Zeneszerető lengyel–litván családban született, édesapja és két bátyja szintén zeneszerző volt. Apja Vincas (Wincenty, 1875−1952) és egyik bátyja, Vytautas (1905−1970) a Bacevičius nevet viselték és litvánoknak vallották magukat. Édesanyja, Maria Modlińska (a Zdzitowiecki-házból származó Stanisław és Natalia lánya) lengyel volt, 1958-ban hunyt el Varsóban. A másik három testvére lengyelnek tekintette magát. Másik bátyja, Kiejstut Bacewicz (1904 - 1993) zongoraművész és zeneszerző volt, 1957 és 1969 között a łódźi Zeneakadémia rektora. Két bátyja mellett egy húga is volt, a költő, újságíróWanda. Férje, Piotr Andrzej Biernacki (1903-1963) a varsói Orvostudományi Akadémia professzora, belgyógyász volt. Egyetlen lányuk, Alina Biernacka (1942-), festőművész és költő.
Grażyna Bacewicz első hegedű és zongoraleckéit édesapjától kapta, 1919-ben pedig Helena Kijenska-Dobkiewiczowa łódźi konzervatóriumában folytatta, ahol hegedűt, zongorát és zeneelméletet tanult, de mellette Janiny Pryssewiczówna humán gimnáziumába is járt. 1923-ban a család Varsóba költözött, Grażyna pedig beiratkozott a varsói Nemzeti Zenei Konzervatóriumba. Zeneszerzést Kazimierz Sikorskitól, hegedűt Józef Jarzębskitől, zongorát pedig Józef Turczyńskitől tanult. Párhuzamosan a filozófia szakra is járt a Varsói Egyetemen, de azt másfél év után abbahagyta, mint ahogy a zongoratanulást is, hogy teljes energiáját a hegedűnek és a zeneszerzésnek szentelhesse.[3]1932-ben kapta meg hegedűművészi és zeneszerzői diplomáját. Ignacy Jan Paderewski segítségével még abban az évben folytathatta zeneszerzési tanulmányai a párizsiEcole Normale de Musique-on, ahol 1932-33-ban Nadia Boulanger volt a tanára. Privát hegedűórákat is vett Henri Touret-tól, 1934-ben pedig, visszatérve Párizsba, Flesch Károlynál csiszolta tovább hegedűtudását.[3]
Hegedűművészi pályája
Grażyna Bacewicz mellszobra a Hírességek Sétányán, Kielcében
Szólóhegedűsként már 1935-ben sikert aratott a varsói Henryk Wieniawski Nemzetközi Hegedűversenyen, ahol első díjas lett. 1936 és 1938 között a Varsói Lengyel Rádió zenekarának első hegedűse volt, Grzegorz Fitelberg irányítása alatt. Itt sokat fejlődött a hangszerelési tudása is. A II. világháború előtt számos hangversenyt adott, így fellépett Litvániában, Franciaországban, Spanyolországban is, gyakran testvére, a kiváló zongorista Kiejstut kíséretével.[3] A náci megszállás alatt titkos koncerteket adott. A világháború után folytatta a hangversenyezést, járt Belgiumban, Csehszlovákiában, a Szovjetunióban, Romániában, Magyarországon és újra Franciaországban. 1946-ban Párizsban előadta Karol Szymanowski 1. hegedűversenyét, Paweł Klecki vezénylete alatt. Játékát a tökéletes intonáció, a ritmikai precizitás, kiváló forma- és stílusérzék jellemezte, amely megbízható zenei memóriával, intelligenciával, elragadó előadásmóddal és technikai könnyedséggel párosult. Fellépésein a hegedűdarabok mellett olykor zongoraműveket is előadott.
Pedagógusként 1934/35-ben és 1945/46-ban összhangzattant, ellenpontot és szolfézst, valamint hegedűt tanított a łódźi Konzervatóriumban, 1966-tól pedig, haláláig a varsói Nemzeti Zeneművészeti Főiskolán (ma Zeneakadémia) volt a zeneszerzés tanára, 1967-től professzora. A zenei élet szervezésében is tevékeny szerepe volt, és számos lengyel és nemzetközi verseny zsűrijében vett részt (Poznań, Varsó, Liège, Párizs, Moszkva, Nápoly, Budapest). 1962-től haláláig a Lengyel Zeneszerzők Egyesületének alelnöke volt.
Zeneszerzői munkássága
Sok éven át neoklasszikus stílusban alkotott, hasonlóan a két háború közötti és a második világháború utáni időszak sok lengyel zeneszerzőjéhez, akik soha nem követték a szocialista realizmus iránymutatásait. Művészete később fokozatosan az erősebb kifejező erejű stílus irányában haladt előre. A változó zenei formák ellenére, a kifejezés tisztasága és logikája erős pozícióra tett szert a klasszikus hangverseny repertoárban. Az 1950-es években visszavonult a pódiumtól és a komponálásnak szentelte az idejét.
