A rendi felkelés bizonyítékaként^[forrás?] felgyújtották Somorja városát. Dán katonák 1704. április 19-én Adam Frederik Trampe(wd) (1650-1704) altábornagy vezetésével a Csallóközbe indítottak sikertelen támadást.^[6]

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményei csallóközi vonatkozásai közé tartozik a Somorja melletti Pipagyújtónál történt kisebb ütközet is. A magyar honvédek állásokat építettek, amikor egy kis létszámú osztrák csapat rájuk támadt. 7 magyar katona meghalt és a csárdát felgyújtották. Csiliznyáradon van egy honvédsír. Színi Sebő Alajos ezredes a tápióbicskei csatában, párbajban megölt egy osztrák ezredest. Állítólag Jókai Mór róluk mintázta A kőszívű ember fiaiból jól ismert Baradlay–Palwicz párbajt. Nagyobb csaták nem voltak.

1918-ban Csehszlovákiához került ez a terület. Földreformot hajtottak végre, amelynek következményeként ide özönlöttek a csehek, morvák, szlovákok, akik ún. kolóniákat alkottak. 1938-ban a területet visszacsatolták Magyarországhoz, majd a második világháború után újból elcsatolták deportálások és a lakosságcsere-egyezmény keretében több ezer magyar család volt kénytelen elhagyni szülőföldjét. Házaikba idegen telepesek költöztek.

Települések

Legnagyobb települések:

Név	Népesség (fő, 2011)	Komárom Dunaszerdahely
Komárom	34 349
Dunaszerdahely	22 477
Pozsonypüspöki (Pozsony része)	20 611
Vereknye (Pozsony része)	19 177
Somorja	12 726
Gúta	10 696
Nagymegyer	8859
Bős	5361
Dénesdtorcsmisérd	4482

Lásd még: Kategória:Csallóköz települései

Néprajz

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

A Kis-Duna és a Duna régmúlt képéhez a vízimalmok sokasága is hozzátartozott, melyekből még a 19. században is több száz működött.

A dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum néprajzi gyűjteményében láthatók a dunai aranymosók szerszámai is. A Csallóköz egyik nevezetes tevékenysége volt az aranymosás, melynek művelői féltve őrizték titkaikat. Romantikus, de fárasztó foglalkozás volt ez, s meggazdagodni nem nagyon lehetett belőle.

Csallóköz népviseletében szerepet kapott a kékfestéssel készült öltözet is. Az ősi kékfestő műhelyek azonban napjainkra sajnos megszűntek.

Az itt élők ősfoglalkozása elsősorban a halászat volt. A legfontosabb halak: a viza, a harcsa, a ponty, a keszeg, a süllő, a csuka és egyéb kisebb fajok, például a vágódurbincs. Egykoron a térség egyik legértékesebb halfaja a viza volt. Ez a Fekete-tengerből a Csallóköz csendes vizeibe ívni felvándorló halóriás. A halakat a piacokon árulták. A bécsi halpiacon például külön standjuk volt a csallóközi vizásoknak.

Gazdaság

A sziget kiemelt mezőgazdasági terület, az egész régiót öntözőcsatornák szelik keresztül-kasul. Fontos volt a halászat is.

Korábban jelentős volt a folyókra épülő malomipar. Nagyobb ipari létesítmények voltak a komáromi hajógyár és a bősi vízerőmű.

A Pozsony–Komárom-vasútvonal halad át rajta.

Látnivalók

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Észak-Csallóköz fő látnivalója a szentantali ferences kolostor, amely a vidék fontos búcsújáróhelye immár három évszázada. A legenda szerint 1715-ben a kegyképen Szűz Mária szemeiből először víz, azután vér tört elő. Még több könnyezés is történt és csodás gyógyulások történtek a buzgó imádság hatására. Remete Szent Antal-zarándokhellyé vált és mind a mai napig búcsút tartanak a kolostorban. Sok látnivaló található még Csallóközben, számos kastély, múzeumok. A legnagyobb turisztikai helyet viszont a bősi vízierőmű jelenti. Itt a töltésen – kerékpárutakon Bécsből az erőműn keresztül Csiliznyárad felé el lehet jutni Budapestre is. A Csicsói Holtág Nemzeti Természetvédelmi Terület Csicsó és Kulcsod kataszterében a Duna folyó árterületén kivül fekszik. Összterülete 79,87 hektár, ebből 52,28 hektár esik Csicsó kataszterébe. Védett övezetté csak a Csicsóhoz tartozó rész lett nyilvánítva.

