Elhelyezkedése és jelentősége miatt számos történelmi esemény színhelyéül szolgált. Így 1789. július 14-én, a francia forradalom napján a felkelő tömegek megrohamozták az épületet, és lefoglalták az itt tárolt fegyvereket.
1840-ben nagyszabású szertartás keretében a kupola alá temették Napóleont. A legújabb kori események között megemlítendő XVI. Benedek pápa szentmiséje, amelyet 2008. szeptember 13-án az épületegyüttes előtti sétányon 260 000 ember előtt pontifikált.[1][2]
A Napkirály már 1659-ben, a pireneusi békeszerződés után gondolkodott Richelieu bíboros ötletén, aki 1634-ben a bicêtre-i kastélyt egy rokkant katonák gondozását ellátó intézménnyé alakította (Commanderie Saint-Louis). A király tervei azonban csak tizenegy évvel később valósultak meg, amikor 1670. február 24-én elrendelte az idős katonákat és hadirokkantakat befogadó intézmény létesítését.[9][10]
A humanitárius célok mellett politikai motivációi is voltak az Invalidusok alapításának: a többnyire a harmincéves háborúban szolgáló invalidusok gyakran kerültek utcai verekedésekbe a Pont Neuf környékén, ami a polgárok elégedetlenségét eredményezte, és a kolostorokban való elhelyezésük is eredménytelen volt. Saját tekintélyének megőrzése mellett a királynak további hadászati célokból is szüksége volt a gyakran rablókká, koldusokká vált egykori katonák megfegyelmezésére.[7][11]
Helyszínül a Grenelle-i síkságon (plaine de Grenelle) fekvő Gros Caillou-t jelölték ki, amely akkor Párizs külvárosában volt. François Michel Le Tellier de Louvois hadügyminiszter a tervezési munkálatokkal Libéral Bruant udvari főépítészt bízta meg.[6][7] Eredetileg néhány barakkból állt volna az épületegyüttes, de a király Bruant tervét választotta, amely egy királyi udvart és templomot is magába foglaló épületegyüttes volt. Bruant többek között az El Escorial-i kolostorról, a Incurables-kórházról és egy korábbi művéről, a Salpêtrière-kórházról mintázta az Invalidusok házát. A munkálatok 1671 márciusában kezdődtek meg, az alapkő letételére 1671. november 30-án, befejezésére pedig 1674 februárjában került sor. Az első lakókat azon év októberében a király személyesen fogadta. Bár a kórház és öregotthon megkezdte működését, a templom megépítése még váratott magára. Az udvar egy részét később lerombolták, hogy helyet készítsenek a templomnak. Az innen elszállított építőanyagokat az Alexandre III hídnál létesült Szajna-parti kikötőnél használták fel újra.[12] A 18. század közepe körül mintegy 4000 invalidusnak adott otthont az épület. A tisztek egyágyas szobákban, a közkatonák öt- és hatágyas hálótermekben laktak. A bentlakók műhelyekben dolgoztak, amelyekben egyenruhákat, cipőket, kárpitot gyártottak. Az intézmény falai között katonai szigorral tartották fenn a rendet és a fegyelmet.[7]
A királyi templom (Église Saint-Louis des Invalides) megépítésével eredetileg Bruant-t bízták meg, de Louvois 1676 márciusában az építkezésen már korábban is közreműködő Jules Hardouin Mansart építészt bízta meg a munkálatokkal. A templomépítés majdnem 30 évet vett igénybe, és 1706. augusztus 28-án ért véget, amikor a Napkirály átvette a kulcsokat. A munkálatok menetét felgyorsította Jean-Baptiste Colbert pénzügyminiszter 1683-as halála is, mivel az ő pénzügyi megszorításai addig késleltették az építkezés befejezését. Louvois ekkor megnégyszerezte a korábban Colbert által kiutalt 100 000 font összeget. Louvois gyakori vendége volt az építkezésnek, mivel azt személyes ügyként kezelte, ugyanis azt szerette volna, hogy halála után ott temessék el. Az építkezés befejezését nem érhette meg, de akaratának megfelelően 1691. július 19-én a templomban helyezték örök nyugalomra. Fáradozásai ellenére 1699-re nem készült el mauzóleuma, mivel a király nem utalt ki pénzt erre a célra. Egyes feltevések szerint a miniszter egyik ellenlábasa, Madame de Maintenon, a király morganatikus felesége is késleltette a munkálatok haladását. 1699. január 29-én Louvois földi maradványait elszállították az Invalidusok házából és a Place Vendôme-on álló, egykori kapucinus kolostorban helyezték el.[13]
A hely csakhamar kedvelt kirándulóhelye lett a párizsiaknak, akik előszeretettel vettek részt az ott tartott eseményeken. Az Invalidusok házát gyakran meglátogatta a Napkirály, utódja azonban egyáltalán nem, XVI. Lajos pedig csak ritkán kereste fel. 1717 áprilisában a Párizsban vendégeskedő I. Péter orosz cár tett látogatást az intézményben.
