Falkland-szigetek
Falkland Islands
A Falkland-szigetek zászlaja A Falkland-szigetek címere
Nemzeti mottó: Desire the right Nemzeti himnusz: God Save the King
Fővárosa	Stanley[1]
d. sz. 51° 41′, ny. h. 57° 49′-51.683333333333, -57.81666666666751.683333°S 57.816667°WKoordináták: d. sz. 51° 41′, ny. h. 57° 49′-51.683333333333, -57.81666666666751.683333°S 57.816667°W
Legnagyobb város	Stanley
Vezetők
Uralkodó	III. Károly brit király
kormányzó	Alison Blake
Hivatalos nyelv	angol
Felszabadulás napja	1982. június 14.
Népesség
Népszámlálás szerint	4550 fő (2018)
Rangsorban	243
Becsült	3662 fő (2021)
Rangsorban	243
Népsűrűség	0,30 fő/km²
GDP
Egy főre jutó	egy főre jutó PPP: PPP egy főre
Földrajzi adatok
Terület	12 173 km²
Időzóna	FKT (UTC-4) FKST (UTC-3)
Egyéb adatok
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Pénznem	Falkland-szigeteki font (FKP)
Nemzetközi gépkocsijel	FX
Hívószám	500
Internet TLD	.fk
Villamos hálózat	240 volt
Elektromos csatlakozó	BS 1363
Közlekedés iránya	bal
A Wikimédia Commons tartalmaz Falkland-szigetek témájú médiaállományokat.

A Falkland-szigetek (angolul: Falkland Islands, spanyolul: Islas Malvinas) az Atlanti-óceán déli részén helyezkednek el, 483 km-re Dél-Amerika partjaitól. Két fő sziget alkotja, Kelet-Falkland és Nyugat-Falkland, 700 kisebb szigettel együtt. A Kelet-Falklandon lévő Stanley a főváros és a legnagyobb település. A szigetek az Egyesült Királyság saját kormányzású tengerentúli területe.

1982-ben a szigeteket Argentína megszállta, ennek következtében két hónapos háború zajlott Argentína és az Egyesült Királyság között. A háború az argentinok vereségével végződött. Azóta erős gazdasági növekedés állt be a halászatban és a turizmusban egyaránt. A szigetek lakói, akik főleg skót származásúak, brit állampolgároknak tartják magukat, és általában elfogadják a szuverenitás jelenlegi formáját.

A Falkland-szigetek két nagyobb és 776 kisebb szigetből áll.^[1] A teljes szárazföldi terület 12 173 km², a partok hossza 1288 km. A szárazföld nagy részét a két nagy sziget, Nyugat-Falkland és Kelet-Falkland foglalja magába, amiket a Falkland-szoros választ el egymástól. Kelet-Falklandon van a főváros, Stanley és itt lakik a lakosság nagy része.^[1] Mindkét szigeten vannak dombságok, a legmagasabb pont a kelet-falklandi Mount Usborne, 704 m. Vannak mocsaras síkságok, a legfontosabb a Lafonia, Kelet-Falkland déli fele. Lényegében az egész területet legelőként használják.

A kisebb szigetek a két nagyot veszik körbe. Ide tartozik a Barren-sziget, Beaver-sziget, Bleaker-sziget, Carcass-sziget, George-sziget, Keppel-sziget, Lively-sziget, New-sziget, Pebble-sziget, Saunders-sziget, Sea Lion-sziget, Speedwell-sziget, Staats-sziget, Weddel-sziget, West Point-sziget. A Jason-szigetek a fő szigetcsoporttól északkeletre vannak, a Beauchene-sziget délre. A Speedwell és a George-szigetet az Eagle-átjáró választja el Kelet-Falklandtól.