A Csicsói Holtág a Csallóköz egyik természetileg legértékesebb területe. A terület magját maga a szabálytalan alakú holtág alkotja. A keleti partvonalat meredek védőgát határolja, a nyugati part enyhébb lejtésű és folyamatosan sűrű, gyékényesbe és nádasba megy át. Az egész holtág a fokozatosan eliszaposodás és növényzettel való benövés stádiumában van.

A keleti részen egy nagy öböl található, amely a töltésnek a 19. század végén bekövetkezett gátszakadásakor keletkezett. A nyugati részen a partok hosszában majdnem a teljes holtág be van nőve vízi növényzettel. Ez a jelenség valószínűleg a domináns nyugati szelekkel hozható összefüggésbe. A rezervátum külső területét a régi, több mint 100 éves, parti vegetációval benőtt dunai töltés alkotja. Ez egy változó szélességű ártéri-erdő és bozót sáv a holtág hosszában, amely a vízfelület felé helyenként littorális (azaz a tengerpartokra jellemző) növénytársulásokba megy át. A töltés átmenetet képez a szomszédos mezők és a tavak között, egyben ez alkotja a rezervátum védett övezetét is.

A védett övezetben található a Hami nádas is, hol a növénytakaró központi részét a nád és a magas sás sűrű vegetációja alkotja. A nádas helyenként vizenyős területbe megy át, máshol füzes vagy nyárfás növényzet határolja. A helyszín közepén a Ham csatorna halad. A vízi növénytársulások közül a csatornában jelentős: békaliliom, fehér tündérrózsa, vízitök, virágkáka.

A Duna már az Osztrák-Magyar monarchia korában is árvízvédelmi szakaszokra volt fölosztva. A folyó mentén lakóházak épültek az alkalmazottaknak, akiknek feladata a szakaszok őrzése volt. Az utolsó ilyen gátőr az Első Szlovák Köztársaság idején egy Lion nevű olasz származású polgár volt, aki Csicsóra nősült. Az ő háza őrzi még ma is a holtágat – LION-t.^[forrás?]

A terület a Duna vízgyűjtő területébe tartozik. Hidrológiai szempontból is főleg a Duna folyásának hatása alatt áll.

A holtág a felszínalatti szivárgásokból táplálkozik. A víz átlagmélysége 3 méter, a legmélyebb részen eléri a 6,1 métert is. Nagy víztartalom és vízáteresztő képesség jellemzi. Emellett a rendszert befolyásolja a csatornahálózat és a bősi vízierőmű is.

Kapcsolódó szócikkek

Jegyzetek

↑ Csölle, Csurla nemzetség, Csarlóköz - carlak = sirály http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/Hataron_tuli_magyarsag/A_csallokoz_sziveben/pages/013_csallokoz_nev_nyomaban.htm Archiválva 2009. február 9-i dátummal a Wayback Machine-ben
↑ Irás Krisztina 2013: A Magyar Királyság első térképi megjelenése 14. századi portolán térképeken. Földrajzi Közlemények 137/1, 69, 71. Archiválva 2021. július 29-i dátummal a Wayback Machine-ben
↑ Szabad Újság 1996. augusztus 8-i lapszáma.
↑ Stollmann 1990; Richard Pomichal 1984: A fehér gólya (Ciconia ciconia L.) elterjedése a dunaszerdahelyi járás területén. Csallóközi Múzeum - Múzeumi Híradó VIII, 52-62.
↑ Györkös Attila 2013: A francia diplomácia és az 1506-os Habsburg–magyar háború. In: „A francia história hazai nagykövete”. Debrecen, 61.
↑ Bagi Gábor 2023: Szolnok a kuruc korban, 1685-1711. Szolnok, 231-232