A forradalom idején
Jean-Baptiste Lallemand: A fegyverek fosztogatása az Invalidusoknál 1789. július 14-ének reggelén
Másnap reggel a forradalmárok Louis Éthis de Corny személyében követet küldtek az Invalidusokhoz, hogy az ott tárolt fegyvereket birtokukba vegyék. Az intézmény kormányzója és néhány embere hivatalos királyi parancs hiányában nem adták meg magukat a fegyveres kísérettel érkező követnek. Előző este Sombreuil már kapott felkérést, hogy adjon fegyvereket a népnek, de ő inkább a fegyverek megsemmisítését adta parancsba. Azonban a feladattal megbízott veteránok késlekedtek annak teljesítésével. Sombreuil közölte Éthis de Cornyval, hogy követet küldtek Versailles-ba, és megkérte, hogy várják meg a királyi választ. Mindeközben az épület köré nagy tömeg gyűlt, majd az elutasított követelések hallatán megostromolták az Invalidusok házát. Az intézményt védő tüzérség bár parancsba kapta a tömeg közé lövést, nem hajtotta végre, az invalidusok pedig maguk nyitották ki a kapukat a tömeg előtt. A forradalmárok több ezer muskétát és 27 ágyút zsákmányoltak, melyeket később a Bastille ostrománál használtak fel.
Július 15-én Sombreuil benyújtotta lemondását, azt azonban a király nem fogadta el, mondván, várja meg míg a nemzetgyűlés határoz az intézmény sorsa felől.
1791-ben a gyűlés Edmond Louis Alexis Dubois-Crancét bízta meg az Invalidusok és a hadsereg átszervezésének ügyével. Dubois-Crancé takarékossági megfontolásból az intézmény bezárását és az országban szétszóródott, mintegy 30 000 pénzügyi juttatásainak növelését javasolta. A betegeket az akkor alakuló A haza menedékháza(Hospices de la Patrie) nevű intézményekben kívánták elhelyezni, az Invalidusok épületét pedig Párizs városának akarták eladni, hogy az börtönné alakítsa. A tervek ellenérzést váltottak ki az érintettek körében.
Április 30-án az Alkotmányozó Nemzetgyűlés az intézményt meghagyta eredeti állapotában, azonban elnevezését megváltoztatta Invalidus Katonák Nemzeti Házára(Hôtel national des Militaires Invalides), és felügyeletét a párizsi département egy választott testületére bízták. Az intézmény új státusa miatt többen is nemtetszésüket fejezték ki, ezért 1794. május 15-én egy jakobinusokból álló forradalmi ügynökség vette át vezetését. Az Invalidusok házának korábbi kormányzóját, Sombreuil-t és fiát Stanislast letartóztatták és június 17-én guillotine-nal kivégezték. A többször feldúlt és kirabolt épület királyi és vallási szimbólumait ledöntötték, megsemmisítették, egyes részeit pedig átnevezték (pl. a Királyi udvarból Köztársasági udvar lett). A templom kupolájának lámpáját őrző, a négy erényt szimbolizáló szobrot is lefoglalták, hogy puskagolyókat készítsenek belőlük. Az 1792. április 20-ánAusztriának küldött hadüzenet után a forradalmi kormány újra a veteránok felé fordult, intézményük élére pedig olyan hadvezéreket jelöltek ki, mint Louis-Adrien Brice de Montigny és Jean-François Berruyer.