A Falkland-szigeteknek hideg tengeri éghajlata van, erős nyugati szelekkel. Általában felhős és párás az idő, eső egy átlagos év napjainak a felében van. A havazás ritka, de az év bármely szakában előfordulhat.^[1]

Eredetileg mindössze egyetlen emlősfaj élt a szigeteken, a falklandi pamparóka, ezt azonban a 19. századra bundájáért kipusztították. Falklandon öt pingvinfaj honos, és itt él a világ dolmányosalbatrosz-állományának a 60%-a.^[1]

Felfedezése óta mozgalmas a Falkland-szigetek története. Egyaránt birtokának nyilvánította Franciaország, Nagy-Britannia, Spanyolország és Argentína. Településeket létesítettek és hagytak el a szigeteken. Az 1770. évi falklandi válság a háború szélére sodorta a francia-spanyol szövetséget Nagy-Britanniával. A spanyol igényt örökölte Argentína. 1831. december 28-án Lexington amerikai hadivitorlás elpusztította Puerto Luis argentin települést. 1833-ban Nagy-Britannia vette birtokába a szigeteket. Argentína továbbra is saját területének tekintette. Ezt a vitát használta fel az argentin katonai junta arra, hogy 1982-ben megtámadja és rövid időre megszállja a Szigeteket. A brit expedíciós csapatok a két hónapig tartó falklandi háborúban visszafoglalták.

A szigetek lakatlanok voltak, amikor az európaiak felfedezték őket. Vitatott, hogy léteztek-e korábbi települések. Az első európai, aki látta a szigeteket, Sebald de Weert holland tengerész volt, 1600-ban. 1690 januárjában John Strong angol tengerész, a Welfare hajó parancsnoka, a mai Argentínában fekvő Puerto Deseadóba tartott. Ellenszél térítette el útirányától, ismét elérte a Sebald-szigeteket és a Bold Cove nevű helyen partra szállt. Áthajózott a két fő sziget közötti tengerszoroson, s elnevezte „Falkland-csatornának”. Ebből a hajózási névből később az egész szigetcsoport összefoglaló angol neve lett.

A Falkland-szigetek első települését Louis Antoine de Bougainville alapította, 1764-ben, Port St. Louis néven. Ez ma a Kelet-Falkland szigeten Port Louis. 1748-ban francia – saint-malói tengerészek létesítettek telepet, és a szigeteket Malouines-nek nevezték el, ezt spanyolosították később a spanyol telepesek Malvinasra.

A franciák jelenlétéről nem tudva, 1765 januárjában John Byron kapitány felfedezte Saunders-szigetet a szigetcsoport nyugati végén. A kikötőt Port Egmontnak nevezte. Felderítette a közeli szigeteket és III. György brit király nevében - egy palack elhelyezésével - birtokba vette őket. 1766-ban Port Egmontban brit település épült. Szintén 1766-ban Spanyolország pénzfizetés ellenében megszerezte a francia gyarmatot és miután tényleges ellenőrzése alá vonta 1767-ben, a szigeteket a Buenos Airesben székelő gyarmati közigazgatás alá rendelte. A spanyolok Port Egmontot is megtámadták, ahol a brit jelenlét 1770-ben ért véget. A brit telepesek elűzése háború szélére sodorta a két országot. Az 1771-ben megkötött béke értelmében a britek visszatértek Port Egmontba. Egyik fél sem mondott le a szigetekre támasztott igényéről.

Az amerikai függetlenségi háború okozta gazdasági nehézségek következtében az Egyesült Királyság sok tengerentúli település feladását határozta el 1774-ben. Az 1776-ban bekövetkezett kiürítéskor emléktáblát hagytak hátra, jelezve rajta, hogy fenntartják igényüket a szigetekre. Ettől kezdve 1811-ig a spanyol uralom alatt lévő településeket a Rio de la Plata alkirályság kormányozta. Amikor 1811-ben a spanyolok is távozni kényszerültek, szintén emléktáblát hagytak hátra, jelezve igényüket.

Amikor Argentína 1816-ban kikiáltotta Spanyolországtól való függetlenségét, igényt tartott mindazon területekre, amelyek 1811-ig a Rio de la Plata alkirálysághoz tartoztak. 1820. november 6-án David Jewett ezredes felhúzta Rio de la Plata Egyesült Tartományok (Argentína) lobogóját Port Louisban. Jewett amerikai tengerész és kalóz volt, Patrick Lynch üzletember Heroina fregattjának kapitánya. Lynch számára a kalózengedélyt Buenos Aires főigazgatója adta ki. Jewett az előző hónapban érkezett a szigetekre nyolc hónapos katasztrofális út után, melynek során legénységének többsége munkaképtelen lett a skorbut és más betegségek miatt. Miután megpihent a szigeteken és kijavította hajóját, visszatért Buenos Airesbe.

