Châteauneuf-de-Randon a Margeride-hegység déli részén fekszik a Boutaresse és a Chapeauroux patakok partján. A megyeszékhelytől 28 km-re északnyugatra, mintegy 1286 m magasságban (1116–1339 m között) terül el. Érinti a Mende-ot Langogne-al (19 km) összekötő N88-as főút.
Châteauneuf a középkorban fontos szerepet játszott, mivel Randonnak (Gévaudan 8 báróságának egyike) székhelye volt. 1150 körül építették várát, ahova Randon bárói korábbi székhelyükről (Puech DavidEstables környékén) költöztek. 1380-ban, a százéves háború során az angolok által megszállva tartott várat a franciák megostromolták Bertrand de Guesclin vezetésével, aki itt esett el. 1632-ben citadelláját XIII. Lajos leromboltatta. A vár romjaiból építették templomát, melyet 1793-ban leromboltak.
1867-ben a korábban Châteauneufhöz tartozó Montbel, 1873-ban pedig Laubert falu vált közigazgatásilag önálló községgé. A község címerének alapja a Randoni báróság régi címere, melyre a Guesclinek kétfejű sast ábrázoló pajzsát helyezték.
Bertrand de Guesclin egész alakos szobrát 1894-ben állították fel.
Az N88-as főút mellett áll Bertrand de Guesclin cenotáfiuma1911-ben épült. Ezen a helyen (L´Habitarelle), ahol a lovag elhunyt már 1828-ban emlékművet állították.
Roche branlante - a gránitszikla a Gargantua cipője nevet is viseli.
Clauze-forrás - a forrás vizétől halt meg a lovag.