Ceyloni fahéjfa (Cinnamomum verum) és az indonéz kasszia (Cinnamomum burmannii) kérge
A fahéj a Cinnamomum növénynemzetségből származó egyes fafajok kérgéből készült fűszer,[1] amely a fák ágainak lefejtett kérgéből készül. Leggyakoribb a ceyloni fahéjfából és a kínai fahéjfából előállított fahéj, de nem ritka az indonéz kasszia ilyen célú felhasználása sem. Mindemellett nem minden Cinnamomum nemzetségbe tartozó fafaj alkalmas arra, hogy fahéjat készítsenek belőle, például a közönséges kámforfa (Cinnamomum camphora) a kérgének aromája és íze miatt erre nem megfelelő.[1]
Már az ókorban is rendkívül keresett volt; Indiából és Srí Lankáról több mint 2000 éve exportálják. A fűszerkereskedők valóságos rémmeséket terjesztettek róla, hogy magasan tartsák az árát. Az efféle „hírek” alapján írta le Plinius, hogy csak szörnyű denevérektől védett, eldugott mocsarakban terem. A rómaiak elsősorban gyógyszerként alkalmazták, a „lélek egyensúlyának visszaállítására”.[2]
Néhány fontosabb fafajta, melyből fahéjat állítanak elő:
Cinnamomum verum vagy Cinnamomum zeylanicum (ceyloni fahéjfa, köznyelvi nevén valódi fahéjfa)
Cinnamomum cassia vagy Cinnamomum aromaticum (kínai fahéjfa, kínai kasszia, vagy csak egyszerűen kasszia)
A ceyloni fahéjfa Srí Lankán és India déli részén honos, a kínai fahéjfa pedig Kínában, Mianmarban, valamint Vietnám déli részén.[3] A vadon is termő, de termesztésbe is vont trópusi fák ágainak lefejtett, sötétbarna kérge a jellemző illatú, édeskés, csípős, kissé fanyar ízű fűszer (Cinnamomi cortex).
A két főbb variáns íze különböző. Az amerikai konyhában népszerű kínai fahéjban a csípős íz dominál, míg az Európában ismertebb ceyloni fajta enyhébb, pikánsabb ízű. Őrletlen állapotban kinézetük is könnyen megkülönböztethető: a ceyloni fahéj vékonyabb (papírszerű), a kínai 1 mm-nél vastagabb és fás.
Hazánkba a 15. században érkezett, és gyorsan beépült a nemesi konyha fűszerei közé.
Mintegy 300 éven át harcoltak egymással a portugálok, franciák és angolok a fahéj kereskedelmi monopóliumának megszerzéséért. Ez a fűszerháború számos emberáldozatot követelt.
A fahéjat a 18. század végén hatalmas mennyiségben hozták be Európába. A hollandok valóságos fahéjhegyeket égettek el, hogy megakadályozzák árának zuhanását, ám az hamarosan így is annyira mérséklődött, hogy már bárki asztalára juthatott belőle. Manapság a fahéj nem számít drága fűszernek.
Felhasználható még
Őrölt állapotban mézeskalács, almás lepény, rétes, zsírban sült fánk, rizsételek, tejes ételek, míg egész állapotban kompótok, befőttek, gyümölcslevesek, forralt borok és egyéb italok készítéséhez használatos. Kiválóan hangsúlyozza például a szilva ízét.
A gyógyászatbanemésztésserkentő, étvágyjavító, gyomorerősítő hatása miatt használják. A fahéj serkenti az emésztést, és hurutok ellen is kiváló, legalábbis a régi korok orvosai szerint.
Egyre inkább ízesítenek vele sós ételeket, például a bárányhúst, de ilyenkor kevesebbet használnak belőle, mint a desszertekhez. Kevésbé ismert, hogy a konyhaművészet kis mennyiségben ízfokozóként használja.[4]
A fahéj olaját felhasználják az élelmiszeriparban, az illatszeriparban és a gyógyászatban.[1]
Hagyományos orvoslás
A ceyloni fahéjat a népi gyógyászatban impotencia, frigiditás, nehézlégzés, szemgyulladás, leukorrhea, hüvelygyulladás, reuma, neuralgia, fogfájás és sebek kezelésére használták. Hasonlóképp a kínai fahéjat emésztési problémák, puffadás, diszpepszia, hasmenés, hányinger, megfázás, influenza, láz, artritisz és reuma kezelésére alkalmas szerként tartották számon.[5]
Egészségre gyakorolt hatása
A fahéj az emésztőszervekre gyakorolt hatásai mellett a szív- és érrendszerre, valamint a vércukorszintre is jótékonyan hat. A Brit Diabétesz szövetség lapjának októberi száma egy olyan, 12 hetes vizsgálatról számolt be, amelyben megállapították, hogy napi két gramm fahéj jelentősen csökkentette a vizsgálatban részt vevők vércukorszintjét és vérnyomását.[forrás?] A londoni Imperial College kutatói abból a korábbi eredményből indultak ki, mely szerint napi fél teáskanál fahéj a II. típusú cukorbetegeknél jelentősen csökkenti a vércukorszintet, a triglicerid-szintet, az LDL (káros koleszterin) és a teljes koleszterin szintjét. Ezután megállapították, hogy három hónapig napi 2 g fahéj elfogyasztása csökkenti a rosszul kontrollált II. típusú cukorbetegek HbA1c szintjét és magas vérnyomását.[6] Ezért a fahéj étrend-kiegészítőként való fogyasztása egy újabb lehetőség a vércukorszint és a vérnyomás szabályozására – természetesen a gyógyszeres kezelés mellett.
Ártalmas összetevői
A fahéj bizonyos összetevői nagy mennyiségben mérgezőek, ugyanis a fahéjban található olajok (eugenol, kumarin) irritálhatják a száj, a gyomor és a belek nyálkahártyáját vagy vérzékenységet okozhatnak. Így tehát a fahéj gyógyászati alkalmazása csak olyan speciális készítményekben engedélyezett, amelyekből ezeket az összetevőket már kivonták.
Tárolása
A fahéj őrölt és egész állapotában is fénytől, idegen szagoktól védett, száraz, sötét helyen, jól zárható edényben tárolandó.
Érdekesség
Internetes mémként terjed egy úgynevezett fahéjkihívás (Cinnamon challenge), amelyben a nevezők házilag készített videóban megörökítik egy kanál fahéj elfogyasztását. Az őrölt fűszerre a legtöbb nevező fuldoklással és erős köhögéssel reagál.
↑ abFahéj - A forró és érzéki fűszer. In: François Chartier: Az ízek harmóniája. Ételek és borok párosításának művészete és tudománya. Alinea Kiadó, 2011. 169-176. o.
↑Green Pesticides Handbook - Essential Oils for Pest Control. CRC Press (2017). ISBN 978-1-4987-5938-0
Wolfgang Hübner, Michael Wissing: Zimt. Das duftende Juwel aus Tausendundeiner Nacht – Anregendes, Geschichte und Rezepte. AT, Baden/ München 2010, ISBN 978-3-03800-551-3(németül)
.jpg)