Az itáliai harctéren nevet szerzett fiatal tábornok, Bonaparte Napóleon híre hamar elterjedt az intézmény lakói körében. Napóleon jó kapcsolatot tartott fenn az intézménnyel, amivel a katonái szimpátiáját is elnyerte. 1800. szeptember 23-án az épületben tartották a köztársaság megalapításának évfordulóját, amelyen Napóleon öccse, Lucien Bonaparte belügyminiszter tartott beszédet, ami nagy tetszést aratott a veteránok körében.[14] Amikor ugyanazon év december 24-én az Első Konzul ellen sikertelen merényletet követtek el,[15] a veterán katonák támogatásukról biztosították Napóleont. Azonban amikor 1804. május 18-án kikiáltotta a császárságot, a forradalmárok aggódni kezdtek. Ezért Napóleon a Bastille ostromának évfordulójára egy ünnepet szervezett az Invalidusok házánál, 1804. július 15-én adták át az 1802-ben alapított Becsületlégió érdemrendeket az arra érdemesnek ítélt személyeknek. A nagyszabású és pompás ceremónián részt vett Joséphine de Beauharnais, Napóleon felesége is, és a leendő császárt katonái kísérték az Invalidusok templomának bejáratig. Ott az intézmény új kormányzója, Jean Mathieu Philibert Sérurier és De Belloy bíboros fogadták. Napóleon ezt követően a trónra ült. XIV. Lajos 1706-os ünnepélyes megnyitója óta ő volt az első, akit ekkora pompával fogadtak az intézmény falain belül.[6][16]
Míg Lucien Bonaparte egy nagy katonai nekropolisszá kívánta alakítani az épületegyüttest, addig Napóleon elutasította a tervet és a rendeltetésnek megfelelően való működtetés mellett állt ki. Ugyanakkor parancsot adott a forradalom alatt erősen leromlott épület feljavítására. Megbízta Pierre Cartellier szobrászt, hogy készítse el újra XIV. Lajos lovasszobrát, melyet Nicolas Coustou alkotott.
Uralkodása alatt Napóleon odafigyelt egykori katonáira, és 1811-ben hatmillió frankos költségvetést hagyott jóvá az intézmény számára, amely az Első Császárság alatt az aranykorát élte.
Napóleon szobra a belső udvarban (Charles Émile Seurre alkotása)Napóleon újratemetéseEmelvény az Invalidusok előtt XVI. Benedek pápa látogatására
Miután Napóleont száműzték Franciaországból és XVIII. Lajos visszatért száműzetéséből az intézményt újra átnevezték Invalidusok Királyi Házává(Hôtel Royal des Invalides). Azonban az ott lakók még mindig Napóleont tekintették hősüknek, és az intézmény a bonapartisták egyik emblematikus helyének számított. X. Károly francia király bukásával és I. Lajos Fülöp francia király trónra lépése az 1830-as júliusi forradalom után a bonapartisták szorgalmazták az 1821-ben Szent Ilona szigetén elhunyt és eltemetett Napóleon hamvainak hazahozatalát. Az eseményt a „hamvak visszatérése” (retour des cendres) néven tartja számon a történelem. Az újratemetés ötletét Adolphe Thiers miniszter is felkarolta, és Lajos Fülöp király 1840. május 1-jén engedélyt adott Napóleon újratemetésére az egykori császár saját maga által választott helyen, az Invalidusokban. November 30-án a Cherbourg-ba érkeztek a hamvak, majd december 14-én a Párizstól északnyugatra levő Courbevoie-nál célhoz értek. Másnap pompás szertartás keretében az Invalidusok Szent Jeromos-kápolnájában (Chapelle Saint-Jérôme) helyezték el, majd végső nyughelyére, egy 1861-ben elkészült, zöld gránit talapzaton álló vörös kvarcit koporsóba tették. A síremlékhez vezető bejárat fölött a következő felirat olvasható:[6]
„
Óhajom, hogy hamvaim a Szajna partján nyugodjanak, azon francia emberek között, akiket annyira szerettem.