Első zeneszerzői sikerei már 1933-ban kezdődtek: első díjat nyert a Aide aux femmes de professions libre társaság zenei versenyén az 1932-ben írt Fúvós kvintettjével.Trió oboára, hegedűre és csellóra című műve 2. helyezést ért el, vonós zenekarra írt Sinfoniettája pedig dicséretet kapott a Lengyel Zeneműkiadók Társaságának zeneszerzői versenyén 1936-ban. A Lengyel Zeneszerzők Egyesületének 1949-es Fryderyk Chopin zeneszerzői versenyén Zongoraversenye 2. díjas lett (az első díjat nem adták ki). 1951-ben a Liège-ben megrendezett Nemzetközi Zeneszerzői Versenyen nyerte el az első díjat 4. vonósnégyese, 1956-ban pedig ugyanott az 5. vonósnégyese. 1960-ban az UNESCO párizsi Nemzetközi Karmesteri Pódiumán kapott 3. helyezést Zene vonósokra, trombitákra és ütőkre című darabja (azon a versenyen ez volt a zenekari művek között elnyert legmagasabb díj). 1965-ben a belga kormány díját és aranyérmét kapta meg Brüsszelben, a Nemzetközi Zeneszerzői Versenyen, 7. hegedűversenyével.[3]
Hazájában is számos elismerésben részesült: mint zeneszerző és mint a zenei élet szervezője, tevékeny alakítója egyaránt.
1949-ben Varsó városának Zenei Díját kapta meg, mint zeneszerző, hegedűvirtuóz, szervező és tanár. 1950-ben a Nemzeti Díj 3. fokozatát kapta Concerto vonós zenekarra című művéért. 1951-ben a Lengyel Zenei Fesztivál 1. díját érdemelte ki a fesztiválok szervezéséért és kiváltképpen 4. hegedűszonátájáért. 1952-ben a Nemzeti Díj 2. fokozatát kapta 4. hegedűversenyéért,[4]4. vonósnégyeséért és 4. hegedűszonátájáért. 1955-ben a lengyel kulturális és művészeti miniszter díját nyerte el a 4. szimfónia, 3. hegedűverseny és a 3. vonósnégyes művekkel. 1960-ban a Lengyel Zeneszerzők Egyesületének díját kapta meg kiemelkedő zeneszerzői teljesítményéért, 1962-ben pedig a kulturális és művészeti miniszter díjának 2. fokozatát a Pensieri notturni című kamarazenekari művéért. A művészeti elismeréseken kívül különböző magas állami kitüntetésekben is részesült.[3]
Grażyna Bacewicz síremléke a varsói Wojskow temetőben, 2006
Grażyna Bacewicz Lengyelország és a világ igen kevés női zeneszerzői közé tartozott. Olyan terület ez, ahol a nők minden korban erősen alulreprezentáltak voltak. Néhány példát azért említsünk meg: a középkoriHildegard von Bingen, Francesca Caccini (Giulio Caccini leánya), Clara Schumann, Fanny Mendelssohn, a lengyel Maria Szymanowska, Germaine Tailleferre és Nadia Boulanger. Grażyna Bacewicz méltó helyet vívott ki magának a világ zeneszerzőinek körében.
Képzett muzsikusként és kitűnő előadóművészként mint komponistát is különösen érdekelte a hegedű és a vonós hangszerek világa. Hét hegedűversenyt, egy brácsa- és két csellóversenyt, hét vonósnégyest, öt hegedű-zongora szonátát és két szóló hegedű szonátát írt. Ezek a darabok, illetve kamara és szimfonikus művei a mai napig méltó vetélytársai a „férfi” szerzők kompozícióinak a hangversenypódiumokon.
Írói munkássága
Bacewicz több regényt és novellát írt az 1960-as években, amelyek nagy része ma is csak kéziratban létezik. Egy novelláskötete jelent meg "„Znak szczególny” (Különös ismertetőjegy) címmel a varsói Czytelnik kiadónál, 1970-ben és 1974-ben.
Születésének 100. évfordulójára emlékezve a 2009-es év a lengyel zenében Grażyna Bacewicz-év volt. A Lengyel Posta szintén ebből az alkalomból bélyeget bocsátott ki a zeneszerző arcképével.
Akropolis, kantata na 600-lecie UJ, na chór miesz. i ork. (Akropolisz, kantáta vegyes karra és zenekarra, a Jagelló Egyetem alapításának 600. évfordulójára, Stanisław Wyspiański Akropolis című drámája nyomán, 1964)
Przygoda króla Artura, opera radiowa (Artúr király kalandja, rádió-opera, ősi kelta legenda nyomán, 1959)
↑Ciepłowski, Stanisław. Napisy pamiątkowe w Warszawie XVII-XX w.. Varsó: Państwowe Wydawnictwo Naukowe, 99. o. (1987. január 5.). ISBN 83-01-06109-X
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Grażyna Bacewicz című lengyel Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
Dziębowska, Elżbieta. Ludomira Stawowy: Grażyna Bacewicz, in: Encyklopedia muzyczna PWM (lengyel nyelven). Kraków: Polskie Wydawnictwo Muzyczne, 100-108. o. (1979). ISBN 83-224-0113-2. OCLC468356768