A szigetek argentin megszállása 1828-ban kezdődött büntetőgyarmat létesítésével. Ezt a települést pusztította el 1831-ben egy amerikai hadihajó, mert a szigetek argentin kormányzója, Luis Vernet elkobzott egy amerikai bálnavadász hajót a halászati jogok feletti vita miatt. A bálnavadász hajó megszökött a fogságból és kalózkodásba fogott.

1833 januárjában a brit erők visszatértek és tájékoztatták az argentin parancsnokot, hogy feladatuk a brit szuverenitás visszaállítása. A jelenlévő telepesek maradhattak. Vernet településén élt egy ír ember, William Dickson, őt nevezték ki a szigetek kormányzójának.

A Királyi Haditengerészet támaszpontot létesített Stanley-ben, a szigetek a Horn-fok körüli hajózási útvonal stratégiai jelentőségű pontjává váltak. Az első világháborúban 1914 decemberében a közelben vívtak tengeri csatát a britek és németek. A britek győztek. A második világháborúban is haditengerészeti támaszpont volt Stanley, itt volt a bázisa a La Plata-i csatát megvívó hajóknak.

Bővebben: Falkland-szigeteki háború

A szigetek hovatartozása feletti vita a 20. század második felében kiéleződött. Argentína, amely sohasem adta fel a szigetekre támasztott igényét, az Egyesült Nemzetek Szervezetének megalapításában lehetőséget látott arra, hogy ügyét a világ elé tárja. 1945-ben, az ENSZ alapokmányának aláírásakor, Argentína kijelentette, hogy fenntartja a szigetekre támasztott igényét. Az Egyesült Királyság válaszul népszavazást szervezett a szigetlakók számára a brit kivonulásról.

Az 1960-as években párbeszéd folyt a kérdésről brit és argentin diplomaták között, bármiféle eredmény nélkül. A tárgyalásokon a fő súrlódási pont az volt, hogy a kétezer szigetlakó brit származású és a brit uralom híve.

A szigeteknek 1971-ig nem volt légi kapcsolata a külvilággal. Ekkor az Argentin Légierő (FAA) hidroplánokkal légijáratot létesített Stanley és Commodoro Rivadavia között. Az FAA kérésére az Egyesült Királyság és Argentína egyezményt kötött, hogy az FAA megépítheti a szigetek első kifutópályáját. Elkészülte után 1982-ig hetente kétszer Fokker F27, majd Fokker F28 gépek repültek. Ez volt az egyetlen légijárat a szigetekre. Az argentin állami olajtársaság biztosította a szigetek energiaszükségletét.

1982. április 2-án Argentína megtámadta a Falkland-szigeteket és a déli Atlanti-óceán más brit területeit. Az Argentínában 1976 óta uralkodó katonai junta arra számított, hogy ez eltereli a közvélemény figyelmét a súlyos gazdasági helyzetről. Felhasználták a szigetek jelentőségét az argentin hazafias érzelmekben. Ez a jelentőség nem volt újkeletű dolog. Brit írók szerint az is bátorított az invázióra, hogy Nagy-Britannia leépítette katonai képességeit az Atlanti óceán déli részén.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsa 502-es számú határozatában Argentínát erői visszavonására, mindkét felet diplomáciai megoldás keresésére szólította fel. A nemzetközi reakció vegyes volt. Egyik végletében Argentínát támogatták a latin-amerikai országok, Chile kivételével, másfelől az európai országok Nagy-Britanniát támogatták, Spanyolország kivételével. Végül az utóbbi oldalon foglalt állást az Amerikai Egyesült Államok. A britek expedíciós hadsereget küldtek a szigetek visszafoglalására és megvívták a falklandi háborút. Rövid, de heves légi és tengeri csaták után a brit erők a San Carlos Water nevű helyen május 21-én szálltak partra, szárazföldi hadjáratuk után az argentin erők június 14-én kapituláltak.

A háború után a britek megépítették a Brit Királyi Légierő Mount Pleasant támaszpontját (Stanley-től 30 km-re délnyugatra, IATA: MPN, ICAO: EGYP), megnövelték a helyőrség létszámát. Bár 1989-ben az Egyesült Királyság és Argentína között helyreállt a diplomáciai kapcsolat, a szigetek helyzetéről nem tárgyalnak.