Az 1872-ben bevezetett sorozási rendszernek köszönhetően lecsökkent a több mint 20 évet szolgáló katonák száma, mely szolgálati idő feltétele volt az intézménybe való bekerülésnek. Így az épület túl nagy lett eredeti rendeltetésének, ezért más intézmények is beköltöztek falai közé. Már 1871-ben itt kapott helyet a Tüzérségi Múzeum (Musée d'artillerie), majd ezt 1896-ban a Hadtörténeti Múzeum (Musée historique des armées) is követte. A két intézményt 1905-ben a Hadsereg Múzeuma (Musée de l'armée) néven vonták össze. Ugyanakkor a veteránokat Párizs külvárosaiban található kisebb központokba költöztették.
A belső udvaron található Napóleon szobra, melyet 1833-ban rendelt meg Lajos Fülöp király Charles Émile Seurre szobrásztól, hogy azt a Vendôme-oszlopra helyezzék.[20] Ezt 1863-ban III. Napóleon egy Cézáréhoz hasonló tógát viselő Napóleon-szoborra cseréltette, Seurre alkotását pedig a La Défense negyedbe költöztették. Párizs 1870-es ostromakor a Pont de Neuilly közelében a Szajnába süllyedt, amikor egy uszályon elszállították, hogy a porosz seregek ne tegyenek kárt benne. Több feltételezés is létezik az esemény kapcsán: a szobor véletlenül esett a vízbe; Étienne Arago parancsára szándékosan süllyesztették el, hogy megóvják azt; az antibonapartisták vandalizmusaként dobták a folyóba. A négy hónapig a folyómederben nyugvó szobrot kiemelték és egy raktárba helyezték. 1911-ben Niox tábornok, az Invalidusok kormányzója jelenlegi helyére állíttatta. 2014–2015 között alapos restaurálási munkálatokat végeztek az alkotáson.[21][22][23]
Az épületegyüttes a 20. század elejéig megtartotta elsődleges rendeltetését, és kórházként, illetve öregotthonként szolgált egykori katonák számára. A helyszínen napjainkban már csak egy, kb. 100 idős és cselekvőképtelen veterán számára fenntartott részleg működik, amelyet az Invalidusok Nemzeti Intézménye(Institution Nationale des Invalides) tart fent.[8]
A 20. század közepén az Invalidusok falai között kapott helyet a Felszabadítási Érdemrend kancelláriája és annak múzeuma, illetve a Kortárs Történelem Múzeuma is.[28][29]
1991-ben a Szajna-part világörökségi helyszínei között az Invalidusok háza is felkerült az UNESCO listájára.[3]
Az Invalidusok házába tíz, majd 1710-től húsz év katonai szolgálat után lehetett bekerülni. Nem csak katonai, hanem egyházi intézménynek számított, élén egy kormányzó állt. A Napkirály idején a protestánsok, tengerészek és görvélykórban (skrofulózis) szenvedő betegek nem nyerhettek felvételt. A tisztek egyágyas, fűtött szobákban, a közkatonák öt- és hatágyas hálótermekben laktak. Az intézmény falai között katonai szigor uralkodott. Tilos volt a hálótermekben és szobákban enni és inni, illetve kereskedelmi tevékenységet folytatni. Ezek megszegése kizárást vont maga után. Emellett a kihágásokat eltérő fokozatú büntetésekkel is szankcionálták: bormegvonás, pénzmegvonás, börtön vagy az úgynevezett falóra (cheval de bois) való ültetés, amikor a vétkest egy fából készült lóra ültették, majd közszemlére tették és el kellett viselnie, hogy társai megalázzák. Mivel nők nem léphettek az épületbe, ezért a házas katonák heti két alkalommal az intézményen kívül hálhattak. 1766 után már lehetővé tették, hogy az invalidusok intézményen kívül béreljenek zsoldjukból lakást. XIV. Lajos földterületeket is biztosított számukra, hogy azon házakat építsenek. A Napkirály idején mintegy 4000 fő lakott az intézmény falain belül, akik orvosi ellátást is kaptak. A hitéletet a Missziós Kongregáció papjai, a lazaristák vezették: minden nap imádkoztak a királyért, családjáért és a hadak dicsőségéért. A bentlakók minden reggel és este, illetve vasárnap és ünnepnapokon misén vettek részt.