Források

Andrej Sabov 2021: Náčrt chronologického vývoja územia Žitného ostrova v dobe rímskej na základe archeologických nálezov spôn. Študijné zvesti Aú SAV 68/2, 343-356.
Juraj Hladký 2015: Hydronymia Žitného ostrova.
Csiba Balázs 2014: Niekoľko prameňov k stredovekému osídleniu Žitného ostrova. In: Štúdie (ne)dávnych čias. Historia nova 8. Bratislava, 95-108.
Csiba Balázs 2013: Cirkevná organizácia vo vybranej oblasti Žitného ostrova v stredoveku. Medea 2013/2014, 91-115.
Béresová, K. 2011: Žitný ostrov - Textový a obrazový sprievodca.
Koncsol László 2005: A csallóköz városai és falvai III. Lakszakállas - Vők. Pozsony.
Gyulai Rudolf 2003: Az Alsó-csallóközi és Csilizközi Egyesült Ármentesítő és Alsó-csallóközi Belvízlevezető Társulat története.
Unti Mária 2002: Csallóköz földrajzi nevei - Dunaszerdahelyi járás. Dunaszerdahely.
Katona Lívia 2001: A csallóközi és mátyusföldi zsidó iskolák története 1845-1945. Dunaszerdahely.
Id. Alapi Gyula 1994: A csallóközi halászat története. Pozsony.
Ipolyi Arnold 1994: Csallóköz műemlékei. Pozsony.
Ipolyi Arnold 1993: Csallóközi uti-képek. Pozsony.
Stollmann András 1990: Populačná dynamika bociana bieleho (Ciconia ciconia) na Žitnom ostrove. In: A. Štollmann (zost.): Ciconia '88 – Zborník referátov z odborného seminára konaného 28.-29. júna 1988 v Komárne. Bratislava, 46-53.
N. László Endre 1988: Duna aranya.
Milan Hanuliak 1982: Osídlenie Žitného ostrova z pohľadu stredovekej archeológie. Arch. Hist. 7, 97–102.
Vörösmarty Géza 1975: Pogánykori emlék a Csallóközben. Irodalmi Szemle XVIII, 724-725.
Marczell Béla 1975: Csallóközi farsang. Irodalmi Szemle XVIII, 726-731.
Mikuláš Gyalokay 1972: Ochrana Žitného ostrova pred vodami. Bratislava.
Mikuláš Gyalokay - Jozef Procházka 1970: Komplexný manipulačný poriadok pre odvodňovací systém Žitného ostrova. Záverečná správa. Bratislava.
Franz Josef Beranek 1962: Der madjarische Name der Schüttinsel. Südostdeutsches Archiv V, 184-190.
Khin Antal 1948: A csallóközi halászélet.
Makkai László 1947: A Csallóköz településtörténeti vázlata. Századok.
Baranyay József 1943: Mátyás király Csallóközben. In: Hanza Szövetkezeti Naptár 1943, 90-92.
Gyalókay Miklós 1942: Síkvidéki területek lefolyási tényezőjének megállapítása. Budapest.
Khin Antal 1941: Lucaszékek Csallóközben. Ethnographia LII, 59-61.
Kleiner Endre 1939: Őstermészet a csallóközi Dunán. In: Kincses Kalendáriom.
Krížek, F. 1936: Limes Romanus na Žitném ostrově. Bratislava X, 418-432.
Machnyik Andor 1935: Csallóköz.
Khin Antal 1935: A farsangi dőrék (Adalék Csallóköz néprajzához). Magyar Figyelő III április/1, 91-94.
Khin Antal 1930: Vyzy na velkom Žitnom ostrove a ich lovenie. Časopis Muzeálnej slovenskej spoločnosti XXII.
Bálint István 1926: Az Alsó-csallóközi és Csilizközi Ármentesítő és Belvízlevezető Társulat 1876-1926. Komárom.
Baranyay József 1911: A régi Csallóköz. Nagymegyer.
Jancsik Ede 1869: Csallóköz és egy kis böngészete Somorja levéltárában. In: Győri Történelmi és Régészeti Füzetek IV
Johann Gerley 1865: Der Cretenismus in der Insel Schütt. In: Verhandlungen des Vereins für Naturkunde zu Presburg 1864–1865, 72–96.
Bartal György 1860: Csallóköz történeti vázlata. Pest.
Ipolyi Arnold 1859: Csallóköz műemlékei. Archaeológiai Közlemények I.