2013-ban népszavazást tartottak a szigetcsoport státuszáról, amin 92%-os részvétel mellett 99,8%-os arányban az Egyesült Királysághoz tartozás mellett döntöttek. A döntést Argentína nem fogadja el, mivel álláspontja szerint a britek által betelepített lakosság nem igényelhet önrendelkezési jogot.^[2]

A Falkland-szigetek brit tengerentúli terület. Önálló törvényhozó testülete és kormányzója van, de az államfő formálisan III. Károly brit király.^[1]

A szigetcsoport védelmét a brit haderő biztosítja.^[1]

Falkland lakossága kb. 3140 fő. A 2008-as népszámlálás szerint a legtöbben Falkland-szigeteki identitásúak (61%), jelentős részük brit (29%), spanyol (2,6%), chilei vagy egyéb (6,5%), de 18 japán (0,6%) is él a szigetcsoporton.^[1]

Többségük (70%) brit származású. Vannak még skandináv és chilei származásúak, valamint az utóbbi évszázadokban a szigetekre eljutó halászok utódai. Az utóbbi időben Szent Ilonáról többen is a szigetekre járnak dolgozni. A legfőbb vallás a kereszténység.

Pénzneme az angol fonthoz rögzített Falkland-szigeteki font.^[1]

A lakosság fő megélhetési forrása a juhtenyésztés és a halászat. A mocsaras síkságokat legelőként hasznosítják. A gyapjukért tartott juhok száma mintegy 500 000.^[1]

A szigetek stratégiai pozíciója mellett a felszíne alatt található kőolajmező miatt fontos.^[1] A Geological Society of London 1998-as tanulmánya 60 milliárd hordónyira becsüli a készletet. Argentína ellenzi, hogy a britek egyedül termeljék ki.

A turizmus csak a nyári hónapokban jelent bevételt.^[1] Fontos bevételi forrás a bélyeg- és éremkibocsátás.

A médiát egy rádióadó és két hetilap – a Penguin News és a Teaberry Express – képviseli.^[1]

A Falkland-szigeteken két burkolt kifutóval rendelkező repülőtér van.^[1] A RAF Mount Pleasant Stanley-től 30 km-re délnyugatra a fő nemzetközi repülőtér. A járatokat a Brit Királyi Légierő működteti az oxfordshirei RAF Brize Nortonra. Vannak járatok Chilébe is (hetente egyszer^[1]), amelyeket a LAN működtet. A Port Stanley Airport (IATA: PSY, ICAO: SFAL) egy kisebb repülőtér a város mellett, főleg belső repülésekre. A legtöbb településnek van füves kifutópályája. A belső járatokat az igényeknek megfelelően indítják.

Egy kikötője van.^[1]

• Midi világatlasz (Nyír Karta & Topográf, Nyíregyháza, 2004) ISBN 963-9516-63-5

A Wikimédia Commons tartalmaz Falkland-szigetek témájú médiaállományokat.

Nézd meg a Falkland-szigetek címszót a Wikiszótárban!

• L.L. Ivanov et al. The Future of the Falkland Islands and Its People. Sofia: Manfred Wörner Foundation, 2003. Printed in Bulgaria by Double T Publishers. 96 pp. ISBN 954-91503-1-3
• Carlos Escudé y Andrés Cisneros, dir. Historia general de las relaciones exteriores de la República Argentina. Obra desarrollada y publicada bajo los auspicios del Consejo Argentino para las Relaciones Internacionales (CARI). Buenos Aires: GEL/Nuevohacer, 2000. (in Spanish) ISBN 950-694-546-2
• Graham Pascoe and Peter Pepper. Getting it right: The real history of the Falklands/Malvinas. May 2008.
• D.W. Greig, Sovereignty and the Falkland Islands Crisis. Austrialian Year Book of International Law. Vol. 8 (1983). pp. 20–70. ISSN 0084-7658
• Falkland-szigetek - turisztikai szempontból
• Nagyutazas.hu
• Freemeteo.com
• Ötszázezer birka^{[halott link]} – Magyar Nemzet, 2010. március 20.