A bentlakók műhelyekben dolgoztak, amelyekben egyenruhákat, cipőket, kárpitot gyártottak.[7]
Építészete
Az Invalidusok házának térképe
Dôme des Invalides
Saint-Louis-des-Invalides
Hadsereg Múzeuma
Katonai Modellek Múzeuma
A Felszabadítási Érdemrend Múzeuma
Invalidusok Nemzeti Intézménye
Invalidusok kormányzója
Párizs katonai kormányzója
A Felszabadítási Érdemrend kancelláriája
Egykori Harcosok és Háborús Sebesültek Nemzeti Irodája
1. Cour d’honneur
2. Cour d’Angoulème
3. Cour d’Austerlitz
4. Cour de la Victoire
5. Cour de la Valeur
6. Cour de Mars
7. Cour de Toulon
8. Cour de Nismes
9. Cour de Metz
10. Cour de l’Infirmerie
11. Cour d’Oran
12. Cour de la Paix
13. Cour d’Arles
14. Cour d’Alger
15. Cour Saint-Louis
16. Cour Saint-Joseph
17. Cour Saint-Jacques
Az Invalidusok északi homlokzataFőbejárat az északi oldalon
Az épületegyüttes 15 nagyobb udvarból, és az azokat négy oldalról közrezáró épületszárnyakból áll. Az észak-déli tengelyen helyezkedik el a díszudvar (Cour d’honneur), melynek keleti és nyugati szomszédságában két-két udvar található, déli irányban pedig az Invalidusok temploma és a dóm áll. A szakrális építmények két oldalán ugyancsak udvarok és az azokat keretező épületek láthatóak. Az épületegyüttes déli homlokzatát a templom kupolás része dominálja, amely előtt egy park (Jardin de l'Intendant) és egy L alakú épület is található. A parkban áll a dóm tervezőjének, Mansardnak a szobra is. Ez az oldal a Place Vauban-ra és az Avenue de Breteuil-ra néz.[31] A déli részen a Cour de Mars, Cour de Toulon, Cour de la Paix, Cour d’Arles, Cour de l’Infirmerie, Cour d’Oran, Cour d’Alger, Cour Saint-Louis, Cour Saint-Joseph és Cour Saint-Jacques udvarokat közrezáró épületekben különböző katonai intézmények (Felszabadítási Érdemrend kancelláriája és múzeuma, Invalidusok Nemzeti Intézménye, Egykori Harcosok és Háborús Sebesültek Nemzeti Irodája) működnek, illetve az északkeleti oldalon található az Invalidusok és Párizs katonai kormányzójának irodája is.
A 196 méter[32] hosszú északi homlokzat síkját a háttérből emelkedő kupola teszi változatossá. A főbejárat fölött XIV. Lajost lovon ábrázoló dombormű található. Emellett egy Bourbon-címert tartó női alak domborműve és a kapuzat két oldalát őrző Minerva-, illetve Mars-szobor is látható. A homlokzatot domborműves zárókő figurák, úgynevezett mascaronok, a tetőablakokat pedig páncélos katona formájú díszek ékesítik. Az épület itt egy udvarra, majd az aranyozott díszekkel és Bourbon-címerrel ellátott kovácsolt vas kapun túl az Invalidusok sétányára (Esplanade des Invalides), illetve a Pont Alexandre-III hídra és a Szajnára néz. A túlsó parton látható a Petit Palais és a Grand Palais. A sétány keleti oldalán magaslik a külügyminisztérium épülete, illetve a Gare des Invalides, a nyugati oldalon pedig az osztrák és a finn követségek.[32][33]
Az egész épületegyüttest várárkok veszik körül, amelyek mentén, illetve a központi udvarban is különböző korok ágyúí láthatóak.[32] A fő épületegyüttestől északnyugatra elkülönülve állnak a Védelmi és Nemzetbiztonsági Főtitkárság (Secrétariat général de la défense et de la sécurité nationale) épületei.[34]
Templomok
Invalidusok dómja
Háborús trófeákkal díszített boltozat a Saint-Louis-des-Invalides-templomban
Az épületegyüttes főtengelyében emelkedő kettős templom egyik része az egykori katonák számára tartott misék színhelye, egy háromhajóshosszház. A francia katonaság védőszentje, Szent Lajos után elnevezett Saint-Louis des Invalides-templomot az Invalidusok házában élő veteránok és hadirokkantak számára építették, és a Francia Fegyveres Erők Tábori Püspöksége(Diocèse aux Armées françaises) székesegyházi rangra emelte.[35][36][37]
A középső hajó nyugati oldalának közepén áll az aranyozott domborműves szószék, a hajó északi végében pedig az 1687-ben készített orgona.[38]
A három hajót elválasztó oszlopsoron neves hadvezérek emléktáblái, domborművei, illetve a Keresztút stációi láthatóak. Ezek mellett több háborús emléktábla és emlékmű is a templomban került elhelyezésre. A karzat fölött mindkét oldalon íves záródású ablakok sorakoznak, melyek alatt a francia hadsereg győztes csatáiból hadizsákmányként szerzett zászlóit állítottak ki.
A templom egy közös, ovális alaprajzú, az oltárt is magába foglaló szentéllyel kapcsolódik a centrális alaprajzú dómhoz, melytől egy üvegfal választja el.
Az uralkodó, a katonáktól elkülönülve itt vett részt a szertartásokon. A belső térrendszer kilencosztású, a központi kupolatérhez négy oldalról csatlakoznak a haránt dongás keresztszárak. Ezek között emelkednek a kupolával fedett sarokterek, melyek átlós irányú átjárókkal közvetlenül a főtérhez is kapcsolódnak.[39]
A kupola kettős héjú, a belső kupolán nagyméretű opeion nyílik, melyen keresztül a második, freskóval díszített kupolát lehet látni. Utóbbit az alsó kupolahéj mögé rejtett ablakok világítják meg. A falazott kettős kupola fölött található egy harmadik, ácsszerkezetű is, mely azonban csak kívülről látható.[6][39]
1861 óta a kupola alatti hatalmas térben van Napóleon szarkofágja, mely a bejárati szinthez képest lejjebb található, lépcső vezet le hozzá. A koporsóra az első, az északi templomhajóval közös oltárral majdnem egy szinten levő, párkányos emeletről lehet lenézni.[42][43]
A dómban egy üvegfal mögött van kiállítva Napóleon jellegzetes fejfedője és kabátja is, melyeket Szent Ilona szigetén hordott.[6]
A tojásdad alakú kupola külső részét kőből faragott tűznyelves urnák, aranyozott dombormű fegyverek és páncélzatok díszítik. A kupola tetején egy négy oszlop által közrezárt, kör alaprajzú lámpás található. Utóbbi négy oldalán aranyozott szobrok, obelsizkszerűen magasba törő tetején pedig egy kereszt látható. A kupola díszeit 1807-ben, 1830-ban, 1839-ben, 1937-ben és legutóbb 1989-ben aranyozták újra, a művelethez pedig 12 kiló aranyra volt szükség.[44]
A kupola mellett Mansart egy oszlopcsarnokot is mintázott rómaiSzent Péter-bazilikáról. A templomtól különálló, a déli oldalon húzódó oszlopsor félköríves elrendezésűre lett tervezve, azonban ez nem készült el.[41][45]
Orgona
A templom középső hajójának északi végében, a karzaton álló orgonát 1687-ben építette Alexandre Thierry orgonaépítő-mester. Az eredetileg négy manuállal és pedállal és 37 regiszterrel megépült orgonát több alkalommal kijavították. Charles Gadault 1852-ben, a Beuchet-Debierre cég pedig 1957-ben, 1962-ben és 1979-ben végzett javítási munkálatokat rajta Orgelbauer Beuchet-Debierre. Éppen ezért a jelenlegi sípszerkezet heterogén: ma 64 regiszterrel, három manuállal és pedállal működik, a traktúra pedig villamosított.[38]
A francia hadsereg történetét bemutató múzeumot 1905-ben hozták létre az 1871-ben az Invalidusoknál berendezett Tüzérségi Múzeumból (Musée d'artillerie) és az 1896-ban létrejött Hadtörténeti Múzeumból (Musée historique des armées). Az így létrejött Musée de l'Armée-ban különböző korokból származó hadászati eszközöket és fegyvereket bemutató részlegek mellett az 1870-71-es porosz–francia háborút, az első- és a második világháborút számos tárggyal és dokumentummal szemléltető részlegek is működnek.[48] A múzeumban látható a De Gaulle tábornoknak emléket állító kiállítás, mely mintegy 2500 m² területen multimédiás eszközökkel mutatja be a tábornok munkásságát és korát.[49]
De Gaulle tábornok rendelete után 1967-ben az épületegyüttesben kapott helyet a Felszabadítási Érdemrend(Ordre de la Libération) kancelláriája, és 1970-ben megnyitotta kapuit a Felszabadítási Érdemrend Múzeuma (Musée de l'Ordre de la Libération) is.
1973-ban Kortárs Nemzetközi Dokumentációs Könyvtár (Bibliothèque de documentation internationale contemporaine)ikonográfiai gyűjteményét átköltöztették az Invalidusokhoz, ez 1987-ben felvette a Kortárs Történelem Múzeuma (Musée d'Histoire Contemporaine) nevet.[28][29]
Musée des Plans-Reliefs
XIV. Lajos hadügyminisztere, Louvois1668-ban kezdte el gyűjteni a katonai maketteket, melyeket 1700-ban a király a Louvre-ban helyeztetett el. Az alkotásokat 1777-ben költöztették át az Invalidusokhoz.[50] A makettek között erődítmények és csaták kicsinyített másai, illetve domború térképek láthatóak.[51]
Az intézményt 1670-1792 között kormányzók, 1793-1796 között egy igazgatótanács, 1796-1803 között parancsnokok, majd 1803-1871 között újra kormányzók vezették. 1871 és 1941 között újra parancsnok, 1941 óta pedig kormányzó került a vezetés élére.
Az Invalidusok házát közúton és vasúton is meg lehet közelíteni. A gépkocsival érkezők a Place Joffre-on található mélygarázsban parkolhatnak, mely kb. 500 méterre található az Invalidusoktól.[54]Mozgáskorlátozottak számára is megközelíthető a Boulevard des Invalides felőli bejáraton.[54]
A helyszínhez közeli tömegközlekedési megallók:[55]
Az épületkomplexumban az állandó és időszakos múzeumi kiállítások mellett számos rendezvényt szerveznek. A díszudvar egy szabadtéri operarendezvény(Opéra en plein air) helyszínéül is szolgál, melyen eddig olyan művek kerültek bemutatásra, mint a Traviata vagy az Aida.[56][57]
2008 óta az Invalidusoknál rendezik meg az évente megtartott Nemzetközi Automobil Fesztivált (Festival automobile international), melyen a legszebb autókat díjazzák.[58]
Nyugat-Virginia fővárosában található a West Virginia State Capitol, az állami törvényhozás épülete, melynek kupoláját Cass Gilbert az Invalidusokról mintázta[61]
Kentucky állam fővárosában, Frankfortban található a Kentucky State Capitol, melynek kupoláját párizsi mintára építették.[62]
Az Egyesült Államok Haditengerészeti Akadémiájának kápolnája a marylandiAnnapolisban, mely Ernest Flagg tervei alapján épült 1904-1908 között. A kápolnát 1940-ben kibővítették, görög kereszt alaprajzúból római kereszt formájúra alakították át. Az új részt a philadelphiai építész, Paul Cret tervezte. Az épület kriptájában nyugszik John Paul Jones, akinek szarkofágját Franciaország polgárai által adományozott pireneusimárványból készítették.[63]
A paraguayifővárosban álló Hősök Panteonja (Panteón de los Héroes), melyet 1864 és 1936 között építettek, és több nemzeti hős nyughelyeként szolgál. Alaprajza és kupolája a párizsi példát követi.[64]
Az építészek mellett uralkodókra is hatással volt az épületegyüttes és az abban helyet kapó intézmény, így például III. Vilmos angol király a francia mintát követve alapította meg 1694-ben a Greenwich Hospital-t.[65]
A berliniInvalidenhaus megépítése I. Frigyes porosz király ötlete volt, azonban az épület csak 1748-ban, II. Frigyes uralkodása idején készült el.[66] Az épületegyüttes megmaradt részeit jelenleg a Szövetségi Gazdasági és Energiaügyi Minisztérium (Bundesministerium für Wirtschaft und Energie) használja.[67]
A pestiInvalidus-ház létesítését ennek mintájára Széchényi Györgyesztergomi érsek1692-es alapítványával kezdeményezte, hogy a török elleni háborúban megrokkant katonáknak otthont és ellátást biztosítson. Az alapkőletételre1716-ban került sor, azonban építkezés több okból évekre leállt, illetve akadozott, végül az nem is készült el teljesen. II. József áthelyeztette az invalidusokat és 1783-ban laktanyává alakíttatta az épületet, amelyet III. Károlyról Károly-kaszárnyára neveztek át. 1894-től a főváros tulajdonába került és mai napig Főpolgármesteri Hivatalként szolgál.[68][69]
II. Károly cseh király kezdeményezésére 1731-1737 között épült fel a prágai Invalidovna, mely intézmény ihletője a párizsi katonamenhely és kórház volt.[70]
A kultúrában
Az Invalidusok háza és a szomszédos zöldövezetek gyakran tűnnek fel Párizsban játszódó filmek jeleneteiben (Egyedül nem megy, Jákob rabbi kalandjai, Párizs ég?, Szlogen, Marhakonzerv akció, A nagy zsákmány).[71]
Georges Franju a védelmi minisztérium megbízásából 1952-ben készítette el a Hôtel des Invalides című dokumentumfilmjét, melyben Michel Simonnarrátorként működött közre. A mű eredetileg az épületegyüttes bemutatásáról kellett volna szóljon, azonban erősen háborúellenes felhangja miatt a megrendelő nem vette át azt.[72]
↑III. Henrik 1575-ben alapított egy királyi kórházat a hadirokkantaknak, amelyet „maison royale de la Charité chrétienne”-nek, vagyis a keresztényi jótékonyság királyi otthonának neveztek.
↑IV. Henrik egy 1603-as ediktumban adományozott kiváltságokat a katonákat ellátó kórháznak.
↑ abcdefgPárizs - Invalidusok. Csurtusék utaznak, 2012. december 6. (Hozzáférés: 2016. február 16.)(magyarul)
↑ abcdeParot, Jean-François: Les Invalides. nicolaslefloch.fr. [2016. május 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 12.)(franciául)
↑ abA könyvtár története. Bibliothèque de documentation internationale contemporaine. [2016. március 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 15.)(franciául)
↑Megállók az Invalidusok háza közelében. RATP. (Hozzáférés: 2016. február 16.) „A térképen (Plan) az Afficher sur la carte menüpont alatt be kell jelölni a különböző tömegközlekedési eszközöket!”(franciául)
↑Bemutatták a Párizsi pályát. Formula E, 2016. január 13. [2020. november 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. december 13.)(angolul)
↑City Hall. A View on Cities. (Hozzáférés: 2016. február 16.)(angolul)
.jpg)
.jpg)
_(4152459482).jpg)
